A galambászatban egyik-másik feleresztési helynek, híres versenynek másképpen cseng a neve. Hiszik- e, vagy sem, a következõ dolog valóban megtörtént.
Volt egyszer egy japán vevõ, aki egy gyõztes galambot szeretett volna vásárolni, 400-450 km-es távról. Két gyõztest ajánlottak neki: az egyik galamb az orleansi verseny gyõztese volt, a másik pedig Pithiviersiben lett elsõ. Az orleansi versenyen hátszél fújt, és egy kis zápor is esett. Egy, az olyan versenyek közül, ahol bármelyik galamb gyõzhet, ha nem beteg. A másik verseny, Pithiviersbõl igen kemény és igazságos verseny volt. Mégis a japán vevõ az elõbbi galambot választotta, mert másként csengett a neve ennek a gyõztesnek.
Az ötök
Különösen a következõ öt verseny hangzik muzsikaként a galambászok fülének, a világon bárhol is beszéljenek róla.
A Quievrain név, ismerõs valamennyi belgának függetlenül attól, hogy galambász-e vagy sem. Amióta a galambászat létezik, márpedig a gyökerei Belgiumból erednek, a galambászok versenyeztek Quievrain-ból, egy kis, elhagyatott faluból, a francia határ mellõl. Azt mondják, hogy Belgiumban a II. Világháború elõtt és közvetlenül utána kb. 250 000 tenyésztõ élt. Voltak olyan városok, ahol utcánként volt egy egyesület, vagy még több is. És ha még azt is számításba vesszük, hogy a galambászok 90%-a versenyzett Quievrainból, akkor elképzelhetjük, hogy a falu nevének a kimondása mit jelent a társadalomban. Volt úgy, hogy egyszerre 300 000 galambot is feleresztettek!
Quievrain neve egyben nosztalgikus is. Minden emlékezetes napon rendeznek egy versenyt. A Királynak születésnapja van? Vagy a polgármesternek? Vagy a helyi óvoda vezetõnõjének? Az ilyen neves eseményeket egy versennyel ünneplik meg. Az, hogy a hét mely napjára esik, az egy csöppet sem számít. Néha csak egy tortát, vagy éppen egy fél malacot lehet nyerni, máskor pedig vagyonokat…
Tehát Quievrain és a galambászat? E két név összefonódott, és ez így is marad egészen addig, amíg csak egyetlen galambász is él Belgiumban…
Bourges a másik igen ismert név. Hosszú távú verseny feleresztési hely. A bourgesi verseny minden évben az elsõ nemzeti verseny az öreg galambok részére, amit május utolsó hétvégéjén rendeznek. A másik nemzeti versenyt innen pedig július utolsó hétvégéjén rendezik.
Mióta köztudomású, hogy nem feltétlenül szükséges tipikus hosszútávú galamb ehhez az átlagosan 450 km-res versenyhez, nemcsak a hosszú távú specialisták próbálnak szerencsét.
A legtöbb galambász számára ez az egyetlen nemzeti verseny, ahonnan versenyezik.
Ami Quievraint illeti, a résztvevõk különbözõ területi felosztásokban indulnak, ami pedig Bourgest illeti itt mindenki, mindenki ellen versenyzik. Az ország galambjai egy versenyen, a legjobb verseny messze ez!
Belgiumban, egyszer 90 000 galambot indítottak el egy ilyen versenyen. Akkor reménykedtek, hogy felvehetik a versenyt a hollandok orleansi versenyével, de a 100 000-es álomhatárt nem tudták átlépni. A holland orleansi versennyel ellentétben a júliusi Bourges-i versenyen úgy a fiatal, mind az öreg galambok egyaránt részt vehetnek. Régebben e két nagy versenyt, az Orleansit és a Bourgesit, ugyanazon a napon rendezték (augusztus utolsó szombatján). Most egy hónappal korábbra tûzték ki az utóbbi idõpontját.
Ez azért van így, mert a fiatalok részére rendezett hosszú távú versenyek olyan nagy népszerûségre tettek szert, hogy az év hátralévõ részében is rendeznek még a számukra ilyen utakat.
Mint fentebb már említettem, a holland Orleansi verseny neve is közismert világszerte. Elõször 1953-ban rendezték meg. Ekkor még nagyon nagy volt az ellenállás, hiszen a távolság 400-600 km között van, és ez igen megerõltetõnek bizonyult a fiatalok számára. És azt is el kell mondani, hogy az ellenezõk véleménye bizony, igaznak bizonyult. Az elsõ verseny katasztrofális veszteségekkel zárult.
De a szervezõk ennek ellenére nem adták fel, és végül is elnyerték jutalmukat. Orleans hihetetlen népszerûségre tett szert. Volt olyan is, hogy több mint 200 000 fiatalt neveztek be. Az egész világ irigyelte a hollandokat azért a versenyért. Akkora szenzáció számba ment ennyi galambnak a feleresztése, hogy még a napilapok és a TV állomások is foglalkoztak az eseménnyel. Fülsiketítõ zajjal járt ennyi galambnak a startja és az ég pedig úgy elsötétedett, mintha teljes napfogyatkozás lett volna. Hosszú éveken át az orleansi versenyek lettek a legfontosabbak az év versenyei között, és hetekkel elõtte már másról sem beszéltek a galambászok. A gyõzelem magas pénzdíjjal járt és a gyõztes neve egyetlen nap alatt ismert lett.
Mostanra már nincsenek kétségek afelõl, hogy a fiatalok is elboldogulnak ezen a távolságon. A nagy népszerûségük miatt egyre több hosszú távú versenyt rendeznek a fiatalok számára. Nálunk is, és Belgiumban is kialakult mára egy olyan tenyésztõ csoport, akik a fiatalokra specializálták magukat.
Ez a csoport általában szétzúzta a versenyeket. Elõször még meg is gyanúsították õket azzal, hogy valamilyen drogot használnak. Késõbb azonban világossá vált, hogy a nagy titkot egyetlen szóval is el lehet mondani: toll.
Persze ehhez azt is hozzá kell tenni, hogy a nagy nemzeti versenyeket éppen akkor rendezik, amikor a fiatalok vedlenek.
Szóval, mit is csináltak ezek az okos galambászok? Kortizont használtak és elsötétítették a dúcokat, hogy megállítsák a vedlést. De mára már drámai változások álltak be ezen a téren: a kortizont betiltották, és az 500 km-nél hosszabb versenyeken a fiatalok pedig nem indulhatnak.
A Hollandok számára az Orleansi távolság kevesebb, mint 500 km, tehát õk továbbra is reptethetnek Orleansból. De azóta a verseny már nem nemzetközi…
A holland Sant Vincent-i nemzeti versenynek szintén jól hangzó neve van. A hosszú távú versenyek legfontosabbika volt, és különösen a japánok harcoltak igen keményen, hogy a gyõztes galambokat megvásárolhassák. Ez egy kétnapos verseny, és évekig ez volt A KÉTNAPOS verseny.
De megváltoztak a dolgok. Manapság a hosszú távú versenyek királya: Barcelona. Ennek az egyik oka az, hogy Európa leghosszabb távú versenye Barcelona (1200 km-res) és egyben nemzetközi verseny.
A másik nagy különbség a két verseny között az, hogy Sant Vincent Franciaországban található, pont a Pirenneusok északi részén, míg Barcelona Spanyolországban, a Pirenneusok déli részén fekszik. Ez a hegylánc az akadály, amin a galamboknak a feleresztés után közvetlenül át kell repülniük Spanyolországban. Ettõl olyan nehéz és különleges a barcelonai verseny.
Beszéljünk a nehézségekrõl.
Abban a percben, ahogyan feleresztik a galambokat, gyakran kínzó hõséggel találják szembe magukat. Minden méterért meg kell küzdeniük és minden méter kilómétereknek tûnik. Az is hozzátartozik az igazsághoz, hogy hazafelé egyszer-egyszer le kell szállni a galamboknak inni. Ez egy tapasztalt hosszú távú versenyzõnek nem okoz gondot. Ismerik, hogyan lehet inni, azokból a kicsiny patakokból, amik felett átrepülnek. De sok tapasztalatlan galamb az életével fizet! De nem csak a spanyol hõség és a szomjúság az, amivel meg kell küzdeniük, hanem bizony a ragadozók is lesben állnak mindenütt. Mégis a legnagyobb nehézség az út hossza, amivel a levegõ hõseinek szembe kell nézniük, miután átkeltek a Pireneusokon. A barcelonai verseny, szenvedést jelent az utolsó méterekig. Még hátszeles idõ esetén sem kapnak a madarak egyetlen métert sem ajándékba. De a hõség, a hegyek, a ragadozók, a hatalmas távolság, és a változó idõjárási körülmények sem minden! A galambokat pénteken reggel engedik, de egyetlen nap alatt nem tudják befejezni a versenyt. Tehát kinn kell éjszakázniuk. Egy magas épületen, vagy egy templomtornyon, vagy egy farmon, és ez szintén egy csomó veszéllyel jár együtt. Gondoljunk csak a rengeteg vezetékre, vagy egy éhes macskára, vagy éppen egy farmerra egy életveszélyes puskával a kezében! Pontosan ilyen okok miatt Barcelonát a maratoni versenyek maratonjának tekintik. Ez nem a gyors madarak versenye. Itt csak kitartással és küzdeni tudással lehet indulni. Ez a verseny azon túlélõk versenye, akik inkább meghalnak, sem mint feladják. Bár a barcelonai verseny nem régi keletû, meglehetõsen eseménydús. Ezt szeretném bemutatni ebben, illetve még két másik cikkben.
Az indulás
Az elsõ versenyeket ebbõl a gyönyörû spanyol városból a 40-es évek végén szervezték. A régi feljegyzésekben említik Mr. Berlengee nevét, mint az 1949-es barcelonai verseny gyõztesét.
Két évvel késõbb a ’Cureghem Központ’ kezdte a nemzetközi verseny szervezését, és innen számítjuk a verseny hivatalos voltát. Amikor elõször került megrendezésre a világ galambászai lélegzet visszafojtva figyeltek ugyanúgy, mint a holland, orleansi verseny megrendezésénél.
2039 galambot neveztek be elõször. De mi lesz az eredmény? Hányan jönnek vissza, ha egyáltalán visszajön valaki?
Josef Boels, nagybajuszú polgármester volt az elsõ nemzetközi gyõztes. Boels híres hosszútávú versenyzõ volt, mint a következõ év gyõztese: Oscar Devriendt Moere-bõl. A következõ években egyre kevesebb galambot neveztek be, 1956-ban összesen 885 darabot, és úgy nézett ki a helyzet, hogy ezzel be is fejezõdik ez a verseny.
De aztán, 1957-ben, máig sem tudja senki, hogy miért, hirtelen 3350 galambot neveztek be. 1957 volt az elsõ olyan év, hogy nem belga tenyésztõ nyert, hanem egy német: Stouth. 1958-ban már 3756 galambot neveztek be, négyszer többet, mint 2 évvel ezelõtt. Ez a szám rekordnak számított és egy belga, Olsene városkából származó galambász, Gilbert van der Weghe lett a gyõztes. A neve egy holland hosszú távú bajnok nevére emlékeztet: van der Wegen, és ez késõbb sok félreértésre adott okot külföldön. Még manapság is gyakran összekeverik a két nevet a külföldi magazinok.
Aztán 1959-ben a hollandok is engedélyt kaptak a versenyzésre és így vette kezdetét Barcelona nagy karrierje. Egyszer szuper bajnokok nyerték a versenyt, máskor ismeretlen galambászok. Szuper galambok lettek a gyõztesek, vagy eltûntek mindörökre. Világraszóló hírnévre lehetett szert tenni egyetlen nap alatt, vagy el lehetett veszíteni azt.
Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!
KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK
1. Puzzle Tours: Walking Holidays in Hungary
► Nature? Culture? Adventure? WALKING in Hungary? We have ideas for a perfect walking holiday: self-guided, hotel-to-hotel or 2-center tours. Check out our offers and create your own TRAVEL PUZZLE! Think Hungary: more than expected
puzzletours.hupont.hu
2. Pszichiátria és a Gonosz Pszichiáter?
► Valóban minden pszicháter gonosz? Létezik józan, rejtett pusztító szándékok nélküli (nem gonosz) pszichiáter? A pszicháter születésétől fogva gonosz vagy csak azzá válik? És mitől válik gonosszá a pszichiáter?
pszichiatria.hupont.hu
3. Potencsik Szilárd szervezetfejlesztési szakértő
► Szervezetfejlesztési szakértőként sok száz cég sikeres működésének receptjét ismertem meg.
potencsikszilard.hupont.hu
4. Pavilon Sátor IPARI Rendezvény Garázs Sátor. Vattacukor és PopCorn gépek.
► PAVILON SÁTOR, PONYVAGARÁZS, SÁTORGARÁZS, GARÁZS, SÖRSÁTOR, PIACI SÁTOR, RENDEZVÉNYSÁTOR. GÁZ/12V - 220V ELEKTORMOS VATTACUKOR GÉP, ÉS 220V POP-CORN GÉP
pavilon.hupont.hu
5. КОТАЙСЬКИЙ ЦЕНТР З РЕАЛАЗАЦІЇ ДРОТЯНИХ СІТОК, БЕТОННІ СТОВПИ
► ДРОТЯНИЙ ПАРКАН НАЙДЕШЕВША В СВІТІ ОГОРОЖА. УСЕ ВІД А ДО Я, ЩО ДО НЬОГО ПОТРІБНЕ – ЗНАЙДЕТЕ У НАС! І ЩО НАЙГОЛОВНІШЕ: ЗА ЦІНОЮ ВИРОБНИКА!
parkan.hupont.hu
6. Szállás a Mátrában : Panoráma apartman - hegyvidéki wellness - Parádsasvár
► Apartman saját wellnessel! Legyen a vendégünk a Mátra szívében! Ismerje meg ezt a csodás környéket családjával, ehhez kínálunk kényelmes, otthonos apartmant Parádsasváron (Rákóczi u.35), csodás panorámával a Mátrára,és Kékestetőre. 06-20-9179246
panoramaapartman.hupont.hu
LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).
1. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!
► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.
kerites.hupont.hu
2. Egészség, elégedettség ,aktív élet!
► Haás Mihályné honlapja
elet-vitel.hupont.hu
► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...
dr-nem-doktor.hupont.hu
► Ez a starstabléval és a starshinéval foglalkozik
legacy.hupont.hu
5. MÉREGTELENÍTÉS REG-ENOR A TÚLSÚLY ÉS AZ ÖREGEDÉS ELLEN! RO VIZTISZTÍTÓK!
► BIOBOLT WEBÁRUHÁZ: TERMÉKBEMUTATÓ- ENERGIA MEGTAKARÍTÁSÁRA ÉS KÖRNYEZET VÉDELEMRE ALKALMAS TERMÉKEKET, TERMÉSZETES ALAPANYAGOKBÓL KÉSZÜLT TÁPLÁLÉK KIEGÉSZÍTŐKET KÍNÁLUNK! VÍZTISZTÍTÓK AZ EGÉSZSÉGÉRT!
meregtelenites.hupont.hu
6. MaTi-CaR ALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON....
► Új, utángyártott, és gyári alkatrészek elérhető áron Miskolcon. Minden autótípushoz: ALFA/AUDI/BMW/CITROEN/CHEVROLET/DAEWOO/FIAT/FORD/HONDA/KIA/LANCIA/LEXUS/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/PEUGEOT/RENAULT/SAAB/SEAT/SKODA/VW alkatrészek elérhető áron..
alkatreszekmindenautohoz.hupont.hu
7. Vörösrózsa álmai Versek,gondolatok,természet
► Ez egy szerény,de szeretettel írt oldal
vorosrozsaalma.hupont.hu
► HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.
hatodiknapon.hupont.hu
► Utazási tanácsadóként kényelmesebbé és egyszerűbbé teszem a nyaralásod szervezését! Tervezz velem, utazz a nagyilágban és vedd igénybe ingyenes szolgáltatásom! bernadettgyongyosi@gmail.com Tel:20/989-3823
utazasitanacsado.hupont.hu
10. FŰTŐMOTOR-ELLENÁLLÁS-FŰTŐRADIÁTOR - MaTi-CaR Alkatrészek Miskolcon...
► Audi BMW Chevrolet Citroen Dacia Daewoo Fiat Ford Honda Hyundai Isuzu Iveco Kia Lanci Mazda Mercedes Mitsubishi Nissan Opel Peugeot Renault Saab Seat Skoda Suzuki Toyota Volvo VW fűtőmotor előtét ellenállás, fűtőradiátor, fűtőventillátor
futomotorelotetellenallas.hupont.hu
11. RE - FLEXI - OK
► "Ágyúval verébre?!"
reflexiok.hupont.hu
12. Szélvédőjavítás, szélvédő javítás Budapest
► Szélvédő javítás Budapest és szélvédő csere 06 70 602 6000, akár 8000 Ft-tól, helyszíni kőfelverődés javítás hétvégén is!
szelvedojavitasa.hupont.hu
► LOMTALANÍTÁS 06-20-9185-907 ZÖLDHULLADÉK SZÁLLÍTÁS I.II.III.IV.VIII.IX.X.XI.XII.XIII.XIV.XV.XVI.XVII.XVIII.XIX.XX.XXI.XXII.XXIII DABAS BIATORBÁGY BUDAKESZI DUNAKESZI GYÁL MAGLÓD NAGYKÁTA PILIS SZIGETHALOM TÁPIÓSZELE ÚJHARTYÁN ÜLLŐ
lomtalanit.hupont.hu
14. Autódiagnosztika Budapest kiszállással 06 70 352 1562
► Olcsó autódiagnosztika Budapest kiszállással akár azonnal, hibakód olvasás és törlés 06 70 352 1562
autodiagnosztikabudapest.hupont.hu
15. Sicambria-Alba Regale-Fehérvár, Buda Vetus-Ősbuda-Óbuda
► Királyi fehér fővárosunk Sicambria, Alba Regalis, Fehérvár, Buda Vetus, Ősbuda azaz Óbuda, Szűz Mária sziget, Veteri Pest-Antiqua Pest ősi városaink és múltunk eltitkolt történelmünk kutatásával és feltárásával foglalkozó oldal
albaregalis.hupont.hu
16. MOTORTARTÓ-, VÁLTÓTARTÓ BAK - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon
► Motortartó bak és váltótartó bak Audi BMW Chevrolet Citroen Dacia Daewoo Fiat Ford Honda Hyundai Isuzu Iveco Kia Lanci Mazda Mercedes Mitsubishi Nissan Opel Peugeot Renault Saab Seat Skoda Suzuki Toyota Volvo VW minden autótípushoz és márkához!!!
motortarto-valtotartobak.hupont.hu
17. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!
► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.
angol-nyelvkonyv.hupont.hu
18. MaTi-CaR Alkatrészek - AUTÓALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON...
► Új, utángyártott alkatrészek kedvező áron Miskolcon. AUDI, BMW, CITROEN, CHEVROET, DAEWOO, FIAT, FORD, HONDA, HYUNDAI, KIA, MAZDA, NISSAN, OPEL, PEUGEOT, RENAULT, SEAT, SKODA, VW alkatrészek! Szinte minden autóhoz alkatrészek elérhető áron..
maticar-alkatreszek.hupont.hu
19. Sóder árak, sóder szállítás Budapest
► Sóder árak, sóder szállítás Budapest és környéke +36 21 300 7129 akár 1 m3 olcsó sóder!
soderarak.hupont.hu
20. ~Csajsziknak~
► Sziasztok! Ez az oldi igazi csajszis oldal! Itt mindent megtudhatsz! Sztárok, szépségtippek vagy csak egy kis szórakozás! Jó nézegetést! A szerki :3 Néhány részt magazinokból lestem el, mert nem volt ötletem :P meg hogy tippeket nézz
csajszik-oldala-love-it.hupont.hu
21. Névnapi verses köszöntők, képeslapok - Pál Júlia tollából
► Különleges, verses névnapi köszöntők, képeslapok, nevek jellemzése, jelentése, saját versek
nevnapikoszontok.hupont.hu
► Hogyan fogyhatsz 50 felett gluténmentes diétával?
glutenmentesreceptek.hupont.hu
23. Hács története
► Író - szerkesztő: Kubik György
hacstortenete.hupont.hu
► Gépjármű szerviz. Számítástechnikai eszközök szervizelése, értékesítése.
brutalbikes.hupont.hu
25. Lakatos Budapest
► 40 éves tapasztalattal rendelkező lakatos Budapest területén és környékén vállalja kerítések, kapuk, korlátok, tetőszerkezetek elkészítését 06 30 768-3454; kovacsoltvaskerites@yahoo.com
lakatosbudapest.hupont.hu
26. Veszélyes fakivágás Budapesten
► Veszélyes fakivágás Budapesten biztonságosan, garanciával +36 70 272 0149, minőségi szerszámok, elérhető ár, irányított fadöntés alpintechnikás favágás, email: krisztiankaroly77@gmail.com
fakivagasbudapest.hupont.hu
27. KÜLSŐ - BELSŐ AJTÓKILINCSEK ÉS FOGANTYÚK AKCIÓS ÁRON MISKOLCON...
► Audi, BMW, Chevrolet, Citroen, Dacia, Daewoo, Fiat, Ford, Honda, Hyundai, Isuzu, Iveco, Kia, Lancia, Mazda, Mercedes, Mitsubishi, Nissan, Opel, Peugeot, Renault, Saab, Seat, Skoda, Suzuki, Toyota, Volvo, VW minden, autótípushoz és márkához!!!
ajtokilincs-kulso-belso.hupont.hu
► Kipróbált, ismert, könnyen elkészíthető finomságok receptjeit gyüjtöttem össze
andi-tutireceptek.hupont.hu
29. PRO-SPORT
► Bács-Kun Sport - Bácsalmás, Kunbaja és környéke sportja - folytatás: 2011./XVI. évfolyam Labdarúgás, Kézilabda, Asztalitenisz, Cselgáncs, Diáksport, BSC 1913-2013.
pro-sport.hupont.hu
30. OPEL alkatrészek elérhető áron a MaTi-CaR Alkatrészeknél Miskolcon
► Gyári-, utángyártott Opel alkatrészek Miskolcon! Opel AGILA, ANTARA, ASTRA, CORSA, COMBO, FRONTERA, INSIGNIA, MERIVA, MOVANO, OMEGA, SIGNUM, TIGRA, VECTRA, VIVARO, ZAFIRA alkatrészek elérhető áron! Opel alkatrészek A-Z-ig!
opelhez-alkatreszek.hupont.hu
31. Utólagos vízszigetelés Budapest +36 30 2491 291
► Salétromos falak utólagos vízszigetelése Budapesten, lábazati szigetelés, terasz szigetelés, pinceszigetelés injektálással +36 30 2491 291.
utolagosvizszigetelesbp.hupont.hu
32. Érd info
► Minden információt ÉRDről az ÉRDi polgároknak és az ÉRDeklődőknek.
erd.hupont.hu
33. Parketta csiszolás Budapest, csiszolás lakkozás felújítás
► Olcsó parketta csiszolás Budapest, csiszolás lakkozás, parketta lerakás, parketta javítás, Makács Tamás 06 30 317-4687, parketta felújítás garanciával, korrekt árakkal.
aparkettacsiszolas.hupont.hu
34. MaTi-CaR Alkatrész- Koreai és Japán autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon
► Gyári-, utángyártott Koreai és Japán alkatrészek elérhető áron Miskolcon! CHEVROLET/DAEWOO/HONDA/HYUNDAI/ISUZU/INFINTI/KIA/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/TOYOTA
japanautoalkatresz.hupont.hu
35. Az ember a kutya legjobb barátja!;)
► itt mindent megtudhatsz a kutyákról! Megtalálható a-tól z-ig minden kutyafajta!És még mielőtt elkattintanál legalább nézz körül nem lesz tőle semmi bajod!Figyelem! Az oldal még szerkeztés alatt van!
kutyusfanclub.hupont.hu
36. Három szóban el tudom mondani, mit tanultam az életről: mindig megy tovább.
► "A világ minden szépségéért sem akarnám elcserélni az egyéniségemet, még akkor sem, ha nincs benne semmi különös. Én én magam vagyok, és ez több annál, amit néhányan elmondhatnak magukról."
mindigvantovabb.hupont.hu
37. Új és használt robogó , motor kereskedés, bizományos értékesítés
► Aprilia, Benelli, Gilera, Keeway, Piaggio, Vespa márkakereskedés és garancia szakszerviz. Használt motor és robogó kereskedés Budapesten. Bizományos értékesítés. Gyári és utángyártott alkatrészek raktárról. Robogó tuning és teljesítménynövelés
keewayszerviz.hupont.hu
38. HOKÉV horgászbotok és egyebek...
► HOKÉV horgászbotok képekkel, horgászbotok felújítása - részletes, fényképes leírással, horgászorsók a '70-es, '80-as évekből, régi horgászorsók felújítása, karbantartása
hokevhorgaszbotok.hupont.hu
► Sziasztok látogassatok el a facebookos oldalunkra is :) https://www.facebook.com/KalocsaLauraoldala
szerelmes-lany-tortenete.hupont.hu
► Sütemények és ételreceptek saját gyűjteménye
ki-suti.hupont.hu
41. NAPCSILLAG
► HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.
napcsillag.hupont.hu
42. Gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest
► Olcsó gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest környékén +36 70 282-8829, lakásfelújítás, szobafestés, gipszkarton álmennyezet készítés, tisztasági festés.
gipszkartonszerelese.hupont.hu
43. Fabrikett Pest megye +36 70 410 7499
► Olcsó fabrikett és tüzifa eladó házhozszállítással Pest megye és Bp +36 70 410 7499. Akciós fabrikett forgalmazás kis és nagy tételben.
fabrikettpestmegye.hupont.hu
44. http://tukoraltaltalanyos.hupont.hu/ REJTVÉNYEK KICSIKNEK
► Ezen az oldalon Bibliai ihletésű, rejtvényeket találhattok rejtvénytípusonként csoportosítva.
rejtvenyekkicsiknek.hupont.hu
45. Eladópont
► +36 30 494 1848 53gyula19@freemail.hu
eladopont.hupont.hu
46. TEMATIKUS HITTAN
► Személyek, fogalmak gyakran előforduló tárgyak, szimbólumok gyűjteménye, melyeket a rejtvényeimből válogatok keresztény hitoktatók és tanítványaik részére.
tematikushittan.hupont.hu
47. HÁRMASHATÁRHEGYI SPORTREPÜLÉSÉRT ALAPÍTVÁNY
► A sportrepülők és egyesületeik érdekvédelmi szervezete. Közhasznú szervezet. Alapítva 1990-ben.
harmashatarhegy.hupont.hu
48. Ágyi poloska irtás Budapest +36 70 415 6666
► Ágyi poloska irtása Budapest területén, garancia az irtásra, akár 24 órán belüli kiérkezéssel, környezetkímélő szerekkel +36 70 415 6666.
agyipoloskairtasbudapest.hupont.hu
► Ezen az oldalon csak hírességek találhatók! Jó szórakozást az oldal nézegetéséhez! :)
csakhiressegek.hupont.hu
50. FRANCIA AUTÓALKATRÉSZEK - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon....
► ÚJ, utángyártott Francia autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon. CITROEN ALKATRÉSZEK-DACIA ALKATRÉSZEK-PEUGEOT ALKATRÉSZEK-RENAULT ALKATRÉSZEK-FRANCIA autókhoz alkatrészek elérhető áron..
francia-auto-alkatreszek.hupont.hu
51. Nádas Vendégház és az ország egyetlen Manufakturális Szabó múzeuma
► A Kőrösök mentén elhelyezkedő Szarvas városában található az ország egyetlen Manufakturális Szabó-cipészműhely Múzeum. A csendes, nyugodt környezetben Vendégház is fogadja a túristákat, olcsó színvonalas hellyel. Cím: 5540 Szarvas, Bem József utca 8.
nadasvendeghaz.hupont.hu
52. Születésnapi köszöntő képeslapok,Névnapra virágok,png képek,
► Izabella képei
bellakep.hupont.hu
53. Lap-FölDI 3 - Online hírek és érdekességek
► Üdvözlöm a Kedves Olvasót! Lap-Föld az online média apró szegmense, ahol Önöket tájékoztatjuk a mindennapokról- hírek, tudósítások, érdekességek, és sok egyéb... fókuszban szűkebb pátriámmal- Tapolcával. Dancs István
lapfoldiharom.hupont.hu
54. Vertikális és Horizontális Szélturbinák Katalógusa
► Vertikális és Horizontális szélturbinák szines Katalógusa a nagyvilágból. Redaktion: Peter Borsanyi VAWT-Techniker >>> Savonius-Balaton HUNGARY 2008 - 2019
savonius-balaton.hupont.hu
55. Lap-FölDI 2 - Online hírek és érdekességek
► Üdvözlöm a Kedves Olvasót! Lap-Föld az online média apró szegmense, ahol Önöket tájékoztatjuk a mindennapokról- hírek, tudósítások, érdekességek, és sok egyéb... fókuszban szűkebb pátriámmal- Tapolcával. Dancs István
lapfoldiketto.hupont.hu
► Magyarország települései képeslapokon
mokepeslapok.hupont.hu
57. Metin 2 mester
► Most az új metin is itt:) gyere és regisztrálj:). itt megtalálod ami egy ujoncnak kell pl:térkép,városok,kereskedelem.És még sokminden más.
deepolis.hupont.hu
58. Weboldalkészítés Budapest, Webáruház készítés Budapest, Keresőoptimalizálás
► Egyedi fejlesztésű weboldal és webáruház készítése, keresőoptimalizálás, arculattervezés, Online marketing
weboldalkeszitesbudapest.hupont.hu
59. CSILLOGÓ képek, feliratok és sok más dolog! Honlapkészítéshez kiegészítők.
► Üdvözöllek az oldalamon! Fotóim, Képeslapjaim Emlékversek, csillogó képek, feliratok, sorelválasztók, és még sok minden...A listát még bővítem, érdemes benézni hozzám!
vajdamariann.hupont.hu
60. ZaZa Kutyaruha
► Fajtaspecifikus standard, és egyedi ruhákat készítünk bármilyen méretű kutyáknak
zaza-kutyaruha.hupont.hu
61. HONDA alkatrészek elérhető áron Miskolcon a MaTi-CaR Alkatrész-nél
► HONDA (Accord,Civic,City,CR-V I.-II-III-IV.,CR-Z,Crosstour,Crx,Element,FR-V,HR-V,Insight,Integra,Jazz,Legend,Logo,Mdx,Nsx,Pilot,Prelude,Ridgeline,S2000,Shuttle,Stepwgn, Stream gyári-utángyártott alkatrészek széles választékban
honda-alkatreszek.hupont.hu
62. OLCSÓ KÖLTÖZTETÉS MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN
► LAKÁS ÉS CSALÁDIHÁZ KÖLTÖZTETÉST, BÚTORSZÁLLÍTÁST, FUVAROZÁST VÁLLALUNK MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN
koltoztetes-magyarorszag.hupont.hu
63. A kutyák az ember legjobb barátai! és az emberek a kutyák legjobb barátai!
► Itt ismerkedhetünk meg a kutyafajtákkal.Etetés,Méreteik,Külső,és ápolási teendők
kutyaimadoklapja.hupont.hu
64. Ez is eladópont
► Tel.:+36 30 4941848 Elektronikus levél:53gyula19@freemail.hu
eziselado.hupont.hu
65. Ezo Hírnök
► www.ezohirnok.hupont.hu
ezohirnok.hupont.hu
► Eladó tüzifa Budapesten házhozszállítással, akác, bükk, gyertyán, tölgy tüzifa méterben, hasítva, kalodázva 06 70 410 7499.
tuzifabudapesten.hupont.hu
67. Miley Cyrus:)
► Ez az oldal a lány tiniknek szól és azoknak,akik imádják Mileyt!Ezen az oldalon megismerhetet Mileyt és megtudhatsz róla olyan dolgokat,amit még eddig nem tudtál!Az oldalon több tini sztárról is olvashatsz,de Miley a fő!Nézzétek meg a "FRISS" menüt!
crazyladys.hupont.hu
68. fejtsd meg a BIBLIÁT :-) :-)
► Tegyük vonzóvá, és érdekessé azt a tanítást, amely a szívünkbe ültetve tud csak gyümölcsözővé válni!
biblikusrejtvenyek.hupont.hu
69. TÖRÖKSZENTMIKLÓSI RÓMAI KATOLIKUS PLÉBÁNIA HONLAPJA
► 5200. TÖRÖKSZENTMIKLÓS, SZENT MIKLÓS TÉR 1. TELEFON/FAX: +3656 390-395 IRODA TELEFONSZÁMA: +36309745488 EMAIL CÍM: rkplebaniatmiklos@freemail.hu
rkplebania.hupont.hu
70. Manola gyerekágy leesésgátlóval + AJÁNDÉK habmatraccal! 70X140 v. 80X160
► Manola mintás gyerekágy, fiús gyerekágy, lányos gyerekágy, 70x140 80x160 méretben. Gyerekágy leesésgátlóval. Komplett gyerekbútor széles választékban. Gyerekágyak ágyneműtartóval. Leesésgátlós gyerekágy
gyerekagyam.hupont.hu
71. Idézetek és minden ami csajos *.*
► Nem volt tökéletes, semmi ilyesmi. Nem volt a tündérmesék szőke hercege, vagy mit tudom én. Időnként igyekezett olyan lenni, de akkor szerettem a legjobban, ha nem erőltette.
rainbowidezetek.hupont.hu
72. Műanyag ablak Budapest, beépítés, bontás, csere
► Akciós műanyag ablak Budapesten, nyílászáró beépítés, bontás, ablakcsere +36 70 772 9371
muanyagablakbudapest.hupont.hu
73. Oriflame-Termékek-Angelica
► Luxus termékek kis pénzüeknek.
oriflametermekek-angelica.hupont.hu
► A jó, a szép, mint lényeg a társadalom és az egyén kiteljesedéséhez. A valóság mélyebb átélése, a lelki egyensúly kialakítása utáni vágy. Szívedben a kedvetlenség ördöge? Mondd ki, mi fáj, s megkönnyebbülsz. Ezt tettem én is...
pyrrhus.hupont.hu
75. Keresőoptimalizálás Budapest, Webáruház készítés Budapest, Weboldalkészítés
► Keresőoptimalizálás, Online marketing, Egyedi fejlesztésű webáruház és weboldal készítése, arculattervezés
keresooptimalizalaspest.hupont.hu