tauben, pigeon, porumbei, postagalamb GÁSPÁR ISTVÁN

A Pannon Maraton Klub 2009 - 2010 évben rendezett versenyeinek CSAPATBAJNOKA (jobbra a 85427 hím látható 755 km lerepülése után 2047 társát utasította maga mögé és 14 órai szállás után NEMZETKÖZI I. díjat nyert!



Egy kilencvenéves 10 parancsolata



Egy kilencvenéves 10 parancsolata

 

Azt, hogy sem a dohányzás, sem az ivás ártalmas az egészségre, mindnyájan tudjuk. A holland Staf Dusarduyn láncdohányos volt, és nem vetette meg, az alkoholt sem és amikor megkérdeztem, hogy ezeken kívül van-e még más hobbija is, azt válaszolta: a galambok és a lányok...

Ezt akkor kérdeztem Tõle, amikor éppen egy vadászatból érkezett meg, kilencven évesen! Soha nem látta senki cigi nélkül, de szemüveget sem viselt soha. Persze a Dusarduyn név nem olyan hangzatos, mint mondjuk az Aarden, Delbar, a Van der Wegen, vagy a Catrijsse, a Vanbruane és így tovább. De talán ez nem is olyan nagy baj. Hiszen nem ebbe a kategóriába tartozik. Hollandiában és Belgiumban a legjobb, messze a legjobb hosszú távú versenyzõ volt. Rekord számú elsõ díjat nyert a Nemzeti versenyeken, ha jól tudom 14-et, és mellé rekord mennyiségû autót is!

Jól emlékszem a vele készült interjúra, amit egy japán ügyfelem kérésére készítettem, aki 10 galambot szeretett volna vásárolni tõle.

Nem volt egyszerû eset! Elõször is az Öreg nem akarta megírni a származási lapokat, de a japán ügyfelem ragaszkodott hozzá. Soha nem felejtem el, amit Dusarduyn mondott: „Mit akar ez a japán? Jó galambot, vagy jó származást? Úgy érzem, fölösleges megírnom a származási lapokat, mivel úgyis azt írhatok rá, amit akarok!”

A másik nagy gondom nem is Dusarduyn galambjaival, hanem az árukkal volt. 50 dollárt kért darabjáért… A japán ügyfelem pedig azt gondolta, hogy ez túl olcsó ahhoz, hogy jó galambok legyenek.

Elmondtam Dusarduyn-nak, hogy nem okoz gondot, ha többet kér a legjobb galambjai gyerekeiért, de nem volt hajlandó változtatni az áron.

Hát nagyon sajnáltam magamat. Jó messzire lakott tõlem. Én pedig az ügyfeleimtõl mindig 10%-ot kapok. A látogatással eltelt egy napom, elment fél tank benzin, és mivel a 10 galambot darabonként 50 dollárért adta az öreg, a jutalékom 50 dollár volt.

Végül mégsem bántam meg a látogatást, mivel nagyon sokat tanultam az öregtõl. Azt pedig, hogy megismerhettem személyesen Dusarduynt, kivételes elõjognak éreztem. Mindjárt el is mesélem, hogy miért, de ehhez vissza kell mennünk a 50-es évekbe.

 

Híres

 

Akkoriban még gyerek voltam, és az egész világ teljesen más volt. Egy olyan kis városban, mint amilyen Tilburg összesen 1800 tenyésztõ lakott. Az összes szomszédunk és a nagybácsik is galambtenyésztéssel foglalkoztak. Belgiumban összesen mintegy 200 000 tenyésztõt tartottak számon. Három népszerû sportág volt Hollandiában és Belgiumban: a foci, a kerékpár és igen… a galambsport.

A galambászatban mindenki ismerte a következõ neveket: Janssen, Klak, Louis van Loon, Huyskens van Riel, Delbar és Dusarduyn. Késõbb mindnyájan világhírûek lettek, kivéve Dusarduynt. De ez nem jelent semmit.

Hírnevet bárki vásárolhat. Dusarduyn egy egyszerû farmer volt, még csak nem is gondolt arra, hogy reklámozza magát, vagy fizessen valakinek azért, hogy írjon róla. Sõt mi több, mindig is megtagadta, hogy több pénzt kérjen galambjaiért, ami bizony nem tett túl jót a hírnevének. Mégis, Európában Dusarduyn már a háború elõtt ismertté vált, sõt néhány évvel késõbb egyeduralkodóvá lett és még manapság is ismertnek számít, miközben számos más - említett híresség is - már a feledés homályába merült. Belgiumban van egy olyan mondás, hogy a csúcsra feljutni sokkal könnyebb, mint ott maradni. Dusarduyn ott maradt, több mint fél évszázadon keresztül. Az ilyen emberektõl lehet tanulni! Ezért írtam meg ezt a cikket.

Ez több, mint egy egyszerû tisztelgés, egy rendkívül fiatalos öreg elõtt. Jóval több, mert ez az ember tud valami olyasmit, amit mindnyájunknak meg kellene tanulnunk!

De most pillantsunk még vissza a történelembe.

 

A háború

 

Már a második világháború elõtt jól csengett a Dusarduyn név a holland galambászok között. Úgy féltek tõle a hosszú távú versenyzõk, mint senki mástól. Azután kitört a háború és a németek elvették Dusarduyn galambjait.

5 évig nem lehetett versenyezni, de az elsõ dolog, amit Dusarduyn a háború után tett, az volt, hogy élettel töltötte meg a galambdúcát. Elment Delbarhoz és egy másik tenyésztõhöz, Charel Dhaenshez. Jó választás volt!

Az ötvenes évek elején az eredményei még jobbak lettek, mint korábban voltak. 1950-ben és 1951-ben is gyõzelmet aratott. Ekkor nyerte meg a Nemzeti Dax-i versenyt (kb 700 mérföld) és, azóta senki sem lehet biztos a gyõzelmében, hiszen az öreg is hozza az óráját. Nyert Barcelonából is, valamint 1979-ig többször lett Dél-Hollandia bajnoka. 1994-ben az elsõ Limoges-i versenyt is Õ nyerte. Joggal merülhet fel a kérdés: van-e még a világon ilyen sikeres versenyzõ, aki 70 éven keresztül megmaradt az élvonalban?

Az évek során minden megváltozott, változott a technológia, mások már a versenyzõtársak is, de még mindig Staf Dusarduyn az, akit le kell gyõzni.

Ha valaki ilyen hosszú idõn át ilyen sikeres marad, az csak egyetlen dologra enged következtetni, ez az ember tudja, hogy mit jelent a galambászat.

Ez a tenyésztõ saját tapasztalataiból olyan sok bölcsességre tett szert az idõk folyamán, hogy egy átlagos galambász jobban teszi, ha csak ámulva figyel, amikor az öreg kinyitja a száját. Itt van mindjárt néhány jó tanács magától Dusarduyn-tõl.

 

Tanács

 

  1. Legyen és maradjon minden egyszerû! Higgy a jó galambokban, és feledj el minden mást! A galambászatban nincs semmiféle titok, vagy módszer, amitõl a galambok gyorsabban repülnének.
  2. Ne akarj szaladni azelõtt, mielõtt megtanulnál járni! Sok galambász, fõleg a kezdõk, elkövetik azt a hibát, hogy rögtön túl sokat akarnak.
  3. Feledkezz el mindenféle névrõl és származásról! A neveket kitalálják vagy maguk a tenyésztõk, vagy az újságírók. Származás, mint olyan, nem létezik. Csak kétféle galamb létezik: jó galamb és rossz galamb. Sajnos az elsõbõl túl kevés, a másodikból túl sok van. Dusarduyn, Delbar származású galambokkal kezdett, ez igaz. Delbar ismert névnek számított és származási lapot is adott. De Dusarduyn erre azt mondja, hogy ez nem jelent sokat. Más galambokkal is ugyanilyen sikeres lett volna.
  4. Legyél kemény. Csak azért ne tarts meg egy galambot, mert a nagyapja jó galamb volt, vagy, mert túl drága volt. Halálos vétség túl sok galambot tartani. Ezt gyakran elkövetik azok a tenyésztõk, akik egy kicsit sikeresek lettek és el tudtak adni néhány galambot. Rengeteg példa van arra, hogy egy karrier végét jelenti az, ha valaki túl sok galambot kezd el tartani. Ez a 90 éves galambász ritkán versenyzett hatnál több galambbal. Ha elég jók, ennyi is megteszi.
  5. Nagyon fontos a rendszeresség. Különösen az özvegy hímek nem szeretik a meglepetéseket. Mindig legyél ugyanabban az idõben, a dúcban. Minden nap. Sokféle jó módszer létezik, csak egy nem az: ha újból és újból változtatsz.

 

 

  1. Ha hosszú távon szeretnél versenynil, legalább két évet adj a galambodnak, hogy kifejlõdhessen. A legtöbb jó hosszú távú galamb idõsebb éveiben jobb. A hosszú távon versenyzõ galambok mások. A legtöbbjük nem tudna rövidtávon nyerni, és fiatalként sem a leggyorsabbak. Másrészrõl pedig a rövidtávon versenyzõ galambok nem állnak helyt a hosszú távon.
  2. Soha ne nevezz be egy jó „egynapos” versenyzõ galambot egy kétnapos versenyre. Azok a galambok, akik kétnapos versenyeken indulnak, soha nem lesznek újból egynapos versenyzõk. Túlságosan okosak, mert azt hiszik, hogy lesz még egy nap, ezért lazábban veszik a versenyt.
  3. Felejtsd el, hogy jó versenyzõ lehetsz mindenféle gyógyszer vagy állatorvos nélkül. Ez sajnos lehetetlen. Persze, ha azt hiszed, hogy az állatorvos tesz bajnokká, akkor is elvérzel.
  4. A legjobbat a legjobbal párosítsd, és ne törõdj a többivel.
  5. A dúc nagyon fontos a galamb kondíciója szempontjából. A dúc nem attól jó, mert szép. És ha valaha is voltak jó eredményeid, akkor tudni fogod, hogy nem a dúc a hibás, ha már nem olyan jók az eredményeid. Vagy, te, vagy a galambok. Tehát ne változtass azon a dúcon, amelyikrõl tudod, hogy jó, hogy megfelelõ. Gyakran elõfordult, hogy a sikeressé váló tenyésztõk modernizálták a dúcukat, aztán megint a gyengébben szereplõk között találták magukat. Egy ilyen jól ismert példa: Huyskens van Riel.

 

Dusarduyn nem ütött be egyetlen egy szöget sem a dúcában több mint 50 éve. Ugyanolyan a dúca, mint fél évszázaddal ezelõtt. Az oxigén jelentõsége óriási. Semmilyen gyógyszer hatása nem mérhetõ össze az oxigén hatásával.

 

Fekete korszak

 

Csak egyetlen fekete korszak volt Dusarduyn életében. Ez pedig 1990. június 6-a után volt, amikor is minden tenyészmadarát ellopták. Naponta többször is kiment a dúchoz, mert egyszerûen nem akarta elhinni, hogy valaki ezt meg tudta tenni. Szerencsére a tolvajokat elkapták, a madarak is rendbe jöttek, de az öreg nagyon szenvedett. Csak a közeli barátai tudták, hogy mennyire.

 

Tanulságképpen

 

Az egyik leggyakrabban feltett kérdése szinte minden újságírónak az volt, hogy mi a titka hihetetlen vitalitásának ilyen korban. Dusarduyn szerint ez rendkívül egyszerû.

 

·       Soha ne üldögélj csak úgy. Próbálj levegõn lenni annyit, amennyit csak lehetséges.

·       Legalább napi harminc cigit szív el. (Soha senki sem látta még az öreget a maga sodorta cigi nélkül.)

·       Minden nap igyál egy kis töményt.

 

Ennyi ennek az embernek a története, aki igen híres a saját országában, de ismeretlen

külföldön. Az ember története, aki a legnagyobb nevekkel versenyzett, de nem fél a mai generációtól sem.

Annak a története, aki utál származási lapot írni. Számára ez soha nem jelentett semmit. Soha nem tartotta maga sem nyilván a származást.

 

Nem számított neki, mert tudta, hogy a szuper madaraknak is lehetnek rossz utódai, és egy átlagos versenygalambnak is lehet remek utóda. Lehet, hogy a származásnak jónak kell lennie, de a származásnak semmi köze a híres nevekhez vagy a vérvonalhoz. Ami számít, az az eredmény.

Pedig sokan azt a madarat tartják többre, akinek az egyik õse híres versenyzõ volt, vagy a galamb egy híres dúcból származik.

Dusarduyn számára ez mind bolondság, hiszen a 70 éves versenyzõi pályafutása jogán méltán beszélhet a galambászatról, mi pedig hallgathatjuk. Addig amíg az öreg versenyzik, vadnyúlra  és fácánokra vadászik szemüveg nélkül, boldog. Szívja a saját sodrású cigijét és megissza naponta az adagját.





Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!

KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK

1. Puzzle Tours: Walking Holidays in Hungary

► Nature? Culture? Adventure? WALKING in Hungary? We have ideas for a perfect walking holiday: self-guided, hotel-to-hotel or 2-center tours. Check out our offers and create your own TRAVEL PUZZLE! Think Hungary: more than expected

puzzletours.hupont.hu

2. Pszichiátria és a Gonosz Pszichiáter?

► Valóban minden pszicháter gonosz? Létezik józan, rejtett pusztító szándékok nélküli (nem gonosz) pszichiáter? A pszicháter születésétől fogva gonosz vagy csak azzá válik? És mitől válik gonosszá a pszichiáter?

pszichiatria.hupont.hu

3. Potencsik Szilárd szervezetfejlesztési szakértő

► Szervezetfejlesztési szakértőként sok száz cég sikeres működésének receptjét ismertem meg.

potencsikszilard.hupont.hu

4. Pavilon Sátor IPARI Rendezvény Garázs Sátor. Vattacukor és PopCorn gépek.

► PAVILON SÁTOR, PONYVAGARÁZS, SÁTORGARÁZS, GARÁZS, SÖRSÁTOR, PIACI SÁTOR, RENDEZVÉNYSÁTOR. GÁZ/12V - 220V ELEKTORMOS VATTACUKOR GÉP, ÉS 220V POP-CORN GÉP

pavilon.hupont.hu

5. КОТАЙСЬКИЙ ЦЕНТР З РЕАЛАЗАЦІЇ ДРОТЯНИХ СІТОК, БЕТОННІ СТОВПИ

► ДРОТЯНИЙ ПАРКАН НАЙДЕШЕВША В СВІТІ ОГОРОЖА. УСЕ ВІД А ДО Я, ЩО ДО НЬОГО ПОТРІБНЕ – ЗНАЙДЕТЕ У НАС! І ЩО НАЙГОЛОВНІШЕ: ЗА ЦІНОЮ ВИРОБНИКА!

parkan.hupont.hu

6. Szállás a Mátrában : Panoráma apartman - hegyvidéki wellness - Parádsasvár

► Apartman saját wellnessel! Legyen a vendégünk a Mátra szívében! Ismerje meg ezt a csodás környéket családjával, ehhez kínálunk kényelmes, otthonos apartmant Parádsasváron (Rákóczi u.35), csodás panorámával a Mátrára,és Kékestetőre. 06-20-9179246

panoramaapartman.hupont.hu

LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).

HuPont hirdetési rendszer

1. Egészség, elégedettség ,aktív élet!

► Haás Mihályné honlapja

elet-vitel.hupont.hu

2. MÉREGTELENÍTÉS REG-ENOR A TÚLSÚLY ÉS AZ ÖREGEDÉS ELLEN! RO VIZTISZTÍTÓK!

► BIOBOLT WEBÁRUHÁZ: TERMÉKBEMUTATÓ- ENERGIA MEGTAKARÍTÁSÁRA ÉS KÖRNYEZET VÉDELEMRE ALKALMAS TERMÉKEKET, TERMÉSZETES ALAPANYAGOKBÓL KÉSZÜLT TÁPLÁLÉK KIEGÉSZÍTŐKET KÍNÁLUNK! VÍZTISZTÍTÓK AZ EGÉSZSÉGÉRT!

meregtelenites.hupont.hu

3. Starstable and Starshine

► Ez a starstabléval és a starshinéval foglalkozik

legacy.hupont.hu

4. + Dr. Nem Doktor +

► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...

dr-nem-doktor.hupont.hu

5. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!

► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.

kerites.hupont.hu

6. lomtalanit.hupont.hu

► LOMTALANÍTÁS 06-20-9185-907 ZÖLDHULLADÉK SZÁLLÍTÁS I.II.III.IV.VIII.IX.X.XI.XII.XIII.XIV.XV.XVI.XVII.XVIII.XIX.XX.XXI.XXII.XXIII DABAS BIATORBÁGY BUDAKESZI DUNAKESZI GYÁL MAGLÓD NAGYKÁTA PILIS SZIGETHALOM TÁPIÓSZELE ÚJHARTYÁN ÜLLŐ

lomtalanit.hupont.hu

7. Vörösrózsa álmai Versek,gondolatok,természet

► Ez egy szerény,de szeretettel írt oldal

vorosrozsaalma.hupont.hu

8. MaTi-CaR ALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON....

► Új, utángyártott, és gyári alkatrészek elérhető áron Miskolcon. Minden autótípushoz: ALFA/AUDI/BMW/CITROEN/CHEVROLET/DAEWOO/FIAT/FORD/HONDA/KIA/LANCIA/LEXUS/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/PEUGEOT/RENAULT/SAAB/SEAT/SKODA/VW alkatrészek elérhető áron..

alkatreszekmindenautohoz.hupont.hu

9. Sóder árak, sóder szállítás Budapest

► Sóder árak, sóder szállítás Budapest és környéke +36 21 300 7129 akár 1 m3 olcsó sóder!

soderarak.hupont.hu

10. Utólagos vízszigetelés Budapest +36 30 2491 291

► Salétromos falak utólagos vízszigetelése Budapesten, lábazati szigetelés, terasz szigetelés, pinceszigetelés injektálással +36 30 2491 291.

utolagosvizszigetelesbp.hupont.hu

11. Szélvédőjavítás, szélvédő javítás Budapest

► Szélvédő javítás Budapest és szélvédő csere 06 70 602 6000, akár 8000 Ft-tól, helyszíni kőfelverődés javítás hétvégén is!

szelvedojavitasa.hupont.hu

12. MOTORTARTÓ-, VÁLTÓTARTÓ BAK - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon

► Motortartó bak és váltótartó bak Audi BMW Chevrolet Citroen Dacia Daewoo Fiat Ford Honda Hyundai Isuzu Iveco Kia Lanci Mazda Mercedes Mitsubishi Nissan Opel Peugeot Renault Saab Seat Skoda Suzuki Toyota Volvo VW minden autótípushoz és márkához!!!

motortarto-valtotartobak.hupont.hu

13. HATODIK NAPON

► HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.

hatodiknapon.hupont.hu

14. RE - FLEXI - OK

► "Ágyúval verébre?!"

reflexiok.hupont.hu

15. ~Csajsziknak~

► Sziasztok! Ez az oldi igazi csajszis oldal! Itt mindent megtudhatsz! Sztárok, szépségtippek vagy csak egy kis szórakozás! Jó nézegetést! A szerki :3 Néhány részt magazinokból lestem el, mert nem volt ötletem :P meg hogy tippeket nézz

csajszik-oldala-love-it.hupont.hu

16. FŰTŐMOTOR-ELLENÁLLÁS-FŰTŐRADIÁTOR - MaTi-CaR Alkatrészek Miskolcon...

► Audi BMW Chevrolet Citroen Dacia Daewoo Fiat Ford Honda Hyundai Isuzu Iveco Kia Lanci Mazda Mercedes Mitsubishi Nissan Opel Peugeot Renault Saab Seat Skoda Suzuki Toyota Volvo VW fűtőmotor előtét ellenállás, fűtőradiátor, fűtőventillátor

futomotorelotetellenallas.hupont.hu

17. Idézetek képekkel

► Sziasztok látogassatok el a facebookos oldalunkra is :) https://www.facebook.com/KalocsaLauraoldala

szerelmes-lany-tortenete.hupont.hu

18. Andi77 tuti tárkonyha

► Kipróbált, ismert, könnyen elkészíthető finomságok receptjeit gyüjtöttem össze

andi-tutireceptek.hupont.hu

19. Sicambria-Alba Regale-Fehérvár, Buda Vetus-Ősbuda-Óbuda

► Királyi fehér fővárosunk Sicambria, Alba Regalis, Fehérvár, Buda Vetus, Ősbuda azaz Óbuda, Szűz Mária sziget, Veteri Pest-Antiqua Pest ősi városaink és múltunk eltitkolt történelmünk kutatásával és feltárásával foglalkozó oldal

albaregalis.hupont.hu

20. Történet Angyalokról, Démonokról, Szerelemről, Fényről, Sötétségről..

► A történet a fejemben fogalmazódott meg, s most megírom azt mi eddig gondolataimban élt.. -Inferno-

thenewgeneration.hupont.hu

21. Parketta csiszolás Budapest, csiszolás lakkozás felújítás

► Olcsó parketta csiszolás Budapest, csiszolás lakkozás, parketta lerakás, parketta javítás, Makács Tamás 06 30 317-4687, parketta felújítás garanciával, korrekt árakkal.

aparkettacsiszolas.hupont.hu

22. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!

► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.

angol-nyelvkonyv.hupont.hu

23. Veszélyes fakivágás Budapesten

► Veszélyes fakivágás Budapesten biztonságosan, garanciával +36 70 272 0149, minőségi szerszámok, elérhető ár, irányított fadöntés alpintechnikás favágás, email: krisztiankaroly77@gmail.com

fakivagasbudapest.hupont.hu

24. Lakatos Budapest

► 40 éves tapasztalattal rendelkező lakatos Budapest területén és környékén vállalja kerítések, kapuk, korlátok, tetőszerkezetek elkészítését 06 30 768-3454; kovacsoltvaskerites@yahoo.com

lakatosbudapest.hupont.hu

25. KÜLSŐ - BELSŐ AJTÓKILINCSEK ÉS FOGANTYÚK AKCIÓS ÁRON MISKOLCON...

► Audi, BMW, Chevrolet, Citroen, Dacia, Daewoo, Fiat, Ford, Honda, Hyundai, Isuzu, Iveco, Kia, Lancia, Mazda, Mercedes, Mitsubishi, Nissan, Opel, Peugeot, Renault, Saab, Seat, Skoda, Suzuki, Toyota, Volvo, VW minden, autótípushoz és márkához!!!

ajtokilincs-kulso-belso.hupont.hu

26. Névnapi verses köszöntők, képeslapok - Pál Júlia tollából

► Különleges, verses névnapi köszöntők, képeslapok, nevek jellemzése, jelentése, saját versek

nevnapikoszontok.hupont.hu

27. MaTi-CaR Alkatrészek - AUTÓALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON...

► Új, utángyártott alkatrészek kedvező áron Miskolcon. AUDI, BMW, CITROEN, CHEVROET, DAEWOO, FIAT, FORD, HONDA, HYUNDAI, KIA, MAZDA, NISSAN, OPEL, PEUGEOT, RENAULT, SEAT, SKODA, VW alkatrészek! Szinte minden autóhoz alkatrészek elérhető áron..

maticar-alkatreszek.hupont.hu

28. Ezo Hírnök

► www.ezohirnok.hupont.hu

ezohirnok.hupont.hu

29. MaTi-CaR Alkatrész- Koreai és Japán autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon

► Gyári-, utángyártott Koreai és Japán alkatrészek elérhető áron Miskolcon! CHEVROLET/DAEWOO/HONDA/HYUNDAI/ISUZU/INFINTI/KIA/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/TOYOTA

japanautoalkatresz.hupont.hu

30. Bio vetőmagok saját kertemből

► Teremtés Könyve 1/29. „Nézzétek, nektek adok minden növényt az egész földön, amely magot terem és minden fát, amely magot rejtő gyümölcsöt érlel, hogy táplálékotok legyen".

biovetomag.hupont.hu

31. Hács története

► Író - szerkesztő: Kubik György

hacstortenete.hupont.hu

32. Fabrikett Pest megye +36 70 410 7499

► Olcsó fabrikett és tüzifa eladó házhozszállítással Pest megye és Bp +36 70 410 7499. Akciós fabrikett forgalmazás kis és nagy tételben.

fabrikettpestmegye.hupont.hu

33. PRO-SPORT

► Bács-Kun Sport - Bácsalmás, Kunbaja és környéke sportja - folytatás: 2011./XVI. évfolyam Labdarúgás, Kézilabda, Asztalitenisz, Cselgáncs, Diáksport, BSC 1913-2013.

pro-sport.hupont.hu

34. Eladópont

► +36 30 494 1848 53gyula19@freemail.hu

eladopont.hupont.hu

35. Magyarország képeslapokon

► Magyarország települései képeslapokon

mokepeslapok.hupont.hu

36. Új és használt robogó , motor kereskedés, bizományos értékesítés

► Aprilia, Benelli, Gilera, Keeway, Piaggio, Vespa márkakereskedés és garancia szakszerviz. Használt motor és robogó kereskedés Budapesten. Bizományos értékesítés. Gyári és utángyártott alkatrészek raktárról. Robogó tuning és teljesítménynövelés

keewayszerviz.hupont.hu

37. TEMATIKUS HITTAN

► Személyek, fogalmak gyakran előforduló tárgyak, szimbólumok gyűjteménye, melyeket a rejtvényeimből válogatok keresztény hitoktatók és tanítványaik részére.

tematikushittan.hupont.hu

38. http://tukoraltaltalanyos.hupont.hu/ REJTVÉNYEK KICSIKNEK

► Ezen az oldalon Bibliai ihletésű, rejtvényeket találhattok rejtvénytípusonként csoportosítva.

rejtvenyekkicsiknek.hupont.hu

39. Érd info

► Minden információt ÉRDről az ÉRDi polgároknak és az ÉRDeklődőknek.

erd.hupont.hu

40. NAPCSILLAG

► HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.

napcsillag.hupont.hu

41. HOKÉV horgászbotok és egyebek...

► HOKÉV horgászbotok képekkel, horgászbotok felújítása - részletes, fényképes leírással, horgászorsók a '70-es, '80-as évekből, régi horgászorsók felújítása, karbantartása

hokevhorgaszbotok.hupont.hu

42. Személyre szabott utazás!

► Utazási tanácsadóként kényelmesebbé és egyszerűbbé teszem a nyaralásod szervezését! Tervezz velem, utazz a nagyilágban és vedd igénybe ingyenes szolgáltatásom! bernadettgyongyosi@gmail.com Tel:20/989-3823

utazasitanacsado.hupont.hu

43. Női Ékszerek Nyakláncok,Fülbevalók,Karláncok,Órák, Egyedi szettek

► Ezen az oldalon különféle női ékszerek kiegészítők, fülbevalók, láncok, gyűrűk,esküvői szettek, kulcstartók órák és egyéb kiegészítők találhatók elérhető áron..

noiekszerek.hupont.hu

44. Szerelem diadalával foglalkozó oldal

► Szerelem Diadalával és Maitéval foglalkozó oldi

maite-perroni-szandi.hupont.hu

45. Ez is eladópont

► Tel.:+36 30 4941848 Elektronikus levél:53gyula19@freemail.hu

eziselado.hupont.hu

46. Az ember a kutya legjobb barátja!;)

► itt mindent megtudhatsz a kutyákról! Megtalálható a-tól z-ig minden kutyafajta!És még mielőtt elkattintanál legalább nézz körül nem lesz tőle semmi bajod!Figyelem! Az oldal még szerkeztés alatt van!

kutyusfanclub.hupont.hu

47. HONDA alkatrészek elérhető áron Miskolcon a MaTi-CaR Alkatrész-nél

► HONDA (Accord,Civic,City,CR-V I.-II-III-IV.,CR-Z,Crosstour,Crx,Element,FR-V,HR-V,Insight,Integra,Jazz,Legend,Logo,Mdx,Nsx,Pilot,Prelude,Ridgeline,S2000,Shuttle,Stepwgn, Stream gyári-utángyártott alkatrészek széles választékban

honda-alkatreszek.hupont.hu

48. Apró hirdetés mindenkinek

► Itt aztán tényleg minden megtalálható kategóriában, és tartalomban egyaránt

hirdetesekmindenkinek.hupont.hu

49. Lap-FölDI 2 - Online hírek és érdekességek

► Üdvözlöm a Kedves Olvasót! Lap-Föld az online média apró szegmense, ahol Önöket tájékoztatjuk a mindennapokról- hírek, tudósítások, érdekességek, és sok egyéb... fókuszban szűkebb pátriámmal- Tapolcával. Dancs István

lapfoldiketto.hupont.hu

50. Gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest

► Olcsó gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest környékén +36 70 282-8829, lakásfelújítás, szobafestés, gipszkarton álmennyezet készítés, tisztasági festés.

gipszkartonszerelese.hupont.hu

51. HÁRMASHATÁRHEGYI SPORTREPÜLÉSÉRT ALAPÍTVÁNY

► A sportrepülők és egyesületeik érdekvédelmi szervezete. Közhasznú szervezet. Alapítva 1990-ben.

harmashatarhegy.hupont.hu

52. GLUTÉNMENTES ÖVEZET

► Hogyan fogyhatsz 50 felett gluténmentes diétával?

glutenmentesreceptek.hupont.hu

53. Miley Cyrus:)

► Ez az oldal a lány tiniknek szól és azoknak,akik imádják Mileyt!Ezen az oldalon megismerhetet Mileyt és megtudhatsz róla olyan dolgokat,amit még eddig nem tudtál!Az oldalon több tini sztárról is olvashatsz,de Miley a fő!Nézzétek meg a "FRISS" menüt!

crazyladys.hupont.hu

54. English projects

► V.Beatrix and E.Dorina's projects

project.hupont.hu

55. Nádas Vendégház és az ország egyetlen Manufakturális Szabó múzeuma

► A Kőrösök mentén elhelyezkedő Szarvas városában található az ország egyetlen Manufakturális Szabó-cipészműhely Múzeum. A csendes, nyugodt környezetben Vendégház is fogadja a túristákat, olcsó színvonalas hellyel. Cím: 5540 Szarvas, Bem József utca 8.

nadasvendeghaz.hupont.hu

56. Születésnapi köszöntő képeslapok,Névnapra virágok,png képek,

► Izabella képei

bellakep.hupont.hu

57. TÖRÖKSZENTMIKLÓSI RÓMAI KATOLIKUS PLÉBÁNIA HONLAPJA

► 5200. TÖRÖKSZENTMIKLÓS, SZENT MIKLÓS TÉR 1. TELEFON/FAX: +3656 390-395 IRODA TELEFONSZÁMA: +36309745488 EMAIL CÍM: rkplebaniatmiklos@freemail.hu

rkplebania.hupont.hu

58. Finom ízek varázsa

► Sütemények és ételreceptek saját gyűjteménye

ki-suti.hupont.hu

59. BRUTAL BIKES Kft.

► Gépjármű szerviz. Számítástechnikai eszközök szervizelése, értékesítése.

brutalbikes.hupont.hu

60. A kutyák az ember legjobb barátai! és az emberek a kutyák legjobb barátai!

► Itt ismerkedhetünk meg a kutyafajtákkal.Etetés,Méreteik,Külső,és ápolási teendők

kutyaimadoklapja.hupont.hu

61. Új szellem-kezdet

► A jó, a szép, mint lényeg a társadalom és az egyén kiteljesedéséhez. A valóság mélyebb átélése, a lelki egyensúly kialakítása utáni vágy. Szívedben a kedvetlenség ördöge? Mondd ki, mi fáj, s megkönnyebbülsz. Ezt tettem én is...

pyrrhus.hupont.hu

62. Idézetek és minden ami csajos *.*

► Nem volt tökéletes, semmi ilyesmi. Nem volt a tündérmesék szőke hercege, vagy mit tudom én. Időnként igyekezett olyan lenni, de akkor szerettem a legjobban, ha nem erőltette.

rainbowidezetek.hupont.hu

63. Hogy áll a ház? - Egy családi ház építése.

► Egy családi ház építésének folyamatai képekkel, leírásokkal. 2012 - 2013

hogyallahaz.hupont.hu

64. !!! Csak Hírességek !!!

► Ezen az oldalon csak hírességek találhatók! Jó szórakozást az oldal nézegetéséhez! :)

csakhiressegek.hupont.hu

65. Vertikális és Horizontális Szélturbinák Katalógusa

► Vertikális és Horizontális szélturbinák szines Katalógusa a nagyvilágból. Redaktion: Peter Borsanyi VAWT-Techniker >>> Savonius-Balaton HUNGARY 2008 - 2019

savonius-balaton.hupont.hu

66. Autódiagnosztika Budapest kiszállással 06 70 352 1562

► Olcsó autódiagnosztika Budapest kiszállással akár azonnal, hibakód olvasás és törlés 06 70 352 1562

autodiagnosztikabudapest.hupont.hu

67. Cloud Solution for Microsoft 365, SharePoint & OneDrive

► Boost productivity & control with our guide to SharePoint document management best practices. Learn how to optimize your system with metadata, governance, security, and automation for seamless collaboration and compliance.

cloud.hupont.hu

68. CSILLOGÓ képek, feliratok és sok más dolog! Honlapkészítéshez kiegészítők.

► Üdvözöllek az oldalamon! Fotóim, Képeslapjaim Emlékversek, csillogó képek, feliratok, sorelválasztók, és még sok minden...A listát még bővítem, érdemes benézni hozzám!

vajdamariann.hupont.hu

69. ------- MARVEL MOVIE COLLECTION ------- (Marvel szuperhősök gyűjtemény)

► A gyűjtemény a Marvel Studios filmjeinek legkedveltebb szereplőit formálja meg a DeAgostini Collestibles jóvoltából, 1:16-os méretarányban, élethű pózokban, bámulatos részletességgel kidolgozva, fémes műgyantából, kézzel festve, számozott talapzattal

marvel-movie-collection-f.hupont.hu

70. Használt alkatrészek értékesítése!

► ÚJ HONLAPUNK: https://alkatreszbazar.webnode.hu/

alkatreszbazar.hupont.hu

71. BMW ALKATRÉSZ - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon..

► BMW (1-es, 3-as, 5-ös, 6-os, 7-es, X, Z széria) gyári- és utángyártott alkatrészek széles választéka

bmw-alkatreszek.hupont.hu

72. Bejelenzkezés

► itt és most

login.hupont.hu

73. www.virtualzenemix.hu

► $^^Minden Ami Kell^^$

virtualzene.hupont.hu

74. FRANCIA AUTÓALKATRÉSZEK - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon....

► ÚJ, utángyártott Francia autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon. CITROEN ALKATRÉSZEK-DACIA ALKATRÉSZEK-PEUGEOT ALKATRÉSZEK-RENAULT ALKATRÉSZEK-FRANCIA autókhoz alkatrészek elérhető áron..

francia-auto-alkatreszek.hupont.hu

75. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

api.hupont.hu




Weblap látogatottság számláló:

Mai: 34
Tegnapi: 84
Heti: 448
Havi: 551
Össz.: 619 019
Oldal: Egy 90 éves 10 parancsolata
tauben, pigeon, porumbei, postagalamb GÁSPÁR ISTVÁN - © 2008 - 2026 - pannonmaraton.hupont.hu

A Hupont.hu weboldal szerkesztő segítségével készült. Itt Önnek is lehetséges a weboldal készítés.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »