tauben, pigeon, porumbei, postagalamb GÁSPÁR ISTVÁN

Általános ismeretek.

A házigalamb származása és domesztikációja: A napjainkban ismert sok száz galambfajta közös őse a parlagi galamb volt, amelyet voltaképpen a ma is vadon élő s z i r t i galamb (Columba Livia ) háziasított változatának tekintünk.

A domesztikáció kezdete i.e. 3000 körülire tehető.

A galamb ízletes húsát már az ókori népek is ismerték. Feltehetően elsősorban hústermelése miatt háziasították.

A szirti galamb jelenleg is megtalálható Ázsia, valamint Nyugat és Dél-Európa különböző területein. Háziasított változata, a parlagi galamb pedig -a s a r k v i d é k kivételével - az egész földkerekségen elterjedt. Félvad természetét mindmáig megőrizte.

A szirti és a parlagi galamb monogám állat. A költéshez, neveléshez néhány szál gallyacskából hevenyészve összerakott fészket készít.

Kifejlett testtömegük 300- 400. gr. ( Postagalambok általában 450-500. gr.-osak) Egy költéshez a tojók két tojást raknak, a tojások tömege 15-16. g. A fiókák 17-18.nap alatt bújnak ki a tojásból,kezdetben világtalanok,testüket sárga pihézett takarja. A költésben, nevelésben mind a hím, mind a tojó részt vesz. A szülők kezdetben b e g y t e j j e l etetik a fiókáikat ( a begytej a begy belső falán képződő, vitamin és fehérjedús táplálóanyag) Öt-hat nap elteltével a begytej mennyisége fokozatosan csökken és a szülők mind nagyobb mennyiségben etetik kicsinyeiket a szabadban keresett ( vagy részükre biztosított ) begyükben felpuhított szemes eleséggel. Ez jórészt különböző gabona -magvakból tevődik össze.

Ilyenek:

• Kukorica,
• Napraforgó,
• Búza,
• Köles,
• Borsó,
• Fénymag,
• Édescirok,
• Szója,
• Lenmag

A fiókák 4-5 hetes korukra teljesen kifejlődnek, majd a szülői fészket elhagyva önálló életet kezdenek.

A szirti és a parlagi galamb között eltérés mutatkozik a költés gyakoriságában.

Míg a szirti galamb évente kétszer - legfeljebb háromszor- költ, a parlagi galamb ötször-hatszor is.

Ez a különbség döntően a szirti galamb zordabb, illetve a parlagi galamb kedvezőbb életfeltételeivel magyarázható.

Az ember az idők folyamán több száz galambfajtát tenyésztett ki. Napjainkban is újabb és újabb fajták,fajtaváltozatok létrehozásáról szerzünk tudomást. Ezt a galamb faji adottsága, tulajdonságainak nagyfokú változékonysága teszi lehetővé.

A sok száz fajta egyik csoportját a sportnak hódolók céljából tartott galambok alkotják, ilyenek pl. a p o s t a g a l a m b o k.

Ezeket a hosszantartó repülésre, versenyzésre nemesítették ki.

Kor és ivar szerinti elnevezések:

A különböző korú és ivarú galambokat a következő közhasználatú elnevezésekkel illetik:

• Hím: a kifejlett ( ivarérett) hímivarú egyed,
• Tojó: a kifejlett ( ivarérett) nőivarú egyed
• Fióka: a szülők által nevelt utód, naposkortól 28- 30 napos korig,fészekhagyásig,illetve leválasztásig.

Tenyésznövendékek: a továbbtenyésztésre meghagyott egyedek a leválasztástól a tenyészérettségig általában 7-8 hónapos korig.

Ivarérett galambok: a már életképes ivarsejteket termelő,ezáltal szaporodásra képes növendék az ivarérettség fajtától függően 4-5 hónapos korban következik be. Az ivarérett egyedek testi fejlettsége és hormonális rendszere még nem alakult ki megfelelően, ezért tenyésztésre (szaporításra) még nem alkalmasak.

Tenyészérett: galamb a teljes fejlettségének 4/5 részét elért galamb, a tenyészérettséget általában 7-8 hónapos korban éri el.

Életmódbeli sajátosságok:

A házigalamb ( fajtatiszta galamb ) életmódját sajátos szokások,viselkedésformák jellemzik ezek zömmel a költési ösztön különböző megnyilvánulásai.

Párba állás:

Már az ivarérett galambokon megfigyelhető,hogy egyre intenzívebben jelentkezik párba állási ösztönük, és igyekeznek minél hamarabb megtalálni leendő partnerüket. Ugyanez tapasztalható a párjukat elvesztő ( pl. röptetések alkalmával el maradt ) egyedeken. Régi párjukat általában rövid időn belül elfelejtik, hamarosan új partnert keresnek. Minthogy a pár nélküli galambok jövendő párjuk tekintetében nem válogatósak, a párban lévő egyedeket is folytonosan zaklatják ( ez a hím egyedekre vonatkozik) ezzel veszélyeztetik a többi pár költésének biztonságát ( tojástörések )

A hímek a pihenni vágyó tojókat zaklatják,mivel azok nappal nem tartózkodnak a fészekben,a páratlan tojók pedig kacér viselkedésükkel fogadják a párban lévő hímek alkalmi udvarlását és ezzel elterelik azok figyelmét a költési és nevelési -kötelezettségekről-

A hím -udvarlásának- jellemzője a turbékolás,miközben szárnyait leeresztve egyhelyben forog. Egyidejűleg faroktollait szétterítve a talajt söpri.

A tojó ezt ismétlődő fej-és törzsbuktatással,szárnyainak leeresztésével fogadja Az udvarlásra reagáló tojót a hím lefoglalt fészekhelyén búgó hangon hívja. Ott egyre hosszabb időt töltenek és rövidesen megkezdik a fészekrakást. Fészekanyagot,szénát,szalmaszálat egyéb gallyacskákat hordanak,de ezt általában a hím hordja be a fészekbe és ott a tojó rendezgeti.

Minél intenzívebb a fészekrakási tevékenység ,annál gyakrabban észlelhetjük a leendő partnerek párzását is. Ilyenkor már biztosra vehetjük a párba állás tényét,rövidesen várhatjuk a költés megkezdését.

A párba álláshoz szükséges időtartamot a galambok vérmérséklete és környezet hatásai együttesen determinálják Így vannak párjelöltek,amelyek viselkedésükkel néhány óra elteltével elárulják a párba állási hajlandóságot: a másik végletben 6-8 nap is eltelhet,amíg a két galamb érdeklődést tanúsít egymásiránt. Az utóbbi eset főként akkor következik be,amikor a költő galambot másik partnerjelölttel akarjuk párba állítani ( á t p á r o s í t á s ) Néha két egynemű galamb párba állását is észlelhetjük. Ez leginkább ivarérett növendékek között fordul elő. Az ilyen párokat mielőbb szét kell választani, és nem szabad engedni,hogy azonos állománycsoportban maradjanak.

A párba állás bekövetkezhet szabad párválasztás útján is- amikor az egyedek maguk találják meg párjukat - vagy tudatos emberi beavatkozással.

A szabad párválasztás hátterében a galamb ősi ösztöne áll, amit a korszerű galambtenyésztésben is hasznosíthatunk. Lényege az,hogy azonos mennyiségű egyed legyen beólazva, így meg találják párjukat. Az emberi beavatkozással történő párosításnak a tenyésztői munkában van jelentősége,amikor is a tenyésztő maga választja ki a párosítandó partnereket. - Törzstenyészet, vonaltenyészet vagy szoros rokontenyészet.

A párzások időszakában a hím nemcsak hívja ,hanem hajtja is a párját a fészekre. Amint a tojó a lefoglalt fészekhelyet elhagyja,a hím azonnal követi, és igyekszik azt mielőbb visszaterelni. Hajtás közben a tojófejét és testét a hím csőrével �vágja�. Az agresszívebb hímek még enni sem hagyják párjukat,azok csak � lopva� tudnak egy kevés eleséghez jutni.

Fészekrakás:

A galambok többsége csak hevenyészett fészket rak. Vannak azonban olyan párok,amelyek kivételesen sok fészekanyagot gyűjtenek össze, és olyanok is, amelyek éppenséggel semmit sem, és csak a csupasz fészekhelyen költenek. A fészekrakás elsősorban a hím szorgalmától,buzgóságától vagy hanyagságától függ. Kicsi gallyakat- amit a galamb egyébként nagyon kedvel - ne tegyünk elébük,mert annak kiálló részeibe a galamb lábgyűrűje beleakadhat, s ezáltal a tojást vagy a fiókát a fészekből kiránthatják.

Párzás:

A galambok párzási ingerét sajátos szexuális előjáték váltja ki. Ez azzal kezdődik, hogy a két galamb egymás mellett állva ismételten szárnya alá veti a fejét,majd egymás csőrét összefogva több ízben � csókolóznak� A párzási ingerállapot egy-két perc alatt bekövetkezik,amikor is a tojó ülőhelyzetben,kissé szétterített szárnnyal fogadja a párját. Párzáskor a hím a szárnyaival egyensúlyozza magát. A párzás aktusa csak néhány másodpercig tart. Bekövetkeztének utójátékaként süllyesztett testtartással tesznek néhány lépést. ( sleppel), majd ezt gyors, páros tovarepülés követi. Költés előtt több alkalommal is párzanak a galambok,sőt az első tojás lerakását követő napon is.

Költés:

Amikor a tojó mind hosszabb időt tölt fészekhelyén,ez már a tojásrakás közeledtét jelenti. Ilyenkor a kézbe vett és farral lefelé tartott galamb kloákáján a tojás általában már kitapintható. Az első tojás lerakása a párzások kezdetétől számított 10-12. nap délutánján 16-18. óra között várható. A tojó mindig állva marad a fészekben,amíg a második tojást meg nem tojja. ( vannak kivételek amikor rá ül,de nem ez a jellemző) Ez két nap múlva délelőtt 10-12 óra között esedékes. Ténylegesen ekkor kezdődik a költés. Ennek folyamán a hím 9-10. óra között váltja a párját, és este 17-18.óráig ül a tojásokon,a tojó pedig ennek megfelelően estétől másnap délelőttig. A költés 4-5. napján biológiai ellenőrzéssel győződhetünk meg a tojások termékenységéről és embrionális életképességéről - tojások lámpázásával - sötét helyiségben mesterséges fényforrással való átvilágítással.

A termékeny és élő csírának ilyenkor már jól kivehető érhálózata és élesen elhatárolható légkamrája van. Az elhalt csírát viszont csak egy vércsík vagy vérfolt jelzi,ami rendszerint a héjhártyához tapad. Erezettség nem látható és a légűr alsó határvonala elmosódott. Terméketlennek nevezzük az úgynevezett üres tojást,amelyben az életnek semmi jele nem látható. Egy hét elteltével a tojás mészhéja eredeti fehér színét elveszíti. Az élő embrión kezdetben rózsaszínű,majd fokozatosan sötétülő - szürkülő - árnyalatúvá válik. Felülete kifényesedik,amit a galamb testének súrlódása idéz elő. Terméketlenség esetén a tojáshéj fehér marad. Embrionális elhaláskor pedig foltosan feketés árnyalatú lesz. A galamb tojásainak tömege - friss állapotban 15-16.g. A fiókák a költés 17-18-ik napján bújnak ki a tojásból. Testtömegük 15-20.g. körül van.

Nevelés:

A szülők nem csak a költésben,hanem fiókáik nevelésében is osztoznak. Együtt melengetik, táplálják kicsinyeiket. A nevelés első időszakában éppen úgy váltják egymást mint a költés alatt. A fiókák 5-6 napos korban kezdenek erőteljesebben tollasodni ( ekkor már gyűrűzhetőek is) és 8- 10 napos korban már annyira kitollasodnak, hogy csak időszakonként és éjjel igénylik a szülők testmelegét. A fiókák csukott szemmel jönnek a világra,szemrésük 36. óra múlva tűnik elő. Kezdetben 4-5 napos korig kizárólag begytejjel táplálkoznak. Ez a rendkívüli értékes beltartalmú, sárga színű, pépes táplálóanyag a szülők begyében képződik. Az agyalapi mirigy hormonális hatására a begy belső fala megvastagodik, és a beállott bővérűség következtében sarjadzásnak indul. Az elhalt hámréteg folyamatosan leválik és a begy víz és nyálkaanyagával összekeveredve begytejjé képződik.

SZŰCS és SZÉCSÉNYI adatai szerint

• A begytej 67-68 % vizet
• 13-18 % fehérjét
• 10-12 % zsírnemű anyagot
• 4-5 % szénhidrátot
• 1-2 % ásványi anyagot

A és B vitamin- komplexumot tartalmaz.

A begytej összetétele meglehetősen változó, így például vitamintartalma a nevelés második napján megduplázódik.

A nevelés időszakának első felében ( már az első napokban is) rendkívül fontos a megfelelő vitamin és ásványi anyag ellátást biztosítani, a megfelelő fejlődés érdekében. Ez elsődlegesen is az intenzív körülmények között tartott állománynál el engedhetetlen követelmény.

A begytej konzisztenciája néhány nap után kissé darabossá válik ,majd napról napra durvább szerkezetű lesz. A nevelés 5-6. napját követően a szülők a begyükben puhult magvakkal is kezdik etetni fiókáikat. Ennek mennyisége a fiókák gyarapodásával párhuzamosan növekszik, a begytej képződése pedig ezzel arányosan fokozatosan csökken és 10- 14. napos korra meg is szűnik Ettől kezdve a fiatal galambok kizárólag a szülők begyében puhult eleséggel táplálkoznak. A nevelés második szakaszában már erre nincs szükség, a szülők gyors táplálkozása után nagy mennyiségű ivóvízzel hígítják fel begytartalmukat és azonnal sietnek fiókáik étvágyát kielégíteni. A galamb öklendezés formájában juttatja az eleséget fiókája szájába. Ilyenkor a kisgalamb a szülő szájzugába dugja csőrét, majd öklendezési inger kiváltódásával megtörténik az eleség átadása.

A gyorsan fejlődő kisgalamboknak mind több táplálékra van szükségük. Két hét elteltével már - síró- hangon, szárnyaikat csapkodva követelik szüleiktől az eleséget. Néhány hetes korra már annyira kifejlődnek, hogy elválaszthatók a szülőktől - 20- 25. napos korban - és önálló táplálkozásra szoktathatók. A párosan kelt fiókák között az esetek 50 %-ban találunk eltérő ivarúakat, 25- 25 %-os arányban pedig mindkét egyed hím, illetve nőivarú. Az eltérő ivarú fiókapár közül a hím általában gyorsabban fejlődik,végső testtömege is nagyobb. Továbbtenyésztés szempontjából alkalmatlannak kell minősíteni az olyan költőpárt,amelynek hím és nőivarú ivadékai fejlődésében túl nagy különbség tapasztalható.

Ennek leginkább az a magyarázata,hogy a hímivarú fiókában túlzott agresszivitás alakul ki az eleség követelésére, így nőivarú testvére alig vagy egyáltalán nem jut eleséghez. (kelésgyengeség is előidézheti) Az utóbbi ezért fejlődésben lemarad, lesoványodik, súlyosabb esetben el is pusztulhat.

A tollasodó fiókákban védekező ösztön is kifejlődik. Emberi beavatkozáskor ( ilyenek a fogdosás, vagy idegen galamb közeledése ) begyüket felfújják és csőrükkel vágnak, csapkodnak. Egyes megfigyelések szerint az ilyen egyedek felnőtt korban agresszívebbek lesznek.

A galamb táplálkozása:

A galamb növényevő madár,eleségének döntő mennyisége különböző magféleségekből áll. Intenzív tartásban a kultúrnövények szemterméseiből állíthatjuk össze táplálékukat.

Vízigény:

A galambok különösen a nevelés idején fogyasztanak sok ivóvizet. A galamb a vizet iváskor felszívja, ezért legalább 3-4 cm mélységű vízből tud csak inni. Az ivóvízen kívül fürdővízről is gondoskodni kell,amit tulajdonképpen tisztálkodás céljára igényelnek a madarak. Ehhez megfelelő edényben, kb. 20- 25. cm-es vízmélységről kell gondoskodni. Ebbe a madarak ( galambok ) rendszerint beleállnak, tollazatukat felborzolják és a testüket belemártják a vízbe. Ez idő alatt csőrük segítségével is vizezik testüket. Fürdés után megfelelő - napos, huzatmentes - helyet keresnek felszáradásukhoz. Száradás közben féloldalt dőlnek és csőrükkel tollazatukat rendezgetik. Nyáron hetenként ( versenygalamboknál a hazatérést követő második napon ) , télen 10-12. naponként egy alkalommal kell fürdővizet adni a madaraknak. ( kivéve a fagyos napokat amikor komoly mínuszok vannak) Fürdés után a vizet el kell távolítani, hogy ezzel elkerüljük annak ivóvízként való felhasználását.

A tojás képződése:

Tojásnak nevezzük a galamb petesejtjét a petevezetőben és tojástartóban rárakódott rétegekkel együtt.

Annyiban különbözik az emlősök petesejtjétől, hogy a petevezetőben az élettani rendeltetésének megfelelő tápláló f e h é r j e r é t e g és kettős védőburok, a héjalatti pergamenhártya és mészhéj veszi körül. A pete a bal oldali fürtszerű petefészekben képződik. Az érő sziket (tojássárgáját) két hártya burkolja. Az egyik a belső un. Peteszik-hártya, mely az egész tojássárgáját körülveszi. A másik sokkal erősebb külső hártya a petefészekhez köti a tojássárgáját.

Ha a peteszik megérett, a tüszőhám meghatározott irányban a harántsáv alakú szegély mentén megreped. A kiszabadult petesejt a petevezető tölcsérbe vagy néha a tölcsért elkerülve a hasüregbe kerül. A burok kehelyszerű alakban marad vissza és fokozatosan elsorvad. Ha a pete a hasüregbe esik ( hirtelen ijedtség, ütődés, ) akkor a hasüregben rétegződik vagy felszívódik. Ha ez gyakori,akkor hashártyagyulladást is okozhat,mely elhullással járhat együtt.

A peteszik érését és leválását a hipofízis gonadotrop hormonjai szabályozzák.

A szőlőfürtszerű bal oldali petefészekben néhány petesejt rohamos növekedésnek indul. Átmérője naponta mintegy 4 mm-rel nő, körülbelül 14. nap alatt éri el teljes nagyságát.

A kifejlődött peteszik leválását ( obuláció) vagy hipofízis elülső lebeny kivonattal tudják előidézni. Az uterusban levő kész tojás megtojását (ovipositio) pedig a hipofízis hátsó lebeny oxitocin és vazopresszin hormonjai szabályozzák. Kimutatták azt is, hogy a tojás megtojása és következő petesejt leválása között kb. 1.óra telik el. A röviden vázolt élettani tényezők tehát fontos szerepet játszanak a tojás képződésben annak ciklusosságában. A petevezető tölcsérbe került pete balról jobbra forogva halad át a petevezető öbölnek nevezett szakaszán. Ennek a szakasznak mirigyei választják el a sűrű fehérjét és a sarkok felé haladó,csavarodott jégzsinórt. A jégzsinór tartja a sárgáját központi fekvésben. Ezután a petesejt a petevezető szorosan halad át,ahol a pergamenhártya,valamint a fehérje hígabb rétegének egy része képződik. A petevezető szoros belső mérete határozza meg a tojás alakját.

Ha az átmérő viszonylag nagy ,úgy rövid,gömbölyű ellenkező esetben pedig hosszúkás, megnyúlt tojások jönnek létre.

Ezután a tojás az un. Tojástartóba kerül. A tojástartó felső részén választódik el a híg fehérje, mely a héjhártyán keresztül nyomul át. A tojástartó középső részén alakul ki a mészhéj, az alsó részén pedig a tojáshéj színét adó hártya ( katikula ). Kiszámították, hogy a tojás képződéséhez összesen 25.óra 22.perc szükséges.

Nagyszámú megfigyeléssel megállapították azt is, hogy a tojás többnyire a hegyes (keskeny) végével jön a külvilágra

Rendellenes tojások azonban ritkán fordulnak elő.

A rendellenes tojások kialakulása mindig a petefészek a petevezető valamely részének hibás működésére, vezethető vissza.

A tojás alkotó részei:

A tojás alkotó részei szabad szemmel nézve tojássárgájára, tojásfehérjére és mészhéjra különülnek el.

A tojásnak állaga általában:

• Szik 30 %
• Tojásfehérje: 58,5 %
• Mészhéj: 11,5 %

A tojássárgája (szik) két részből áll:

A vastagabb, zsírosabb sárga vagy táplálószikből ( tulajdonképpen a hétköznapi értelemben vett sárgája) és vékonyabb, zsírszegényebb fehér vagy peteszikből. A fehér vagy peteszik köpenyszerűen burkolja be a csírakorongot.

Az egész tojássárgáját, tápláló és petesziket együtt egy vékony ( 12- 13 mikron vastagú) áttetsző szikhártya veszi körül.

A tojás sárgájának vegyi összetétele:

Vegyi összetétele:

• Víz: 46 %
• Fehérje:17 %
• Zsír: 11 %
• Lecitin:1,5 %
• Koleszterin és hamu: 1,5 %

Hamu főképpen foszforban (67%) kénben és vasban gazdag.

A tojássárgája tartalmaz ezenkívül A, D, B1, B2, és E vitaminokat is.

Minthogy a sárgája lipoidokban ( Lecitin,koleszterin) gazdag,ezért az oldalán fekvő tojás sárgája mindig felfelé törekszik.

A tojás fehérje:

A tojás fehérje ( albumin stb.) több rétegből áll: a jégzsinórból, a külső és belső sűrű, valamint a híg fehérjerétegekből. A sűrű fehérje az egész fehérjének nem egészen fele ( 40%) A tojásfehérje nagyrészt proteinből áll, de kevés cukrot és zsírt is tartalmaz.

Vitaminokban szegény, kivéve a B2-vitamint. Kívülről a kétrétegű belső héjhártya burkolja,mely a tojás tompább végén két lemezre szétválik és a légűrt ( légkamrát) alkotja.

A tojáshéj:

A tojáshéj legnagyobb részét kb. 91-93 %-ban szénsavas mészből, 0,5- 2,0 %-ban foszforsavas mészből és 6,9 %-ban szerves anyagból áll.

A tojáshéjképződéshez feltétlenül szükséges megfelelő mennyiségű k a l c i u m i o n jelenléte a tojástartóban,valamint a k a r b o n á t i o n jelenléte a tojástartó váladékában. Segítségükkel alakul ki a héj kalcium .karbonát szerkezete.

A tojáshéj vastagságát csökkenti a takarmány D-vitamin hiánya, a hiányos mészellátás, és az esetenként előforduló fehérje túletetés.

A tojástartó azonban nem tartalmaz kalciumot,hanem a szükséges i o n o k a t intenzív működés mellett a vérből választja ki.

A megfelelő kalciumellátásban részesülő madarak a tojáshéj képzéséhez szükséges kalciummennyiséget feltehetően a véren keresztül a takarmányból nyerik. Bizonyos mértékig azonban csontjaik mészkészletét is mozgósítani tudják. Az egyes csontok demineralizációja nem egyforma. A legfontosabb mésztartalék a lapos csontokban van, mészmentes takarmányozás esetén 4.tojás termelése után a bordák az eredeti hamutartalmuk 61,a mellcsontok 58 %-át képes leadni, míg a combcsontban a csökkenés 44 a kulcscsontokban és hallócsontokban 41 %, a karcsontokban 33, a lapockacsontban 32, a lábszár csontban és a lábközépcsontban 22, a koponya csontjaiban 10 %-ék.

Ha a hormonális kontrollmechanizmus nem működik,akkor a csontozat demineralizációja progrediál, és kifejlődhet a végtag bénulás. Jóllehet a mobilis mészkészlet a lapos csontokban a csontvégeken és a meduláris csontállományban található,a szervezet mészháztartásában részt vesz a kéregállomány is,mert ezek kölcsönhatásban vannak egymással és a medulláris állomány csökkenését a kéregállomány pótolja.

A mészhasznosítás hatásfoka:

A mészhasznosítás hatásfoka a szükséglettől és az ellátástól függően igen széles határértékek között változhat. A szűkös k a l c i u m e l l á t á s esetén ( 2 % Ca) a kihasználás elérheti a 75- 80 %-ot is,de az adag növelésével 40-55 %-ig csökkenhet. Ebből azonban nem következik,hogy a mészadag növelésével a visszatartás, a tojáshéj minősége bizonyos határértékek között nem fokozható.

Nyáron a h ő t r e s s z hatására csökken a kihasználás,és a vér Ca-tartalma is kisebb, ami a tojáshéj elvékonyodásához,szilárdságának csökkenéséhez vezet. A folyamat részben a p a j z s m i r i g y működésével kapcsolatos, és a tireokalcitonin-szint csökkenésével hozzák összefüggésbe

A mészhéj elvékonyodásának másik oka is lehet pl.: a hiperventilláció.

A magasabb hőmérséklet hatására meggyorsul a légzés,élénkebb CO2-leadása,így kevesebb CO3-áll a tojásképződés céljára.

A tojáshéj elvékonyodásának megszüntetésére több fél kísérletet végeztek,mely pozitívnak bizonyult,de el mondhatjuk minden kétséget kizárólag,gyakorlatilag a mészadag növelése a legfontosabb.

Termékenység:

Termékeny az olyan tojás,amelyben a megtojás pillanatában életképes zigóta van.

Takarmányozás, vitamin ellátás:

Alapvető jelentőségű tehát a takarmányozás,különösen a takarmány fehérje, A és D vitamin tartalma � a takarmány bel tartalmi értéke -

A rokontenyésztés az eddigi tapasztalatok szerint rontja a tojások keltethetőségét,de befolyásolhatja a 30-35. fok feletti hőmérséklet.

A takarmányozás befolyásolja a keltethetőséget is, de lényeges a megfelelő ásványi anyag és vitamin ellátás.

Különösen fontos a takarmányfehérje mennyisége és minősége az A, D3,B2,B12. vitaminok,valamint a mész, a foszfor,a mangán é szelén adagolása.

A megfelelő mészhasznosítás feltétele: az opotimális D-vitamin-ellátás. D- vitamin hiányában csökken a mész kihasználása, és a vér Ca-tartalma kisebb. Emellett a D-vitamin-hiány a p e t e f é s z e k működését is gátolja, azonkívül a tojásban a fejlődő e m b r i ó sem nélkülözheti a D-vitamint. A D-vitamin adagjának növelése a normál ellátással szemben nem előny ugyan a mész hasznosításban, de a D-vitaminszintet ( 1:10- 1:5) feltétlenül arányosan kell növelni az A-vitamin adaggal, mert a két zsírban oldódó vitamin között kompetitív antagonizmus van.

Bizonyított tehát,hogy mennyire fontos szerepe van az ásványi anyag ellátásnak, a vitaminellátásnak a tervezett,kellően megszervezett galamb - tenyésztésben.

Ellenálló képesség:

Általában a galamb szervezetének a betegségekkel, a környezet megváltozott viszonyaival szembeni magatartását értjük.

Egészségi állapot:

Tartós teljesítőképességet csak egészséges állatoktól várhatunk. Az életerős galamboknak tollazata csillogó,szemei ragyognak, az életerős egyedek szorgalmasan mozognak,repülnek.

Az állomány tenyéssz értéke nagymértékben csökken ha kórokozókat visz át az utódokba a tojáson keresztül ( pl. Salmonella)