Csendes, idilli utcarészlet. A Hofkens hentesüzlet Merksplas-ban. Emögött volt a 60-as, 70-es években a világhíres Hofkens dúc. Hofkens hentes volt Merksplas faluban, jó barátságban volt Ad Schaerlaeckens-szel aki alig négy mérföldre lakott tőle. Egy 10 km sugarú körön belül olyan világhírességek éltek, illetve még ma is élnek, mint a Janssen testvérek, Van der Flaes, Klak, Boggmans, Luis van Loon, Meulemans és Schaerlaeckens is.
Hofkens karrierje az 50-es években rövidtávú bajnoksággal kezdődött. Quivrain-ból, 135 km-ről verhetetlen volt. Ebben az időben nagyon erős versenyző volt, de ismeretlen. Ő nem szerette a nyilvánosságot, nem tartott árveréseket, pedig Belgiumban a népszerűséghez ez is fontos.
A 60-as években Hofkens még szinte ismeretlen volt, pedig messze ő volt az egyik legjobb a környéken. Más versenykerületekben ekkor már felfedezték! Például Jan Grondelaars. Ő kb. 100 km-re lakott Hofkenstől. Grondelaars-t a Hofkens madarak tették világhíressé. Az egyik legjobb Hofkens-tól vásárolt galambja az Eenoog (Félszemű) volt. Ez a madár sok extra versenyzőt adott új tulajdonosának. Az Eenoog egy Fons Janssen x van den Bosch madár volt.
A 70-es évek elején kezdte küldeni a Hofkens a madarakat az Antwerpeni Unió versenyeire. Csak három madárral, vagy még kevesebbel versenyzett, de hétről hétre nyert. Ő, a Merksplas-i hentes rendszeresen minden pénzt besöpört. Eredményei hamarosan híressé tették. Nem azért, mert a madarai jobbak lettek volna, mint korábban voltak, hanem azért, mert minden pénzt megnyert, ami nyerhető volt. Valójában a 60-as években több jó galambja volt, mint ekkor. Mikorra híressé vált, már kevesebb galambja volt, de ezek mind kiválóak voltak. Annak ellenére, hogy nem tenyésztett annyi kiválóságot, mint korábban, a híre futótűzként terjedt az országban. Egyrészt azért, mert minden pénzt megnyert a fogadásokon, másrészt azért, mert más tenyésztők is félelmetes eredményeket értek el a Hofkens vérrel.
Hofkens halála után a galambokat elárverezték. Néhány héttel az árverés előtt néhány kiváló galambot elloptak, annak ellenére, hogy a padlás vészjelzőkkel volt behálózva betörés ellen. A dúcot éjjel nappal rendőrök őrizték. Egy héttel az árverés előtt hirtelen mindenki Hofkens galambot akart. Ebben az időben többet adtak értük, mint a Janssen madarakért. Jöttek a németek nagy Mercédeszekkel és eredeti Hofkens-eket kerestek a környéken. Ha megtudták, hogy valamelyik farmernél Hofkens madár van a padláson, sok pénzt adtak érte. Egy feltétel volt csak, hogy Hofkens gyűrű legyen rajta. J v d Sterren Belgiumban nemzeti első díjat nyert Montauban-ból Hofkens galambbal. Mindenki Hofkens madarat akart. A média egyre nagyobbá tette a Hofkens nevet, így mindenkinél kívánatosak lettek a Hofkens-ek. A galamb magazinok tele voltak Hofkens madarak hirdetéseivel.
A Hofkens törzs
A tenyésztési módszert tekintve nagy a hasonlóság Wegge és Hofkens módszere között. Wegge az 1900-as évek elején mindenhonnan megvette a jó galambokat és keresztezte azokat. Ugyanezt csinálta Hofkens is. Ő egy Fons Janssentől (aki egyike volt a Janssen testvéreknek) származó madárral kezdett. Fons volt a galambbeszerző a Janssen családban. Fons Janssen a Ceulemans-tól, és Scoeters-től beszerzett galambokkal tette híressé a fivéreket világszerte. Fons Janssen, az egyetlen Janssen fivér volt, aki megházasodott. Beerse-ben élt, nem messze Merksplas-tól ahol Hofkens is lakott.
Később, Hofkens vásárolt nagyon jó madarakat Van Rhijn Kloek-tól, Paenen-től, Berendrecht-től, egy ismeretlen tenyésztőtől Dél-Belgiumból (Hofkens maga sem tudta a névét) és kapott jó madarakat egy holland tenyésztőtől Tilburg-ból, Van Geloven-től. Valójában Hofkens mindig kereste a legjobb galambokat és megpróbálta megvenni amit kiválasztott magának, vagy közös tenyésztésre bírni a partnert. Ha Hofkensnek megtetszett egy tojó, javasolta a tulajdonosának, hogy ad hozzá hímet és az utódokon osztozkodjanak.
Egy igazi híres Hofkens madár volt az Eenoog (Félszemű), ezt a galambot Grondelaars vette meg. Sok helyen leírták, hogy ez a madár több mint 50 első díjat nyert félszemmel. Ez egy szép történet, de messze van az igazságtól. Az Eenoog körülbelül 18 első díjat nyert. (Csak!) A madár később vakult meg egyik szemére. Grondelaars sok extra madarat tenyésztett az Eenoog-ból.
Hofkens kedvenc madara volt a világhíres Driebander. Nevét onnan kapta, hogy három (drie) szalag (banden) volt a szárnyában. Sok leszármazottja örökölte ezt a tulajdonságot. Hofkens mindig mondta: "Ami az én Dribanderemből van, az mind extra". Ha ezek a madarak nem versenyeznek, akkor ezek mind extra tenyészgalambok lettek volna. A Driebander apja az Eenoog egyik fia, anyja pedig egy Van Rhijn Kloek tojó volt.


Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!
KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK
1. Puzzle Tours: Walking Holidays in Hungary
► Nature? Culture? Adventure? WALKING in Hungary? We have ideas for a perfect walking holiday: self-guided, hotel-to-hotel or 2-center tours. Check out our offers and create your own TRAVEL PUZZLE! Think Hungary: more than expected
puzzletours.hupont.hu
2. Pszichiátria és a Gonosz Pszichiáter?
► Valóban minden pszicháter gonosz? Létezik józan, rejtett pusztító szándékok nélküli (nem gonosz) pszichiáter? A pszicháter születésétől fogva gonosz vagy csak azzá válik? És mitől válik gonosszá a pszichiáter?
pszichiatria.hupont.hu
3. Potencsik Szilárd szervezetfejlesztési szakértő
► Szervezetfejlesztési szakértőként sok száz cég sikeres működésének receptjét ismertem meg.
potencsikszilard.hupont.hu
4. Pavilon Sátor IPARI Rendezvény Garázs Sátor. Vattacukor és PopCorn gépek.
► PAVILON SÁTOR, PONYVAGARÁZS, SÁTORGARÁZS, GARÁZS, SÖRSÁTOR, PIACI SÁTOR, RENDEZVÉNYSÁTOR. GÁZ/12V - 220V ELEKTORMOS VATTACUKOR GÉP, ÉS 220V POP-CORN GÉP
pavilon.hupont.hu
5. КОТАЙСЬКИЙ ЦЕНТР З РЕАЛАЗАЦІЇ ДРОТЯНИХ СІТОК, БЕТОННІ СТОВПИ
► ДРОТЯНИЙ ПАРКАН НАЙДЕШЕВША В СВІТІ ОГОРОЖА. УСЕ ВІД А ДО Я, ЩО ДО НЬОГО ПОТРІБНЕ – ЗНАЙДЕТЕ У НАС! І ЩО НАЙГОЛОВНІШЕ: ЗА ЦІНОЮ ВИРОБНИКА!
parkan.hupont.hu
6. Szállás a Mátrában : Panoráma apartman - hegyvidéki wellness - Parádsasvár
► Apartman saját wellnessel! Legyen a vendégünk a Mátra szívében! Ismerje meg ezt a csodás környéket családjával, ehhez kínálunk kényelmes, otthonos apartmant Parádsasváron (Rákóczi u.35), csodás panorámával a Mátrára,és Kékestetőre. 06-20-9179246
panoramaapartman.hupont.hu
LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).
1. Egészség, elégedettség ,aktív élet!
► Haás Mihályné honlapja
elet-vitel.hupont.hu
► Ez a starstabléval és a starshinéval foglalkozik
legacy.hupont.hu
► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...
dr-nem-doktor.hupont.hu
4. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!
► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.
kerites.hupont.hu
► LOMTALANÍTÁS 06-20-9185-907 ZÖLDHULLADÉK SZÁLLÍTÁS I.II.III.IV.VIII.IX.X.XI.XII.XIII.XIV.XV.XVI.XVII.XVIII.XIX.XX.XXI.XXII.XXIII DABAS BIATORBÁGY BUDAKESZI DUNAKESZI GYÁL MAGLÓD NAGYKÁTA PILIS SZIGETHALOM TÁPIÓSZELE ÚJHARTYÁN ÜLLŐ
lomtalanit.hupont.hu
6. Vörösrózsa álmai Versek,gondolatok,természet
► Ez egy szerény,de szeretettel írt oldal
vorosrozsaalma.hupont.hu
7. Sóder árak, sóder szállítás Budapest
► Sóder árak, sóder szállítás Budapest és környéke +36 21 300 7129 akár 1 m3 olcsó sóder!
soderarak.hupont.hu
8. Utólagos vízszigetelés Budapest +36 30 2491 291
► Salétromos falak utólagos vízszigetelése Budapesten, lábazati szigetelés, terasz szigetelés, pinceszigetelés injektálással +36 30 2491 291.
utolagosvizszigetelesbp.hupont.hu
9. Szélvédőjavítás, szélvédő javítás Budapest
► Szélvédő javítás Budapest és szélvédő csere 06 70 602 6000, akár 8000 Ft-tól, helyszíni kőfelverődés javítás hétvégén is!
szelvedojavitasa.hupont.hu
10. MaTi-CaR ALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON....
► Új, utángyártott, és gyári alkatrészek elérhető áron Miskolcon. Minden autótípushoz: ALFA/AUDI/BMW/CITROEN/CHEVROLET/DAEWOO/FIAT/FORD/HONDA/KIA/LANCIA/LEXUS/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/PEUGEOT/RENAULT/SAAB/SEAT/SKODA/VW alkatrészek elérhető áron..
alkatreszekmindenautohoz.hupont.hu
11. HATODIK NAPON
► HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.
hatodiknapon.hupont.hu
12. RE - FLEXI - OK
► "Ágyúval verébre?!"
reflexiok.hupont.hu
13. Történet Angyalokról, Démonokról, Szerelemről, Fényről, Sötétségről..
► A történet a fejemben fogalmazódott meg, s most megírom azt mi eddig gondolataimban élt.. -Inferno-
thenewgeneration.hupont.hu
► Sziasztok látogassatok el a facebookos oldalunkra is :) https://www.facebook.com/KalocsaLauraoldala
szerelmes-lany-tortenete.hupont.hu
► Kipróbált, ismert, könnyen elkészíthető finomságok receptjeit gyüjtöttem össze
andi-tutireceptek.hupont.hu
16. Sicambria-Alba Regale-Fehérvár, Buda Vetus-Ősbuda-Óbuda
► Királyi fehér fővárosunk Sicambria, Alba Regalis, Fehérvár, Buda Vetus, Ősbuda azaz Óbuda, Szűz Mária sziget, Veteri Pest-Antiqua Pest ősi városaink és múltunk eltitkolt történelmünk kutatásával és feltárásával foglalkozó oldal
albaregalis.hupont.hu
17. Parketta csiszolás Budapest, csiszolás lakkozás felújítás
► Olcsó parketta csiszolás Budapest, csiszolás lakkozás, parketta lerakás, parketta javítás, Makács Tamás 06 30 317-4687, parketta felújítás garanciával, korrekt árakkal.
aparkettacsiszolas.hupont.hu
18. Veszélyes fakivágás Budapesten
► Veszélyes fakivágás Budapesten biztonságosan, garanciával +36 70 272 0149, minőségi szerszámok, elérhető ár, irányított fadöntés alpintechnikás favágás, email: krisztiankaroly77@gmail.com
fakivagasbudapest.hupont.hu
19. Lakatos Budapest
► 40 éves tapasztalattal rendelkező lakatos Budapest területén és környékén vállalja kerítések, kapuk, korlátok, tetőszerkezetek elkészítését 06 30 768-3454; kovacsoltvaskerites@yahoo.com
lakatosbudapest.hupont.hu
20. Ezo Hírnök
► www.ezohirnok.hupont.hu
ezohirnok.hupont.hu
21. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!
► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.
angol-nyelvkonyv.hupont.hu
22. Bio vetőmagok saját kertemből
► Teremtés Könyve 1/29. „Nézzétek, nektek adok minden növényt az egész földön, amely magot terem és minden fát, amely magot rejtő gyümölcsöt érlel, hogy táplálékotok legyen".
biovetomag.hupont.hu
23. Névnapi verses köszöntők, képeslapok - Pál Júlia tollából
► Különleges, verses névnapi köszöntők, képeslapok, nevek jellemzése, jelentése, saját versek
nevnapikoszontok.hupont.hu
24. MaTi-CaR Alkatrész- Koreai és Japán autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon
► Gyári-, utángyártott Koreai és Japán alkatrészek elérhető áron Miskolcon! CHEVROLET/DAEWOO/HONDA/HYUNDAI/ISUZU/INFINTI/KIA/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/TOYOTA
japanautoalkatresz.hupont.hu
25. KÜLSŐ - BELSŐ AJTÓKILINCSEK ÉS FOGANTYÚK AKCIÓS ÁRON MISKOLCON...
► Audi, BMW, Chevrolet, Citroen, Dacia, Daewoo, Fiat, Ford, Honda, Hyundai, Isuzu, Iveco, Kia, Lancia, Mazda, Mercedes, Mitsubishi, Nissan, Opel, Peugeot, Renault, Saab, Seat, Skoda, Suzuki, Toyota, Volvo, VW minden, autótípushoz és márkához!!!
ajtokilincs-kulso-belso.hupont.hu
26. Hács története
► Író - szerkesztő: Kubik György
hacstortenete.hupont.hu
27. Fabrikett Pest megye +36 70 410 7499
► Olcsó fabrikett és tüzifa eladó házhozszállítással Pest megye és Bp +36 70 410 7499. Akciós fabrikett forgalmazás kis és nagy tételben.
fabrikettpestmegye.hupont.hu
28. Női Ékszerek Nyakláncok,Fülbevalók,Karláncok,Órák, Egyedi szettek
► Ezen az oldalon különféle női ékszerek kiegészítők, fülbevalók, láncok, gyűrűk,esküvői szettek, kulcstartók órák és egyéb kiegészítők találhatók elérhető áron..
noiekszerek.hupont.hu
► Magyarország települései képeslapokon
mokepeslapok.hupont.hu
30. PRO-SPORT
► Bács-Kun Sport - Bácsalmás, Kunbaja és környéke sportja - folytatás: 2011./XVI. évfolyam Labdarúgás, Kézilabda, Asztalitenisz, Cselgáncs, Diáksport, BSC 1913-2013.
pro-sport.hupont.hu
31. Szerelem diadalával foglalkozó oldal
► Szerelem Diadalával és Maitéval foglalkozó oldi
maite-perroni-szandi.hupont.hu
32. Új és használt robogó , motor kereskedés, bizományos értékesítés
► Aprilia, Benelli, Gilera, Keeway, Piaggio, Vespa márkakereskedés és garancia szakszerviz. Használt motor és robogó kereskedés Budapesten. Bizományos értékesítés. Gyári és utángyártott alkatrészek raktárról. Robogó tuning és teljesítménynövelés
keewayszerviz.hupont.hu
33. MOTORTARTÓ-, VÁLTÓTARTÓ BAK - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon
► Motortartó bak és váltótartó bak Audi BMW Chevrolet Citroen Dacia Daewoo Fiat Ford Honda Hyundai Isuzu Iveco Kia Lanci Mazda Mercedes Mitsubishi Nissan Opel Peugeot Renault Saab Seat Skoda Suzuki Toyota Volvo VW minden autótípushoz és márkához!!!
motortarto-valtotartobak.hupont.hu
34. MaTi-CaR Alkatrészek - AUTÓALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON...
► Új, utángyártott alkatrészek kedvező áron Miskolcon. AUDI, BMW, CITROEN, CHEVROET, DAEWOO, FIAT, FORD, HONDA, HYUNDAI, KIA, MAZDA, NISSAN, OPEL, PEUGEOT, RENAULT, SEAT, SKODA, VW alkatrészek! Szinte minden autóhoz alkatrészek elérhető áron..
maticar-alkatreszek.hupont.hu
35. Érd info
► Minden információt ÉRDről az ÉRDi polgároknak és az ÉRDeklődőknek.
erd.hupont.hu
36. HOKÉV horgászbotok és egyebek...
► HOKÉV horgászbotok képekkel, horgászbotok felújítása - részletes, fényképes leírással, horgászorsók a '70-es, '80-as évekből, régi horgászorsók felújítása, karbantartása
hokevhorgaszbotok.hupont.hu
37. http://tukoraltaltalanyos.hupont.hu/ REJTVÉNYEK KICSIKNEK
► Ezen az oldalon Bibliai ihletésű, rejtvényeket találhattok rejtvénytípusonként csoportosítva.
rejtvenyekkicsiknek.hupont.hu
38. Eladópont
► +36 30 494 1848 53gyula19@freemail.hu
eladopont.hupont.hu
► Utazási tanácsadóként kényelmesebbé és egyszerűbbé teszem a nyaralásod szervezését! Tervezz velem, utazz a nagyilágban és vedd igénybe ingyenes szolgáltatásom! bernadettgyongyosi@gmail.com Tel:20/989-3823
utazasitanacsado.hupont.hu
40. HONDA alkatrészek elérhető áron Miskolcon a MaTi-CaR Alkatrész-nél
► HONDA (Accord,Civic,City,CR-V I.-II-III-IV.,CR-Z,Crosstour,Crx,Element,FR-V,HR-V,Insight,Integra,Jazz,Legend,Logo,Mdx,Nsx,Pilot,Prelude,Ridgeline,S2000,Shuttle,Stepwgn, Stream gyári-utángyártott alkatrészek széles választékban
honda-alkatreszek.hupont.hu
41. Hogy áll a ház? - Egy családi ház építése.
► Egy családi ház építésének folyamatai képekkel, leírásokkal. 2012 - 2013
hogyallahaz.hupont.hu
42. Ez is eladópont
► Tel.:+36 30 4941848 Elektronikus levél:53gyula19@freemail.hu
eziselado.hupont.hu
43. Az ember a kutya legjobb barátja!;)
► itt mindent megtudhatsz a kutyákról! Megtalálható a-tól z-ig minden kutyafajta!És még mielőtt elkattintanál legalább nézz körül nem lesz tőle semmi bajod!Figyelem! Az oldal még szerkeztés alatt van!
kutyusfanclub.hupont.hu
44. Miley Cyrus:)
► Ez az oldal a lány tiniknek szól és azoknak,akik imádják Mileyt!Ezen az oldalon megismerhetet Mileyt és megtudhatsz róla olyan dolgokat,amit még eddig nem tudtál!Az oldalon több tini sztárról is olvashatsz,de Miley a fő!Nézzétek meg a "FRISS" menüt!
crazyladys.hupont.hu
45. A Disney Csatorna sztárjai
► Ez a honlap azoknak lett létrehozva,akik szeretik a Disney Csatorna sztárjait:Selena Gomezt,Miley Cyrus-t,A H2O-ból Emma Cleo és Rikki kalandjait...stb.Nézz körül,hátha találsz valami érdekeset!!
pvivi.hupont.hu
46. NAPCSILLAG
► HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.
napcsillag.hupont.hu
► $^^Minden Ami Kell^^$
virtualzene.hupont.hu
48. TEMATIKUS HITTAN
► Személyek, fogalmak gyakran előforduló tárgyak, szimbólumok gyűjteménye, melyeket a rejtvényeimből válogatok keresztény hitoktatók és tanítványaik részére.
tematikushittan.hupont.hu
► Hogyan fogyhatsz 50 felett gluténmentes diétával?
glutenmentesreceptek.hupont.hu
50. Csajok 4ever
► Szijasztok.Itt találhattok képeket,akkor idézeteket,meg mindenfélét.Köszi hogy erre néztél.:)
wwwtamioldala.hupont.hu
51. Sztárok,képeslapok,versek, jelölgetős képek,Honlap készités
► Kedvenc Sztárjaink Képei,képeslapok,mese szereplők és sok más dolgok,Facebookra jelölgetős képek
ancsacs.hupont.hu
52. Lap-FölDI 2 - Online hírek és érdekességek
► Üdvözlöm a Kedves Olvasót! Lap-Föld az online média apró szegmense, ahol Önöket tájékoztatjuk a mindennapokról- hírek, tudósítások, érdekességek, és sok egyéb... fókuszban szűkebb pátriámmal- Tapolcával. Dancs István
lapfoldiketto.hupont.hu
53. Gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest
► Olcsó gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest környékén +36 70 282-8829, lakásfelújítás, szobafestés, gipszkarton álmennyezet készítés, tisztasági festés.
gipszkartonszerelese.hupont.hu
54. TÖRÖKSZENTMIKLÓSI RÓMAI KATOLIKUS PLÉBÁNIA HONLAPJA
► 5200. TÖRÖKSZENTMIKLÓS, SZENT MIKLÓS TÉR 1. TELEFON/FAX: +3656 390-395 IRODA TELEFONSZÁMA: +36309745488 EMAIL CÍM: rkplebaniatmiklos@freemail.hu
rkplebania.hupont.hu
55. Az Árnyak Könyve
► Üdv az oldalon! Ez a történet a Bűbájos boszorkák című sorozat kitalált története, új szereplőkkel!
azarnyakkonyve.hupont.hu
56. Születésnapi köszöntő képeslapok,Névnapra virágok,png képek,
► Izabella képei
bellakep.hupont.hu
57. Idézetek és minden ami csajos *.*
► Nem volt tökéletes, semmi ilyesmi. Nem volt a tündérmesék szőke hercege, vagy mit tudom én. Időnként igyekezett olyan lenni, de akkor szerettem a legjobban, ha nem erőltette.
rainbowidezetek.hupont.hu
58. Használtautó - Autókereskedés - Eladás - Felvásárlás
► Információ autó eladással kapcsolatban! Használtautó kerekedés - Autó felvásárlás azonnal!
weboldal-most.hupont.hu
59. Cloud Solution for Microsoft 365, SharePoint & OneDrive
► Boost productivity & control with our guide to SharePoint document management best practices. Learn how to optimize your system with metadata, governance, security, and automation for seamless collaboration and compliance.
cloud.hupont.hu
60. HÁRMASHATÁRHEGYI SPORTREPÜLÉSÉRT ALAPÍTVÁNY
► A sportrepülők és egyesületeik érdekvédelmi szervezete. Közhasznú szervezet. Alapítva 1990-ben.
harmashatarhegy.hupont.hu
61. ~Csajsziknak~
► Sziasztok! Ez az oldi igazi csajszis oldal! Itt mindent megtudhatsz! Sztárok, szépségtippek vagy csak egy kis szórakozás! Jó nézegetést! A szerki :3 Néhány részt magazinokból lestem el, mert nem volt ötletem :P meg hogy tippeket nézz
csajszik-oldala-love-it.hupont.hu
62. Autel Drones Blog,Autel Drones NEWS
► AUTEL ROBOTICS specifies dealers, sells AUTEL drones and accessories, and AUTEL ROBOTICS CARE services, free delivery in the United States for three days.https://www.autelpilot.com
drone.hupont.hu
► Gépjármű szerviz. Számítástechnikai eszközök szervizelése, értékesítése.
brutalbikes.hupont.hu
► ..Hogy mitől lesz az ember Goth? .. Az szépen lassan kialakul benne, és nem is biztos, hogy tudjuk, Goth érzésekkel járjuk a világot..
mygothicmusic.hupont.hu
65. Vertikális és Horizontális Szélturbinák Katalógusa
► Vertikális és Horizontális szélturbinák szines Katalógusa a nagyvilágból. Redaktion: Peter Borsanyi VAWT-Techniker >>> Savonius-Balaton HUNGARY 2008 - 2019
savonius-balaton.hupont.hu
66. MÉREGTELENÍTÉS REG-ENOR A TÚLSÚLY ÉS AZ ÖREGEDÉS ELLEN! RO VIZTISZTÍTÓK!
► BIOBOLT WEBÁRUHÁZ: TERMÉKBEMUTATÓ- ENERGIA MEGTAKARÍTÁSÁRA ÉS KÖRNYEZET VÉDELEMRE ALKALMAS TERMÉKEKET, TERMÉSZETES ALAPANYAGOKBÓL KÉSZÜLT TÁPLÁLÉK KIEGÉSZÍTŐKET KÍNÁLUNK! VÍZTISZTÍTÓK AZ EGÉSZSÉGÉRT!
meregtelenites.hupont.hu
67. Minden nap egy rövid kis történet és mások
► Ezen a honlapon főleg horrort, de olvashattok még romantikus és vicces történeteket is. Viszont itt nem csak történeteket olvashattok hanem mindenféle tippeket, idézeteket és paktikákat is.
rovid-tortenetek-minden-n.hupont.hu
► Összegyüjtött receptek
soniboyrecept.hupont.hu
69. BMW ALKATRÉSZ - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon..
► BMW (1-es, 3-as, 5-ös, 6-os, 7-es, X, Z széria) gyári- és utángyártott alkatrészek széles választéka
bmw-alkatreszek.hupont.hu
70. ------- MARVEL MOVIE COLLECTION ------- (Marvel szuperhősök gyűjtemény)
► A gyűjtemény a Marvel Studios filmjeinek legkedveltebb szereplőit formálja meg a DeAgostini Collestibles jóvoltából, 1:16-os méretarányban, élethű pózokban, bámulatos részletességgel kidolgozva, fémes műgyantából, kézzel festve, számozott talapzattal
marvel-movie-collection-f.hupont.hu
71. Használt alkatrészek értékesítése!
► ÚJ HONLAPUNK: https://alkatreszbazar.webnode.hu/
alkatreszbazar.hupont.hu
► Ezen az oldalon csak hírességek találhatók! Jó szórakozást az oldal nézegetéséhez! :)
csakhiressegek.hupont.hu
► Sütemények és ételreceptek saját gyűjteménye
ki-suti.hupont.hu
► az oldalon minden ami csajos és tinis és twilight
szabokriszta.hupont.hu
75. Az igazi gyémántot nem kell ragyogtatni
► Az erkölcstelen politikai irányzat csak a beteg szervezetű államban, nemzetben tudja felütni a fejét, a pillanat fejvesztettsége, kábultsága és nem tudása alkalmas talaj befogadására...
jellem-ismeret.hupont.hu