Rengeteg galambász magazinban írok világszerte, sõt, tulajdonképpen ez lett a megélhetésem. Gondolják csak el, 1974-tõl írok rendszeresen hetente, elképzelhetik, hogy mennyi cikket írtam már azóta, nem is beszélve a Janssen könyvrõl. És akár hiszik, akár nem, de számomra a legnehezebb része az írásnak, hogy a megfelelõ címet megtaláljam!
Néha a megfelelõ témát sem könnyû megtalálni, ezért elõfordul, hogy a saját galambjaimról is írok, a tapasztalataimról, sikereimrõl, vagy kudarcaimról. Ez a cikk egy 1988-as galambomról szól, a gyûrûszáma 088-ra végzõdik. Amikor ennek az írásnak címet kerestem, eszembe jutott egy híres amerikai film: „A hal neve Wanda”. Sok galambunknak is adunk nevet.
A „Sissi” nevet illõnek találtam ehhez az 1988-as tojóhoz, aki tényleg szuper volt.
Tehát arra kérem a tisztelt olvasót, hogy amikor olvassa ezt a cikket, nehogy félreértsen! Nem azért írom, hogy „Sissi” gyermekeit eladjam, mivel a galamb egyetlen gyermeke sem eladó. Valamint azt se gondolják, hogy azért, mert a leszármazottakat szeretném eladni. Ez a vérvonal annyira népszerû Hollandiában, hogy az utódok iránti kereslet jóval nagyobb, mint a kínálat, tehát az eladásuk nem jelent gondot. Azért írtam meg ezt a cikket, mert erkölcsi tanulsággal bír.
Egyik tenyésztõ okosabb, mint a másik, ez kétségtelen, de általában véve nagyon keveset tudunk a galambokról. Ez alatt értem magamat is, és másokat is, és igen, még a nagy bajnokokat is. Ó persze, azt könnyen meglátjuk, ha egy galamb szép. Azt is látjuk, ha egy galambnak erõs testfelépítése. De a galamb belsejébe nem látunk bele, azt nem látjuk, hogy mennyire okos a galamb. És egy galambnak okosnak is kell lennie. Sokat dolgoztam együtt diákokkal, fiatal lányokkal. Voltak csinosak és kevésbé csinosak, okosak és kevésbé okosak közöttük.
Azt nem tudom, hogy mi a helyzet Taiwanban, de Hollandiában igen ritkán fordul elõ, hogy egy lány okos és csinos is legyen egyszerre. Néha lehet olyan csinos lányokat látni, hogy minden normális férfi bukik rá. De mihelyst kinyitja a száját - vége. Az ilyen lányok jobban járnak, ha csöndben maradnak. Okos beszéd ritkán hagyja el a csinos lányok száját. A galambokkal kapcsolatban is ez a helyzet, ha egy galamb csinos, jól néz ki, már óvatosabb vagyok. Mert a galambok között legalább olyan ritkán fordul elõ, hogy egy galamb okos is, és csinos is legyen egyszerre, mint a lányok között.
„Sissi”
„Sissi”(2000-ben halt meg) szuper tenyész tojó volt. 1996-ban két területi Ász galambom is volt (11 000 galamb közül), testvérek voltak, egy hím és egy tojó. Ez még soha nem fordult elõ a történelem folyamán. „Sissi” leszármazottai voltak. A 6 legjobb galamb az enyém volt a Zónában: mindegyik a „Sissi” utóda!
1999-ben újból két területi Ász galambom volt (átlag 10 000 galamb vett részt a versenyeken) õk is a „Sissi” leszármazottjai.
2000. május 5-én újból elsõ díjat nyertem, 13 200 galamb közül, 7 perc elõnnyel, nehéz idõjárási körülmények között. (98-5812162). Ez a galamb is a „Sissi” leszármazottja.
2000. június 24-én az Orleansi versenyen elsõ, második, harmadik és ötödik helyet szereztem. Mindegyik „Sissi” vérvonala.
1996-ban 24 000 galamb között lett az enyém az elsõ helyezett, nehéz idõjárási körülmények között. Ez a madár volt a „Golden Eye”, aki jelenleg Taiwanban van és természetesen „Sissi” leszármazottja.

1998-ban Mr. Leyte két világelsõ díjat nyert hosszú távon (Versele Laga) a „Sissi” utódaival.
1999-ben Mr. de Bryun területi 1. Ász díjat nyert, 5000 tenyésztõ közül, gyûrûszáma: 1998-1222890). Hollandiában ez a tojó volt az országos ötödik, szintén a „Sissi”-bõl. Ennek a tenyésztõnek volt egy másik tojója is, aki három elsõ díjat nyert, úgyszintén „Sissi” vonalú.
Mr. Roks 9 elsõ díjat nyert velük.
Mr. van Veen 21 000 galamb közül nyert elsõ díjat, mondanom sem kell mivel…
1998-ban, az Orleansi versenyen a nyolcadik, a tizedik és a tizenharmadik helyet nyertem a „Sissi” leszármazottjaival.
A 98-5812191-es galamb 2000-ben 5 hét alatt négy elsõ helyezést repült nagy versenyeken… Természetesen „Sissi”-bõl.
A 99-1944577-es galamb 3 különbözõ versenyen hozott él helyezést. 14 454 galambból elsõ helyezést, 9508 indulóból elsõ helyezést, Orleansi Nemzeti versenyen pedig 10 500 galamb közül szintén elsõ helyezést szállt. Ez az 577-es hím az unokája, a 92-5212278, aki 7 elsõ díjat nyert, a „Sissi” fia volt.
1999-ben a két elsõ Ász (öreg) galamb mellett, volt egy rövidtávú fiatal Ász galambom is: „Sissi” unokája. A középtávval ugyanaz a helyzet, a „Sissi” unokája a gyõztes fiatal.
2000-ben Mr. v d Zijde-nek volt egy hosszú távon kimagasló galambja, két elsõ és egy második hellyel, ebbõl a vonalból.
Most már be is fejezem, mert még a végén unalmassá válik ez a lista, pedig még folytathatnám. Tehát ez itt, nem a reklám helye, és még csak most jön az igazán érdekes történet!: hogyan jutottam hozzá ehhez a galambhoz? Meglehetõsen hosszú a történet, de érdekes tanulsága van.
Használjuk az eszünket!
Van néhány dolog, amiben ügyetlen vagyok. De azért nem mindenben. Hollandiában úgy tartanak számon, hogy mindig felfedezem az új csillagokat. Ez csupán szerencse volna? Részben igen, de nem teljesen.
Nem olvasom el a bajnokokkal készült interjúkat, hiszen ezek a cikkek gyakran reklám ízûek és az a céljuk, hogy megkönnyítsék a fiatalok eladását. Valamint az eredmények bemutatása is ritkán teljes, ami nem azt jelenti, hogy nem igaz, csak félrevezethetõ lehet.
Ezért a bajnokok galambjai nem is érdekelnek, mivel Hollandia és Belgium egyes területein olyan gyengék a versenyek, hogy egy átlagos galambász is könnyedén lehet bajnok.
Azok a bajnokok sem érdekelnek, akik nemzeti versenyeken gyõznek. Mert vajon mi a galambjának a valódi értéke, ha benevezett pl. 60 galambot és gyõzött? A nemzeti bajnokságok tele vannak díjakkal. Tudniuk kell, hogy Hollandiában és Belgiumban a versenyeken induló galambok egyharmada nyer valamilyen díjat. Tehát ha például 1200 galamb indult el egy versenyen, akkor az 400 díjat jelent. Az a tenyésztõ, aki 15 galambbal indul, 5 díjat kell, hogy nyerjen. Akkor tekinthetõ átlagosnak. Ha kevesebbet nyert, akkor átlag alatti a teljesítménye. Ha 12 díjat nyert a 15 galambja, akkor átlag feletti a teljesítménye. Ha 80 galambja 12 helyezést hoz, akkor az eredménye gyengének tekinthetõ.
És van még valami, amit ismerniük kell! A nemzeti versenyek körülményei. Ha nyugati szél fúj, akkor biztos, hogy az ország keleti részén lakó tenyésztõ fog gyõzni, közel a német határhoz. Ha nyugati szél fúj, és egy galambász a keleti országrészben 20. helyezést ért el, sokkal gyengébben teljesített, mint az a galambász, aki szintén 20. helyezést ért el és a nyugati országrészben lakik. Hiszen az utóbbinak említett galambnak szembeszél fújt.
Hogyan lehetséges?
Hogyan lehetséges az, hogy olyan gyakran volt szerencsém a galambok vásárlásánál? Mindig megszerzem a teljes eredménylistát a területi, a zóna bajnokságokról, (holland és belga versenyekrõl beszélek), és igen gondosan tanulmányozom õket. Külföldön csak a legjobb eredményeket látják, csak azzal foglalkoznak, de nekem ez nem elég! Mindjárt mondok is egy példát, hogy mit értek ez alatt.
Például, vegyünk egy versenyt 1200-as induló létszámmal. Mr. X elsõ és második díjat nyert. Az összes újságban benne lesz. Nagyon látványos az eredménye, de mindjárt megváltozik a véleményed, ha észreveszed, hogy 60 galambot indított és csak 6 helyezést hozott. De a külföldiek ezt nem látják. Ugyanezen a versenyen Mr. Y a 12. 15. és a 20 helyet érte el. Az õ nevét bezzeg nem írják meg az újságokban. Pedig eredménye szenzációsnak mondható, amikor kiderül, hogy mindössze ezt a három galambot indította.
Ahhoz, hogy valakirõl kiderüljön milyen tenyésztõ, milyen versenyzõ, Hollandiában és Belgiumban tudnod kell, hogy mennyi galamb indult el a versenyen, mennyire erõs volt a verseny és az országrészt is érdemes megnézni, hol lakik a tenyésztõ. Biztos vagyok benne, ha a külföldiek látnák, ha látnák az általuk ismert „nagy nevek” eredményeit ugyancsak elkerekedne a szemük.
De a „Sissi-rõl” írtam, szóval menjünk vissza a történet folytatásához.
1991
Többször is hallottam szóbeszédet egy belga hímrõl, akinek kiváló utódai voltak. Elmentünk a tenyésztõhöz egy amerikai barátommal. Megkérdeztük a belga tenyésztõt: „Mennyibe kerül ennek a szuper hímnek egy gyereke?” Nyeltünk egy nagyot, amikor meghallottuk az árat! Valószínûleg láthatta arcunkon a meglepõdésünket, mert nyomban hozzátette: „Rendben van, kapnak egy tojót mellé ajándékba” Megvettük a madarakat, megfeleztük az árat és megegyeztünk, hogy majd a fiatalokat is elosztjuk. Otthon kivettük õket a kosárból, hát mit mondjak, nem voltak valami szépek.
Az amerikai barátom rögtön le is mondott róluk, annyira nem tetszettek neki. Semmi baj, visszaadtam a pénzét.
De amikor lefeküdtem, gondoltam ám magamban én is, hogy hogyan lehetek ennyire bolond, ennyi pénzt kiadni ilyen madarakra?! Megfogadtam, hogy legközelebb körültekintõbb leszek, amikor madarat vásárolok. De hát mit volt mit tenni, beraktam õket tenyésztésbe.
1992
A hím gyerekei nem is néztek ki annyira rosszul. De az elsõ utód, aki a tojótól (”Sissi”) született, annyira csúnya volt, hogy levágtam. A következõ fészekalj sem tetszett, de hát azért mindegyiket mégsem vághatom le, ugye? Mégis csak szerencsés vagyok…, legalábbis ezt gondoltam.
Az egyik fiatal elveszett, így megnyugodtam, hogy legalább eggyel kevesebbet kell etetnem.
De képzeljék el meglepetésemet, amikor néhány nap múlva Hamburgból felhív egy tenyésztõ, hogy nála van egy galambom. Megkérdeztem a gyûrûszámot, és fellélegeztem, a „Sissi” gyereke volt. Megtarthatja a galambot - mondtam nagylelkûen a tenyésztõnek. Úgy gondoltam, hogy ez elfogadható útja annak, hogy megszabaduljak egy olyan galambtól, amelyik nem igazán tetszik nekem.
De képzeljék el, hogy két nap múlva, azt látom, hogy visszajött a fiata! Aki mindössze 10 hetes volt. Mindenféle edzés nélkül lerepülte a 600 km-es távolságot, Hamburg és az otthonom között. Elhiszik ezt?
Ez a galamb volt a 92-5212278-as. Késõbb még hét versenyt nyert, két hét alatt két területi versenyt. Mr. Timmermans kapott egy fiatalt a 278-tól. Õ lett az apja a 99-1944577-nek, aki a következõ helyezéseket hozta:
14.454 galamb közül elsõ díj
9.508 galamb közül elsõ díj
10. 500 galamb közül elsõ díj.
1992-ben még egy fontos dolog történt…
Egy japán felvásárló
Itt van ez a japán felvásárló, aki mindig valami újat keres. Nem a nagy nevektõl akar galambokat, hanem az ismeretlen tenyésztõktõl. Soha sem hallott még arról a belga tenyésztõrõl, akitõl „Sissi-t” kaptam. Meséltem neki errõl a galambászról, és azt is mondtam, hogy nálam van két galamb, a tenyésztõ legjobb vérvonalából. A japán nagyon kedves, ezért elõre figyelmeztettem, hogy ezek a galambok nem igazán tetszetõs küllemûek. Meg akartam kímélni a csalódástól. Nagy az irántam érzett bizalma, és azt mondta nekem: Küldd csak el a galambokat!”. Így tettem.
Telt-múlt az idõ, és a „Sissi” gyermekei mindent megnyertek nekem.
„Miért is küldtem el azokat a galambokat Japánba?”. Micsoda bolond vagyok, morogtam magamban.
Meglehetõsen sok idõ eltelt már, és még mindig nem hallottam semmit sem japán ügyfelemrõl. Úgyhogy küldtem neki egy faxot: „Mi újság, hogyan lehet, hogy nem hallok magáról? Csak nincs valami gond?” Aztán visszaírt, a két galambról persze.
Azt írta, hogy komolyabban kellett volna vennie engem, amikor arról írtam neki, hogy a két galamb nem túl szép. Mindenki, aki csak látja nála ezt a két madarat, nevetésben tör ki! Egyetlen gyereküket sem tudta még eladni. Éppen a levágásukra készülõdött.
Visszaírtam: „Sajnálom. (persze közben majd kiugrottam a bõrömbõl) de nem szeretném elkedvetleníteni, ezért visszaadom a pénzét, csak küldje vissza nekem a galambokat. El sem tudják képzelni, hogy mennyire örült a japán ügyfelem.
Hát még én mennyire boldog voltam! Ez volt a legjobb dolog, ami a galambászatban velem történt. „Sissi” megérkezett Hollandiába, és elkezdtem a tenyésztést. Az eredményeket pedig olvashatták.
Aztán még történt valami.
1996
Meglehetõsen sok galambot eladok holland és belga galambászoknak, de 1993 és 1994 között csak a „Sissi” leszármazottjait nem akarták megvenni. Nem tetszett nekik a sötétkék szín, és még túl kicsinek is találták õket.
Semmi gond, gondoltam magamban… 1995-ben „Sissi” leszármazottainak hírneve futótûzként terjedt. Egyik versenyt a másik után nyertem, sok ezer résztvevõ közül, és mindegyik gyõztesben benne volta „Sissi” vérvonala. És akkor egyszerre mindenki „Sissi-set” akart! 1996-ban négy nyári kelés volt „Sissi-tõl.” A híres belga tenyésztõk rengeteg pénzt kínáltak értük. Ellenálltam a pénz csábításának és megtartottam magamnak az utódokat.
Késõbb
Az még hozzátartozik az igazsághoz, hogy késõbb elmentem ahhoz a tenyésztõhöz, akitõl „Sissi-t” hoztam, hogy vásároljak tõle további galambokat. De egyikkel sem mentem semmire.
Mind az amerikai barátom, mind pedig a japán ügyfelem rájött arra, hogy milyen nagy hibát követettek el. Ezért a „Sissi” fiú és lánytestvéreit mind megvásárolták. De egyikükkel sem sikerült a tenyésztés, és a fiataljaikat eladták Taiwanba.
A tanulság
A: A jó galamb vásárlásához szerencse is kell. És ha egy olyan galambot veszel, ami nem válik be, még nem jelenti azt, hogy átvágtak. Ha pedig egy galamb szuper, még nem feltétlenül jelenti azt, hogy a testvérei is azok. Még „Sissi-nek” is voltak rossz gyerekei.
B: Mit tudhatunk a galambokról? Az a belga tenyésztõ soha nem adta volna nekem oda „Sissi-t”, ha tudja, hogy mennyire jó galamb. Azok a nagy bajnokok, akik 1995-ben úgy vettek tõlem galambokat, hogy kivéve „Sissi” gyermekeit! - mindnyájan tévedtek a madarak megítélésében. Amikor már akarták a gyerekeket, késõ volt, már nem adtam el õket.
C: Soha nem lehetsz bizonyos a galambok minõségét illetõen, hát éppen ettõl szép a galambászat. Hiszen, ha ez látszana kívülrõl, akkor a remek galambok a pénzes emberekhez kerülnének.
D: „Sissi” legtöbb leszármazottja kistermetû, különösen a tojók, de õk a legjobbak, különösen a nehéz versenyeken. Szerintem ma, a modern galambászatban inkább a kisebb termetûeket részesítik elõnyben. Ez nagy ellentmondásban van a néhány évtizeddel ezelõtti típusokkal szemben, amikor is a nagyobb testû galambokat favorizálták. De vigyázzunk jól a nagytermetûekkel, különösen a nehéz versenyeken. A kisebbek gyakran erõsebbek!
E: Elnézést kérek, hogy az eredményeimmel dicsekedtem, de szerettem volna a kezdõk szemét felnyitni egyes dolgokra, valamint a vesztesekhez is szól ez az írás, azért, hogy a jövõben gyõztesek legyenek.
Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!
KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK
1. Puzzle Tours: Walking Holidays in Hungary
► Nature? Culture? Adventure? WALKING in Hungary? We have ideas for a perfect walking holiday: self-guided, hotel-to-hotel or 2-center tours. Check out our offers and create your own TRAVEL PUZZLE! Think Hungary: more than expected
puzzletours.hupont.hu
2. Pszichiátria és a Gonosz Pszichiáter?
► Valóban minden pszicháter gonosz? Létezik józan, rejtett pusztító szándékok nélküli (nem gonosz) pszichiáter? A pszicháter születésétől fogva gonosz vagy csak azzá válik? És mitől válik gonosszá a pszichiáter?
pszichiatria.hupont.hu
3. Potencsik Szilárd szervezetfejlesztési szakértő
► Szervezetfejlesztési szakértőként sok száz cég sikeres működésének receptjét ismertem meg.
potencsikszilard.hupont.hu
4. Pavilon Sátor IPARI Rendezvény Garázs Sátor. Vattacukor és PopCorn gépek.
► PAVILON SÁTOR, PONYVAGARÁZS, SÁTORGARÁZS, GARÁZS, SÖRSÁTOR, PIACI SÁTOR, RENDEZVÉNYSÁTOR. GÁZ/12V - 220V ELEKTORMOS VATTACUKOR GÉP, ÉS 220V POP-CORN GÉP
pavilon.hupont.hu
5. КОТАЙСЬКИЙ ЦЕНТР З РЕАЛАЗАЦІЇ ДРОТЯНИХ СІТОК, БЕТОННІ СТОВПИ
► ДРОТЯНИЙ ПАРКАН НАЙДЕШЕВША В СВІТІ ОГОРОЖА. УСЕ ВІД А ДО Я, ЩО ДО НЬОГО ПОТРІБНЕ – ЗНАЙДЕТЕ У НАС! І ЩО НАЙГОЛОВНІШЕ: ЗА ЦІНОЮ ВИРОБНИКА!
parkan.hupont.hu
6. Szállás a Mátrában : Panoráma apartman - hegyvidéki wellness - Parádsasvár
► Apartman saját wellnessel! Legyen a vendégünk a Mátra szívében! Ismerje meg ezt a csodás környéket családjával, ehhez kínálunk kényelmes, otthonos apartmant Parádsasváron (Rákóczi u.35), csodás panorámával a Mátrára,és Kékestetőre. 06-20-9179246
panoramaapartman.hupont.hu
LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).
1. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!
► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.
kerites.hupont.hu
2. Egészség, elégedettség ,aktív élet!
► Haás Mihályné honlapja
elet-vitel.hupont.hu
► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...
dr-nem-doktor.hupont.hu
► Ez a starstabléval és a starshinéval foglalkozik
legacy.hupont.hu
5. MÉREGTELENÍTÉS REG-ENOR A TÚLSÚLY ÉS AZ ÖREGEDÉS ELLEN! RO VIZTISZTÍTÓK!
► BIOBOLT WEBÁRUHÁZ: TERMÉKBEMUTATÓ- ENERGIA MEGTAKARÍTÁSÁRA ÉS KÖRNYEZET VÉDELEMRE ALKALMAS TERMÉKEKET, TERMÉSZETES ALAPANYAGOKBÓL KÉSZÜLT TÁPLÁLÉK KIEGÉSZÍTŐKET KÍNÁLUNK! VÍZTISZTÍTÓK AZ EGÉSZSÉGÉRT!
meregtelenites.hupont.hu
6. MaTi-CaR ALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON....
► Új, utángyártott, és gyári alkatrészek elérhető áron Miskolcon. Minden autótípushoz: ALFA/AUDI/BMW/CITROEN/CHEVROLET/DAEWOO/FIAT/FORD/HONDA/KIA/LANCIA/LEXUS/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/PEUGEOT/RENAULT/SAAB/SEAT/SKODA/VW alkatrészek elérhető áron..
alkatreszekmindenautohoz.hupont.hu
7. Vörösrózsa álmai Versek,gondolatok,természet
► Ez egy szerény,de szeretettel írt oldal
vorosrozsaalma.hupont.hu
► HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.
hatodiknapon.hupont.hu
► Utazási tanácsadóként kényelmesebbé és egyszerűbbé teszem a nyaralásod szervezését! Tervezz velem, utazz a nagyilágban és vedd igénybe ingyenes szolgáltatásom! bernadettgyongyosi@gmail.com Tel:20/989-3823
utazasitanacsado.hupont.hu
10. FŰTŐMOTOR-ELLENÁLLÁS-FŰTŐRADIÁTOR - MaTi-CaR Alkatrészek Miskolcon...
► Audi BMW Chevrolet Citroen Dacia Daewoo Fiat Ford Honda Hyundai Isuzu Iveco Kia Lanci Mazda Mercedes Mitsubishi Nissan Opel Peugeot Renault Saab Seat Skoda Suzuki Toyota Volvo VW fűtőmotor előtét ellenállás, fűtőradiátor, fűtőventillátor
futomotorelotetellenallas.hupont.hu
11. RE - FLEXI - OK
► "Ágyúval verébre?!"
reflexiok.hupont.hu
12. Szélvédőjavítás, szélvédő javítás Budapest
► Szélvédő javítás Budapest és szélvédő csere 06 70 602 6000, akár 8000 Ft-tól, helyszíni kőfelverődés javítás hétvégén is!
szelvedojavitasa.hupont.hu
► LOMTALANÍTÁS 06-20-9185-907 ZÖLDHULLADÉK SZÁLLÍTÁS I.II.III.IV.VIII.IX.X.XI.XII.XIII.XIV.XV.XVI.XVII.XVIII.XIX.XX.XXI.XXII.XXIII DABAS BIATORBÁGY BUDAKESZI DUNAKESZI GYÁL MAGLÓD NAGYKÁTA PILIS SZIGETHALOM TÁPIÓSZELE ÚJHARTYÁN ÜLLŐ
lomtalanit.hupont.hu
14. Autódiagnosztika Budapest kiszállással 06 70 352 1562
► Olcsó autódiagnosztika Budapest kiszállással akár azonnal, hibakód olvasás és törlés 06 70 352 1562
autodiagnosztikabudapest.hupont.hu
15. Sicambria-Alba Regale-Fehérvár, Buda Vetus-Ősbuda-Óbuda
► Királyi fehér fővárosunk Sicambria, Alba Regalis, Fehérvár, Buda Vetus, Ősbuda azaz Óbuda, Szűz Mária sziget, Veteri Pest-Antiqua Pest ősi városaink és múltunk eltitkolt történelmünk kutatásával és feltárásával foglalkozó oldal
albaregalis.hupont.hu
16. MOTORTARTÓ-, VÁLTÓTARTÓ BAK - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon
► Motortartó bak és váltótartó bak Audi BMW Chevrolet Citroen Dacia Daewoo Fiat Ford Honda Hyundai Isuzu Iveco Kia Lanci Mazda Mercedes Mitsubishi Nissan Opel Peugeot Renault Saab Seat Skoda Suzuki Toyota Volvo VW minden autótípushoz és márkához!!!
motortarto-valtotartobak.hupont.hu
17. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!
► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.
angol-nyelvkonyv.hupont.hu
18. MaTi-CaR Alkatrészek - AUTÓALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON...
► Új, utángyártott alkatrészek kedvező áron Miskolcon. AUDI, BMW, CITROEN, CHEVROET, DAEWOO, FIAT, FORD, HONDA, HYUNDAI, KIA, MAZDA, NISSAN, OPEL, PEUGEOT, RENAULT, SEAT, SKODA, VW alkatrészek! Szinte minden autóhoz alkatrészek elérhető áron..
maticar-alkatreszek.hupont.hu
19. Sóder árak, sóder szállítás Budapest
► Sóder árak, sóder szállítás Budapest és környéke +36 21 300 7129 akár 1 m3 olcsó sóder!
soderarak.hupont.hu
20. ~Csajsziknak~
► Sziasztok! Ez az oldi igazi csajszis oldal! Itt mindent megtudhatsz! Sztárok, szépségtippek vagy csak egy kis szórakozás! Jó nézegetést! A szerki :3 Néhány részt magazinokból lestem el, mert nem volt ötletem :P meg hogy tippeket nézz
csajszik-oldala-love-it.hupont.hu
21. Névnapi verses köszöntők, képeslapok - Pál Júlia tollából
► Különleges, verses névnapi köszöntők, képeslapok, nevek jellemzése, jelentése, saját versek
nevnapikoszontok.hupont.hu
► Hogyan fogyhatsz 50 felett gluténmentes diétával?
glutenmentesreceptek.hupont.hu
23. Hács története
► Író - szerkesztő: Kubik György
hacstortenete.hupont.hu
► Gépjármű szerviz. Számítástechnikai eszközök szervizelése, értékesítése.
brutalbikes.hupont.hu
25. Lakatos Budapest
► 40 éves tapasztalattal rendelkező lakatos Budapest területén és környékén vállalja kerítések, kapuk, korlátok, tetőszerkezetek elkészítését 06 30 768-3454; kovacsoltvaskerites@yahoo.com
lakatosbudapest.hupont.hu
26. Veszélyes fakivágás Budapesten
► Veszélyes fakivágás Budapesten biztonságosan, garanciával +36 70 272 0149, minőségi szerszámok, elérhető ár, irányított fadöntés alpintechnikás favágás, email: krisztiankaroly77@gmail.com
fakivagasbudapest.hupont.hu
27. KÜLSŐ - BELSŐ AJTÓKILINCSEK ÉS FOGANTYÚK AKCIÓS ÁRON MISKOLCON...
► Audi, BMW, Chevrolet, Citroen, Dacia, Daewoo, Fiat, Ford, Honda, Hyundai, Isuzu, Iveco, Kia, Lancia, Mazda, Mercedes, Mitsubishi, Nissan, Opel, Peugeot, Renault, Saab, Seat, Skoda, Suzuki, Toyota, Volvo, VW minden, autótípushoz és márkához!!!
ajtokilincs-kulso-belso.hupont.hu
► Kipróbált, ismert, könnyen elkészíthető finomságok receptjeit gyüjtöttem össze
andi-tutireceptek.hupont.hu
29. PRO-SPORT
► Bács-Kun Sport - Bácsalmás, Kunbaja és környéke sportja - folytatás: 2011./XVI. évfolyam Labdarúgás, Kézilabda, Asztalitenisz, Cselgáncs, Diáksport, BSC 1913-2013.
pro-sport.hupont.hu
30. OPEL alkatrészek elérhető áron a MaTi-CaR Alkatrészeknél Miskolcon
► Gyári-, utángyártott Opel alkatrészek Miskolcon! Opel AGILA, ANTARA, ASTRA, CORSA, COMBO, FRONTERA, INSIGNIA, MERIVA, MOVANO, OMEGA, SIGNUM, TIGRA, VECTRA, VIVARO, ZAFIRA alkatrészek elérhető áron! Opel alkatrészek A-Z-ig!
opelhez-alkatreszek.hupont.hu
31. Utólagos vízszigetelés Budapest +36 30 2491 291
► Salétromos falak utólagos vízszigetelése Budapesten, lábazati szigetelés, terasz szigetelés, pinceszigetelés injektálással +36 30 2491 291.
utolagosvizszigetelesbp.hupont.hu
32. Érd info
► Minden információt ÉRDről az ÉRDi polgároknak és az ÉRDeklődőknek.
erd.hupont.hu
33. Parketta csiszolás Budapest, csiszolás lakkozás felújítás
► Olcsó parketta csiszolás Budapest, csiszolás lakkozás, parketta lerakás, parketta javítás, Makács Tamás 06 30 317-4687, parketta felújítás garanciával, korrekt árakkal.
aparkettacsiszolas.hupont.hu
34. MaTi-CaR Alkatrész- Koreai és Japán autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon
► Gyári-, utángyártott Koreai és Japán alkatrészek elérhető áron Miskolcon! CHEVROLET/DAEWOO/HONDA/HYUNDAI/ISUZU/INFINTI/KIA/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/TOYOTA
japanautoalkatresz.hupont.hu
35. Az ember a kutya legjobb barátja!;)
► itt mindent megtudhatsz a kutyákról! Megtalálható a-tól z-ig minden kutyafajta!És még mielőtt elkattintanál legalább nézz körül nem lesz tőle semmi bajod!Figyelem! Az oldal még szerkeztés alatt van!
kutyusfanclub.hupont.hu
36. Három szóban el tudom mondani, mit tanultam az életről: mindig megy tovább.
► "A világ minden szépségéért sem akarnám elcserélni az egyéniségemet, még akkor sem, ha nincs benne semmi különös. Én én magam vagyok, és ez több annál, amit néhányan elmondhatnak magukról."
mindigvantovabb.hupont.hu
37. Új és használt robogó , motor kereskedés, bizományos értékesítés
► Aprilia, Benelli, Gilera, Keeway, Piaggio, Vespa márkakereskedés és garancia szakszerviz. Használt motor és robogó kereskedés Budapesten. Bizományos értékesítés. Gyári és utángyártott alkatrészek raktárról. Robogó tuning és teljesítménynövelés
keewayszerviz.hupont.hu
38. HOKÉV horgászbotok és egyebek...
► HOKÉV horgászbotok képekkel, horgászbotok felújítása - részletes, fényképes leírással, horgászorsók a '70-es, '80-as évekből, régi horgászorsók felújítása, karbantartása
hokevhorgaszbotok.hupont.hu
► Sziasztok látogassatok el a facebookos oldalunkra is :) https://www.facebook.com/KalocsaLauraoldala
szerelmes-lany-tortenete.hupont.hu
► Sütemények és ételreceptek saját gyűjteménye
ki-suti.hupont.hu
41. NAPCSILLAG
► HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.
napcsillag.hupont.hu
42. Gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest
► Olcsó gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest környékén +36 70 282-8829, lakásfelújítás, szobafestés, gipszkarton álmennyezet készítés, tisztasági festés.
gipszkartonszerelese.hupont.hu
43. Fabrikett Pest megye +36 70 410 7499
► Olcsó fabrikett és tüzifa eladó házhozszállítással Pest megye és Bp +36 70 410 7499. Akciós fabrikett forgalmazás kis és nagy tételben.
fabrikettpestmegye.hupont.hu
44. http://tukoraltaltalanyos.hupont.hu/ REJTVÉNYEK KICSIKNEK
► Ezen az oldalon Bibliai ihletésű, rejtvényeket találhattok rejtvénytípusonként csoportosítva.
rejtvenyekkicsiknek.hupont.hu
45. Eladópont
► +36 30 494 1848 53gyula19@freemail.hu
eladopont.hupont.hu
46. TEMATIKUS HITTAN
► Személyek, fogalmak gyakran előforduló tárgyak, szimbólumok gyűjteménye, melyeket a rejtvényeimből válogatok keresztény hitoktatók és tanítványaik részére.
tematikushittan.hupont.hu
47. HÁRMASHATÁRHEGYI SPORTREPÜLÉSÉRT ALAPÍTVÁNY
► A sportrepülők és egyesületeik érdekvédelmi szervezete. Közhasznú szervezet. Alapítva 1990-ben.
harmashatarhegy.hupont.hu
48. Ágyi poloska irtás Budapest +36 70 415 6666
► Ágyi poloska irtása Budapest területén, garancia az irtásra, akár 24 órán belüli kiérkezéssel, környezetkímélő szerekkel +36 70 415 6666.
agyipoloskairtasbudapest.hupont.hu
► Ezen az oldalon csak hírességek találhatók! Jó szórakozást az oldal nézegetéséhez! :)
csakhiressegek.hupont.hu
50. FRANCIA AUTÓALKATRÉSZEK - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon....
► ÚJ, utángyártott Francia autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon. CITROEN ALKATRÉSZEK-DACIA ALKATRÉSZEK-PEUGEOT ALKATRÉSZEK-RENAULT ALKATRÉSZEK-FRANCIA autókhoz alkatrészek elérhető áron..
francia-auto-alkatreszek.hupont.hu
51. Nádas Vendégház és az ország egyetlen Manufakturális Szabó múzeuma
► A Kőrösök mentén elhelyezkedő Szarvas városában található az ország egyetlen Manufakturális Szabó-cipészműhely Múzeum. A csendes, nyugodt környezetben Vendégház is fogadja a túristákat, olcsó színvonalas hellyel. Cím: 5540 Szarvas, Bem József utca 8.
nadasvendeghaz.hupont.hu
52. Születésnapi köszöntő képeslapok,Névnapra virágok,png képek,
► Izabella képei
bellakep.hupont.hu
53. Lap-FölDI 3 - Online hírek és érdekességek
► Üdvözlöm a Kedves Olvasót! Lap-Föld az online média apró szegmense, ahol Önöket tájékoztatjuk a mindennapokról- hírek, tudósítások, érdekességek, és sok egyéb... fókuszban szűkebb pátriámmal- Tapolcával. Dancs István
lapfoldiharom.hupont.hu
54. Vertikális és Horizontális Szélturbinák Katalógusa
► Vertikális és Horizontális szélturbinák szines Katalógusa a nagyvilágból. Redaktion: Peter Borsanyi VAWT-Techniker >>> Savonius-Balaton HUNGARY 2008 - 2019
savonius-balaton.hupont.hu
55. Lap-FölDI 2 - Online hírek és érdekességek
► Üdvözlöm a Kedves Olvasót! Lap-Föld az online média apró szegmense, ahol Önöket tájékoztatjuk a mindennapokról- hírek, tudósítások, érdekességek, és sok egyéb... fókuszban szűkebb pátriámmal- Tapolcával. Dancs István
lapfoldiketto.hupont.hu
► Magyarország települései képeslapokon
mokepeslapok.hupont.hu
57. Metin 2 mester
► Most az új metin is itt:) gyere és regisztrálj:). itt megtalálod ami egy ujoncnak kell pl:térkép,városok,kereskedelem.És még sokminden más.
deepolis.hupont.hu
58. Weboldalkészítés Budapest, Webáruház készítés Budapest, Keresőoptimalizálás
► Egyedi fejlesztésű weboldal és webáruház készítése, keresőoptimalizálás, arculattervezés, Online marketing
weboldalkeszitesbudapest.hupont.hu
59. CSILLOGÓ képek, feliratok és sok más dolog! Honlapkészítéshez kiegészítők.
► Üdvözöllek az oldalamon! Fotóim, Képeslapjaim Emlékversek, csillogó képek, feliratok, sorelválasztók, és még sok minden...A listát még bővítem, érdemes benézni hozzám!
vajdamariann.hupont.hu
60. ZaZa Kutyaruha
► Fajtaspecifikus standard, és egyedi ruhákat készítünk bármilyen méretű kutyáknak
zaza-kutyaruha.hupont.hu
61. HONDA alkatrészek elérhető áron Miskolcon a MaTi-CaR Alkatrész-nél
► HONDA (Accord,Civic,City,CR-V I.-II-III-IV.,CR-Z,Crosstour,Crx,Element,FR-V,HR-V,Insight,Integra,Jazz,Legend,Logo,Mdx,Nsx,Pilot,Prelude,Ridgeline,S2000,Shuttle,Stepwgn, Stream gyári-utángyártott alkatrészek széles választékban
honda-alkatreszek.hupont.hu
62. OLCSÓ KÖLTÖZTETÉS MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN
► LAKÁS ÉS CSALÁDIHÁZ KÖLTÖZTETÉST, BÚTORSZÁLLÍTÁST, FUVAROZÁST VÁLLALUNK MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN
koltoztetes-magyarorszag.hupont.hu
63. A kutyák az ember legjobb barátai! és az emberek a kutyák legjobb barátai!
► Itt ismerkedhetünk meg a kutyafajtákkal.Etetés,Méreteik,Külső,és ápolási teendők
kutyaimadoklapja.hupont.hu
64. Ez is eladópont
► Tel.:+36 30 4941848 Elektronikus levél:53gyula19@freemail.hu
eziselado.hupont.hu
65. Ezo Hírnök
► www.ezohirnok.hupont.hu
ezohirnok.hupont.hu
► Eladó tüzifa Budapesten házhozszállítással, akác, bükk, gyertyán, tölgy tüzifa méterben, hasítva, kalodázva 06 70 410 7499.
tuzifabudapesten.hupont.hu
67. Miley Cyrus:)
► Ez az oldal a lány tiniknek szól és azoknak,akik imádják Mileyt!Ezen az oldalon megismerhetet Mileyt és megtudhatsz róla olyan dolgokat,amit még eddig nem tudtál!Az oldalon több tini sztárról is olvashatsz,de Miley a fő!Nézzétek meg a "FRISS" menüt!
crazyladys.hupont.hu
68. fejtsd meg a BIBLIÁT :-) :-)
► Tegyük vonzóvá, és érdekessé azt a tanítást, amely a szívünkbe ültetve tud csak gyümölcsözővé válni!
biblikusrejtvenyek.hupont.hu
69. TÖRÖKSZENTMIKLÓSI RÓMAI KATOLIKUS PLÉBÁNIA HONLAPJA
► 5200. TÖRÖKSZENTMIKLÓS, SZENT MIKLÓS TÉR 1. TELEFON/FAX: +3656 390-395 IRODA TELEFONSZÁMA: +36309745488 EMAIL CÍM: rkplebaniatmiklos@freemail.hu
rkplebania.hupont.hu
70. Manola gyerekágy leesésgátlóval + AJÁNDÉK habmatraccal! 70X140 v. 80X160
► Manola mintás gyerekágy, fiús gyerekágy, lányos gyerekágy, 70x140 80x160 méretben. Gyerekágy leesésgátlóval. Komplett gyerekbútor széles választékban. Gyerekágyak ágyneműtartóval. Leesésgátlós gyerekágy
gyerekagyam.hupont.hu
71. Idézetek és minden ami csajos *.*
► Nem volt tökéletes, semmi ilyesmi. Nem volt a tündérmesék szőke hercege, vagy mit tudom én. Időnként igyekezett olyan lenni, de akkor szerettem a legjobban, ha nem erőltette.
rainbowidezetek.hupont.hu
72. Műanyag ablak Budapest, beépítés, bontás, csere
► Akciós műanyag ablak Budapesten, nyílászáró beépítés, bontás, ablakcsere +36 70 772 9371
muanyagablakbudapest.hupont.hu
73. Oriflame-Termékek-Angelica
► Luxus termékek kis pénzüeknek.
oriflametermekek-angelica.hupont.hu
► A jó, a szép, mint lényeg a társadalom és az egyén kiteljesedéséhez. A valóság mélyebb átélése, a lelki egyensúly kialakítása utáni vágy. Szívedben a kedvetlenség ördöge? Mondd ki, mi fáj, s megkönnyebbülsz. Ezt tettem én is...
pyrrhus.hupont.hu
75. Keresőoptimalizálás Budapest, Webáruház készítés Budapest, Weboldalkészítés
► Keresőoptimalizálás, Online marketing, Egyedi fejlesztésű webáruház és weboldal készítése, arculattervezés
keresooptimalizalaspest.hupont.hu