MÉRLEG - 1996 (29 kerületi illetve klub bajnok tapasztalatai)
Az elmúlt év eredményeiről bizonyára számtalan mérleg készült már sportunkon belül és kívül is. A "Postagalambok teljesítménybecslése" c. írásomban a versenygalambok várható teljesítményét próbáltam elemezni, ezúttal viszont kerületi bajnokainkat veszem nagyító alá.
Ők a mi irigyelt legjobbjaink, akik a dobogó legfelső fokán állnak, ott, ahol mi magunk is egyszer állni szeretnénk. 29 bajnok önvallomását elemzem, tudva - és ezt egyébként többségükben ők maguk is elismerik -, hogy az áhított első helyezés gyakran egy kis szerencsén is múlik. Továbbá számolva azzal is, hogy kerületeink földrajzi kiterjedése, versenyző létszáma nem egyforma
Jómagam a kerületi első 10 helyezést elért tenyésztőket sem tartom sokkal értéktelenebbnek, mint magát a bajnokot. Ők azonban ezúttal nem juthatnak szóhoz. Mégis talán egy adott év győztesei véleményének összevetése is szolgálhat bizonyos tanulságokkal. Mint csepp a tengerben, ezekben a véleményekben olyan értékes tanulságok lehetnek, amelyekből többségünk talán valamit tanulhat.
Vizsgálataim során kb. 30 szempontra tértem ki, melyek közül most csak a legfontosabbakat összegzem.
Átlagéletkor
Bajnokaink átlagéletkora 45-50 év. Csak két olyan bajnokot találtam, akik 30 év alattiak. A bajnoki cím megszerzéséhez bizonyos érettségre, megállapodottságra és biztos anyagi háttérre van szükség.
Út a csúcsig
Ennél a szempontnál azt vizsgáltam, ki mennyi ideig galambászkodott, míg az áhított célt elérte. Itt az átlagszám 20 év. 1 fő 6 éven belül lett bajnok, 2 fő 10 éven belül, de volt olyan is, akinek egy egész életre volt szüksége, hogy eljusson a csúcsig.
Olyan is volt, aki már volt valamikor bajnok, azután évek, évtizedek teltek el, míg végre ismét bajnok lett. A gyors eredmény ritka, mint a fehér holló.
Bajnokságok
Egy kis statisztika
A 29 bajnokból 13 fő először
4 fő másodszor
8 fő harmadszor
1 fő negyedszer
1 fő ötödször
1 fő hedetszer
1 fő tizenkettedszer lett bajnok.
A kerületi bajnokságok élmezőnyének kb. 40%-a évente cserélődik. Az élre kerülőknek azonban van esélyük arra, hogy győzelmüket még egyszer vagy kétszer megismételjék. A többszöri ismétlés azonban már jóval nehezebb. A 4. év után általában a bajnok dúc hanyatlani kezd.
Évente legalább - ha most a korábbi nagy kerületeket is nézzük - 5-10 új bajnokot avathatunk. Ez az elmúlt 20 évet alapul véve kb. 100 kerületi bajnokot jelent. A kb. 4500 magyar postagalambászból az utóbbi 20 évben már kb. 100 fő lehetett bajnok. Ez a postagalambász tábor 2-3%-a.
Állomány
A bajnokok mindegyike - kivétel nélkül - a legtöbbet galambjai származásával foglalkozott. Mindközt tehát ezt tarthatjuk a kitűnő eredmény elérése szempontjából a legfontosabbnak. Megbízható, jó származás, kitűnő szülők, vonalak illetve családok nélkül nincs kerületi győzelem. Fontos üzenet ez a kezdőknek és haladóknak egyaránt.
Az eredmények legfontosabb mozgatórugója a nagy képességű versenygalamb. A bajnokok zömének 5-10 kiemelkedő képességű élgalambja van, s a pontok legtöbbjét ezek az élgalambok hozzák.
Most vegyük szemügyre bajnokaink honnan is szerezték be az "alapanyagot".
Leggyakrabban említett külföldi tenyésztők:
Aarden 5-nél többször
Desmet-Matthijs 5x
Janssen 4x
M. Desmet 3x
Symons 3x
Meulemans 3x
Leus 2x
1x említve:
Roosens
Vereecke
Matterne
S. Toye
Verstraete
Normann
P. Manders
V. Roy
Houben
Fulgoni
Stichelbaut
De Baere
Devriendt
Turnier
Texiere
Willequet
M.v.Geel
Számomra a táblázat tanulsága, hogy szinte minden bajnok más-más külföldi nagyságot említ állományának kialakítójaként, illetve eredményeinek kovácsolójaként. Ez mindent és semmit sem jelent. Számomra egyet sugall: nem a származás a lényeg, hanem a galamb.
Nincsenek 100%-os törzsek. Nincs "a" törzs, "a" vonal, hanem vannak kiválóan örökítő galambok, amelyek azután egy-egy tenyészetben szóhoz juthatnak. És ezek a galambok szinte minden bajnoknál mások.
Természetesen az sem kerülte el a figyelmünket, hogy pl. az Aarden - Desmet-Matthijs - M. Desmet - Symons - Janssen galambokat a tenyésztők viszonylag gyakran megemlítik. Valószínűleg ezek a törzsek az átlagból kiemelkednek.
Leggyakrabban említett magyar tenyésztők (a teljesség igénye nélkül):
Anker 5x
Gyerkó 2x
Szappanos 2x
Horváth K. 2x
Dr. Rum 2x
Ujházi 2x
Peller 2x
Malina F. 2x
1x említve:
Dr. Teremi
Kotymán
Csordás
Dr. Elefánti
Kottek
A felsoroltakon kívül még igen sok ismert és ill. kevésbé ismert postagalambászt megemlítenek a bajnokok, amelyek felsorolására most itt nincs hely. Mégis kiugróan magas azoknak a száma, akik Ankert emlegetik. Pedig vannak-e még egyáltalán Anker által tenyésztett galambok? Eredetiek? Anker Alfonz lassan 20 éve halott. Tehát általa tenyésztett eredeti Anker galamb már csak elvétve akadhat az országban. Pedig mit mondott maga a Mester? Csak az tekinthető Anker galambnak, amit ő maga tenyésztett. Nyilván tudják ezt a bajnokok is, s csupán arra utalnak, hogy galambjaik származásában Anker galambok vére is fellelhető.
A nagy nevek emlegetésénél - s ez vonatkozik éppúgy a külföldi ill. belföldi ismert tenyésztőkre is - egy kicsit benne érzem a nagy nevek iránti vonzódást, amiről valaha maga a Mester is írt.
Pedig egyáltalán nem kell szégyellni, sőt büszkék lehetünk, ha a bajnoksághoz segítő galambjainkat már mi magunk tenyésztettük s a világnagyságokkal közvetlen rokonságban már egyáltalán nincsenek.
Itt sem mehetünk el azonban szó nélkül amellett, hogy bajnokaink néhány tenyésztőt különösen kiemelnek az Anker utáni évtizedekből. Ezen tenyésztők neveit táblázatunk jól mutatja.
Tenyésztés
Bajnokaink döntő többségben keresztezéssel nyerik jó versenygalambjaikat. Általában nagy tenyészlétszámmal dolgoznak, sokféle keresztezést kipróbálnak, s versenyzőiket a legjobb párosításokból tartják meg. Vonaltenyésztéssel már jóval kevesebben, míg tisztán rokontenyésztéssel senki sem dolgozik.
Versenyzési módszer
Az özvegy módszer az utóbbi évtizedekben általánosságban elterjedt. A legtöbb bajnokunk már ezzel dolgozik. Az özvegy módszer különböző változatait űzik:
- csak özvegy hímeket röptetnek
- totál özvegységet alkalmaznak
- kezdetben természetesen röptetik galambjaikat, majd 2-3 út után térnek át az özvegységre
Továbbá említésre méltó az is, hogy még ma is van több bajnokunk, aki kitűnő eredményeit galambjai természetes röptetésével éri el. Többen megemlítik, hogy a tojók, valamint a hosszútávú utak természetes módszerben történő röptetése jobb eredményeket hoz, mit az özvegység.
Létszám
Bajnokaink átlag 40 db versenyzővel versenyeznek. De itt mind pozitív, mind negatív irányban vannak szélsőségek. Csupán 1 tenyésztő mondott csak 15-20 körüli versenyző létszámot.
Bár szakíróink mostanában sokat foglalkoznak ezzel a témával, s igyekeznek meggyőzni sporttársainkat, hogy kevesebb galambot tartsanak, ez az ideális állapot azonban még szinte egyik bajnokunknál - s gondolom még igen sok magyar postagalambásznál sem - köszöntött be.
A galambokkal való foglalkozás
Ebben a témában is elég nagy a szélsőség. Persze minden relatív. Lehet, hogy valaki a postagalambjaival való foglalkozást esetleg kevésnek tartja, de ha megtudnánk, mennyi időt is tölt galambjai között, bizony elcsodálkoznánk.
Mégis három csoport rajzolódik ki:
- "laza" dúcvezetés
- "laza" dúcvezetés, de versenyidőszak alatt szigor
- mindenkor szigorú, terv szerinti dúcvezetés
Az arány kb. egyharmad-egyharmad. Ha ez valóban így van - és miért kételkednénk benne -, akkor meg kell kockáztassuk, hogy az eredmények elérésében talán nem is ez a legfontosabb terület. Persze - nyilván - a teljes fejvesztettség és hanyagság nem vezethet sohasem a bajnoksághoz.
Szelektálás
Általános, hogy bajnokaink nagy szelekciós nyomás alá helyezik állományukat. Döntő többségük 50-100 db közötti fiatalt neveltet fel. Ezeket megröptetők, s legfőképp a kosár után szelektálják. Az eredményeiket nem tartják túlzottan fontosnak.
A vízválasztó a két éves kor. Ha itt a madár nem teljesít, kiteszik. Gyakran a szüleit is.
Higiénia
Ezen a téren is vannak különbségek. Ez a napi kétszeri takarítás és légfertőtlenítéstől egészen a ritka takarításig terjed. Az eredmény így is, úgy is megszületett.
Persze többségében azok vannak, akik hetente legalább kétszer kitakarítanak a dúcban.
Edzetés
Akik e témában megnyilatkoztak, mind azt vallják, hogy a galambok edzését fontosnak tartják. Minél több az edzőröptetés, annál jobb az eredmény. Edzetnek ház körül, versenyek előtt, hét közben rövidebb távolságokról, de nagyobb (50-100 km-es) távolságokról is. Úgy tűnik, ez sokat segít a bajnokoknak.
Takarmányozás
Egyértelműen kirajzolódik, hogy erre minden bajnok nagyon odafigyel. A takarmány minősége és összetétele meghatározó szerepet játszik a bajnokság megszerzésében. Jellemző a fázisos (lépcsőzetes) takarmányozás, azaz a versenyút utáni diétáztatás (tisztítás), illetve az azután következő napokban az egyre nagyobb tápanyag mennyiséget tartalmazó keverék etetése. Többen beszámolnak arról, hogy a takarmányozásukba rendszert visznek, s ezeket a rendszereket programszerűen végrehajtják.
Egészségvédelem
Hasonlóan fontos terület. A bajnokok többsége itt is programszerű megelőző kúrákat tart. Így megemlítik pl. a Dr. Vercseg-programot, a Dr. Elefánti-programot, vagy a Marquetant-programot.
Csupán egyetlen tenyésztő számolt be arról, hogy igyekszik kerülni a mesterséges anyagokat, s helyettük természetes anyagot használ.
Vitaminok
Ez a terület az egészségvédelem része. Vitaminokat, ásványi anyagokat, nyomelem pótlást kivétel nélkül minden bajnok alkalmaz.
Kerületi vezetők, szakirodalom
Az élversenyzők ezen a téren nemigen panaszkodnak. Miért is? Hisz ők győztek! Okuk van tehát az elégedettségre. Az elégedetleneket mindig a vesztesek között kell keresnünk. A legújabb szakirodalmat feltehetően elolvassák, de ha nem is, akkor is tudomást szereznek az újabb és újabb követelményekről.
Ami az egészségvédelmet ill. a takarmányozást, valamint a versenyzési módszert illeti, mindent megtesznek a sikerért. Feltételezhetjük, hogy ezen ismeretek (és anyagiak) nélkül ma már aligha lehetne bajnokságot nyerni.
Barátok, család
A barátokról, a család támogatásáról a legtöbb kerületi bajnok megemlékezik. Örömmel olvastunk erről, hisz sportunkban épp az a szép, hogy nálunk a barátkozás nem csak eszköz, de cél is.
Sportunk köré azonos érdeklődésű emberek tömörülnek, akik sokban pl. az állatok, a sport szeretetében azonosan vagy nagyon hasonlóan gondolkodnak. És ez képezi a barátságok alapját, az egymás iránt érzett kölcsönös szimpátiát. És valljuk meg ebben az egymás iránt egyre közömbösebbé váló világban szükségünk is van a postagalambászok baráti körére, arra a közösségre, ahol - sportunk minden kínjával és örömével együtt - otthon érezhetjük magunkat.
Pakuts Károly (1997)
Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!
KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK
1. Puzzle Tours: Walking Holidays in Hungary
► Nature? Culture? Adventure? WALKING in Hungary? We have ideas for a perfect walking holiday: self-guided, hotel-to-hotel or 2-center tours. Check out our offers and create your own TRAVEL PUZZLE! Think Hungary: more than expected
puzzletours.hupont.hu
2. Pszichiátria és a Gonosz Pszichiáter?
► Valóban minden pszicháter gonosz? Létezik józan, rejtett pusztító szándékok nélküli (nem gonosz) pszichiáter? A pszicháter születésétől fogva gonosz vagy csak azzá válik? És mitől válik gonosszá a pszichiáter?
pszichiatria.hupont.hu
3. Potencsik Szilárd szervezetfejlesztési szakértő
► Szervezetfejlesztési szakértőként sok száz cég sikeres működésének receptjét ismertem meg.
potencsikszilard.hupont.hu
4. Pavilon Sátor IPARI Rendezvény Garázs Sátor. Vattacukor és PopCorn gépek.
► PAVILON SÁTOR, PONYVAGARÁZS, SÁTORGARÁZS, GARÁZS, SÖRSÁTOR, PIACI SÁTOR, RENDEZVÉNYSÁTOR. GÁZ/12V - 220V ELEKTORMOS VATTACUKOR GÉP, ÉS 220V POP-CORN GÉP
pavilon.hupont.hu
5. КОТАЙСЬКИЙ ЦЕНТР З РЕАЛАЗАЦІЇ ДРОТЯНИХ СІТОК, БЕТОННІ СТОВПИ
► ДРОТЯНИЙ ПАРКАН НАЙДЕШЕВША В СВІТІ ОГОРОЖА. УСЕ ВІД А ДО Я, ЩО ДО НЬОГО ПОТРІБНЕ – ЗНАЙДЕТЕ У НАС! І ЩО НАЙГОЛОВНІШЕ: ЗА ЦІНОЮ ВИРОБНИКА!
parkan.hupont.hu
6. Szállás a Mátrában : Panoráma apartman - hegyvidéki wellness - Parádsasvár
► Apartman saját wellnessel! Legyen a vendégünk a Mátra szívében! Ismerje meg ezt a csodás környéket családjával, ehhez kínálunk kényelmes, otthonos apartmant Parádsasváron (Rákóczi u.35), csodás panorámával a Mátrára,és Kékestetőre. 06-20-9179246
panoramaapartman.hupont.hu
LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).
1. Egészség, elégedettség ,aktív élet!
► Haás Mihályné honlapja
elet-vitel.hupont.hu
2. MÉREGTELENÍTÉS REG-ENOR A TÚLSÚLY ÉS AZ ÖREGEDÉS ELLEN! RO VIZTISZTÍTÓK!
► BIOBOLT WEBÁRUHÁZ: TERMÉKBEMUTATÓ- ENERGIA MEGTAKARÍTÁSÁRA ÉS KÖRNYEZET VÉDELEMRE ALKALMAS TERMÉKEKET, TERMÉSZETES ALAPANYAGOKBÓL KÉSZÜLT TÁPLÁLÉK KIEGÉSZÍTŐKET KÍNÁLUNK! VÍZTISZTÍTÓK AZ EGÉSZSÉGÉRT!
meregtelenites.hupont.hu
► Ez a starstabléval és a starshinéval foglalkozik
legacy.hupont.hu
► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...
dr-nem-doktor.hupont.hu
5. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!
► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.
kerites.hupont.hu
► LOMTALANÍTÁS 06-20-9185-907 ZÖLDHULLADÉK SZÁLLÍTÁS I.II.III.IV.VIII.IX.X.XI.XII.XIII.XIV.XV.XVI.XVII.XVIII.XIX.XX.XXI.XXII.XXIII DABAS BIATORBÁGY BUDAKESZI DUNAKESZI GYÁL MAGLÓD NAGYKÁTA PILIS SZIGETHALOM TÁPIÓSZELE ÚJHARTYÁN ÜLLŐ
lomtalanit.hupont.hu
7. Vörösrózsa álmai Versek,gondolatok,természet
► Ez egy szerény,de szeretettel írt oldal
vorosrozsaalma.hupont.hu
8. MaTi-CaR ALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON....
► Új, utángyártott, és gyári alkatrészek elérhető áron Miskolcon. Minden autótípushoz: ALFA/AUDI/BMW/CITROEN/CHEVROLET/DAEWOO/FIAT/FORD/HONDA/KIA/LANCIA/LEXUS/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/PEUGEOT/RENAULT/SAAB/SEAT/SKODA/VW alkatrészek elérhető áron..
alkatreszekmindenautohoz.hupont.hu
9. Sóder árak, sóder szállítás Budapest
► Sóder árak, sóder szállítás Budapest és környéke +36 21 300 7129 akár 1 m3 olcsó sóder!
soderarak.hupont.hu
10. Utólagos vízszigetelés Budapest +36 30 2491 291
► Salétromos falak utólagos vízszigetelése Budapesten, lábazati szigetelés, terasz szigetelés, pinceszigetelés injektálással +36 30 2491 291.
utolagosvizszigetelesbp.hupont.hu
11. Szélvédőjavítás, szélvédő javítás Budapest
► Szélvédő javítás Budapest és szélvédő csere 06 70 602 6000, akár 8000 Ft-tól, helyszíni kőfelverődés javítás hétvégén is!
szelvedojavitasa.hupont.hu
12. MOTORTARTÓ-, VÁLTÓTARTÓ BAK - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon
► Motortartó bak és váltótartó bak Audi BMW Chevrolet Citroen Dacia Daewoo Fiat Ford Honda Hyundai Isuzu Iveco Kia Lanci Mazda Mercedes Mitsubishi Nissan Opel Peugeot Renault Saab Seat Skoda Suzuki Toyota Volvo VW minden autótípushoz és márkához!!!
motortarto-valtotartobak.hupont.hu
13. HATODIK NAPON
► HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.
hatodiknapon.hupont.hu
14. RE - FLEXI - OK
► "Ágyúval verébre?!"
reflexiok.hupont.hu
15. ~Csajsziknak~
► Sziasztok! Ez az oldi igazi csajszis oldal! Itt mindent megtudhatsz! Sztárok, szépségtippek vagy csak egy kis szórakozás! Jó nézegetést! A szerki :3 Néhány részt magazinokból lestem el, mert nem volt ötletem :P meg hogy tippeket nézz
csajszik-oldala-love-it.hupont.hu
16. FŰTŐMOTOR-ELLENÁLLÁS-FŰTŐRADIÁTOR - MaTi-CaR Alkatrészek Miskolcon...
► Audi BMW Chevrolet Citroen Dacia Daewoo Fiat Ford Honda Hyundai Isuzu Iveco Kia Lanci Mazda Mercedes Mitsubishi Nissan Opel Peugeot Renault Saab Seat Skoda Suzuki Toyota Volvo VW fűtőmotor előtét ellenállás, fűtőradiátor, fűtőventillátor
futomotorelotetellenallas.hupont.hu
► Sziasztok látogassatok el a facebookos oldalunkra is :) https://www.facebook.com/KalocsaLauraoldala
szerelmes-lany-tortenete.hupont.hu
► Kipróbált, ismert, könnyen elkészíthető finomságok receptjeit gyüjtöttem össze
andi-tutireceptek.hupont.hu
19. Sicambria-Alba Regale-Fehérvár, Buda Vetus-Ősbuda-Óbuda
► Királyi fehér fővárosunk Sicambria, Alba Regalis, Fehérvár, Buda Vetus, Ősbuda azaz Óbuda, Szűz Mária sziget, Veteri Pest-Antiqua Pest ősi városaink és múltunk eltitkolt történelmünk kutatásával és feltárásával foglalkozó oldal
albaregalis.hupont.hu
20. Történet Angyalokról, Démonokról, Szerelemről, Fényről, Sötétségről..
► A történet a fejemben fogalmazódott meg, s most megírom azt mi eddig gondolataimban élt.. -Inferno-
thenewgeneration.hupont.hu
21. Parketta csiszolás Budapest, csiszolás lakkozás felújítás
► Olcsó parketta csiszolás Budapest, csiszolás lakkozás, parketta lerakás, parketta javítás, Makács Tamás 06 30 317-4687, parketta felújítás garanciával, korrekt árakkal.
aparkettacsiszolas.hupont.hu
22. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!
► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.
angol-nyelvkonyv.hupont.hu
23. Veszélyes fakivágás Budapesten
► Veszélyes fakivágás Budapesten biztonságosan, garanciával +36 70 272 0149, minőségi szerszámok, elérhető ár, irányított fadöntés alpintechnikás favágás, email: krisztiankaroly77@gmail.com
fakivagasbudapest.hupont.hu
24. Lakatos Budapest
► 40 éves tapasztalattal rendelkező lakatos Budapest területén és környékén vállalja kerítések, kapuk, korlátok, tetőszerkezetek elkészítését 06 30 768-3454; kovacsoltvaskerites@yahoo.com
lakatosbudapest.hupont.hu
25. KÜLSŐ - BELSŐ AJTÓKILINCSEK ÉS FOGANTYÚK AKCIÓS ÁRON MISKOLCON...
► Audi, BMW, Chevrolet, Citroen, Dacia, Daewoo, Fiat, Ford, Honda, Hyundai, Isuzu, Iveco, Kia, Lancia, Mazda, Mercedes, Mitsubishi, Nissan, Opel, Peugeot, Renault, Saab, Seat, Skoda, Suzuki, Toyota, Volvo, VW minden, autótípushoz és márkához!!!
ajtokilincs-kulso-belso.hupont.hu
26. Névnapi verses köszöntők, képeslapok - Pál Júlia tollából
► Különleges, verses névnapi köszöntők, képeslapok, nevek jellemzése, jelentése, saját versek
nevnapikoszontok.hupont.hu
27. MaTi-CaR Alkatrészek - AUTÓALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON...
► Új, utángyártott alkatrészek kedvező áron Miskolcon. AUDI, BMW, CITROEN, CHEVROET, DAEWOO, FIAT, FORD, HONDA, HYUNDAI, KIA, MAZDA, NISSAN, OPEL, PEUGEOT, RENAULT, SEAT, SKODA, VW alkatrészek! Szinte minden autóhoz alkatrészek elérhető áron..
maticar-alkatreszek.hupont.hu
28. Ezo Hírnök
► www.ezohirnok.hupont.hu
ezohirnok.hupont.hu
29. MaTi-CaR Alkatrész- Koreai és Japán autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon
► Gyári-, utángyártott Koreai és Japán alkatrészek elérhető áron Miskolcon! CHEVROLET/DAEWOO/HONDA/HYUNDAI/ISUZU/INFINTI/KIA/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/TOYOTA
japanautoalkatresz.hupont.hu
30. Bio vetőmagok saját kertemből
► Teremtés Könyve 1/29. „Nézzétek, nektek adok minden növényt az egész földön, amely magot terem és minden fát, amely magot rejtő gyümölcsöt érlel, hogy táplálékotok legyen".
biovetomag.hupont.hu
31. Hács története
► Író - szerkesztő: Kubik György
hacstortenete.hupont.hu
32. Fabrikett Pest megye +36 70 410 7499
► Olcsó fabrikett és tüzifa eladó házhozszállítással Pest megye és Bp +36 70 410 7499. Akciós fabrikett forgalmazás kis és nagy tételben.
fabrikettpestmegye.hupont.hu
33. PRO-SPORT
► Bács-Kun Sport - Bácsalmás, Kunbaja és környéke sportja - folytatás: 2011./XVI. évfolyam Labdarúgás, Kézilabda, Asztalitenisz, Cselgáncs, Diáksport, BSC 1913-2013.
pro-sport.hupont.hu
34. Eladópont
► +36 30 494 1848 53gyula19@freemail.hu
eladopont.hupont.hu
► Magyarország települései képeslapokon
mokepeslapok.hupont.hu
36. Új és használt robogó , motor kereskedés, bizományos értékesítés
► Aprilia, Benelli, Gilera, Keeway, Piaggio, Vespa márkakereskedés és garancia szakszerviz. Használt motor és robogó kereskedés Budapesten. Bizományos értékesítés. Gyári és utángyártott alkatrészek raktárról. Robogó tuning és teljesítménynövelés
keewayszerviz.hupont.hu
37. TEMATIKUS HITTAN
► Személyek, fogalmak gyakran előforduló tárgyak, szimbólumok gyűjteménye, melyeket a rejtvényeimből válogatok keresztény hitoktatók és tanítványaik részére.
tematikushittan.hupont.hu
38. http://tukoraltaltalanyos.hupont.hu/ REJTVÉNYEK KICSIKNEK
► Ezen az oldalon Bibliai ihletésű, rejtvényeket találhattok rejtvénytípusonként csoportosítva.
rejtvenyekkicsiknek.hupont.hu
39. Érd info
► Minden információt ÉRDről az ÉRDi polgároknak és az ÉRDeklődőknek.
erd.hupont.hu
40. NAPCSILLAG
► HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.
napcsillag.hupont.hu
41. HOKÉV horgászbotok és egyebek...
► HOKÉV horgászbotok képekkel, horgászbotok felújítása - részletes, fényképes leírással, horgászorsók a '70-es, '80-as évekből, régi horgászorsók felújítása, karbantartása
hokevhorgaszbotok.hupont.hu
► Utazási tanácsadóként kényelmesebbé és egyszerűbbé teszem a nyaralásod szervezését! Tervezz velem, utazz a nagyilágban és vedd igénybe ingyenes szolgáltatásom! bernadettgyongyosi@gmail.com Tel:20/989-3823
utazasitanacsado.hupont.hu
43. Női Ékszerek Nyakláncok,Fülbevalók,Karláncok,Órák, Egyedi szettek
► Ezen az oldalon különféle női ékszerek kiegészítők, fülbevalók, láncok, gyűrűk,esküvői szettek, kulcstartók órák és egyéb kiegészítők találhatók elérhető áron..
noiekszerek.hupont.hu
44. Szerelem diadalával foglalkozó oldal
► Szerelem Diadalával és Maitéval foglalkozó oldi
maite-perroni-szandi.hupont.hu
45. Ez is eladópont
► Tel.:+36 30 4941848 Elektronikus levél:53gyula19@freemail.hu
eziselado.hupont.hu
46. Az ember a kutya legjobb barátja!;)
► itt mindent megtudhatsz a kutyákról! Megtalálható a-tól z-ig minden kutyafajta!És még mielőtt elkattintanál legalább nézz körül nem lesz tőle semmi bajod!Figyelem! Az oldal még szerkeztés alatt van!
kutyusfanclub.hupont.hu
47. HONDA alkatrészek elérhető áron Miskolcon a MaTi-CaR Alkatrész-nél
► HONDA (Accord,Civic,City,CR-V I.-II-III-IV.,CR-Z,Crosstour,Crx,Element,FR-V,HR-V,Insight,Integra,Jazz,Legend,Logo,Mdx,Nsx,Pilot,Prelude,Ridgeline,S2000,Shuttle,Stepwgn, Stream gyári-utángyártott alkatrészek széles választékban
honda-alkatreszek.hupont.hu
► Itt aztán tényleg minden megtalálható kategóriában, és tartalomban egyaránt
hirdetesekmindenkinek.hupont.hu
49. Lap-FölDI 2 - Online hírek és érdekességek
► Üdvözlöm a Kedves Olvasót! Lap-Föld az online média apró szegmense, ahol Önöket tájékoztatjuk a mindennapokról- hírek, tudósítások, érdekességek, és sok egyéb... fókuszban szűkebb pátriámmal- Tapolcával. Dancs István
lapfoldiketto.hupont.hu
50. Gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest
► Olcsó gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest környékén +36 70 282-8829, lakásfelújítás, szobafestés, gipszkarton álmennyezet készítés, tisztasági festés.
gipszkartonszerelese.hupont.hu
51. HÁRMASHATÁRHEGYI SPORTREPÜLÉSÉRT ALAPÍTVÁNY
► A sportrepülők és egyesületeik érdekvédelmi szervezete. Közhasznú szervezet. Alapítva 1990-ben.
harmashatarhegy.hupont.hu
► Hogyan fogyhatsz 50 felett gluténmentes diétával?
glutenmentesreceptek.hupont.hu
53. Miley Cyrus:)
► Ez az oldal a lány tiniknek szól és azoknak,akik imádják Mileyt!Ezen az oldalon megismerhetet Mileyt és megtudhatsz róla olyan dolgokat,amit még eddig nem tudtál!Az oldalon több tini sztárról is olvashatsz,de Miley a fő!Nézzétek meg a "FRISS" menüt!
crazyladys.hupont.hu
54. English projects
► V.Beatrix and E.Dorina's projects
project.hupont.hu
55. Nádas Vendégház és az ország egyetlen Manufakturális Szabó múzeuma
► A Kőrösök mentén elhelyezkedő Szarvas városában található az ország egyetlen Manufakturális Szabó-cipészműhely Múzeum. A csendes, nyugodt környezetben Vendégház is fogadja a túristákat, olcsó színvonalas hellyel. Cím: 5540 Szarvas, Bem József utca 8.
nadasvendeghaz.hupont.hu
56. Születésnapi köszöntő képeslapok,Névnapra virágok,png képek,
► Izabella képei
bellakep.hupont.hu
57. TÖRÖKSZENTMIKLÓSI RÓMAI KATOLIKUS PLÉBÁNIA HONLAPJA
► 5200. TÖRÖKSZENTMIKLÓS, SZENT MIKLÓS TÉR 1. TELEFON/FAX: +3656 390-395 IRODA TELEFONSZÁMA: +36309745488 EMAIL CÍM: rkplebaniatmiklos@freemail.hu
rkplebania.hupont.hu
► Sütemények és ételreceptek saját gyűjteménye
ki-suti.hupont.hu
► Gépjármű szerviz. Számítástechnikai eszközök szervizelése, értékesítése.
brutalbikes.hupont.hu
60. A kutyák az ember legjobb barátai! és az emberek a kutyák legjobb barátai!
► Itt ismerkedhetünk meg a kutyafajtákkal.Etetés,Méreteik,Külső,és ápolási teendők
kutyaimadoklapja.hupont.hu
► A jó, a szép, mint lényeg a társadalom és az egyén kiteljesedéséhez. A valóság mélyebb átélése, a lelki egyensúly kialakítása utáni vágy. Szívedben a kedvetlenség ördöge? Mondd ki, mi fáj, s megkönnyebbülsz. Ezt tettem én is...
pyrrhus.hupont.hu
62. Idézetek és minden ami csajos *.*
► Nem volt tökéletes, semmi ilyesmi. Nem volt a tündérmesék szőke hercege, vagy mit tudom én. Időnként igyekezett olyan lenni, de akkor szerettem a legjobban, ha nem erőltette.
rainbowidezetek.hupont.hu
63. Hogy áll a ház? - Egy családi ház építése.
► Egy családi ház építésének folyamatai képekkel, leírásokkal. 2012 - 2013
hogyallahaz.hupont.hu
► Ezen az oldalon csak hírességek találhatók! Jó szórakozást az oldal nézegetéséhez! :)
csakhiressegek.hupont.hu
65. Vertikális és Horizontális Szélturbinák Katalógusa
► Vertikális és Horizontális szélturbinák szines Katalógusa a nagyvilágból. Redaktion: Peter Borsanyi VAWT-Techniker >>> Savonius-Balaton HUNGARY 2008 - 2019
savonius-balaton.hupont.hu
66. Autódiagnosztika Budapest kiszállással 06 70 352 1562
► Olcsó autódiagnosztika Budapest kiszállással akár azonnal, hibakód olvasás és törlés 06 70 352 1562
autodiagnosztikabudapest.hupont.hu
67. Cloud Solution for Microsoft 365, SharePoint & OneDrive
► Boost productivity & control with our guide to SharePoint document management best practices. Learn how to optimize your system with metadata, governance, security, and automation for seamless collaboration and compliance.
cloud.hupont.hu
68. CSILLOGÓ képek, feliratok és sok más dolog! Honlapkészítéshez kiegészítők.
► Üdvözöllek az oldalamon! Fotóim, Képeslapjaim Emlékversek, csillogó képek, feliratok, sorelválasztók, és még sok minden...A listát még bővítem, érdemes benézni hozzám!
vajdamariann.hupont.hu
69. ------- MARVEL MOVIE COLLECTION ------- (Marvel szuperhősök gyűjtemény)
► A gyűjtemény a Marvel Studios filmjeinek legkedveltebb szereplőit formálja meg a DeAgostini Collestibles jóvoltából, 1:16-os méretarányban, élethű pózokban, bámulatos részletességgel kidolgozva, fémes műgyantából, kézzel festve, számozott talapzattal
marvel-movie-collection-f.hupont.hu
70. Használt alkatrészek értékesítése!
► ÚJ HONLAPUNK: https://alkatreszbazar.webnode.hu/
alkatreszbazar.hupont.hu
71. BMW ALKATRÉSZ - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon..
► BMW (1-es, 3-as, 5-ös, 6-os, 7-es, X, Z széria) gyári- és utángyártott alkatrészek széles választéka
bmw-alkatreszek.hupont.hu
72. Bejelenzkezés
► itt és most
login.hupont.hu
► $^^Minden Ami Kell^^$
virtualzene.hupont.hu
74. FRANCIA AUTÓALKATRÉSZEK - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon....
► ÚJ, utángyártott Francia autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon. CITROEN ALKATRÉSZEK-DACIA ALKATRÉSZEK-PEUGEOT ALKATRÉSZEK-RENAULT ALKATRÉSZEK-FRANCIA autókhoz alkatrészek elérhető áron..
francia-auto-alkatreszek.hupont.hu
75. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
api.hupont.hu