A HOSSZÚTÁV

Írta: Anker Alfonz (1979)

  Magyarországon a hosszútávú versenyzésnek mindig hagyományai voltak. Abban az évben amikor Horváth János híres rákospalotai tenyésztő, csodálatos képességű 393/31 kkh-je  országos championgalamb lett – 1933-ban – akkor például a következő programot röptették. Hegyeshalom 155 km, Melk 300 km, Passau 440 km, Regensburg 550 km, Nürnberg 646 km, Frankfurt 810 km, Aachen 1050 km. Hét verseny 3952 díjkm. Tulajdonképpen nem sok út, de jó erős.

  A háború kitöréséig nagyjából ez volt a program, majd utána az első években csak 250 km-es belföldi versenyek képezték a bajnokság alapját. Külföldről 1951-ben röptettünk megint, először Csehszlovákiából, majd 1952-ben következett újra az első komoly hosszútávú út: Schwerin, ami Rostokkal egyenértékű. Nem emlékszem már hány galamb indult Nagy-Budapestről, de azt tudom csupán négy galamb tudott aznap hazaérkezni, melyek egyike a mi Ramóna nevű tojónk volt. Ezután folyamatosan röptettük Berlint, Rostokot. Tisztán kiolvasható volt a listák tanulmányozása során, hogy az aznapos galambok száma, szériaszerűen nőtt, sőt már Szeged tájékán is adódtak aznapos madarak, pedig ott a táv 1000 km feletti! Világosan felismerhető volt a tendencia, hogy az állományok az évek során ráhangolódtak ezekre a távokra, s a fejlődést nem lehetett nem észre venni.

  A hatvanas években a Délkerületiek is felismerték, hogy az Olimpián két év alatt 10 ezer díjkm-es madarakat úgy lehet kiállítani, hogy nem röptetnek hosszútávot, hanem csak rövidebb távokat, de azt sokat. Ezeken a galambok hetente kosárba kerülhettek és a legjava – emlékezzünk csak Rucz János nagyszerű madaraira – valóban 10-11 ezer díjkm-t mutathattak be a listáikon. Ez aztán új irányzatot hozott, melyben a Mátravidéki Erőmű versenyzői jártak az élen. Aradi László a kor vitathatatlanul legnagyobb versenyzője, például szombaton Drezdából élen jött madarait, délután berakta Mosonmagyaróvárba, s nemegyszer onnan is díjat hoztak a szerencsétlenek. Ez volt a „nem hosszú, de minél több út” koncepció maximuma. Így egy darabig elfelejtődtek a hosszútávok. A hetvenes években újra felélesztették az országos bajnokságot hosszútávú versenyek formájában. Erre egyre nagyobb mérvben odafigyeltek igen széles körben a tenyésztők. Sajnos az akkori szövetségi tűzhöz közelebb lakó tenyésztők zöme érdektelennek látta magát ezeken a versenyeken, amire – nem törődvén a köz legalább kétharmados többségének véleményével – eltörölték megint ezt az országos hosszútávú bajnokságot. Azóta csak egyes kerületek – legfőképpen a Nyugat – szorgalmazták tovább a hosszútávú utakat, igen helyesen. Most a közvélemény nyomása egyre erősebb lévén, újra előtérbe kerül a gondolat. Ezt mind szakmai, mind érzelmi okokból teljes mértékben támogatom.

  Miért nem lehet meg egy ország postagalambsportja hosszútáv nélkül? Mert a galambok minőségének legjobb karbantartója mindig a hosszútáv. Természetesen erős mezőnyt feltételezve, 800-1000 km-es élgalambok kizárólag olyanok lehetnek csupán, amelyeknek a szervezete, a teherbírása jóval nagyobb az átlaggalambénál. Hosszútávú menővé csak olyan madár lehet, melyek többet bírnak, szívósabbak küzdenitudóbbak, értelmesebbek. A rövid és középtávú versenygalamboknál a szervezet, a szívósság, intelligencia viszonylag kevésbé alapfeltétel, annál inkább a gyorsaság. Ez abból következik, hogy kevesebb órát szállítódnak, kevesebb órát repülnek, nem megy az erőkifejtés kötélszakadásig. Ez hosszabb időtávon azután, igen fontos képességek leépüléséhez vezet a fajtában, a degeneráció veszélyét hordozza.

  Minden országban észrevehető, hogy a nagy tenyészhatású nemesítőanyagot az állományokra elsődlegesen a hosszútávú híres törzsek madarai adják. A nemzetközi élmezőnybe tartozó rövid és középtávú állományok legtöbbjének vérében ott találjuk a hosszútávú nagymenők madarainak vérét.

  Belgiumban és Hollandiában a hosszútávok soha nem látott reneszánszukat élik. Ott ahol ezelőtt 20 évvel csak kb. 300-as szűk elit foglalkozott ezeknek a röptetésével, ma ötvenezerre tehető azoknak a száma akik ennek hódolnak. Nem is csoda, ha igazi nemzetközi rangja csak a hosszútávon elért eredményeknek van. Fenomenálisnak kell lennie annak a középtávú versenyzőnek, aki világhíres akar lenni. Ez valahogy úgy van, mint a profi ökölvívásban. Jóformán alig hallunk valamit arról, ki a középsúlyú világbajnok, az alacsonyabb súlykategóriákról nem is beszélve. Amit mindenki tud, ami mindenki szemében valami: az a nehézsúly. Így van ez a rövid, a közép, és a hosszútávú versenyzés tekintetében is. Ha pedig a széles világ így gondolkodik – s van komoly szakmai alapja is annak hogy így tesz -, akkor mi se dugjuk homokba a fejünket.

  A hosszútávú versenyek két kategóriára oszlanak, egyikük az aznapos, másikuk a maratoni hosszútáv. Utóbbi alatt 900-1100 km-es versenyeket értjük. Ilyenek: St. Vincent, Perpignan, Narbonne, Pau, Barcelona, Dax, San Sebastian.

  Az egynapos hosszútávokon, 650-850 km, többnyire az egész ország azon versenyzői részt vesznek, akik a megadott gyűjtőhelyekre odaviszik a madaraikat. Gyönyörű versenyek. Itt kemény, küzdenitudó, szívós és gyors galambokra van szükség. Nagyon ritka esemény, hogy ilyen helyeken kedvező időjárás miatt egészen rövid idő alatt záródik a díjlista. Ahhoz igen nagy hátszél kell, mint a tavalyi Holland St. Vincenten. Az első galambok többnyire 1000 m körüli átlagsebességgel jönnek, és ilyen utakon nem hozza haza egyik a másikat, a gyenge galambok nem bírnak lépést tartani, menthetetlenül lemaradnak. Ami ezeken az utakon többször is kitünteti magát, annak minősége felől biztosak lehetünk.

  A maratoni utakon mindez még jobban élére állított kérdés. Ezek azok a versenyek, amelyeken nemzetközi versenyeket rendeznek, mert a nagy dúctávolságbani differenciák itt ütköznek ki legkevésbé. Ezeken tehát mindenki egyszerre, egy mezőnyben vesz részt, és ez adja meg a Barcelona, Marseille, St. Vincent, Dax versenyek óriási rangját. Nem véletlen végeredményben, hogy az itteni élgalambok árfolyama a tízszerese is lehet más távolsági kategóriák hasonló mezőnyeihez képest. Ezek az utak évek, évtizedek során, olyan állományokat termelnek ki, melyek örökletes adottságaiknál fogva teherbíróbbak a többinél, ami aztán értékes javító hatás biztosít számukra mindenféle állományban.

  Nem szabad tehát hazánkban sem elhanyagolnunk a szervezett hosszútávú röptetéseket:

1.) mert ez az egyetlen módja annak, hogy igen nagy területegységben, akár az egész országban is egyszerre, azonos úton hasonlíthassuk össze madarainkat,

2.) mert a hosszútávú versenyek madarainktól lényegesen többet követelnek, mint azok a versenyek, amelyek nem veszik igénybe az utolsó gramm erőt is. Ez a körülmény a tenyésztőket rákényszeríti az erősebb szelekcióra, a tudatosabb párosításokra.

3.) mert a kibontakozó legjobb hazai hosszútávú törzsek válnak majd a későbbi évtizedekben a hazai postagalambok legjobb nemesítőivé.

4.) mert hazánk postagalambsportjának nemzetközi tekintélyét minden egyéb között a hosszútávú versenyzési kultúránk és eredményeink biztosítják legjobban.

  Nehogy valaki azt gondolja ugyanis, hogy nemzetközi tekintélyünket az olimpiák standard kategóriájában elért helyezésünk jelenti. Hiszen mint a példák is sokszorosan bizonyítják, ebben a postagalambtenyésztésben egészen kezdőnek számító országok verik „laposra” a 200 éve versenyző, 100 ezer feletti taggal rendelkező országokat. A legutóbbi olimpiával kapcsolatban olvastam egy belga kesergő cikket folytonos, súlyos – a kiesőházban való – szereplésük miatt, s ebben leírják a tenyésztők teljes érdektelenségét. Megállapítja például a cikk, hogy a 22 ezer tenyésztőt magába foglaló antwerpeni körzetből írd és mond, 35 madarat hoztak be bírálatra, de ebből is egy fiatal volt. Elhiszi valaki a világon – bocsássanak meg érte román sportbarátaink -, hogy a román postagalambsport harmadik a világon? Nem, az olimpia a szórakozás, a barátkozás célját szolgálja. Sosem fognak formulát találni, mely a nemzetek tényleges súlycsoportját megközelítően jelezhetné. Tehát szép és jó, de nem kell túl komolyan venni.

  Az ország postagalambsportjának minőségi mutatója mindig is a hosszútávú versenyzési kultúránk és eredményeink lesznek. Ezért hát valamennyiünknek érdeke teljes mellszélességgel támogatni azt, hogy újra kiírjuk – és most már véglegesen – az országos hosszútávú bajnokságunkat, előbb egy, majd fokozatosan bővítve három, esetleg négy úttá fejlesztve azt. Adjuk meg ennek a rangját, szükséges legyen erre rendesebb nevezési díjakat fizetnünk, hogy aztán reprezentatív díjazást is biztosíthassunk neki. Eleinte – egy-két előrelátó kerület kivételével – bukdácsolni fogunk, az eredmények nem lesznek kielégítőek, mivel elszoktunk ezektől az utaktól. De azután évről-évre mindenki észreveszi az elég gyors előrehaladást.

  Nem kell mindenkinek részt vennie, csak azoknak, akiknek hosszútávot jól bíró galambjai vannak, vagy aki ilyeneket sejt állományában. Számításba jöhetnek a versenydúcban utolsó évüket abszolváló hadfiak, és azok is melyek a normáltávú versenyeken nagy erőben, de a lista után szoktak érkezni. Utóbbiak közül sok még híressé teszi magát a nagy hosszútávokon! A másik lényeges szempont, hogy ezeket a nemzeti versenyeket úgy kell megrendezni, hogy tenyésztőnként maximálisan háromgalambos csapatok jöjjenek számításba. Ne kergessük bele tenyésztőinket nagy csapatokkal a pusztulásba. Viszont tegyük lehetővé, hogy aki akar, másik három galambbal is nevezhessen.

  Az idén a Szövetség vezetősége betervezett egy maratoni, mintegy 1000 km-es versenyt korszerű szállítással. Magas díjazási lehetőségekkel. Ebben az esztendőben – kísérletképpen – az ország egész területére nézve egyetlen röpcsoportban. Úgy vélem nem kell felhördülnünk erre a tervre. Ez megfelel majd azoknak a nemzetközi versenyeknek, melyeket évente 3-5 ország részvételével rendeznek meg.

  Gondoljunk Barcelonára, Marseillre, melyben néhány környező kis ország mellett, Belgium, Hollandia és Nyugat-Németország vesz részt. Az NSZK déli része ritkábban vesz részt ezeken, mert bár sok száz kilométerrel közelebb vannak, de madaraiknak az Alpokon keresztül kellene jönni. Így is a versenyen rendszeresen részt vevők mélységi tagoltsága meghaladja a 300 km-t, és évtizedek óta nem vettük észre, hogy ez előnyt jelentett volna egy bizonyos területnek. Évtizedek óta sosem olvastam méltatlankodó írásokat a sajtóban, ahol az eredmények irrealitására panaszkodtak volna. Nálunk 50 km-ért már lecsillapíthatatlan szájtépés folyik. Ha ez így van - márpedig így van és ezt félmillió galambász tudja – akkor miért nem lehetne mindössze 200 km mélységi tagolódást jelentő országunkban ugyanezt alkalmazni? Muszáj Szombatfalván okosabbnak lenni, mint ott ahol százezrek csinálják és régen?

  Mit tesznek e nemzetközi maratoni versenyekben a kiegyenlítődésért?

1.) A nemzetközi lista mellett van külön nemzeti lista is. (De csak egy országonként. Belgium mélysége 150 km, Hollandiáé 250 km.)

2.) A mezőnyt nem hajnalban engedik fel, hanem úgy, hogy lehetőleg egyetlen galamb se érhessen haza aznap. Ezzel minden galamb számára azonos feltételeket biztosítanak. A feleresztés lehet 9-10 vagy 12-13 óra is.

3.) A díjlistán a tenyésztő neve mellett minden esetben közlik azt, hogy neki hány kilométer ez a verseny. Ezzel még egy utolsó igazságossági simítást adnak erkölcsi alap formájában.

  Amennyiben mi 1979-ben 1000 km-es nemzeti versenyünket megrendezzük az egész ország területére vonatkozóan, akkor a következőket kellene tennünk:

a.) A feleresztés idejét úgy megszabnunk, hogy aznap galamb ne érkezhessen a közelebb fekvő körzetekbe.

b.) Éjszakai stoppolások időrendi sorrendben kerüljenek helyezésre, ha ilyenek netán akadnának.

c. ) Minden tenyésztő neve mellé a díjlistán szereplő első galambjánál legyen ott az, hogy hány km-t repültek madarai.

d.) A feleresztést lehetőleg péntekre kell tenni, hogy szombat estig a normális lefolyású versenyek be is fejeződjenek, mint ahogy ez másutt is van.

  A bajnokság eredményét közlő táblázaton – AMINT AZT MINDEN BAJNOKSÁGRA NÉZVE IS KÖTELEZŐVÉ KELLENE TENNI – szerepeljen minden tenyésztő eredménye után az összesen elért egyéni helyezési százalékarány is.

---

Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!

Oldal: Anker A hosszútáv
tauben, pigeon, porumbei, postagalamb GÁSPÁR ISTVÁN - © 2008 - 2025 - pannonmaraton.hupont.hu

A Hupont.hu weboldal szerkesztő segítségével készült. Itt Önnek is lehetséges a weboldal készítés.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat