tauben, pigeon, porumbei, postagalamb GÁSPÁR ISTVÁN

A Pannon Maraton Klub 2009 - 2010 évben rendezett versenyeinek CSAPATBAJNOKA (jobbra a 85427 hím látható 755 km lerepülése után 2047 társát utasította maga mögé és 14 órai szállás után NEMZETKÖZI I. díjat nyert!


A HOSSZÚTÁV


Írta: Anker Alfonz (1979)


  Magyarországon a hosszútávú versenyzésnek mindig hagyományai voltak. Abban az évben amikor Horváth János híres rákospalotai tenyésztő, csodálatos képességű 393/31 kkh-je  országos championgalamb lett – 1933-ban – akkor például a következő programot röptették. Hegyeshalom 155 km, Melk 300 km, Passau 440 km, Regensburg 550 km, Nürnberg 646 km, Frankfurt 810 km, Aachen 1050 km. Hét verseny 3952 díjkm. Tulajdonképpen nem sok út, de jó erős.

  A háború kitöréséig nagyjából ez volt a program, majd utána az első években csak 250 km-es belföldi versenyek képezték a bajnokság alapját. Külföldről 1951-ben röptettünk megint, először Csehszlovákiából, majd 1952-ben következett újra az első komoly hosszútávú út: Schwerin, ami Rostokkal egyenértékű. Nem emlékszem már hány galamb indult Nagy-Budapestről, de azt tudom csupán négy galamb tudott aznap hazaérkezni, melyek egyike a mi Ramóna nevű tojónk volt. Ezután folyamatosan röptettük Berlint, Rostokot. Tisztán kiolvasható volt a listák tanulmányozása során, hogy az aznapos galambok száma, szériaszerűen nőtt, sőt már Szeged tájékán is adódtak aznapos madarak, pedig ott a táv 1000 km feletti! Világosan felismerhető volt a tendencia, hogy az állományok az évek során ráhangolódtak ezekre a távokra, s a fejlődést nem lehetett nem észre venni.

  A hatvanas években a Délkerületiek is felismerték, hogy az Olimpián két év alatt 10 ezer díjkm-es madarakat úgy lehet kiállítani, hogy nem röptetnek hosszútávot, hanem csak rövidebb távokat, de azt sokat. Ezeken a galambok hetente kosárba kerülhettek és a legjava – emlékezzünk csak Rucz János nagyszerű madaraira – valóban 10-11 ezer díjkm-t mutathattak be a listáikon. Ez aztán új irányzatot hozott, melyben a Mátravidéki Erőmű versenyzői jártak az élen. Aradi László a kor vitathatatlanul legnagyobb versenyzője, például szombaton Drezdából élen jött madarait, délután berakta Mosonmagyaróvárba, s nemegyszer onnan is díjat hoztak a szerencsétlenek. Ez volt a „nem hosszú, de minél több út” koncepció maximuma. Így egy darabig elfelejtődtek a hosszútávok. A hetvenes években újra felélesztették az országos bajnokságot hosszútávú versenyek formájában. Erre egyre nagyobb mérvben odafigyeltek igen széles körben a tenyésztők. Sajnos az akkori szövetségi tűzhöz közelebb lakó tenyésztők zöme érdektelennek látta magát ezeken a versenyeken, amire – nem törődvén a köz legalább kétharmados többségének véleményével – eltörölték megint ezt az országos hosszútávú bajnokságot. Azóta csak egyes kerületek – legfőképpen a Nyugat – szorgalmazták tovább a hosszútávú utakat, igen helyesen. Most a közvélemény nyomása egyre erősebb lévén, újra előtérbe kerül a gondolat. Ezt mind szakmai, mind érzelmi okokból teljes mértékben támogatom.

  Miért nem lehet meg egy ország postagalambsportja hosszútáv nélkül? Mert a galambok minőségének legjobb karbantartója mindig a hosszútáv. Természetesen erős mezőnyt feltételezve, 800-1000 km-es élgalambok kizárólag olyanok lehetnek csupán, amelyeknek a szervezete, a teherbírása jóval nagyobb az átlaggalambénál. Hosszútávú menővé csak olyan madár lehet, melyek többet bírnak, szívósabbak küzdenitudóbbak, értelmesebbek. A rövid és középtávú versenygalamboknál a szervezet, a szívósság, intelligencia viszonylag kevésbé alapfeltétel, annál inkább a gyorsaság. Ez abból következik, hogy kevesebb órát szállítódnak, kevesebb órát repülnek, nem megy az erőkifejtés kötélszakadásig. Ez hosszabb időtávon azután, igen fontos képességek leépüléséhez vezet a fajtában, a degeneráció veszélyét hordozza.

  Minden országban észrevehető, hogy a nagy tenyészhatású nemesítőanyagot az állományokra elsődlegesen a hosszútávú híres törzsek madarai adják. A nemzetközi élmezőnybe tartozó rövid és középtávú állományok legtöbbjének vérében ott találjuk a hosszútávú nagymenők madarainak vérét.

  Belgiumban és Hollandiában a hosszútávok soha nem látott reneszánszukat élik. Ott ahol ezelőtt 20 évvel csak kb. 300-as szűk elit foglalkozott ezeknek a röptetésével, ma ötvenezerre tehető azoknak a száma akik ennek hódolnak. Nem is csoda, ha igazi nemzetközi rangja csak a hosszútávon elért eredményeknek van. Fenomenálisnak kell lennie annak a középtávú versenyzőnek, aki világhíres akar lenni. Ez valahogy úgy van, mint a profi ökölvívásban. Jóformán alig hallunk valamit arról, ki a középsúlyú világbajnok, az alacsonyabb súlykategóriákról nem is beszélve. Amit mindenki tud, ami mindenki szemében valami: az a nehézsúly. Így van ez a rövid, a közép, és a hosszútávú versenyzés tekintetében is. Ha pedig a széles világ így gondolkodik – s van komoly szakmai alapja is annak hogy így tesz -, akkor mi se dugjuk homokba a fejünket.

  A hosszútávú versenyek két kategóriára oszlanak, egyikük az aznapos, másikuk a maratoni hosszútáv. Utóbbi alatt 900-1100 km-es versenyeket értjük. Ilyenek: St. Vincent, Perpignan, Narbonne, Pau, Barcelona, Dax, San Sebastian.

  Az egynapos hosszútávokon, 650-850 km, többnyire az egész ország azon versenyzői részt vesznek, akik a megadott gyűjtőhelyekre odaviszik a madaraikat. Gyönyörű versenyek. Itt kemény, küzdenitudó, szívós és gyors galambokra van szükség. Nagyon ritka esemény, hogy ilyen helyeken kedvező időjárás miatt egészen rövid idő alatt záródik a díjlista. Ahhoz igen nagy hátszél kell, mint a tavalyi Holland St. Vincenten. Az első galambok többnyire 1000 m körüli átlagsebességgel jönnek, és ilyen utakon nem hozza haza egyik a másikat, a gyenge galambok nem bírnak lépést tartani, menthetetlenül lemaradnak. Ami ezeken az utakon többször is kitünteti magát, annak minősége felől biztosak lehetünk.

  A maratoni utakon mindez még jobban élére állított kérdés. Ezek azok a versenyek, amelyeken nemzetközi versenyeket rendeznek, mert a nagy dúctávolságbani differenciák itt ütköznek ki legkevésbé. Ezeken tehát mindenki egyszerre, egy mezőnyben vesz részt, és ez adja meg a Barcelona, Marseille, St. Vincent, Dax versenyek óriási rangját. Nem véletlen végeredményben, hogy az itteni élgalambok árfolyama a tízszerese is lehet más távolsági kategóriák hasonló mezőnyeihez képest. Ezek az utak évek, évtizedek során, olyan állományokat termelnek ki, melyek örökletes adottságaiknál fogva teherbíróbbak a többinél, ami aztán értékes javító hatás biztosít számukra mindenféle állományban.


  Nem szabad tehát hazánkban sem elhanyagolnunk a szervezett hosszútávú röptetéseket:


1.) mert ez az egyetlen módja annak, hogy igen nagy területegységben, akár az egész országban is egyszerre, azonos úton hasonlíthassuk össze madarainkat,

2.) mert a hosszútávú versenyek madarainktól lényegesen többet követelnek, mint azok a versenyek, amelyek nem veszik igénybe az utolsó gramm erőt is. Ez a körülmény a tenyésztőket rákényszeríti az erősebb szelekcióra, a tudatosabb párosításokra.

3.) mert a kibontakozó legjobb hazai hosszútávú törzsek válnak majd a későbbi évtizedekben a hazai postagalambok legjobb nemesítőivé.

4.) mert hazánk postagalambsportjának nemzetközi tekintélyét minden egyéb között a hosszútávú versenyzési kultúránk és eredményeink biztosítják legjobban.


  Nehogy valaki azt gondolja ugyanis, hogy nemzetközi tekintélyünket az olimpiák standard kategóriájában elért helyezésünk jelenti. Hiszen mint a példák is sokszorosan bizonyítják, ebben a postagalambtenyésztésben egészen kezdőnek számító országok verik „laposra” a 200 éve versenyző, 100 ezer feletti taggal rendelkező országokat. A legutóbbi olimpiával kapcsolatban olvastam egy belga kesergő cikket folytonos, súlyos – a kiesőházban való – szereplésük miatt, s ebben leírják a tenyésztők teljes érdektelenségét. Megállapítja például a cikk, hogy a 22 ezer tenyésztőt magába foglaló antwerpeni körzetből írd és mond, 35 madarat hoztak be bírálatra, de ebből is egy fiatal volt. Elhiszi valaki a világon – bocsássanak meg érte román sportbarátaink -, hogy a román postagalambsport harmadik a világon? Nem, az olimpia a szórakozás, a barátkozás célját szolgálja. Sosem fognak formulát találni, mely a nemzetek tényleges súlycsoportját megközelítően jelezhetné. Tehát szép és jó, de nem kell túl komolyan venni.

  Az ország postagalambsportjának minőségi mutatója mindig is a hosszútávú versenyzési kultúránk és eredményeink lesznek. Ezért hát valamennyiünknek érdeke teljes mellszélességgel támogatni azt, hogy újra kiírjuk – és most már véglegesen – az országos hosszútávú bajnokságunkat, előbb egy, majd fokozatosan bővítve három, esetleg négy úttá fejlesztve azt. Adjuk meg ennek a rangját, szükséges legyen erre rendesebb nevezési díjakat fizetnünk, hogy aztán reprezentatív díjazást is biztosíthassunk neki. Eleinte – egy-két előrelátó kerület kivételével – bukdácsolni fogunk, az eredmények nem lesznek kielégítőek, mivel elszoktunk ezektől az utaktól. De azután évről-évre mindenki észreveszi az elég gyors előrehaladást.

  Nem kell mindenkinek részt vennie, csak azoknak, akiknek hosszútávot jól bíró galambjai vannak, vagy aki ilyeneket sejt állományában. Számításba jöhetnek a versenydúcban utolsó évüket abszolváló hadfiak, és azok is melyek a normáltávú versenyeken nagy erőben, de a lista után szoktak érkezni. Utóbbiak közül sok még híressé teszi magát a nagy hosszútávokon! A másik lényeges szempont, hogy ezeket a nemzeti versenyeket úgy kell megrendezni, hogy tenyésztőnként maximálisan háromgalambos csapatok jöjjenek számításba. Ne kergessük bele tenyésztőinket nagy csapatokkal a pusztulásba. Viszont tegyük lehetővé, hogy aki akar, másik három galambbal is nevezhessen.

  Az idén a Szövetség vezetősége betervezett egy maratoni, mintegy 1000 km-es versenyt korszerű szállítással. Magas díjazási lehetőségekkel. Ebben az esztendőben – kísérletképpen – az ország egész területére nézve egyetlen röpcsoportban. Úgy vélem nem kell felhördülnünk erre a tervre. Ez megfelel majd azoknak a nemzetközi versenyeknek, melyeket évente 3-5 ország részvételével rendeznek meg.

  Gondoljunk Barcelonára, Marseillre, melyben néhány környező kis ország mellett, Belgium, Hollandia és Nyugat-Németország vesz részt. Az NSZK déli része ritkábban vesz részt ezeken, mert bár sok száz kilométerrel közelebb vannak, de madaraiknak az Alpokon keresztül kellene jönni. Így is a versenyen rendszeresen részt vevők mélységi tagoltsága meghaladja a 300 km-t, és évtizedek óta nem vettük észre, hogy ez előnyt jelentett volna egy bizonyos területnek. Évtizedek óta sosem olvastam méltatlankodó írásokat a sajtóban, ahol az eredmények irrealitására panaszkodtak volna. Nálunk 50 km-ért már lecsillapíthatatlan szájtépés folyik. Ha ez így van - márpedig így van és ezt félmillió galambász tudja – akkor miért nem lehetne mindössze 200 km mélységi tagolódást jelentő országunkban ugyanezt alkalmazni? Muszáj Szombatfalván okosabbnak lenni, mint ott ahol százezrek csinálják és régen?


  Mit tesznek e nemzetközi maratoni versenyekben a kiegyenlítődésért?

1.) A nemzetközi lista mellett van külön nemzeti lista is. (De csak egy országonként. Belgium mélysége 150 km, Hollandiáé 250 km.)

2.) A mezőnyt nem hajnalban engedik fel, hanem úgy, hogy lehetőleg egyetlen galamb se érhessen haza aznap. Ezzel minden galamb számára azonos feltételeket biztosítanak. A feleresztés lehet 9-10 vagy 12-13 óra is.

3.) A díjlistán a tenyésztő neve mellett minden esetben közlik azt, hogy neki hány kilométer ez a verseny. Ezzel még egy utolsó igazságossági simítást adnak erkölcsi alap formájában.


  Amennyiben mi 1979-ben 1000 km-es nemzeti versenyünket megrendezzük az egész ország területére vonatkozóan, akkor a következőket kellene tennünk:

a.) A feleresztés idejét úgy megszabnunk, hogy aznap galamb ne érkezhessen a közelebb fekvő körzetekbe.

b.) Éjszakai stoppolások időrendi sorrendben kerüljenek helyezésre, ha ilyenek netán akadnának.

c. ) Minden tenyésztő neve mellé a díjlistán szereplő első galambjánál legyen ott az, hogy hány km-t repültek madarai.

d.) A feleresztést lehetőleg péntekre kell tenni, hogy szombat estig a normális lefolyású versenyek be is fejeződjenek, mint ahogy ez másutt is van.


  A bajnokság eredményét közlő táblázaton – AMINT AZT MINDEN BAJNOKSÁGRA NÉZVE IS KÖTELEZŐVÉ KELLENE TENNI – szerepeljen minden tenyésztő eredménye után az összesen elért egyéni helyezési százalékarány is.





Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!

KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK

1. Puzzle Tours: Walking Holidays in Hungary

► Nature? Culture? Adventure? WALKING in Hungary? We have ideas for a perfect walking holiday: self-guided, hotel-to-hotel or 2-center tours. Check out our offers and create your own TRAVEL PUZZLE! Think Hungary: more than expected

puzzletours.hupont.hu

2. Pszichiátria és a Gonosz Pszichiáter?

► Valóban minden pszicháter gonosz? Létezik józan, rejtett pusztító szándékok nélküli (nem gonosz) pszichiáter? A pszicháter születésétől fogva gonosz vagy csak azzá válik? És mitől válik gonosszá a pszichiáter?

pszichiatria.hupont.hu

3. Potencsik Szilárd szervezetfejlesztési szakértő

► Szervezetfejlesztési szakértőként sok száz cég sikeres működésének receptjét ismertem meg.

potencsikszilard.hupont.hu

4. Pavilon Sátor IPARI Rendezvény Garázs Sátor. Vattacukor és PopCorn gépek.

► PAVILON SÁTOR, PONYVAGARÁZS, SÁTORGARÁZS, GARÁZS, SÖRSÁTOR, PIACI SÁTOR, RENDEZVÉNYSÁTOR. GÁZ/12V - 220V ELEKTORMOS VATTACUKOR GÉP, ÉS 220V POP-CORN GÉP

pavilon.hupont.hu

5. КОТАЙСЬКИЙ ЦЕНТР З РЕАЛАЗАЦІЇ ДРОТЯНИХ СІТОК, БЕТОННІ СТОВПИ

► ДРОТЯНИЙ ПАРКАН НАЙДЕШЕВША В СВІТІ ОГОРОЖА. УСЕ ВІД А ДО Я, ЩО ДО НЬОГО ПОТРІБНЕ – ЗНАЙДЕТЕ У НАС! І ЩО НАЙГОЛОВНІШЕ: ЗА ЦІНОЮ ВИРОБНИКА!

parkan.hupont.hu

6. Szállás a Mátrában : Panoráma apartman - hegyvidéki wellness - Parádsasvár

► Apartman saját wellnessel! Legyen a vendégünk a Mátra szívében! Ismerje meg ezt a csodás környéket családjával, ehhez kínálunk kényelmes, otthonos apartmant Parádsasváron (Rákóczi u.35), csodás panorámával a Mátrára,és Kékestetőre. 06-20-9179246

panoramaapartman.hupont.hu

LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).

HuPont hirdetési rendszer

1. Egészség, elégedettség ,aktív élet!

► Haás Mihályné honlapja

elet-vitel.hupont.hu

2. MÉREGTELENÍTÉS REG-ENOR A TÚLSÚLY ÉS AZ ÖREGEDÉS ELLEN! RO VIZTISZTÍTÓK!

► BIOBOLT WEBÁRUHÁZ: TERMÉKBEMUTATÓ- ENERGIA MEGTAKARÍTÁSÁRA ÉS KÖRNYEZET VÉDELEMRE ALKALMAS TERMÉKEKET, TERMÉSZETES ALAPANYAGOKBÓL KÉSZÜLT TÁPLÁLÉK KIEGÉSZÍTŐKET KÍNÁLUNK! VÍZTISZTÍTÓK AZ EGÉSZSÉGÉRT!

meregtelenites.hupont.hu

3. Starstable and Starshine

► Ez a starstabléval és a starshinéval foglalkozik

legacy.hupont.hu

4. + Dr. Nem Doktor +

► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...

dr-nem-doktor.hupont.hu

5. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!

► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.

kerites.hupont.hu

6. lomtalanit.hupont.hu

► LOMTALANÍTÁS 06-20-9185-907 ZÖLDHULLADÉK SZÁLLÍTÁS I.II.III.IV.VIII.IX.X.XI.XII.XIII.XIV.XV.XVI.XVII.XVIII.XIX.XX.XXI.XXII.XXIII DABAS BIATORBÁGY BUDAKESZI DUNAKESZI GYÁL MAGLÓD NAGYKÁTA PILIS SZIGETHALOM TÁPIÓSZELE ÚJHARTYÁN ÜLLŐ

lomtalanit.hupont.hu

7. Vörösrózsa álmai Versek,gondolatok,természet

► Ez egy szerény,de szeretettel írt oldal

vorosrozsaalma.hupont.hu

8. MaTi-CaR ALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON....

► Új, utángyártott, és gyári alkatrészek elérhető áron Miskolcon. Minden autótípushoz: ALFA/AUDI/BMW/CITROEN/CHEVROLET/DAEWOO/FIAT/FORD/HONDA/KIA/LANCIA/LEXUS/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/PEUGEOT/RENAULT/SAAB/SEAT/SKODA/VW alkatrészek elérhető áron..

alkatreszekmindenautohoz.hupont.hu

9. Sóder árak, sóder szállítás Budapest

► Sóder árak, sóder szállítás Budapest és környéke +36 21 300 7129 akár 1 m3 olcsó sóder!

soderarak.hupont.hu

10. Utólagos vízszigetelés Budapest +36 30 2491 291

► Salétromos falak utólagos vízszigetelése Budapesten, lábazati szigetelés, terasz szigetelés, pinceszigetelés injektálással +36 30 2491 291.

utolagosvizszigetelesbp.hupont.hu

11. Szélvédőjavítás, szélvédő javítás Budapest

► Szélvédő javítás Budapest és szélvédő csere 06 70 602 6000, akár 8000 Ft-tól, helyszíni kőfelverődés javítás hétvégén is!

szelvedojavitasa.hupont.hu

12. MOTORTARTÓ-, VÁLTÓTARTÓ BAK - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon

► Motortartó bak és váltótartó bak Audi BMW Chevrolet Citroen Dacia Daewoo Fiat Ford Honda Hyundai Isuzu Iveco Kia Lanci Mazda Mercedes Mitsubishi Nissan Opel Peugeot Renault Saab Seat Skoda Suzuki Toyota Volvo VW minden autótípushoz és márkához!!!

motortarto-valtotartobak.hupont.hu

13. HATODIK NAPON

► HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.

hatodiknapon.hupont.hu

14. RE - FLEXI - OK

► "Ágyúval verébre?!"

reflexiok.hupont.hu

15. ~Csajsziknak~

► Sziasztok! Ez az oldi igazi csajszis oldal! Itt mindent megtudhatsz! Sztárok, szépségtippek vagy csak egy kis szórakozás! Jó nézegetést! A szerki :3 Néhány részt magazinokból lestem el, mert nem volt ötletem :P meg hogy tippeket nézz

csajszik-oldala-love-it.hupont.hu

16. FŰTŐMOTOR-ELLENÁLLÁS-FŰTŐRADIÁTOR - MaTi-CaR Alkatrészek Miskolcon...

► Audi BMW Chevrolet Citroen Dacia Daewoo Fiat Ford Honda Hyundai Isuzu Iveco Kia Lanci Mazda Mercedes Mitsubishi Nissan Opel Peugeot Renault Saab Seat Skoda Suzuki Toyota Volvo VW fűtőmotor előtét ellenállás, fűtőradiátor, fűtőventillátor

futomotorelotetellenallas.hupont.hu

17. Idézetek képekkel

► Sziasztok látogassatok el a facebookos oldalunkra is :) https://www.facebook.com/KalocsaLauraoldala

szerelmes-lany-tortenete.hupont.hu

18. Andi77 tuti tárkonyha

► Kipróbált, ismert, könnyen elkészíthető finomságok receptjeit gyüjtöttem össze

andi-tutireceptek.hupont.hu

19. Sicambria-Alba Regale-Fehérvár, Buda Vetus-Ősbuda-Óbuda

► Királyi fehér fővárosunk Sicambria, Alba Regalis, Fehérvár, Buda Vetus, Ősbuda azaz Óbuda, Szűz Mária sziget, Veteri Pest-Antiqua Pest ősi városaink és múltunk eltitkolt történelmünk kutatásával és feltárásával foglalkozó oldal

albaregalis.hupont.hu

20. Történet Angyalokról, Démonokról, Szerelemről, Fényről, Sötétségről..

► A történet a fejemben fogalmazódott meg, s most megírom azt mi eddig gondolataimban élt.. -Inferno-

thenewgeneration.hupont.hu

21. Parketta csiszolás Budapest, csiszolás lakkozás felújítás

► Olcsó parketta csiszolás Budapest, csiszolás lakkozás, parketta lerakás, parketta javítás, Makács Tamás 06 30 317-4687, parketta felújítás garanciával, korrekt árakkal.

aparkettacsiszolas.hupont.hu

22. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!

► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.

angol-nyelvkonyv.hupont.hu

23. Veszélyes fakivágás Budapesten

► Veszélyes fakivágás Budapesten biztonságosan, garanciával +36 70 272 0149, minőségi szerszámok, elérhető ár, irányított fadöntés alpintechnikás favágás, email: krisztiankaroly77@gmail.com

fakivagasbudapest.hupont.hu

24. Lakatos Budapest

► 40 éves tapasztalattal rendelkező lakatos Budapest területén és környékén vállalja kerítések, kapuk, korlátok, tetőszerkezetek elkészítését 06 30 768-3454; kovacsoltvaskerites@yahoo.com

lakatosbudapest.hupont.hu

25. KÜLSŐ - BELSŐ AJTÓKILINCSEK ÉS FOGANTYÚK AKCIÓS ÁRON MISKOLCON...

► Audi, BMW, Chevrolet, Citroen, Dacia, Daewoo, Fiat, Ford, Honda, Hyundai, Isuzu, Iveco, Kia, Lancia, Mazda, Mercedes, Mitsubishi, Nissan, Opel, Peugeot, Renault, Saab, Seat, Skoda, Suzuki, Toyota, Volvo, VW minden, autótípushoz és márkához!!!

ajtokilincs-kulso-belso.hupont.hu

26. Névnapi verses köszöntők, képeslapok - Pál Júlia tollából

► Különleges, verses névnapi köszöntők, képeslapok, nevek jellemzése, jelentése, saját versek

nevnapikoszontok.hupont.hu

27. MaTi-CaR Alkatrészek - AUTÓALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON...

► Új, utángyártott alkatrészek kedvező áron Miskolcon. AUDI, BMW, CITROEN, CHEVROET, DAEWOO, FIAT, FORD, HONDA, HYUNDAI, KIA, MAZDA, NISSAN, OPEL, PEUGEOT, RENAULT, SEAT, SKODA, VW alkatrészek! Szinte minden autóhoz alkatrészek elérhető áron..

maticar-alkatreszek.hupont.hu

28. Ezo Hírnök

► www.ezohirnok.hupont.hu

ezohirnok.hupont.hu

29. MaTi-CaR Alkatrész- Koreai és Japán autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon

► Gyári-, utángyártott Koreai és Japán alkatrészek elérhető áron Miskolcon! CHEVROLET/DAEWOO/HONDA/HYUNDAI/ISUZU/INFINTI/KIA/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/TOYOTA

japanautoalkatresz.hupont.hu

30. Bio vetőmagok saját kertemből

► Teremtés Könyve 1/29. „Nézzétek, nektek adok minden növényt az egész földön, amely magot terem és minden fát, amely magot rejtő gyümölcsöt érlel, hogy táplálékotok legyen".

biovetomag.hupont.hu

31. Hács története

► Író - szerkesztő: Kubik György

hacstortenete.hupont.hu

32. Fabrikett Pest megye +36 70 410 7499

► Olcsó fabrikett és tüzifa eladó házhozszállítással Pest megye és Bp +36 70 410 7499. Akciós fabrikett forgalmazás kis és nagy tételben.

fabrikettpestmegye.hupont.hu

33. PRO-SPORT

► Bács-Kun Sport - Bácsalmás, Kunbaja és környéke sportja - folytatás: 2011./XVI. évfolyam Labdarúgás, Kézilabda, Asztalitenisz, Cselgáncs, Diáksport, BSC 1913-2013.

pro-sport.hupont.hu

34. Eladópont

► +36 30 494 1848 53gyula19@freemail.hu

eladopont.hupont.hu

35. Magyarország képeslapokon

► Magyarország települései képeslapokon

mokepeslapok.hupont.hu

36. Új és használt robogó , motor kereskedés, bizományos értékesítés

► Aprilia, Benelli, Gilera, Keeway, Piaggio, Vespa márkakereskedés és garancia szakszerviz. Használt motor és robogó kereskedés Budapesten. Bizományos értékesítés. Gyári és utángyártott alkatrészek raktárról. Robogó tuning és teljesítménynövelés

keewayszerviz.hupont.hu

37. TEMATIKUS HITTAN

► Személyek, fogalmak gyakran előforduló tárgyak, szimbólumok gyűjteménye, melyeket a rejtvényeimből válogatok keresztény hitoktatók és tanítványaik részére.

tematikushittan.hupont.hu

38. http://tukoraltaltalanyos.hupont.hu/ REJTVÉNYEK KICSIKNEK

► Ezen az oldalon Bibliai ihletésű, rejtvényeket találhattok rejtvénytípusonként csoportosítva.

rejtvenyekkicsiknek.hupont.hu

39. Érd info

► Minden információt ÉRDről az ÉRDi polgároknak és az ÉRDeklődőknek.

erd.hupont.hu

40. NAPCSILLAG

► HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.

napcsillag.hupont.hu

41. HOKÉV horgászbotok és egyebek...

► HOKÉV horgászbotok képekkel, horgászbotok felújítása - részletes, fényképes leírással, horgászorsók a '70-es, '80-as évekből, régi horgászorsók felújítása, karbantartása

hokevhorgaszbotok.hupont.hu

42. Személyre szabott utazás!

► Utazási tanácsadóként kényelmesebbé és egyszerűbbé teszem a nyaralásod szervezését! Tervezz velem, utazz a nagyilágban és vedd igénybe ingyenes szolgáltatásom! bernadettgyongyosi@gmail.com Tel:20/989-3823

utazasitanacsado.hupont.hu

43. Női Ékszerek Nyakláncok,Fülbevalók,Karláncok,Órák, Egyedi szettek

► Ezen az oldalon különféle női ékszerek kiegészítők, fülbevalók, láncok, gyűrűk,esküvői szettek, kulcstartók órák és egyéb kiegészítők találhatók elérhető áron..

noiekszerek.hupont.hu

44. Szerelem diadalával foglalkozó oldal

► Szerelem Diadalával és Maitéval foglalkozó oldi

maite-perroni-szandi.hupont.hu

45. Ez is eladópont

► Tel.:+36 30 4941848 Elektronikus levél:53gyula19@freemail.hu

eziselado.hupont.hu

46. Az ember a kutya legjobb barátja!;)

► itt mindent megtudhatsz a kutyákról! Megtalálható a-tól z-ig minden kutyafajta!És még mielőtt elkattintanál legalább nézz körül nem lesz tőle semmi bajod!Figyelem! Az oldal még szerkeztés alatt van!

kutyusfanclub.hupont.hu

47. HONDA alkatrészek elérhető áron Miskolcon a MaTi-CaR Alkatrész-nél

► HONDA (Accord,Civic,City,CR-V I.-II-III-IV.,CR-Z,Crosstour,Crx,Element,FR-V,HR-V,Insight,Integra,Jazz,Legend,Logo,Mdx,Nsx,Pilot,Prelude,Ridgeline,S2000,Shuttle,Stepwgn, Stream gyári-utángyártott alkatrészek széles választékban

honda-alkatreszek.hupont.hu

48. Apró hirdetés mindenkinek

► Itt aztán tényleg minden megtalálható kategóriában, és tartalomban egyaránt

hirdetesekmindenkinek.hupont.hu

49. Lap-FölDI 2 - Online hírek és érdekességek

► Üdvözlöm a Kedves Olvasót! Lap-Föld az online média apró szegmense, ahol Önöket tájékoztatjuk a mindennapokról- hírek, tudósítások, érdekességek, és sok egyéb... fókuszban szűkebb pátriámmal- Tapolcával. Dancs István

lapfoldiketto.hupont.hu

50. Gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest

► Olcsó gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest környékén +36 70 282-8829, lakásfelújítás, szobafestés, gipszkarton álmennyezet készítés, tisztasági festés.

gipszkartonszerelese.hupont.hu

51. HÁRMASHATÁRHEGYI SPORTREPÜLÉSÉRT ALAPÍTVÁNY

► A sportrepülők és egyesületeik érdekvédelmi szervezete. Közhasznú szervezet. Alapítva 1990-ben.

harmashatarhegy.hupont.hu

52. GLUTÉNMENTES ÖVEZET

► Hogyan fogyhatsz 50 felett gluténmentes diétával?

glutenmentesreceptek.hupont.hu

53. Miley Cyrus:)

► Ez az oldal a lány tiniknek szól és azoknak,akik imádják Mileyt!Ezen az oldalon megismerhetet Mileyt és megtudhatsz róla olyan dolgokat,amit még eddig nem tudtál!Az oldalon több tini sztárról is olvashatsz,de Miley a fő!Nézzétek meg a "FRISS" menüt!

crazyladys.hupont.hu

54. English projects

► V.Beatrix and E.Dorina's projects

project.hupont.hu

55. Nádas Vendégház és az ország egyetlen Manufakturális Szabó múzeuma

► A Kőrösök mentén elhelyezkedő Szarvas városában található az ország egyetlen Manufakturális Szabó-cipészműhely Múzeum. A csendes, nyugodt környezetben Vendégház is fogadja a túristákat, olcsó színvonalas hellyel. Cím: 5540 Szarvas, Bem József utca 8.

nadasvendeghaz.hupont.hu

56. Születésnapi köszöntő képeslapok,Névnapra virágok,png képek,

► Izabella képei

bellakep.hupont.hu

57. TÖRÖKSZENTMIKLÓSI RÓMAI KATOLIKUS PLÉBÁNIA HONLAPJA

► 5200. TÖRÖKSZENTMIKLÓS, SZENT MIKLÓS TÉR 1. TELEFON/FAX: +3656 390-395 IRODA TELEFONSZÁMA: +36309745488 EMAIL CÍM: rkplebaniatmiklos@freemail.hu

rkplebania.hupont.hu

58. Finom ízek varázsa

► Sütemények és ételreceptek saját gyűjteménye

ki-suti.hupont.hu

59. BRUTAL BIKES Kft.

► Gépjármű szerviz. Számítástechnikai eszközök szervizelése, értékesítése.

brutalbikes.hupont.hu

60. A kutyák az ember legjobb barátai! és az emberek a kutyák legjobb barátai!

► Itt ismerkedhetünk meg a kutyafajtákkal.Etetés,Méreteik,Külső,és ápolási teendők

kutyaimadoklapja.hupont.hu

61. Új szellem-kezdet

► A jó, a szép, mint lényeg a társadalom és az egyén kiteljesedéséhez. A valóság mélyebb átélése, a lelki egyensúly kialakítása utáni vágy. Szívedben a kedvetlenség ördöge? Mondd ki, mi fáj, s megkönnyebbülsz. Ezt tettem én is...

pyrrhus.hupont.hu

62. Idézetek és minden ami csajos *.*

► Nem volt tökéletes, semmi ilyesmi. Nem volt a tündérmesék szőke hercege, vagy mit tudom én. Időnként igyekezett olyan lenni, de akkor szerettem a legjobban, ha nem erőltette.

rainbowidezetek.hupont.hu

63. Hogy áll a ház? - Egy családi ház építése.

► Egy családi ház építésének folyamatai képekkel, leírásokkal. 2012 - 2013

hogyallahaz.hupont.hu

64. !!! Csak Hírességek !!!

► Ezen az oldalon csak hírességek találhatók! Jó szórakozást az oldal nézegetéséhez! :)

csakhiressegek.hupont.hu

65. Vertikális és Horizontális Szélturbinák Katalógusa

► Vertikális és Horizontális szélturbinák szines Katalógusa a nagyvilágból. Redaktion: Peter Borsanyi VAWT-Techniker >>> Savonius-Balaton HUNGARY 2008 - 2019

savonius-balaton.hupont.hu

66. Autódiagnosztika Budapest kiszállással 06 70 352 1562

► Olcsó autódiagnosztika Budapest kiszállással akár azonnal, hibakód olvasás és törlés 06 70 352 1562

autodiagnosztikabudapest.hupont.hu

67. Cloud Solution for Microsoft 365, SharePoint & OneDrive

► Boost productivity & control with our guide to SharePoint document management best practices. Learn how to optimize your system with metadata, governance, security, and automation for seamless collaboration and compliance.

cloud.hupont.hu

68. CSILLOGÓ képek, feliratok és sok más dolog! Honlapkészítéshez kiegészítők.

► Üdvözöllek az oldalamon! Fotóim, Képeslapjaim Emlékversek, csillogó képek, feliratok, sorelválasztók, és még sok minden...A listát még bővítem, érdemes benézni hozzám!

vajdamariann.hupont.hu

69. ------- MARVEL MOVIE COLLECTION ------- (Marvel szuperhősök gyűjtemény)

► A gyűjtemény a Marvel Studios filmjeinek legkedveltebb szereplőit formálja meg a DeAgostini Collestibles jóvoltából, 1:16-os méretarányban, élethű pózokban, bámulatos részletességgel kidolgozva, fémes műgyantából, kézzel festve, számozott talapzattal

marvel-movie-collection-f.hupont.hu

70. Használt alkatrészek értékesítése!

► ÚJ HONLAPUNK: https://alkatreszbazar.webnode.hu/

alkatreszbazar.hupont.hu

71. BMW ALKATRÉSZ - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon..

► BMW (1-es, 3-as, 5-ös, 6-os, 7-es, X, Z széria) gyári- és utángyártott alkatrészek széles választéka

bmw-alkatreszek.hupont.hu

72. Bejelenzkezés

► itt és most

login.hupont.hu

73. www.virtualzenemix.hu

► $^^Minden Ami Kell^^$

virtualzene.hupont.hu

74. FRANCIA AUTÓALKATRÉSZEK - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon....

► ÚJ, utángyártott Francia autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon. CITROEN ALKATRÉSZEK-DACIA ALKATRÉSZEK-PEUGEOT ALKATRÉSZEK-RENAULT ALKATRÉSZEK-FRANCIA autókhoz alkatrészek elérhető áron..

francia-auto-alkatreszek.hupont.hu

75. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

api.hupont.hu




Weblap látogatottság számláló:

Mai: 34
Tegnapi: 84
Heti: 448
Havi: 551
Össz.: 619 019
Oldal: Anker A hosszútáv
tauben, pigeon, porumbei, postagalamb GÁSPÁR ISTVÁN - © 2008 - 2026 - pannonmaraton.hupont.hu

A Hupont.hu weboldal szerkesztő segítségével készült. Itt Önnek is lehetséges a weboldal készítés.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »