tauben, pigeon, porumbei, postagalamb GÁSPÁR ISTVÁN

A Pannon Maraton Klub 2009 - 2010 évben rendezett versenyeinek CSAPATBAJNOKA (jobbra a 85427 hím látható 755 km lerepülése után 2047 társát utasította maga mögé és 14 órai szállás után NEMZETKÖZI I. díjat nyert!



Meulemans története

Miért annyira népszerű a Meulemans név? - Miért ilyen drágák a galambjai? 
• Azt hittem kereskedő volt és nem versenyző, mi az igazság? 
• Honnan származnak galambjai? 

Ilyen kérdéseket számtalanszor kaptam a világ minden tájáról. Szerencsére tudom a választ, mert Meulemans Arendonkban élt, mely kis város ugyanannyira híres, mint lakói: a Janssen fivérek. Nem hiszem túlzás, ha azt mondom, hogy a világ legtávolibb sarkában, a legkisebb galambásznak is ismert az a szó: "Arendonk". Ez a kis város csak pár percre van autóval az én lakhelyemtől és ez az oka annak, hogy jól ismerem Meulemanst, a galambjait és az eredményeit. 
Röviden azt lehet mondani, hogy egész hírnevét 2 galambnak köszönheti: "The Basic Couple" - "Arany Pár". Ez az a pár, amit minden idők legjobb középtávú-galambokat-adó tenyészpárjának tartanak! 
Meulemansról írni, annyi mint a "Stamkoppel"- "Arany Pár"-ról írni. 
De ezért vissza kell fordulnunk az időben. 

The Basic Couple" hímje
1-ben történt, hogy Karel Meulemans és apja Jan elment galambot venni Jos Van den Bosch-hoz, aki Berlaar-ban élt. Sokan nem tudják, hogy ez volt az a Van den Bosch akitől Huyskens van Riel és barátja Rene Stijnen vásárolt egy rendbeli tojást. Az ebből kikelt galambok alapozták meg a híres Huyskens van Riel törzset. Huyskens van Riel volt a Második Világháború után Belgium egyik legféltebb versenyzőpárosa. Először rövidtávon taroltak és amikor már senki nem mert kiállni ellenük átmentek középtávra, ahol úgyszintén verhetetlenek voltak (Van Riel Antwepentől pár km-re lakot). Amikor újból senki nem mert fogadni ellenükben, nem maradt más választás, mint a hoszú-távú nemzeti versenyek. 
És újból megismétlődött ugyanaz: 
Eredményeik lélegzetelállítóak voltak egész Barcelonáig (1100 kilométer). Ezeket az eredményeket, ahogy korábban említettem, mind a Jos Van den Bosch-tól kapott galambok leszármazottaival érték el Huyskens és Van Riel. A későbbiekben elmondom, hogy még a Janssen testvérek galambjaiban is megvan Jos Van den Bosch vérvonala! 
A Meulemans által vásárolt két eredeti J.V.d.Bosch galamb: a hím a "Vurige van 58" fia, a tojó egy fehér foltos sötét-vörös (csokoládé színű). A tojó édestestvére volt a "Princess of 56"-nak. "Vurige" és "Princess" Van den Bosch legjobb galambjai közzé tartozott. 
Most egy fontos ponthoz érkeztünk: 
A csokoládé-színű (recesszív vörös) tojó (Princess testvére) lett a B-67-6729926, sötét-kovácsolt hím, anya. Ezt a hímet az egész postagalambász társadalom "De Oude van den Bosch" néven ismert meg és ezt lett az "Arany-pár" egyik tagja. A hím anyának színe (rozsdás barna) mai napig megjelenik sok Meulemans leszármazottban. 
És most beszéljünk az "Arany pár" tojójáról. 

Basic Couple" tojója
ojó származását köd fedi. Azt lehet tudni, hogy a hatvanas években Karel Meulemans és Adriaan Wouters szövetségesek voltak. Versenyzőként Wouters a Janssen fivérekkel vetekedett. Amikor összebarátkoztak Wouters adott Meulemansnak egy kék tojót (B-66-6122023) amit a "De Oude van den Bosch" hímnek szánta. Ezt a tojót "Janssen-tojónak" nevezték, annak ellenére, hogy Wouters nem volt nagy barátságban a Janssen fivérekkel. Ez a rossz viszony magarázat arra, miért nem juthatott hozzá Wouters közvetlenül Janssen-galambokhoz. Szóval a "Janssen-tojó" eredete ismeretlen. Aki tudná a válasz - Wouters úr - már halott. Erről a tojóról sosem árult el semmit. Azt szokás mondani, hogy a szépség nem jelent semmit és lehet ez igaz is, de ez a galamb volt a kezemben és elmondhatom, hogy ő volt az egyik legszebb galamb amelyet valaha is láttam. Léteznek pletykák a Janssen-tojó eredetéről: azt tartják, hogy Wouters egy Mol-ban lakó tenyésztőtől kapta, akinek a hollandiai Reusel varosából származott az állománya, egy Klak galambokat tartó tenyésztőtől. Klaknak pedig, csak Janssen galambjai voltak. 




Érdekesség
Janssen fivérek szerint az ők egyetlen sikeres galamb behozatala a "Halve Fabry" ("Fél Fabry") volt - B-60-1000863. Ez a galamb nagyapja a világhírű "Oude Merckx"-nek, aki viszont apja a "019" és "Jonge Merckx"-nek. A "Halve Fabry" Fabry úrtól származik, egy Janssen-galamb + saját párosításból - B-59-1005026 (így lehetett volna "Fél Janssen"-nek is nevezni). A saját galambot nem mástól kapta mint Jos van den Bosch. Ez volt a "Young Princess" lánya (B-57-6327825), amely a Jos van den Bosch "Princess of 56"-nak volt a lánya. "Princess of 56" lánytestvére volt a Karel Meulemans "Oude van den Bosch" anyának. 
Itt a csattanó: a világhírű Janssen galambok, az ugyancsak világhírű Meulemans galambokkal rokonságban állnak!! Az összekötő láncszem, Jos van den Bosch "Princess" nevű galambja. Ugyanettől a Jos van den Bosch-tól kapták Huyskens van Riel a galambjaikat, akik a Második Világháború után alakították ki "Álomcsapatukat".

Összegezve:

• Janssen és Meulemans Arendonkban éltek 
• Janssennéknek és Meulemansnak is volt egy-egy "Merckx" nevű csodagalambja 
• Mindkét "csodamadár" a Jos van den Bosch "Princess"-étől származott 

A "Princess" vérvonala számos Janssen galambban megtalálható: Merckx, 019, stb. 
A "Halve Fabry" is több híres galambnak a felmenője: "Oude Witoger" (B-65-6371172) - 15 első díjat nyert és az "Oude Raket" apja volt. 

Még több háttér-információ
Ahogy korábban már említettem, Meulemans és Wouters a hatvanas években lettek partnerek. Meulemans volt a tenyésztő, Wouters a versenyző. Wouters 1975-ben halt meg és hiszik vagy nem, ugyanazon a napon döglött meg a páros legjobb versenygalambja (Merckx). Ez a galamb, amely természetesen az "Arany Pár"-tól származott, 1969-ben született és nem kevesebb mint 21 első díjat repült. Akkoriban Wouters veje is elkezdett galambászni, így a Wouters galambok közösek voltak Frank Marien-al. A tenyészgalambok pedig a Meulemans dúcban voltak. Így jött létre az új partnerség Meulemans-Marien. Minden maradt a régiben, de akkorára már nagyon elterjedt az "Arany Pár" gyerekeinek hírneve. Az "Arany Pár" leszármazottaival lettek híresek Hermes és Ritz Németországban, Geerts és Verbruggen Belgiumban. 
Ezután következett be egy beláthatatlan esemény: Frans Marien fiatalon, öngyilkos lett. Meulemans újból egyedül találta magát. 
Kemény viták voltak arról ki a galambok tulajdonosa és született egy nehéz döntés: elárverezik őket. Ekkor 1980-at írtak. 
Az árverésen Meulemans visszavásárolta saját kedvenceit. A "Kadet", "Prins", "Schoon Donkere" és "Bonte" nagy összegér visszakerültek hozzá, de nem bánta meg soha. Főleg "Kadet" bizonyult csodálatos tenyészgalambnak. Amikor 1986 januárjában ellopták, Karel Meulemans nagyon sajnálta, de a leszármazottaival tovább folytatta sikereit. 
Az 1980-as árverésen vásárolta meg Verbruggen a "Witneus"-t (ádáz csatát vívva Hermessel, a német milliomossal) és leszármazottai révén lett híres. Hermes már egy ideje megvásárolta "Witneus testvérét "Piet"-et, amely úgyszintén jó versenyzőket adott (mindkét galamb az "Arany Pártól" származott). 
Ugyanazon az árverésen Van Beerendonk úr vásárolta meg a "78000"-át és pár évvel később leszármazottaival nyerte meg 70000 galamb közül a belga nemzeti versenyt Bourges-ból. Oldalakon sorolhatnám olyan tenyésztők nevét, akik az "Arany Pár" leszármazottaival érték el sikereiket! 

Referencia lista
Cikkem végén egy referencia listát teszek közzé az "Arany Pár" gyerekeivel. Érdekes, hogy számos színük volt. Ezt az "De oude van den Bosch" anyának színével lehet magyarázni (amit korábban tárgyaltam). 

• "Merckx" B-69-6653841, kék-potykás hím. 21 1-díj nyertese és Belgium nemzeti Ász galamja 1974-ben. 
• "Kadet" B-72-611169, kék-potykás hím. I évesen 6 első díjjat nyert és ellopták 1986-ban. 1980-ban William Geerts kapot 1 kék tojót "Kadet"-ből. Két leszármazott lett Olimpia-galamb!
• "Witneus 73" B-73-6261175, kék-potykás hím. Verbruggen megvásárolta és lett belőle szenzációs tenyész-galamb. 
• "Junior" B-70-6070880, kék tarka hím. 
• "Piet" B-76-6371884, kék-potykás tarka hím. Raymund Hermes vásárolta meg. 
• "Benjamin" B-79-6752570, kovácsolt hím. 
• "Blauwe Witpen" B-73-6261170, kék-csapos hím. 
• "Prins" B-76-6220346, kék-potykás hím. 
• "The 78.000" B-77-6793014, kék-potykás csapos hím, W v Beerendonk vásárolta meg. "78.000" unokája nyerte meg 70000 galamb közül a belga nemzeti versenyt Bourges-ból 
• "Donkere" B-80-6754674, sötét hím. 
• "Schoon Donker" B-73-6261056, sötét tojó. 
• "Liebling" B-78-6250000, kovácsolt tojó. 

Több is van de nem olyan fontosak. 


Meulemans nevét mindig is emlegetni fogják, amíg galambsport létezni fog, ugyanúgy, mint a Janssen testvéreket vagy Huyskens van Rielt. Napjainkban Meulemans (aki csak egy egyszerű farmer volt) visszavonult és vejével együtt versenyez (Meulemans-Damen név alatt). 
Mindig azt mondták, hogy Meulemans volt a tenyésztő és partnerei (Wouters és Marien) voltak a versenyzők. Van benne valami igazság. A múltban Meulemans nem volt egy sikeres versenyző. 
Galambjainak más duccokban került leszármazottaik hozták az eredményeket. De nem azért mert buta lett volna mint galambász. Rájött, hogy csak keresztezve az ő vérvonalát lehet igazán jó versenyzőket tenyészteni. Bevitt galambokat az álományába, keresztezte sajátjaival és 1999-ben megnyerte a Belga Nemzeti Hosszútávú Versenyt. Még volt partnerei, akik vérbeli versenyzők voltak, sem értek el ilyen jó eredményt. 

Figyelmeztetés
Ne higgyék azt, hogy ez a cikk a Meulemans galambokat kívánja reklámozni. Inkább a "Basic Couple" tiszteletére készült, amely a legjobb tenyészpár volt a postagalambászat történelmében. 
De ez már mind történelem. Meulemans egy nagy név és jó galambjai vannak, de a legutóbbi sikereit más, behozott vérvonalaknak köszönheti. Az amerikai és keleti (Tajván, Japán) tenyésztők az egy-családhoz-tartozó galambokat szeretik. A legjobb tenyészpár a történelemben ("De oude van den Bosch" és "Janssenhen") viszont keresztezés volt és a legtöbb szenzációs utód is keresztezésből származott. 
Egy korábbi cikkemben azt írtam, hogy egy nagy név nem feltétlenül minőségi galambokat jelent. Meulemans kivétel a szabály alól: egy nagy név, akinek jó galambjai voltak az "Arany Pár" révén. Az utóbbi időben elért sikereit viszont annak a felismerésnek köszönheti, hogy jó versenygalambokat csak a galambjai keresztezéséből kaphat.


 A postagalambászok, főleg az amerikaiak és a tajvaniak, szeretnek tenyész-vonalakról, törzsekről beszélni. Engem is, eredményeim láttán, sokszor kérdeznek az általam tartott galambok eredetéről, hovatartozásáról. Ezt én kissé szórakoztatónak tartom.

Engem nem érdekel egy törzs, vagy tenyész-vonal! Engem csak a győzelem érdekel! 
Európában csak nagyon kevés olyan tenyésztő van, amelynek van egy saját tenyész-vonala. És most úgy értem: nagyon kevés bajnok!! 
Ilyenkor említeni mindig a kései Gust Hofkens-t szoktam. Galambjainak árverése jó példa az általam állítottakra. 
Jól ismertem Gust Hofkenst, galambjait és megvan az végső árverési listája. 

Annak ellenére, hogy sokan állítják világszerte: tiszta-vérű Hofkens galambjaik vannak, bátran állítom Hofkens úr galambjai sok helyről származtak és a legtöbb bajnok galambja keresztezések eredményeként született. Az általa behozott galambok keresztezéséből! 
Fennáll a következő komikus helyzet: 
A halála után árverésre került galambok egy részét ő is vásárolta valahonnan. 
Aki ezeket a galambokat megvásárolta az Hofkens-galamboknak fogja hívni őket. Bolondos a postagalambászat világa! 

Eladható!
A pénznek nincs szaga. Számos belga és holland tenyésztő nagyon jól tudja azt, hogy a külföldi vevőknek egy törzshöz tartozó galambok kellenek. 
Amikor a külföldi vevő galambot akar X úrtól, akkor olyan galamb kell neki, amely külsőre pontosan olyan, mint az X úr által röptetett galambok. 
Egy olyan tenyészet, amelyben a galambok nagyon hasonlítanak egymásra eladható. 
A kérdés az: Európában hány galambásznak van saját törzse? 
És mennyinek van egyforma galambokból álló tenyészete? 
Én ismerek párat, de egyikük sem nagy bajnok, hanem kereskedő. 
Itt a helyzet komikuma: el tudják adni galambjaikat. 
Annak ellenére, hogy a versenyekben vesztesek, sok ember akarja galambjaikat megvásárolni. Sok kereskedő sok pénzt keres a hiszékeny vevők kárára. Az egész csak azért történik meg, mert nekik az van amit a vevők keresnek: kitenyésztett törzsek. 
Mivel Európában nincs sok pénz a versenyekben, ha pénzt akar csinálni az ember két lehetősége van: 
a) Olyan jól versenyezni, hogy a vevők jöjjenek, vagy b) Egy törzset kitenyészteni azért,?.. hogy jöjjenek a külföldi vevők! 
Karel Meulemans azok a kevesek közzé tartozott, akiknek volt saját törzse. 
Azért írtam múlt-időben, mert ez már a múlt. A múltban ő egyúttal gyenge versenyző volt. De, ahogy ő maga állítja, ez elsősorban az ő hibája volt és csak másodsorban azoké, akik a galambjait megvásárolták. 

És most hallgassuk meg Karel Meulemans-t aki nem csak külföldön, de Hollandiában is nagy elismerésnek örvend: 
"A külföldi vásárlókat kell okolni azért, hogy sok éven keresztül gyenge versenyző voltam. Mindenkinek az 'Arany Pár' leszármazottai kellettek. 
Minél többször szerepelt egy adott galamb ugyanabban a pedigrében, annál jobban meg akarták vásárolni a galambot. Például, ha a híres 'Kadet' neve háromszor szerepelt egy galamb felmenői között, akkor azt a galambot akarták megvenni. A galambot nem is akarták megnézni, a származási lap elég volt. 
És én egy cirkuszi artista voltam, vagy inkább a bohóc! Miért? Mert a törzsemet nem kevertem semmivel, hanem tisztán tartottam. 
Most már értheted, miért mondom, hogy a külföldi vásárlók okolhatók a régi gyenge eredményeimért. 
Karrierem fordulópontja a nyolcvanas években volt. Így elmélkedtem: 
Sok pénzt keresek a galambok eladásából, de boldoggá tesz ez engem? 
Nem, nem tesz boldoggá! A fenébe a sok pénzzel! A fenébe a sok vevővel és a tisztavérű törzsemmel! Ez nem elég nekem! 
Beteszem a pénzem egy bankszámlára és nem akarom látni egész életemben! 
Nem akarom, hogy nevessenek többé rajtam a versenyek után. Isten aldja meg! 
Jó versenyző akarok lenni, sőt Bajnok akarok lenni! 
Olyan ember akarok lenni, akit nem azért tisztelnek, mert van egy jó törzse, hanem azért mert nyerő galambjai vannak." 

A fordulópont
Később (1995-ben) egy különös esemény történt: Karel Meulemans (a tenyésztő - legtöbb ember szerint) nyert egy első helyet hosszú-távú nemzeti versenyen. 
Az emberek meglepetten felfigyeltek! 
Meulemans nyert egy Nemzeti Versenyt? Ő volt az utolsó, akire számítottak. 
Számomra nem volt meglepetés, mert jól ismerem Meulemanst. Már egy ideje jól versenyzett, főleg hosszú-távon. 
Hogy lehetséges? 
Miért kellett neki évtizedekig várni arra, hogy ismét olyan sikeres versenyző legyen, mint Wouters és Marien idejében? 
A nyolcvanas évek végén már nem tartotta fontosnak a törzse tiszta-vérben történő tenyésztését. Már nem érdekelte a galambok eladása és elkezdett behozni tenyészetében galambokat, melyekkel keresztezni akarta saját állományát. Pár év leforgásával, nemcsak jobb versenyzővé vált, hanem nemzeti versenyt is képes lett nyerni. 
Akik az új galambjait megvizsgálták, megállapították: "Ezek nem is a Meulemans törzshöz tartoznak?" És milyen igazuk volt! Nem is azok voltak. 
Keresztezésből származtak! 
1999-ben Meulemans-nak sikerült megnyerni a Nemzeti Bajnoki címet hosszú-távon, saját régiójában. 

Egy mosolygó ember
Most, hogy sikerült ilyen jó eredményeket elérni, Karel egy boldog ember. 
Beszélgetünk meredeken fölfelé ívelő karrieréről, a sok-év egyszerű galambászata után: 
"Megpillantottam a fényt az alagút végén! 
És még időben! mosolygott Karel az ő sajátos stílusában. 
Sok helyen végignéztem galambjaim leszármazottait, ahogy kitűnő eredményeket produkálnak. 
Ezek mind keresztezésből származtak. Az én galambjaim keresztezéséből. 

Mit csináltam? 
Behoztam galambokat és ugyanazt tettem mint mások az én galambjaimmal. Kereszteztem őket." 

A múltban Meulemans tenyészetében egyöntetű galambokat lehetett látni: 
kissé nagy és gyönyörű szemmel. Ezeken látszott, hogy egy törzshez tartoznak. Mostanában mást lehet látni nála: bajnokokat! 

• Közöttük sötétkék egyedeket, amelyekben Schellekens (Hollandia) vér is folyik. 
• Vannak vörös galambok is. De nem recesszív vörös. Megkérdeztem: "Hol vannak azok a híres recesszív vörösek, amelyeket az amerikaiak reklámoznak". Újból a sejtelmes mosoly: pár éve még voltak ilyen vörösek, de sajnos még 50 km-ről sem találtak haza. Ezek az új vörösek Geroges Bolle egyik vörös galambjától származnak. 
• Lehet látni kékeket és csaposokat, melyek Leo Broeckx, Gran Canarian rendezett Olimpián résztvevő galambja lányától származnak. 
• Van egy leszármazott Pieterse úr híres 17-es párjából ("Couple 17" - megemlítve az általam írt -Schaerleckens -Janssen könyvben), amellyel szép eredményeket ért el. 

Mi a tanulság?
A mágikus képlet bajnokok tenyésztéséhez a következő: 
Nincs azzal semmi baj, ha a tenyészetben vannak olyan galambok, amelyek egy törzshöz tartoznak. Viszont ahhoz, hogy bajnok galambok szülessenek ezeket a tiszta-vérű galambokat keresztezni kell. 

Houben, Verbruggen és a fiatal Grondelaers

Meulemans mellett vannak még nagy nevek, akik megérdemlik a hírességet: 
Houben, Verbruggen, Bolle, Grondelaers, Engels és sokan mások. 
Főleg Jeff Houben-t ismerem jól közülük. Ő egy eszes vén róka, de ugyanakkor jó és szerény ember, aki egész életében jó versenyző volt. 
Története hasonló a többiekéhez. 
A legtöbb győztes galambja olyan galamboktól származik, mint 'Sony' vagy 'Artist', csakhogy ? behozott galambokkal keresztezve. Jef sosem akarta ezt titokban tartani. 
Más Nagy-Menők is, mint Verbruggen és a fiatal Grondelaers, ugyanezen a véleményen vannak! 

Végszó
Kedves olvasóm, van egy tanácsom a számodra: 

"Eladásokból akarsz pénzt csinálni? 
Tenyésszél magadnak egy egyöntetű állományt - ugyanaz a típus és ugyanaz a szín. 

De ha bajnok galambokat akarsz tenyészteni, akkor keresztezd galambjaidat. Nevelj sok fiatalt, tréningezd őket és szabadulj meg a sok gyengétől. Minden mást el lehet felejteni! Ez a leggyorsabb és legkönnyebb út a sikerhez. 

De óvatosnak is kell lenni. Sok európai galambász felismerte azt, hogy galambokat kell behozni a tenyészetbe és mégis gyakran elkövetik ugyanazt a hibát: 
Amikor megveszik X úrtól a galambokat, általában ugyanannyi hímet vesznek mint tojót, hogy ezeket párba rakják egymás között. Ez nagyon téves elgondolás! Ahhoz, hogy megtudjuk mennyit érnek az importok a legjobb saját tenyész galambokkal kell őket párba tenni. Így sokkal gyorsabban megkapjuk a választ: érnek valamit az import galambok, vagy sem. 

A költői kérdés a következő: Higgyünk-e ezen tapasztalt, sikeres galambászoknak? 

Utóirat:
A Holland Nemzeti Postagalamb Folyóirat (NPO) lefolytatott egy úgynevezett Évezredes Közvélemény-kutatást 1999 decemberében. A 36000 előfizetőnek ki kellett választani az évszázad legjobb galambjait, galambászait, galambász-könyveit, galambász-írókat, stb. 
A 20-ik század legjobb tenyész-párjának Meulemans 'Arany Pár'-ját választották. Önök szerint mindenki tévedett?






Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!

KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK

1. Puzzle Tours: Walking Holidays in Hungary

► Nature? Culture? Adventure? WALKING in Hungary? We have ideas for a perfect walking holiday: self-guided, hotel-to-hotel or 2-center tours. Check out our offers and create your own TRAVEL PUZZLE! Think Hungary: more than expected

puzzletours.hupont.hu

2. Pszichiátria és a Gonosz Pszichiáter?

► Valóban minden pszicháter gonosz? Létezik józan, rejtett pusztító szándékok nélküli (nem gonosz) pszichiáter? A pszicháter születésétől fogva gonosz vagy csak azzá válik? És mitől válik gonosszá a pszichiáter?

pszichiatria.hupont.hu

3. Potencsik Szilárd szervezetfejlesztési szakértő

► Szervezetfejlesztési szakértőként sok száz cég sikeres működésének receptjét ismertem meg.

potencsikszilard.hupont.hu

4. Pavilon Sátor IPARI Rendezvény Garázs Sátor. Vattacukor és PopCorn gépek.

► PAVILON SÁTOR, PONYVAGARÁZS, SÁTORGARÁZS, GARÁZS, SÖRSÁTOR, PIACI SÁTOR, RENDEZVÉNYSÁTOR. GÁZ/12V - 220V ELEKTORMOS VATTACUKOR GÉP, ÉS 220V POP-CORN GÉP

pavilon.hupont.hu

5. КОТАЙСЬКИЙ ЦЕНТР З РЕАЛАЗАЦІЇ ДРОТЯНИХ СІТОК, БЕТОННІ СТОВПИ

► ДРОТЯНИЙ ПАРКАН НАЙДЕШЕВША В СВІТІ ОГОРОЖА. УСЕ ВІД А ДО Я, ЩО ДО НЬОГО ПОТРІБНЕ – ЗНАЙДЕТЕ У НАС! І ЩО НАЙГОЛОВНІШЕ: ЗА ЦІНОЮ ВИРОБНИКА!

parkan.hupont.hu

6. Szállás a Mátrában : Panoráma apartman - hegyvidéki wellness - Parádsasvár

► Apartman saját wellnessel! Legyen a vendégünk a Mátra szívében! Ismerje meg ezt a csodás környéket családjával, ehhez kínálunk kényelmes, otthonos apartmant Parádsasváron (Rákóczi u.35), csodás panorámával a Mátrára,és Kékestetőre. 06-20-9179246

panoramaapartman.hupont.hu

LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).

HuPont hirdetési rendszer

1. Egészség, elégedettség ,aktív élet!

► Haás Mihályné honlapja

elet-vitel.hupont.hu

2. MÉREGTELENÍTÉS REG-ENOR A TÚLSÚLY ÉS AZ ÖREGEDÉS ELLEN! RO VIZTISZTÍTÓK!

► BIOBOLT WEBÁRUHÁZ: TERMÉKBEMUTATÓ- ENERGIA MEGTAKARÍTÁSÁRA ÉS KÖRNYEZET VÉDELEMRE ALKALMAS TERMÉKEKET, TERMÉSZETES ALAPANYAGOKBÓL KÉSZÜLT TÁPLÁLÉK KIEGÉSZÍTŐKET KÍNÁLUNK! VÍZTISZTÍTÓK AZ EGÉSZSÉGÉRT!

meregtelenites.hupont.hu

3. Starstable and Starshine

► Ez a starstabléval és a starshinéval foglalkozik

legacy.hupont.hu

4. + Dr. Nem Doktor +

► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...

dr-nem-doktor.hupont.hu

5. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!

► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.

kerites.hupont.hu

6. lomtalanit.hupont.hu

► LOMTALANÍTÁS 06-20-9185-907 ZÖLDHULLADÉK SZÁLLÍTÁS I.II.III.IV.VIII.IX.X.XI.XII.XIII.XIV.XV.XVI.XVII.XVIII.XIX.XX.XXI.XXII.XXIII DABAS BIATORBÁGY BUDAKESZI DUNAKESZI GYÁL MAGLÓD NAGYKÁTA PILIS SZIGETHALOM TÁPIÓSZELE ÚJHARTYÁN ÜLLŐ

lomtalanit.hupont.hu

7. Vörösrózsa álmai Versek,gondolatok,természet

► Ez egy szerény,de szeretettel írt oldal

vorosrozsaalma.hupont.hu

8. MaTi-CaR ALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON....

► Új, utángyártott, és gyári alkatrészek elérhető áron Miskolcon. Minden autótípushoz: ALFA/AUDI/BMW/CITROEN/CHEVROLET/DAEWOO/FIAT/FORD/HONDA/KIA/LANCIA/LEXUS/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/PEUGEOT/RENAULT/SAAB/SEAT/SKODA/VW alkatrészek elérhető áron..

alkatreszekmindenautohoz.hupont.hu

9. Sóder árak, sóder szállítás Budapest

► Sóder árak, sóder szállítás Budapest és környéke +36 21 300 7129 akár 1 m3 olcsó sóder!

soderarak.hupont.hu

10. Utólagos vízszigetelés Budapest +36 30 2491 291

► Salétromos falak utólagos vízszigetelése Budapesten, lábazati szigetelés, terasz szigetelés, pinceszigetelés injektálással +36 30 2491 291.

utolagosvizszigetelesbp.hupont.hu

11. Szélvédőjavítás, szélvédő javítás Budapest

► Szélvédő javítás Budapest és szélvédő csere 06 70 602 6000, akár 8000 Ft-tól, helyszíni kőfelverődés javítás hétvégén is!

szelvedojavitasa.hupont.hu

12. MOTORTARTÓ-, VÁLTÓTARTÓ BAK - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon

► Motortartó bak és váltótartó bak Audi BMW Chevrolet Citroen Dacia Daewoo Fiat Ford Honda Hyundai Isuzu Iveco Kia Lanci Mazda Mercedes Mitsubishi Nissan Opel Peugeot Renault Saab Seat Skoda Suzuki Toyota Volvo VW minden autótípushoz és márkához!!!

motortarto-valtotartobak.hupont.hu

13. HATODIK NAPON

► HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.

hatodiknapon.hupont.hu

14. RE - FLEXI - OK

► "Ágyúval verébre?!"

reflexiok.hupont.hu

15. ~Csajsziknak~

► Sziasztok! Ez az oldi igazi csajszis oldal! Itt mindent megtudhatsz! Sztárok, szépségtippek vagy csak egy kis szórakozás! Jó nézegetést! A szerki :3 Néhány részt magazinokból lestem el, mert nem volt ötletem :P meg hogy tippeket nézz

csajszik-oldala-love-it.hupont.hu

16. FŰTŐMOTOR-ELLENÁLLÁS-FŰTŐRADIÁTOR - MaTi-CaR Alkatrészek Miskolcon...

► Audi BMW Chevrolet Citroen Dacia Daewoo Fiat Ford Honda Hyundai Isuzu Iveco Kia Lanci Mazda Mercedes Mitsubishi Nissan Opel Peugeot Renault Saab Seat Skoda Suzuki Toyota Volvo VW fűtőmotor előtét ellenállás, fűtőradiátor, fűtőventillátor

futomotorelotetellenallas.hupont.hu

17. Idézetek képekkel

► Sziasztok látogassatok el a facebookos oldalunkra is :) https://www.facebook.com/KalocsaLauraoldala

szerelmes-lany-tortenete.hupont.hu

18. Andi77 tuti tárkonyha

► Kipróbált, ismert, könnyen elkészíthető finomságok receptjeit gyüjtöttem össze

andi-tutireceptek.hupont.hu

19. Sicambria-Alba Regale-Fehérvár, Buda Vetus-Ősbuda-Óbuda

► Királyi fehér fővárosunk Sicambria, Alba Regalis, Fehérvár, Buda Vetus, Ősbuda azaz Óbuda, Szűz Mária sziget, Veteri Pest-Antiqua Pest ősi városaink és múltunk eltitkolt történelmünk kutatásával és feltárásával foglalkozó oldal

albaregalis.hupont.hu

20. Történet Angyalokról, Démonokról, Szerelemről, Fényről, Sötétségről..

► A történet a fejemben fogalmazódott meg, s most megírom azt mi eddig gondolataimban élt.. -Inferno-

thenewgeneration.hupont.hu

21. Parketta csiszolás Budapest, csiszolás lakkozás felújítás

► Olcsó parketta csiszolás Budapest, csiszolás lakkozás, parketta lerakás, parketta javítás, Makács Tamás 06 30 317-4687, parketta felújítás garanciával, korrekt árakkal.

aparkettacsiszolas.hupont.hu

22. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!

► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.

angol-nyelvkonyv.hupont.hu

23. Veszélyes fakivágás Budapesten

► Veszélyes fakivágás Budapesten biztonságosan, garanciával +36 70 272 0149, minőségi szerszámok, elérhető ár, irányított fadöntés alpintechnikás favágás, email: krisztiankaroly77@gmail.com

fakivagasbudapest.hupont.hu

24. Lakatos Budapest

► 40 éves tapasztalattal rendelkező lakatos Budapest területén és környékén vállalja kerítések, kapuk, korlátok, tetőszerkezetek elkészítését 06 30 768-3454; kovacsoltvaskerites@yahoo.com

lakatosbudapest.hupont.hu

25. KÜLSŐ - BELSŐ AJTÓKILINCSEK ÉS FOGANTYÚK AKCIÓS ÁRON MISKOLCON...

► Audi, BMW, Chevrolet, Citroen, Dacia, Daewoo, Fiat, Ford, Honda, Hyundai, Isuzu, Iveco, Kia, Lancia, Mazda, Mercedes, Mitsubishi, Nissan, Opel, Peugeot, Renault, Saab, Seat, Skoda, Suzuki, Toyota, Volvo, VW minden, autótípushoz és márkához!!!

ajtokilincs-kulso-belso.hupont.hu

26. Névnapi verses köszöntők, képeslapok - Pál Júlia tollából

► Különleges, verses névnapi köszöntők, képeslapok, nevek jellemzése, jelentése, saját versek

nevnapikoszontok.hupont.hu

27. MaTi-CaR Alkatrészek - AUTÓALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON...

► Új, utángyártott alkatrészek kedvező áron Miskolcon. AUDI, BMW, CITROEN, CHEVROET, DAEWOO, FIAT, FORD, HONDA, HYUNDAI, KIA, MAZDA, NISSAN, OPEL, PEUGEOT, RENAULT, SEAT, SKODA, VW alkatrészek! Szinte minden autóhoz alkatrészek elérhető áron..

maticar-alkatreszek.hupont.hu

28. Ezo Hírnök

► www.ezohirnok.hupont.hu

ezohirnok.hupont.hu

29. MaTi-CaR Alkatrész- Koreai és Japán autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon

► Gyári-, utángyártott Koreai és Japán alkatrészek elérhető áron Miskolcon! CHEVROLET/DAEWOO/HONDA/HYUNDAI/ISUZU/INFINTI/KIA/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/TOYOTA

japanautoalkatresz.hupont.hu

30. Bio vetőmagok saját kertemből

► Teremtés Könyve 1/29. „Nézzétek, nektek adok minden növényt az egész földön, amely magot terem és minden fát, amely magot rejtő gyümölcsöt érlel, hogy táplálékotok legyen".

biovetomag.hupont.hu

31. Hács története

► Író - szerkesztő: Kubik György

hacstortenete.hupont.hu

32. Fabrikett Pest megye +36 70 410 7499

► Olcsó fabrikett és tüzifa eladó házhozszállítással Pest megye és Bp +36 70 410 7499. Akciós fabrikett forgalmazás kis és nagy tételben.

fabrikettpestmegye.hupont.hu

33. PRO-SPORT

► Bács-Kun Sport - Bácsalmás, Kunbaja és környéke sportja - folytatás: 2011./XVI. évfolyam Labdarúgás, Kézilabda, Asztalitenisz, Cselgáncs, Diáksport, BSC 1913-2013.

pro-sport.hupont.hu

34. Eladópont

► +36 30 494 1848 53gyula19@freemail.hu

eladopont.hupont.hu

35. Magyarország képeslapokon

► Magyarország települései képeslapokon

mokepeslapok.hupont.hu

36. Új és használt robogó , motor kereskedés, bizományos értékesítés

► Aprilia, Benelli, Gilera, Keeway, Piaggio, Vespa márkakereskedés és garancia szakszerviz. Használt motor és robogó kereskedés Budapesten. Bizományos értékesítés. Gyári és utángyártott alkatrészek raktárról. Robogó tuning és teljesítménynövelés

keewayszerviz.hupont.hu

37. TEMATIKUS HITTAN

► Személyek, fogalmak gyakran előforduló tárgyak, szimbólumok gyűjteménye, melyeket a rejtvényeimből válogatok keresztény hitoktatók és tanítványaik részére.

tematikushittan.hupont.hu

38. http://tukoraltaltalanyos.hupont.hu/ REJTVÉNYEK KICSIKNEK

► Ezen az oldalon Bibliai ihletésű, rejtvényeket találhattok rejtvénytípusonként csoportosítva.

rejtvenyekkicsiknek.hupont.hu

39. Érd info

► Minden információt ÉRDről az ÉRDi polgároknak és az ÉRDeklődőknek.

erd.hupont.hu

40. NAPCSILLAG

► HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.

napcsillag.hupont.hu

41. HOKÉV horgászbotok és egyebek...

► HOKÉV horgászbotok képekkel, horgászbotok felújítása - részletes, fényképes leírással, horgászorsók a '70-es, '80-as évekből, régi horgászorsók felújítása, karbantartása

hokevhorgaszbotok.hupont.hu

42. Személyre szabott utazás!

► Utazási tanácsadóként kényelmesebbé és egyszerűbbé teszem a nyaralásod szervezését! Tervezz velem, utazz a nagyilágban és vedd igénybe ingyenes szolgáltatásom! bernadettgyongyosi@gmail.com Tel:20/989-3823

utazasitanacsado.hupont.hu

43. Női Ékszerek Nyakláncok,Fülbevalók,Karláncok,Órák, Egyedi szettek

► Ezen az oldalon különféle női ékszerek kiegészítők, fülbevalók, láncok, gyűrűk,esküvői szettek, kulcstartók órák és egyéb kiegészítők találhatók elérhető áron..

noiekszerek.hupont.hu

44. Szerelem diadalával foglalkozó oldal

► Szerelem Diadalával és Maitéval foglalkozó oldi

maite-perroni-szandi.hupont.hu

45. Ez is eladópont

► Tel.:+36 30 4941848 Elektronikus levél:53gyula19@freemail.hu

eziselado.hupont.hu

46. Az ember a kutya legjobb barátja!;)

► itt mindent megtudhatsz a kutyákról! Megtalálható a-tól z-ig minden kutyafajta!És még mielőtt elkattintanál legalább nézz körül nem lesz tőle semmi bajod!Figyelem! Az oldal még szerkeztés alatt van!

kutyusfanclub.hupont.hu

47. HONDA alkatrészek elérhető áron Miskolcon a MaTi-CaR Alkatrész-nél

► HONDA (Accord,Civic,City,CR-V I.-II-III-IV.,CR-Z,Crosstour,Crx,Element,FR-V,HR-V,Insight,Integra,Jazz,Legend,Logo,Mdx,Nsx,Pilot,Prelude,Ridgeline,S2000,Shuttle,Stepwgn, Stream gyári-utángyártott alkatrészek széles választékban

honda-alkatreszek.hupont.hu

48. Apró hirdetés mindenkinek

► Itt aztán tényleg minden megtalálható kategóriában, és tartalomban egyaránt

hirdetesekmindenkinek.hupont.hu

49. Lap-FölDI 2 - Online hírek és érdekességek

► Üdvözlöm a Kedves Olvasót! Lap-Föld az online média apró szegmense, ahol Önöket tájékoztatjuk a mindennapokról- hírek, tudósítások, érdekességek, és sok egyéb... fókuszban szűkebb pátriámmal- Tapolcával. Dancs István

lapfoldiketto.hupont.hu

50. Gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest

► Olcsó gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest környékén +36 70 282-8829, lakásfelújítás, szobafestés, gipszkarton álmennyezet készítés, tisztasági festés.

gipszkartonszerelese.hupont.hu

51. HÁRMASHATÁRHEGYI SPORTREPÜLÉSÉRT ALAPÍTVÁNY

► A sportrepülők és egyesületeik érdekvédelmi szervezete. Közhasznú szervezet. Alapítva 1990-ben.

harmashatarhegy.hupont.hu

52. GLUTÉNMENTES ÖVEZET

► Hogyan fogyhatsz 50 felett gluténmentes diétával?

glutenmentesreceptek.hupont.hu

53. Miley Cyrus:)

► Ez az oldal a lány tiniknek szól és azoknak,akik imádják Mileyt!Ezen az oldalon megismerhetet Mileyt és megtudhatsz róla olyan dolgokat,amit még eddig nem tudtál!Az oldalon több tini sztárról is olvashatsz,de Miley a fő!Nézzétek meg a "FRISS" menüt!

crazyladys.hupont.hu

54. English projects

► V.Beatrix and E.Dorina's projects

project.hupont.hu

55. Nádas Vendégház és az ország egyetlen Manufakturális Szabó múzeuma

► A Kőrösök mentén elhelyezkedő Szarvas városában található az ország egyetlen Manufakturális Szabó-cipészműhely Múzeum. A csendes, nyugodt környezetben Vendégház is fogadja a túristákat, olcsó színvonalas hellyel. Cím: 5540 Szarvas, Bem József utca 8.

nadasvendeghaz.hupont.hu

56. Születésnapi köszöntő képeslapok,Névnapra virágok,png képek,

► Izabella képei

bellakep.hupont.hu

57. TÖRÖKSZENTMIKLÓSI RÓMAI KATOLIKUS PLÉBÁNIA HONLAPJA

► 5200. TÖRÖKSZENTMIKLÓS, SZENT MIKLÓS TÉR 1. TELEFON/FAX: +3656 390-395 IRODA TELEFONSZÁMA: +36309745488 EMAIL CÍM: rkplebaniatmiklos@freemail.hu

rkplebania.hupont.hu

58. Finom ízek varázsa

► Sütemények és ételreceptek saját gyűjteménye

ki-suti.hupont.hu

59. BRUTAL BIKES Kft.

► Gépjármű szerviz. Számítástechnikai eszközök szervizelése, értékesítése.

brutalbikes.hupont.hu

60. A kutyák az ember legjobb barátai! és az emberek a kutyák legjobb barátai!

► Itt ismerkedhetünk meg a kutyafajtákkal.Etetés,Méreteik,Külső,és ápolási teendők

kutyaimadoklapja.hupont.hu

61. Új szellem-kezdet

► A jó, a szép, mint lényeg a társadalom és az egyén kiteljesedéséhez. A valóság mélyebb átélése, a lelki egyensúly kialakítása utáni vágy. Szívedben a kedvetlenség ördöge? Mondd ki, mi fáj, s megkönnyebbülsz. Ezt tettem én is...

pyrrhus.hupont.hu

62. Idézetek és minden ami csajos *.*

► Nem volt tökéletes, semmi ilyesmi. Nem volt a tündérmesék szőke hercege, vagy mit tudom én. Időnként igyekezett olyan lenni, de akkor szerettem a legjobban, ha nem erőltette.

rainbowidezetek.hupont.hu

63. Hogy áll a ház? - Egy családi ház építése.

► Egy családi ház építésének folyamatai képekkel, leírásokkal. 2012 - 2013

hogyallahaz.hupont.hu

64. !!! Csak Hírességek !!!

► Ezen az oldalon csak hírességek találhatók! Jó szórakozást az oldal nézegetéséhez! :)

csakhiressegek.hupont.hu

65. Vertikális és Horizontális Szélturbinák Katalógusa

► Vertikális és Horizontális szélturbinák szines Katalógusa a nagyvilágból. Redaktion: Peter Borsanyi VAWT-Techniker >>> Savonius-Balaton HUNGARY 2008 - 2019

savonius-balaton.hupont.hu

66. Autódiagnosztika Budapest kiszállással 06 70 352 1562

► Olcsó autódiagnosztika Budapest kiszállással akár azonnal, hibakód olvasás és törlés 06 70 352 1562

autodiagnosztikabudapest.hupont.hu

67. Cloud Solution for Microsoft 365, SharePoint & OneDrive

► Boost productivity & control with our guide to SharePoint document management best practices. Learn how to optimize your system with metadata, governance, security, and automation for seamless collaboration and compliance.

cloud.hupont.hu

68. CSILLOGÓ képek, feliratok és sok más dolog! Honlapkészítéshez kiegészítők.

► Üdvözöllek az oldalamon! Fotóim, Képeslapjaim Emlékversek, csillogó képek, feliratok, sorelválasztók, és még sok minden...A listát még bővítem, érdemes benézni hozzám!

vajdamariann.hupont.hu

69. ------- MARVEL MOVIE COLLECTION ------- (Marvel szuperhősök gyűjtemény)

► A gyűjtemény a Marvel Studios filmjeinek legkedveltebb szereplőit formálja meg a DeAgostini Collestibles jóvoltából, 1:16-os méretarányban, élethű pózokban, bámulatos részletességgel kidolgozva, fémes műgyantából, kézzel festve, számozott talapzattal

marvel-movie-collection-f.hupont.hu

70. Használt alkatrészek értékesítése!

► ÚJ HONLAPUNK: https://alkatreszbazar.webnode.hu/

alkatreszbazar.hupont.hu

71. BMW ALKATRÉSZ - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon..

► BMW (1-es, 3-as, 5-ös, 6-os, 7-es, X, Z széria) gyári- és utángyártott alkatrészek széles választéka

bmw-alkatreszek.hupont.hu

72. Bejelenzkezés

► itt és most

login.hupont.hu

73. www.virtualzenemix.hu

► $^^Minden Ami Kell^^$

virtualzene.hupont.hu

74. FRANCIA AUTÓALKATRÉSZEK - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon....

► ÚJ, utángyártott Francia autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon. CITROEN ALKATRÉSZEK-DACIA ALKATRÉSZEK-PEUGEOT ALKATRÉSZEK-RENAULT ALKATRÉSZEK-FRANCIA autókhoz alkatrészek elérhető áron..

francia-auto-alkatreszek.hupont.hu

75. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

api.hupont.hu




Weblap látogatottság számláló:

Mai: 34
Tegnapi: 84
Heti: 448
Havi: 551
Össz.: 619 019
Oldal: Meulemans története
tauben, pigeon, porumbei, postagalamb GÁSPÁR ISTVÁN - © 2008 - 2026 - pannonmaraton.hupont.hu

A Hupont.hu weboldal szerkesztő segítségével készült. Itt Önnek is lehetséges a weboldal készítés.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »