tauben, pigeon, porumbei, postagalamb GÁSPÁR ISTVÁN

A Pannon Maraton Klub 2009 - 2010 évben rendezett versenyeinek CSAPATBAJNOKA (jobbra a 85427 hím látható 755 km lerepülése után 2047 társát utasította maga mögé és 14 órai szállás után NEMZETKÖZI I. díjat nyert!




Tehát a bevonulás, Aszaló!

1976. június 16-n jött a behívó, hogy 26-án ha ráérek jelenjek meg személyesen a Petőfi laktanya erre kijelölt helyiségében, ha lehet józan állapotban és kellő mértékben betojva! Én mindkét kérésnek maradéktalanul eleget tettem, mert hiába volt a számtalan baráti jó tanács a búcsú esték alkohol szagú, cigifüstös homályában a laktanya kapujában semmivé foszlott! Minden egészen másképp történt mint ahogy várta az ember! Azt hittem, hogy fel vagyok készülve mindenre és kiderült, hogy dehogy!
Legalább 2-3 órát várakoztattak, eljött a dél. Addig vidám rémtörténetekkel szórakoztattuk egymást! Mindenkinek korgott a gyomra, de senki nem merte kibontani a sült csirkés csomagot, nehogy pont akkor kezdődjön a ceremónia, meg aki bevezetett bennünket azt mondta, hogy mostantól mindent engedéllyel és csak parancsra lehet csinálni! Elkezdődött a „BESZA....TÁS”!
A névsorolvasás után mindenki megkapta, hogy kiképzés után ki hová kerül, nagy kő esett le a szívemről, hogy nem a Dunán túlra visznek, ha nem ide a közelbe, majd lesz valahogy, kibírom ezt a „négy hetet” gondoltam, most 7 hónap, meg 77', meg még 7 hónap és huss le is telt az egész! Na, de addig történt egy s más, hiszen akkor miről is beszélgetnénk?
A délután aktív semmittevéssel múlt el, múlattuk az időt éjfélig, mert akkorra jött vagy öt autó, hogy irány ASZALÓ! Mit csinálhattak egész nap, hogy akkorra értek oda, kíváncsi lettem volna rá, de később megtanultam, hogy itt nem érdemes a logikát keresni, mert úgy se találom meg! Lényeg, hogy a csillagfényes nyári éjszakán meg érkeztünk Aszalóra. Kiosztották a lakosztályokat, kinek-kinek az ízlésének megfelelően alsó vagy felső ágy, ahogy esett! Mikor a ruha és felszerelés kiosztása megtörtént átöltöztünk! Úgy néztünk ki, mint a háborúból visszavonuló vert sereg!
Hajnal 3 órára kerültünk „ágyba”! Megengedték, hogy 1 órával később legyen ébresztő! Az éjszaka csendesen telt, leszámítva a fogak csikorgatását és az elfojtott sírások hangját! 
Istenem hová kerültem? Próbáltam aludni és vártam az ébresztőt ami el is jött!
Ez az a dolog amit érezni kell, ezt át kell élni, ez elmesélve nem olyan! 
Ekkor merült fel bennem először a szökés gondolata, de még szerencse, hogy elvetettem, mert akkor nem tudnék nektek mit mesélni! 
Elnézést, de most ki kell mennem, a sok sör az oka, ha visszajövök folytatom, addig meséljetek Ti is!
 

Tehát a bevonulás,Aszaló !(2.rész)




HOL IS TARTOTTUNK?



Ja, igen!

Az Aszalón töltött első éjszaka a vad gondolatok és a friss élmények
hatására szinte félálomban telt el, mert úgy aludtam, mint nyúl a bokorban,
különben én nagyon rossz alvó vagyok, de még az a jó, hogy kevés alvással is
beérem és másnap sem vagyok fáradt!
Reggel az ügyeletes halkan végig sétált az ágyak között és suttogva
ébresztett mindenkit:
Emberek! Ébredjenek, kész a reggeli ágyba hozzam vagy lemennek
elfogyasztani? - kérdezte kedvesen!
Volt olyan hülye aki válaszolt, hogy ne fáradjon, inkább lemegy Ő érte és
felhozza!
Ekkor robbant a bomba! Csak erre vártak!!! Ki volt ez találva! Az első
reggel Őket is így ébresztették!
Lett olyan ordítás, hogy zengett az épület, úgy mint a filmekben látni!
Ébresztő!!! Mit bámulnak!!! Nem hallani!!! Ugorjanak ki a g...tócsából!!!!
Reggeli tornához felkészülni!!! Kék alsó, piros zokni, tornacipő!!!
Tíz perc múlva a körlet előtt sorakozó!!!! Mozgás!!! Igyekezzenek!!!
A hatás leírhatatlan volt! Úristen hová kerültem! Fejetlenség, kapkodás,
lökdösődés!
Nem találtunk semmit az ordítás meg még fokozta a hangulatot!
Soha nem felejtem el, az első reggel úgy meghajtottak, hogy másnap a lépcsőn
csak úgy tudtunk felmenni, hogy a korlátba kapaszkodva kézzel felhúztuk
magunkat, olyan izomlázunk volt!
Hiszen otthon nem szoktunk "béka ügetni" meg "guggolva járni" meg "fekvő
támaszkodni" és a többi!

A frissítő torna után volt az első beöltözés! Nem kell hozzá nagy képzelő
erő, hogy elképzeljük, hogy milyen siralmasan nézhettünk ki! Néztük egymást
és kínunkban nevettünk! Na meg a surranó a fókazsírral az maga egy külön
történet!
Meg kell mondanom, hogy ez az állapot a nap folyamán sokat javult a
csereberék által.Az első reggeli sült szalonna, 1 főtt tojás, tea és kenyér volt! (ha jól
emlékszem)
Megismerkedtünk a lemez tálcával, a felejthetetlen sárga műanyag tányérral
és pohárral, amelyekkel később nagyon sokszor szoros és közeli kapcsolatba
kerültünk!
Meg kellett tanulni az evőeszközök használatát, (OLP?) megőriztem magamnak
egyet, mikor kezembe kerül eszembe jutnak ezek a dolgok és kicsit bizsergető
érzés fog el, egyszer kipróbálom! Ez is szinte hozzánk nőtt!
Először hallottuk:
Hat ember itt marad! - vezényszót, ami el is vette az étvágyunkat még nagyon
sokszor!
Az ízletes és bőséges reggeli után kezdetét vette a kiképzés időszaka,
aminek gondolom az volt a célja, hogy a tunya, elpuhult civileket
fegyelmezett, mindenre elszánt katonákká változtassa!
Legalábbis erre tettek kísérletet azok az elszánt raj, szakasz, század és
egyéb parancsnokok, akikre kezdetben nagyon haragudtunk, de később a harag
elmúlt és kapcsolat sok esetben barátivá alakult át!
Igen, így kezdődött, de ahogy teltek múltak a napok egyre jobb és könnyebb
lett minden, vagy csak megszoktuk, mert minket embereket ilyen fából
faragtak, szerencsére!
Na, de megint ki kell mennem, de Ti csak folytassátok és beszélgessetek
nyugodtan!
Attól félek, hogy az én történeteimet már meg fogjátok unni!

                                            

Miből is van a barack pálinka


    Nemrégen jártam a cserépi laktanyában, -már ami maradt belőle,- fényképeket készíteni,egykori kaszárnyámról. Mostanában ahogy öregszik az ember olyan jó emlékezni, a régi időkre!  Talán azért mert fiatalok voltunk, vagy talán azért, mert olyan sok bolondságban benne voltunk Mi is, mint a mai fiatalok!

    Ahogy ott sétálgattam és fotóztam, olyan jó érzés fogott el. Szinte megelevenedtek a falak, és emlékek tolultak az agyamba, egy pillanatra mintha hallottam volna az első fokot jelző szirénát a rohanó katonákat. Igen emlékek a fiatalkorom emlékei, hiszen Én is részese voltam az alakulat a történelmének! Ahogy a felső folyosóra értem, eszembe jutott egy nagyon régi történet. Soha nem mondtam el senkinek, de most 32 év után azt hiszem, név nélkül azért megoszthatom a blog olvasóival ezt a kis történetet.

Az eset még fiatal „kopasz” koromban történt!

    A napi fáradságos kiképzés után, mostuk takarodó előtt a WC-t úgy, mint mindig rendesen a tardi barátommal Pelyhe Miklóssal, aki már sajnos nincs közöttünk.

    Ahogy mostunk, eszembe jutott, ha lenne egy kis pálinkám Én hová dugnám, hogy ne találják meg. Nyilvánvaló lett számomra legjobb hely a WC-ben az öblítő tartály. Ahogy elmélkedem arra a következtetésre jutottam, hogy meg is nézem Én azt a helyet. Belenyúltam a WC tartályba, egyből kezembe akadt egy fél literes üveg, amiből alig hiányzott valamennyi barackpálinka! Nem tudom miért, de akkoriban ez volt a kedvenc ital a katonák között, talán azért, mert nem volt nagyon büdös és nem húzott csíkot maga után az ember! Rendkívül ötletes dugi hely volt, folyamatos hűtéssel, mikor megszomjazott a harcos csak gondolt egyet, kiment WC-re és magához vett néhány cseppet a heje-huja vízből! Mindjárt vidámabban telt a nap!

De térjünk vissza az üvegre, kb. 3 másodpercig tanakodtunk néhai barátommal, majd 2 másodperc alatt döntöttünk az üveg tartalmának a sorsáról! Kimondtuk a szigorú ítéletet, EL KELL PUSZTÍTANI!!! A kivégzés módja, szervezetbe való bevitel és ez ellen nincs fellebbezés! Az ítéletet ott helyben, azonnal végrehajtottuk! Kicsit lassabban, de könnyebben ment a fókázás! Később döbbentünk rá, hogy ki tudja kié lehetett a szesz, bármikor jöhet és „megöl” bennünket, ha meglátja, hogy az üveg a víz tetején úszik! Tenni kellett valamit, de gyorsan! Fogtuk és belevizeltünk mindketten az üvegbe, hogy legalább a látszat megmaradjon! Kissé harcolva a gravitációval, ügyesen, feltűnés nélkül visszasunnyogtunk a hálóba, és a többiek csak néztek, hogy mi történt velünk!

    Nem telt el tíz perc és hatalmas ordítás remegtette meg a folyosó falait! Válogatott középkori kínzásokat kilátásba helyezve üvöltött az, aki a legkegyetlenebb kiképzőnk volt! Az egész körlet értetlenül állt a szitkozódás előtt, csak mi tudtuk ketten a valódi okát! Reszkettünk a takaró alatt, mert ha megkérdezi, hogy ki takarított a WC-ben, fel sem tudunk állni, egyből megbuktunk! De nem volt hülye, mert ha kiderül, hogy mi történt, örökre rajtamarad. Ezt tudta Ő is! Másnap kerültük nagy ívben, de bennem végig bujkált a kisördög!

    A legközelebbi szívatásánál kértem, hogy négyszemközt beszélhessünk! Megmondtam neki, hogy én voltam, aki belevizelt az üvegbe, és ha tovább szívat, elterjesztem! Földbe gyökerezett a lába és láttam rajta, hogy tanácstalan, mint egy kisközség! Néztük egymást percekig, én már arra gondoltam, hogy Medve-cselt vagy Bőgő-fogást alkalmazzak, ha nekem ugrik, de nem, mert végiggondolta az egészet.

    Innentől kezdve aranyéletem lett, nagyon megváltozott a viselkedése irányomban, mikor Ő volt ügyeletben nyugodt voltam, mert tudtam, hogy úgy sem fog szólítani!

    A többiek találgatták, hogy mit mondhattam neki, de én betartottam az ígéretemet és hallgattam.

    Később jó haverok lettünk, de a TITKOT megőriztem!

    Most nektek 32 év után elárultam! Ha esetleg  Ő is elolvassa, bizonyára jót nevet már ezen a nagyon régi kis történeten! 

Gáspár István Mezőkövesd.

Egy volt cserépi harcos.

Rengeteg olyan kis történet, apró esemény jut az ember eszébe, mikor olvassa ezeket a katonai időszakról szóló írásokat és szomorú szívvel, de Isten akaratában belenyugodva nézegeti a régen és mostanság készült fényképeket, amelyek akkor jönnek elő igazán, ha gondolatban vissza tud menni abba a korba amikor ezek megtörténtek.

Lecsukja a szemét és újra hallja a vezényszavakat, az ajtócsapkodást, az ügyeletes ordítását, maga előtt látja a körletet ahol évekig élt, fülében zeneként dobol a vigyázz menet hangja, látja és hallja a katonatársai arcát és beszélgetését, feltudja idézni felettesei jellegzetes mondásait, mozdulatait!
Mások számára ezek talán nem annyira fontosak, de akivel megestek annak örök emlékek maradnak és ha nem vigyáz rájuk könnyen a feledésbe merülhetnek, ha csak nem örökíti meg őket úgy, hogy leírja és megosztja másokkal. „Filléres emlékeim, még is oly drágák nekem…”

Az elmúlás, a felejtés kegyetlen dolog!

Sokszor elmeséltem már egy régen olvasott írást, most gondolat ébresztőként megosztom veletek is!
Született az 18oo-as évek közepén egy kis faluban egy fiúgyermek, akit Kovács Jánosnak kereszteltek. Felcseperedett majd legénysorba lépet, megházasodott, de közbeszólt a sors, be kellett vonulnia katonának. Végig harcolt három háborút, majd megsebesült, később hazakerült.
Otthon felesége és szülei sírja várta, a remény a hazatérés reménye, ami addig éltette és keresztülvitte számtalan csatán és háborún, mind értelmetlenné vált!
A tűz ami tartotta benne a lelket, örökre kihunyt!
Gyereke, rokona nem maradt, magányosan, nagy szegénységben, de becsületben élte le az életét, soha nem kért senkitől semmit! Temetésére összekuporgatott pénzéért a pap eltemette. Örököse nem volt, rozoga háza pár év múlva összedőlt, benőtte a gaz!
Múltak az évek, nevét egyre ritkábban emlegették! Egyszer, sok-sok év múlva egy kocsmai asztalnál hozta fel valaki, hogy ki emlékszik arra mikor egy legény négy másikat dobott ki a kocsmából? Valami Kovács Janinak hívták! Ekkor említették meg a nevét utoljára!
Sírját senki nem gondozta, besüppedt, benőtte a fű, a keresztje kidőlt.
A kertész a keresztet takarításkor rádobta a tűzre, de a táblán betűk a melegtől felizzottak és utoljára még kivehető volt, hogy Kovács János élt 66 évet! A K betű izzott legtovább, majd az is az enyészeté lett!

A tűz elhamvadásával Kovács János örökre eltűnt a föld színéről! Többé soha senki nem emlegette a nevét! Egész élete, 66 év szenvedése, küzdelme és emléke, mint ha nem is élt volna, örökre a feledés homályába merült!
Ennyi a történet!

Ne hagyjuk, hogy ez velünk is megtörténhessen! Írjuk le, hogy megmaradjanak az utókornak ezek a számunkra oly fontos és szép történetek, hiszen már sokan vannak akik már nem tudják ezt megtenni, mert örökre itt hagytak bennünket!

Akik olvassák ezeket a sorokat, ÍRJANAK! A mai világban ez már könnyen megy, csak akarni kell! Kíváncsiak vagyunk a Te történeteidre is!

AKARJUNK ÍRNI !

Gáspár István

Filléres emlékeim 2

Versenyen..

Mint már említettem rengeteg apró történet merült fel a múlt feneketlen kútjából, néhányat megosztanék veletek!

Történt, hogy valamilyen versenyen voltunk tízen Miskolcon és vonattal jöttünk haza. A busz csak 3 óra múlva indult, mi csináljunk addig? Mivel közel lakom az állomáshoz meghívtam a társaságot egy szerény családlátogatásra. Szüleim örömétől csak a meglepetésük volt nagyobb mikor tizedmagammal hazaállítottam! Valamilyen válogatott meccs volt a tv-ben azt néztük a géppisztolyokat szépen gúlába raktuk. Anyám beáldozta a télire elrakott összes lecsót és olyan kaját rittyentett a kiéhezett társaságnak, hogy a kezét csókolgatták érte! Apám, aki 70 éves koráig volt járásbíró, de utána sajnos ágynak dőlt, felhozta a pincéből az évek óta féltve őrzött borát, minek hatására, az egész utca szeme láttára, összekapaszkodva szépen énekelve (ordítottunk, mint a sakál) közelítettük meg a buszt a vezető legnagyobb örömére!
A folytatásra nem emlékszem!

Vételezés...

Történt, hogy vételezni kellett menni Miskolcra két embernek a Csepel platóján. Én meg Pálinkás József, - aki egy miskolci, minden lében kanál, jó humorú, henteslegény volt a bevonulás előtt,- vállaltuk a melót! Róla tudni kell, hogy olyat megcsinált, hogy egy disznó nyelvet a szájába vett (25 cm) és kiállt a főutcán lévő hentesüzlet ajtajába a járókelők ámulatára! 
Felpakoltuk a tiszti kantinból az üres szeszes korsókat, amiket a szesziparnál kicseréltünk. Amíg Bene főtörzs a papírmunkát intézte bennünket egy öreg melós behívott egy „kupicára”!
Én még olyat nem láttam!!!
Hatalmas hordók egymás mellett feliratozva, ami szem szájnak ingere, KÖRTE, BARACK, UNIKUM, KONYAK STB… amit csak ellehet képzelni!!!
- Na, melyikből kérnek a tiszturak? - kérdezte.
Majd fogott egy kettő decis poharat és ránk nézett!
- A barackból! - válaszoltuk csillogó szemmel!

Megtöltötte a poharat, amit egy húzásra megittunk, na, még egyet mondta és még egyszer körbeadta a poharat!
Még ha megszomjaznánk az úton adott egy üveggel is, amit a Csepel hátsó felcsavart ponyvájába rejtettünk!
Végig ordítottuk az utat, tele ettük magunkat kolbásszal mikorra visszaértünk!
Később mesélték, hogy úgy kellett minket leszedni a kocsiról!

Folyt. Köv.  

Filléres emlékeim 3

10 Km futás

Történt, hogy tíz km-es futás volt kiírva a kiképzés gyanánt az állománynak, teljes menetfelszereléssel. Tóth Józsi a kisbusszal felvitt a hegyek közé bennünket és mikor a km. óra az indulástól tíz km-t mutatott, IRÁNY A LAKTANYA, CÉL A KAPU!!!
Nekilódultunk, ki hogyan!
Volt, aki húzta a pakkját pár km után, de a többség jól bírta. Én futásban elég kitartó voltam, Pázmándi Jani társammal az élre kerültünk, Ő hívatásos focista volt a bevonulás előtt, így mindketten jól bírtuk. Egymás mellett aludtunk két évig, később buszos kollegák lettünk, mostanában együtt is mentünk nyugdíjba!
Tehát minden erőnket beleadva egyszerre értünk a célba, (de jó lenne most az a szív meg az a tüdő), előttünk lebegett egész úton az 5 nap szabadság!
Mikor beértünk közölték, hogy kitűnően futottunk, remek az eredmény, de hárman megelőztek!!!
Döbbenet volt!
Alig tudtuk meggyőzni a PK-t, hogy nem volt előttünk senki!
Elővette a három befutót, mire bevallották, hogy Ők cserépiek és levágtak vagy három km-t, mert volt helyismeretük és leültek a bekötő úton és megvártak míg jövünk elsőként és előttünk könnyedén befutottak. Később felügyelettel lefutatták velük a távot, minket meg hazaengedtek.

Tanulság: a katona leleményes, ha kell akár a társai rovására is!

 Szénpakolás az állomáson

Akkoriban a szenet a Mezőkövesdi vasútállomásra hozták vagonban és onnan kellett Csepelekkel a laktanyába felhordani. Mindig jelentkeztem a 6 fős rakodóbrigádba, mert míg a kocsi megfordult addig is hazamehettem egy kicsit, kopaszkorban ez is nagyon jó volt!

A vasúttól, ha ráértem egy órányira laktam, de ha siettem öt percre, ugyan is közbe volt egy kocsma! 
Emlékszem nagyon hideg volt és már éjfél felé járt az idő, már nem mentem haza, mikor összeszedtünk kartonpapírokat leterítettük a jégre és lefeküdtünk, vártuk a kocsit!
A villanyoszlop beton szegélye volt a párnánk és ALUDTUNK!!!
Mínusz 10 fokban a betonon!
Mikor 90-ben buszra kerültem ott volt forduló a járatok végén, sokszor odanéztem arra az oszlopra és eszembe jutott ez az alvás!

Mint a költőnek a kő, amibe-gyerekkorába belerúgott!

Egy kis hideg szívmelengető

A telephelyen mindig volt eldugva pálinkám valahová. Alkalom adtán arra mentünk és nyeltünk belőle a haverokkal. Egyszer leküldtek bennünket, havat hányni a telephelyre, kemény hideg volt, vagy 12-14 fok lehetett mínuszba!
Gondoltam, hogy jól esne egy kis szívmelegítő!
Úgy intéztem, hogy a nyitott garázsban tárolt harci jármű végén ácsorogtunk vagy öten lehettünk. 
Mondogattuk, hogy de jól esne most egy féldeci tömény!
- Hallgasd csak- mondtam, és belefüleltem a levegőbe.
- Nem halljátok? – kérdeztem!
- Mit? - és értetlenül bámultak rám!
- Azt súgja a szél, hogy be kell nyúlni a ponyva alá!
Nem hittek nekem, benyúltam és kihúztam az üveget!!! Döbbent tekintetek meredtek rám néhány pillanatig, mire leesett! A legmohóbb kikapta az üveget a kezemből és jól meghúzta, már csak az ordítására emlékszem az arcára nem!

Ugyan is a pálinka is mínusz 13 fok körül lehetett és lenyelte, hogy mit érzett azt csak sejteni lehet, de az biztos, hogy az korty emlékezetes maradt számára!

Néhány emlékkép a parancsnokaimról!

Zopcsák őrnagy egy korrekt úriember volt, semmi problémánk nem volt egymással, habár tavaly kerestem telefonon, de nem értem szóval. Csak azt szerettem volna neki elmondani, hogy voltam fönt a laktanyában és, hogy milyenek az állapotok, de nem volt rá kíváncsi, mert nem hívott vissza!
Gibiszer szádosról már ejtettem néhány szót, de most jutott eszembe, hogy már írnok koromban nem engedett haza egy hónapig, mert nem ugrottam le rúddal a gyak. pályán a felső emelvényről! Hiába rejtettem a könyvemet a többiek közé, mindig félre tette, de egyszer megenyhült és kiengedett, de akkor rosszul eshetett!
Pálosi Gyula őrmesternek, azt hiszem mi voltunk az első szakasza, meg egyidősek voltunk.
Próbált fegyelmezni bennünket, de nem mindig sikerült. Amit kért azt viszont megtettük.
Sok apró eseményre emlékszem, egyet ízelítőnek!
Leszerelés előtti este szolidan, békésen, csendesen beszélgettünk néhány kóla mellett felidézve az emlékeket az irodájában reggelig!
De, ha mégis valaki azt meri állítani, hogy bor hatására talán még az asztalon is csárdásoztunk az hazudik! Mivel az az igazság, hogy közkívánatra magyar nóta slágereket adtunk elő, sört és pálinkát fogyasztottunk és végül egymás nyakába borulva lassúztunk, nem pedig csárdásoztunk!
Ne haragudj ezért Gyula, de jó volt látni a képeken és beszélni veled! Majd keressük egymást!
 
Végül egy örök zöld mondással fejezem be:
 
BI-BIM BA-BAM BELEVEREM A F…M, ÉN VAGYOK ITT A FEJSZE!!!
 
Ki kiabálta ezt az ÜTI ajtóba kiállva?
 
Megfejtéseket 
GÁSPÁR Istvánnak kérjük elküldeni! (KAMU)


Filléres emlékeim 4

Gáspár István



2.


3.


4.


5.


6.


7.


8.


Sokáig gondolkodtam ezen az íráson, de végül úgy döntöttem, hogy leülök a gép elé és csak úgy, minden előzetes terv nélkül visszaemlékezem és leírom a gondolataimat, ami csak is az én véleményemet jelenti, de ha nem egyezik, másokéval nagyon sajnálom!
Ha leközölhetőnek találod, a végeredményt tedd közzé, ha nem megmarad nekem.
Vágjunk bele!
Mint minden írás eddig ez is a katonaságról fog szólni, de egy kicsit másképp!
Repüljünk vissza az időben vagy 30-33 évet a 70-s évek végére és gondolatban újra imádott laktanyánkban éljük mindennapi életünket, felvesszük és leadjuk a szolgálatot, kivesszük a pihenőnket (ha lehet, mert azt nem mindig lehetett), várjuk az ebédhez sorakozó vezényszót és legfőképpen húzzuk az IDŐT, amit mi sorkatonák mesterfokon műveltünk!
Mikor odakerültünk nehéz volt átlátni az egész rendszert, de mikor belerázódtunk egyszerű lett minden! Megértettük, hogy csak az öregek ijesztgetése a diverzáns támadás, a harckészültség fokát finoman szólva akkor elég alacsonynak tartottam az előre bejelentett riadók miatt! Gondolok itt a ruhában történő alvásra! Ezt éles helyzetben el sem tudtam képzelni, hogyan működött volna!
Egy jól megírt történet volt az egész, egy színházi előadás, amit zárt kapuk mögött, közönség nélkül játszottunk, mi sorkatonák, mérsékelt lelkesedéssel, kisebb nagyobb tehetséggel és volt olyan is, aki nagy-nagy átéléssel!
Igen ez volt az életünk. Tudta mindenki, hogy csak egy alakítás az egész, de jó volt benne lenni! Eljátszottuk az őrségben, hogy keményen védjük a laktanyát, a különböző ügyeletekben, hogy milyen fontosak vagyunk és közben megpróbáltunk roppant katonásnak látszani! Azt hittük, hogy a katonaság majd megtanít az életre, fegyelemre szoktat, meg más hasonló erényekre tehetünk szert, a fenét, aki mulya volt az is maradt, aki nyuszi volt az is maradt, aki életre való volt ott is az volt!

A folyosóra kifüggesztett kiképzési tervre rá sem kellett néznünk, mert tudtuk, hogy úgy sem kell betartani, de ez így volt jó!
Emlékszem, hogy egyszer jött egy tábornok és az volt a parancs, hogy úgy tűnjön el mindenki, hogy ha a vendég találkozik, valakivel azt megfenyítik! Valakik nem bíztak bennünk, vagy csak szégyelltek minket! Nem találkozott egy katonával sem, elfogyasztotta, ami ilyenkor kijár és vendég elégedetten távozott, mert Ő is játszott abban a bizonyos darabban! 
Mindenki csak az időt figyelte és várta az előadás végét! Nem tudom, hogy a feletteseinknél milyen volt a hozzáállás, milyen hosszú lehetett egy-egy nap és volt-e olyan, akinek nagy erőfeszítésébe került, hogy a semmittevést lázas munkának álcázza! Így katonásan!
Lehet, hogy írásom első részével elvesztettem néhány olvasót és szereztem néhány haragost, nem volt szándékomban, de valljuk be őszintén, katonásan, hogy nem jártam messze az igazságtól!
Talán a kitartóbbak tovább követnek és végül nem okozok nekik csalódást!
Igen ebben a színházban éltünk több mint két évet és a végén, a hőn áhított leszerelés napján könnyekkel küszködve, sírva jöttünk el, mert úgy megszerettük a társulatot a színházzal együtt!
Mit is lehetett szeretni benne?
A katona barátokról nem is kell szólnom, hogy milyen sok poén, humoros történet, ugratás zajlott le azt már előző írásaimban megpróbáltam ecsetelni!
Egy kicsit most beszélek a nehézségekről is!
Gépkocsivezető létemre 90 őrséget adtam! Ha visszagondolok az I. II. III. őrhely csillagfényes, csikorgó éjszakáira és a váltás utáni jéghideg ebédekre, még most is beleborzongok! Igen végig mentem én is a szamárlétrán egészen az V. VI. őrhelyig jutottam, ahol már passzió volt a szolgálat! Aki ott volt tudja, hogy mekkora a különbség őrhely meg őrhely között!
Az egyik dolog, amihez egy kis idő kellett az volt, hogy a feletteseink szokásait, természetét, gyengéit kiismerjük, hogy kinél meddig lehet elmenni, ha már ezt kitanultuk vígabban telt a társalgás meg főleg az idő, hiszen Ők is emberből voltak!
Igen voltak ott nehéz, keserves napok is, főleg a tél múlt el nehezen, egy háló két kanna szén egy napra! Fűtetlen műhelyek, lemerült akkumulátorok és a hideg miatt még sunnyogni sem lehetett!
Meg volt rengeteg szívatás is az öregek részéről, de úgy voltunk vele, hogy csak a nap meg ne álljon!

Igen ezek jutottak eszembe mikor a fényképeket készítettem, meg-megállva a körletben, a konyhán, az ÜTI-nél, az őrszobánál, a telephelynél, meg sorolhatnám! 
Igen az idő elszállt, mi meg öregebbek lettünk egy kicsit!
De a szívünk most is úgy dobog, mint akkor, mikor a surranónk verte a betont és tized gyére sikerült megcsinálni egy szabályos hátra arcot!
Izmaink viszont már nem engedelmeskednek a szívünk és agyunk parancsainak, ezért be kell látni, hogy már csak az emlékek között kutatva tudjuk felidézni múlt csodálatos eseményeit!
Épp ezért mondom, hogy a gyomrom elszorult, a szemem könnyel telt meg mikor láttam azt a pusztítást, ami azon a helyen történt ahol fiatalságunk legszebb éveit töltöttük, ahol valamikor pezsgőn zajlott az élet, minden működött olajozottan, mindenki legjobb tudása szerint tette a dolgát és játszotta reá kiosztott szerepet!
Szeretném azt hinni, hogy nem volt hiábavaló és felesleges az a sok erőfeszítés, amit ott véghezvittünk és csak azt sajnálom, hogy a mi fiaink már nem lehetnek részesei annak csodálatos dolognak, amit KATONAI SZOLGÁLATNAK hívnak!
Mit fognak mesélni az unokáiknak, ha az ilyen élmények kimaradnak az életükből?
Igen fiatalok voltunk és az életbe való indulásnál vesztettünk két évet, de így utólag visszagondolva még is örülök neki, hogy én is játszhattam abban a bizonyos darabban, bármilyen kicsi szerep is jutott nekem!


Két történet ZIL-ről...

Hol is van a légkürt a ZIl-en?

Valami ünnepségre készült az alegység a székeket, asztalokat a szinte új ellátós ZIL-el vittük a helyszínre. Lepakolás után vissza kellett állni a telephelyre, amikor Pelyhe Miki barátom hirtelen beugrott a fülkébe és gúnyos mosollyal adta tudtunkra, hogy majd Ő viszi helyre az autót! Tudni kell, hogy Miklós civilben autószerelő volt, de csak a személykocsikhoz értett! 
A beülése pillanatában megszólalt a ZIL légkürtje, de olyan hangosan, mint egy hajókürt!!!
A felsorakozott állomány és az egész tisztikar megkövülten nézte és persze hallgatta, hogy miért bömbölteti a harcos a kürtöt! A másodpercek kínosan múltak és csak múltak és csak múltak, de a kürt csak nem akart elhallgatni! Égés volt a javából!
Értetlenül álltam én is az autó mellett, mikor végre odaléptem és kinyitottam az ajtót a látvány még most is előttem van!
Én embert ilyen színben még nem láttam!!!
A kapcsolókat rángató, pánikba esett, bíborszínű, szinte síró harcos nézett rám könyörögve!!! Rögtön láttam, hogy nem tudja, hol van a ZIL légkürt kapcsoló gombja!
Két kézzel megfogtam a surranóját és megemeltem a kürt nyomban elhallgatott, ugyan is mikor beült a surranójával lenyomta a padlón lévő érzékeny kapcsolót, amit nem érzett a talpa alatt és hiába rángatott minden elektromos kapcsolót, ugyan is a légkürt mechanikus volt!
Mondanom sem kell, hogy többet a ZIL közelébe sem mert menni, és amikor felhoztuk neki minden alkalommal elvörösödött, de abban biztos vagyok, hogy ezt az esetet, amíg élt nem felejtette el!
Sajnos Miklós már nincs közöttünk!



Életem leghosszabb 70 km-re!

Mint már említettem más írásomban, másfél millió km-t vezettem 35 év alatt mindenféle nehéz körülmények között, de ilyen szörnyű 70 km-s szakaszra nem emlékszem!
A történet azzal kezdődött, hogy az új ellátós és a beszerzést bonyolító ZIL-re nem volt vezető, rögtön jelentkeztem, hogy majd én, hiszen húszéves gyakorlatom van tizenkilenc év híján és egy a ZIL-ben születtem!
Megkaptam az állást! Büszke voltam piszkosul és már előttem lebegett számtalan élmény, kaland és lehetőség, mert ez a beosztás rengeteg előnnyel járt! Kijárás a laktanyából, kajához, italhoz
 könnyű hozzáférés! Nem sorolom tovább, aki volt katona tudja úgy is!
Ekkor még nem sejtettem, hogy milyen rövid, de annál emlékezetesebb lesz ez pályafutás!
Egy ködös októberi reggelen elindultunk Szabó főtörzsőrmesterrel beszerzésre, minden simán ment. A motor halkan duruzsolt, mi meg beszélgettünk a jó meleg fülkében.
Délre lejártunk mindent, de még be kellett menni a Petőfi laktanyába valamiért.
- Álljon félre és várjon! – mondta a főtörzs, majd elment.
Gondoltam, ez a parádés kocsisok sorsa, ezt vállaltam!
Lenéző, gúnyos mosollyal nézegettem a rozoga, lepusztult, csörgő csattogó, fekete füstöt okádó CSEPELEKKEL „harcoló” katonákat, mikor megjött a kocsi pk-m!
Az a parancs, hogy le kell adni a ZIL-t és már keresik a másik kocsit, amit helyette kapunk! A hatás pusztító erejű volt! Reménykedtem, hogy egy öregebb ZIL-t kapunk, mert mégis csak luxus egy új kocsi ilyen kis alosztálynak!
Hát nem vált valóra, amiben reménykedtem!
Én azt hiszem, hogy nem az ország, ha nem talán az egész Varsói Szerződés legrosszabb CSEPELÉT jelölték ki számunkra!

Szinte sírva pakoltam át a cuccot az „új” kocsira, mosolygó tekintetek kereszttüzében!
Soha életemben nem vezettem CSEPELT, azt sem tudtam mi a „reccs, váltó”!!! Én a szinkron váltóhoz voltam szokva! Ez a kocsi meg csak a negyediket ismerte szerintem, mert csak azt vette be!!!
Elindultunk, és ami ezután következett maga volt a rémálom!
Negyedikkel repesztettem végig, sebesség váltás nélkül a tiszti telepig, mert ott kiszállt a pk, mert közben ránk esteledett!
Valahogy feljutottam a laktanyába, beálltam a telephelyre, hogy majd másnap átadom a technikát! Tükörbe nézve egy ördög nézett vissza rám, mert ennek a típusnak az volt a szokása, hogy a kipufogó füstöt benyomja a fülkébe! Mire hidegvízzel lesikáltam a hosszú út „porát” és meggyötörten, megalázva ágyba kerültem azt hittem, hogy vesszőfutásom véget ért!
De mekkorát tévedtem!
Reggel süvöltött az ügyeletes hangja!
- Gáspár honvédfutás azonnal a telephelyre! A busz nem indult és mivel még a nevemen van az „új” szerzemény, irány le vele a tisztekért! – szólt a parancs!
A sírás kerülgetett!

Lementem!
Mindenki felszállt a platóra, Zopcsák őrnagy elvtárs pedig a fülkébe ült, ami „megnyugtatóan” hatott az amúgy is megtépázott idegrendszeremnek!
Elindultam negyedikkel a laktanya felé, de tudtam, hogy a lendület csak az emelkedőig tart, ott vissza kellene válltani!
Odaértünk!
Már majd nem megállt a gép, mikor egy hatalmas reccsenés kíséretében váltottam vissza ahová sikerült, EGGYESBE!!! 
A döbbenettől már csak a rántás volt nagyobb, dőlt a platón mindenki egymásra!
Én meg közömbös arccal végignyomtam az emelkedő tetejéig EGGYESSEL!!! 
Bőgő motorral, csigalassúsággal cammogva értünk fel, mert válltani azt nem mertem! Onnan NEGYEDIK és már fent is voltunk!
Az őrnagy elvtárs csak kiszálláskor tudott megszólalni és halkan megjegyezte!
- Maga többet ne jöjjön értünk! – mondta!
Ezt a kérését örömmel teljesítettem!



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 42
Tegnapi: 88
Heti: 241
Havi: 1 531
Össz.: 545 287

Látogatottság növelés
Oldal: katona történetek
tauben, pigeon, porumbei, postagalamb GÁSPÁR ISTVÁN - © 2008 - 2024 - pannonmaraton.hupont.hu

A Hupont.hu weboldal szerkesztő segítségével készült. Itt Önnek is lehetséges a weboldal készítés.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »