EZ IS, AZ IS…

Írta: Anker Alfonz (1979)

  Idén három hónapot feküdtem szívbetegséggel kórházban, de most jól érzem magam. Így hát megint felébredt bennem a közlési vágy. Legelső sorban is mesélni szeretnék sporttársaimnak, hiszen annyi mindent tudok, melyet jó volna ha mások is tudnának. Betegségem alatt többször is felötlött bennem, milyen kár, hogy egy emberrel együtt elfogy az is, amit tudott, pedig mennyire hasznos lenne az a többieknek. Valami komolyan felépített nagy témakörhöz hiányzik az energiám. De egy ilyen „Ez is, az is…” cikksorozat, úgy vélem érdekes lenne a többség számára.

  Nemrég nálam járt immár negyedszer holland barátom Gerard van der Pluym Roosendaalból. Minél többet van itt, annál mélyebben látok bele, a belga és holland postagalambsportba, melyet hiába tanulmányoz az ember a szaklapok után harminc esztendeje, mint én, vagy tesz pár villámlátogatást ott, mindig hallhat valami újat, lényegeset, olyan ember szájából, aki ott él és értő szemmel látja környezetét. Mindenek előtt azt, ami a kulisszák mögött van.

  Geraard van der Pluym sokáig élt Indonéziában, volt a koreai háborúban Mc Arthur tábornok személyi szakácsa, majd egy vendéglátó egységet vezetett a feleségével s most nyugdíjas. Legjobb barátja Piet de Weerd, a világ első számú profi galambásza, a második talán én.

  Piet de Weerd külön szám. Érdemes, érdekes vele foglalkozni egy kicsit. Művelt, általánosan nagy tudású ember. Világéletében a belga hetilapok szakírója volt hivatásosan. Ez biztosíthat egy közepes keresetet, de többet nem. Van viszont egy nagy előnye: foglalkozása a híres, az éppen feltűnést keltő dúcokat meglátogatni, tanulmányozni, róluk cikket írni. Piet volt társai közül az, aki e látogatásokat nem csupán epizódnak tekintette életében, hanem e látogatásokból a lehető legtöbbet hozta ki magának azáltal, hogy tehetségét az alkalommal párosítva, ne csak nézzen ilyen helyeken, hanem lásson is. Mindent jegyzetelt, kiaknázta, hogy a világ leghíresebb galambjai végigjártak a kezében. Nagy gonddal bogozta ki származásuk részleteit. Kereste az összefüggéseket a nagy favoritok külseje és teljesítményszintje között. Kereste az ilyenek egymás közti rokoni kapcsolatait. Lassanként, - noha a valóságban kistermetű ember – egy fejjel kimagasodott a többi szakíró közül, s ma, hogy Vermeijen már nem él, mondhatni féltesttel lekörözi tudásban az összes többi kollégáját. Harminc esztendeje hetente olvasom a De Duif-ot, évek óta a Belgische Duivensport-ot, a Neederlands Postduif Orgaan-t, a Brieftaube-t, heti 100 oldalnyi postagalambsport esik be hozzám. Így nyugodtan mondhatom, eredetiségében, alkotójellegében a sok-sok szakíró-szajkó között Piet de Weerd külön világ. Ő mer újat mondani. A többi koppint újra meg újra, vagy begyepesedett és elmaradt a középkorban, mint Leon Petit, Jan Aerts és a többi kevésbé neves.

  Hogy többet keressen, írt pár csodálatos szakkönyvet, amelynek anyagával saját könyvemben – semmit nem másolva – sűrűn foglalkozom, emellett tippeket adott, pénzért, anyagilag nem, de szellemileg rászorulóknak. Például, hogy ezt a galambját tegye össze azzal, hogy vegye meg ehhez a hímjéhez az ilyen és ilyen gyűrűszámú tojót X tenyésztőtől, s hasonlók. Könyveiben százával vannak gondolatok. Mások évente két könyvet adnak ki, sok fotóval, mert az tölti az oldalszámot, és ha van tíz jó gondolatuk, azt elosztják két könyvre, mert az több pénzt hoz.

  A magyar galambászvilág számára furcsa világ ez. De ilyen. Rövidebbre fogva a szót, Piet így élt 50 éves koráig. Ekkor meghívták költségeit fedezve Amerikába. Elment tartott pár előadást, mellette meghívták, néhány dúcba szelektálni. Megtette. Kiszedett 80-100 galambból 6-8-at, ezeket megpárosította, és azt mondta a tenyésztőnek, ezeket szaporítsa, a többit hajítsa el. Alig telt el pár év, ezek a tenyésztők egyszerre felugrottak a csúcsra, a többiek nem kis csodálkozására. És ekkor kezdték keresni Piet de Weerd szolgálatait. Rövidesen 1000 dollárt fizettek neki egy-egy dúc megszűrésére, s a fennmaradók párosítása fejében. Nem ő kérte, neki kezdték ajánlani, mert többen akarták szolgálatait igénybe venni, mint amennyit teljesíthetett volna. Így van ma is. Az elmúlt 14 évben egy kisfizetésű hivatalnok emberből milliomos lett Hollandiában. Van 8 tenyészet az NSZK-ban, három az USA-ban, 2 Dél-Afrikában, melyeket patronál, s melyek fizetnek ezért neki. Ezek mellé évente egy-kettőt vállal el újként.

  Hogyan csinálja ezt?

  Vegyük a 8 német példáját. Előbb egyet választott magának, rövidesen utána hatalmas eredmény, mosoly a többi német részéről, próbálná ezt csak málunk megtenni. Megtette: mosoly másoknál, ott is megcsinálta. Ma százával szeretnének a védőszárnyai alá kerülni. Annak ellenére, hogy az ilyenek évi – írd és mond – harmincezer márkát fizetnek neki. Ez óriási összeg, de ahol pénzre megy a sport, ott kifizetődhet.

  Tehát mit csinál?

  Csodálatos a galambok képességébe történő beletapintásának érzéke. Jobb, mint bárkinek a világon. Odamegy egy ilyen kiválasztottjához, végigtapogat minden galambot. Ha extrát talál, azt kiemeli, a többit elveti. Aztán párosít. A feléhez rendszerint nem találja meg a megfelelő partnert. Ilyenkor vagy a 30-40-es kis tenyészvolierjébe nyúl és onnan azonnal elhozza a megfelelőt, vagy azt mondja: menjen uram és vegye meg itt vagy ott ezt meg ezt a galambot. Ez a maga madarának az igazi párja. Tudok esetet, amikor az így kijelölt galambot a delikvens – miután az nem volt eladó – délután közepétől reggel négyig iszogatva szerezte meg, mivel a tulajdonos már annyira kimerült a huzavonába, hogy végre odaadta. Természetesen egy kis vagyonért.

  Az ilyen pároktól azután elkezdenek költetni. Mégpedig úgy, hogy minden második pár tojást elveszik és aláhelyezik másutt. Szerinte és fia szerint – Henk galambász-állatorvos – egy tojó élete tojáskapacitása 270-300 tojás. Mindegy, hogy ezt 12 vagy 6 év alatt tojja meg. Így hát, ha egyszer valami igazoltan klasszis, akkor az költ egyvégtében télen-nyáron.

  Ha van egy klasszis hím, de az igazi párjában nem biztosak, akkor ezt 3-4 ilyen tojóval párosítják, az utódaikat fiatalon 5-600 km-ig megröptetik, kiszűrik, melyikkel a legjobb, és attól kezdve ezzel ontja tovább a tojásokat. Racionális, igazi eredmény, legrövidebb úton kicsikaró módszer. Mi lefinomíthatjuk, de azért gondolatot meríthetünk belőle.

  Ha összehozza a tenyészpárjait, akkor megadja a tippjeit, hogy a fiatalokat, egyéveseket, idősebbeket miképpen röptesse az illető, a többit őrá bízza. Ezért jár évente harmincezer márka. Garancia: három éven belül kerületi bajnokká lesz az illető. Ha nem, akkor nem fizet. Eddig mindenkinek kellett fizetnie.

  Említettem Piet saját tenyészvoliertjét is. Hollandiában tömegeket mozgósítanak az ezer km-es versenyek, St. Vincent, Dax, Barcelona majd Pau és Bergerac. Ezeket uralják koronázatlanul a Jan Aarden galambok. A Jan Aarden törzs létrehozója - a vázolt módon – maga Piet de Weerd volt. 80 %-ban a háború előtt: Delbar törzsre építette, mely értékét tekintve messze a háború utáni fölött volt. Ehhez egy-egy más galamb került még. Összesen talán 10 galambból jött létre óriási rokontenyésztés alkalmazásával ez a törzs. Ma százan és százan tenyésztik Hollandiában. Jellemző például, hogy 1978-ban is, mindegyik hosszútávú nagy verseny első díjasa, Jan Aarden galamb volt. Nos, Piet de Weerd árgus szemekkel figyeli e nagy versenyek eredményeit. Ha különösen nehéz verseny volt, mert hőség, eső, ellenszél nehezítette, akkor Piet de Weerd elmegy és megveszi azoknak a Jan Aarden törzsbeli galamboknak az anyját, vagy apját, a testvéreit, melyek e körülmények között az első hat díjat nyerték. Mivel majd minden Aarden tenyésztő egy óriást lát őbenne, hát rendszerint meg is kapja amit akar. Ezekből ad aztán patronáljainak 3-4-et, vagy amennyit szükségesnek talál. Itt-ott fordul elő, hogy más törzsből is visz valamit magához, így Hector Debou Koekelarei tenyésztő Périgeux-jének (16-szor a nagy nemzeti versenyek első 10 madara között, ilyen még nem is volt a világon!) egy hímtestvérét és öt húgát vette meg. Jellemző ez is rá. Mert adott egyet belőle Vanhee-nek, ma a legjobb Vanhee-tenyészpár egyik tagja. Adott egyet De Weert testvéreknek, kik 1977-ben Hollandia Maratonbajnokságát nyerték két galambbal. Az egyik a Perigeux húgából van. Ez az a csodálatos érzék.

  Receptje patronáltjainál megfigyelhetően a következő a párosításokban: a hihetetlenül szívós, mindent kibíró Jan Aarden galambokat az elérhető leggyorsabb vérrel teszi össze. Ez idő szerint Janssennal, Leus-szal és Van Reeth-el (J. eredet) dolgozik. A szívós, kemény állóképes galamboknak a robbanó gyorsakkal való kombinációja 750 km-ig gyors, kemény nyerő galambokat eredményez szériában.

  Genetikai magyarázata egyszerű és logikus. 1100 km + 500 km = 1600 km, mivel az intermedier-mód öröklődik, az eredmény kb. 750-800 km. Küzdenitudás, intelligencia mindkét oldalról, tehát marad az igen magas nívón, amelyet a felhasznált törzsek, és azon belül a felhasznált egyedek még inkább aláhúzottan garantálnak. A gyorsaság: nem olyan gyors, mint az 500 km-es törzsek, de gyorsabb a 6-7-800 km-es törzseknél. És ez itt a „fór”!

  E tulajdonságok öröklésmenetét könyvemben részletesen leírtam.

  Piet de Weerd egyébként ezekre az örökléstani kutatásaimra volt kíváncsi, ezért jött el 1000 dolláros napok nélkül is egy hétre hozzám Kaposvárra. Érdekes volt.

  Geraard van der Pluym is vele volt akkor, és ő azóta is idejár évente. Ő furikázza Piet-et kocsiján, mert ő egy autóbaleset folytán nem tud vezetni. Most éppen Amerikában vannak, hat hétre együtt. Geraard Roosendaalban versenyez, ahol 400 tenyésztő van. Piet párosít neki, Pluym viszont mesterien versenyez. 1977-ben megnyerte pl. az Orleans fiatalok nemzeti versenyét KRAK-om testvéréből tenyésztett fiatallal, melynek anyja Aarden volt Tepas-tól. A tojót Piet szerezte Geraard-nak, az „arany Aarden tenyészpár”-ból, melynek egyik lánya Dafje St. Vincent nemzeti első 11 313 közt, a Kleintje nevű pedig Daxból első 3287 közül. KRAK és testvére Leus galambok. Ezeket nálam fedezte fel Piet. Amint hazament azonnal elmentek Leus-hoz és megvették Krak-om anyját, testvérét. Az ábra mutatja, hogy sikeres volt az út. Pluym aztán még abban az évben amikor itt voltak (1976) visszaóvakodott hozzám és a barátság tulajdonképpen innen ered. Azért jött, hogy kölcsönkérje Piet által legjobbnak ítélt két tenyészgalambomat. PLASTRON-t és KRAK-ot. Odaadtam egy esztendőre, 1978-ra. Örültem neki, hogy így tettem. PLASTRON első két fia 1978 Orleans 580 km-ig fiatalon 5 út 5 helyezés, illetve 6 út 4 élhelyezést repült. KRAK első fia meg egyenesen második Orleans-ból 2000 galamb között. Mindkettőt Aardennel tették össze.

  Gondolom érthető az örömöm. Ennyit ezekről a dolgokról.

  Érdekes dolgokat hallottam a hollandiai takarmányozási rendszerről is a versenyek alatt. Két évig eleresztettem a fülem mellett, de most már nem tudtam. A versenyről jövő galamb, ha pl. délelőtt érkezik, csak inni kap, enni nem. Este kap egy teáskanál árpát. A vízbe mézet tesz.

  A második napon reggel kevés árpa, este kevés árpa. Harmadikon reggel kevés árpa, este kevés árpa. A galambok rendkívül éhesek. Az azt követő napon reggel kevés árpás keverék (fele-fele), este keveréktakarmány, ami belefér. Ezután jön a kosárbatevés előtti nap. Reggel keverék, de kevés, este jóllakásig. A kosárbatevés napján, ha pl. délután van gyűjtés, akkor reggel semmi, kb. 10 órakor keverék jóllakásig.

  Azaz, az 500 km körüli távolságú utakra 4 alkalommal etetnek keveréket, a többi alkalommal árpát, egyszer fele-fele arányban. A hét elején éheznek, hogy hét végén óriási legyen az étvágy. Ekkor valósággal felfúvódnak, ekkor jönnek fel a formára. Hozzátartozik, hogy a verseny utáni két napon ki sem engedik őket a dúcból.

  A nagy 1000 km-es utakra általában ugyanezt folytatja, de ezekre 8-9 komoly beetetést alkalmaz már.

  Az 1000 km-t repülők nem repülnek végig egész programot. Ezeknek csak az a feladata, hogy két esetleg három ilyen utat abszolváljanak. Ehhez 25, 60, 130, 500 km az összes előzetes. Két 1000 km-es út közt 20 nap van. A két legnagyobb főverseny St. Vincent és Dax – ezekből egy-egy van évente – már eleve így van kiírva.

  Pluym a fiataljait kb. 18 napos korban választja le. Ettől maga tömi őket. Nyugdíjas, ráér, és szerinte gyorsan megy. Én nem tudom ezt elképzelni. Így nem terheli tenyészgalambjait, gyorsabb az újratojás és… ami neki a lényeg: a fiatalok őt tekintik apjuknak. Olyan bizalmas kapcsolat alakul ki közte és galambjai közt, hogy azok az udvaron is odaszállnak hozzá. Ezt hasznosítja a versenyeken, ahol 1978-ban is, 9 versenyből 8-nak megnyerte az első díját, a 400 tenyésztő ellenére. Sajnos idén abba kellet hagynia, mert a dúc közvetlen szomszédságában egy gázüzem nyitott ki július végén, és attól a perctől kezdve egyetlen farokhelyezést sem szerzett. Reméli, hogy a szomszédok fellépése révén ezt az üzemet kitiltják a lakókörnyezetből.

  Mint a többiek zöme is, verseny- és tenyészgalambjaival télen költet egy pár fiatalt, melyhez novemberben párosít. Ezek a fiatalok mennek hosszútávokra júliusban. Meggyőződése szerint ez a téli költetés nem árt a versenyeredményeknek, ugyanezt mondja egyébként Jules Rijckaert barátom is, akinél eredményesebb versenyzőt nehéz találni Belgiumban. Geraard állandó kísérője Piet de Weerdnek, mikor az a leghíresebb dúcokat megy megnézni. Míg Piet a galambokat méricskéli, ő a galambápolókkal beszélget, és a technológiát igyekszik megjegyezni.

  Sokat beszél arról, hogy mennyire kell vigyázni a galambvásárlásoknál, mennyire becsületes egy-egy eladó? Elképesztően magas a hányada azoknak, akik az üzletért sok mindenre képesek. Eseteket említ, mikor egy-egy győztes galamb miatt riportot írnak X-ről vagy Y-ról, az beszámol a galamb származásáról, és az ismerős galambászok felkapják a fejüket, mert a környéken mindenki tudja, miből van az a galamb, de az újságban egészen más áll. Vagy: a nagymenők 300-600-1300 galambbal. Mindenkinek van 10-20 híres madara, de ha mindenkinek abból adnak el, akkor mire van a többi??

  Látott nagymenőt, akinek 30 páros tenyészdúca van az udvaron. De az igazi tenyészgalambjai – 7 pár – a harmadik emeleten van fent.

  Ezért akár Belgiumban, akár Hollandiában ajánlatos tudni, kik a becsületesek, akiknél mérget lehet venni a származásra.

  Magam erre az évek során mindig nagyon vigyáztam. Óriási segítségemre volt ebben az a körülmény, hogy olyan barátaim voltak ott, mint Jef Symons, Jules Rijckaert, Gust de Baere, akik rajtam tartották kezüket ilyenkor. De aki csak úgy, egy nagy névnek ír, hogy kérek négy galambot, ott – az említettek miatt – van egy kis rizikó.

  A budapesti Olimpián hazánkba került tombolagalambok véleményem szerint igen jó bázist képeznek. Ott a belga szövetség csak ismert, komoly embereket kért fel ajándékgalamb adására, és ezek többsége igyekezett valóban jót küldeni.

  Vannak esetek, amikor a név a fontos. Olyan törzseknél, melyek alkottak valamit a postagalambsport történetében. Melyeknek galambjai a tenyésztők százait, ezreit emelték fel tisztavérben, vagy a legkülönfélébb keresztezésekben. De eltekintve ettől a tucatnyi névtől, nem lényeges a nagy hírnév. Olyanfélék az igazán érdekesek, akiknek kis állományuk van 4-5 tenyészpárjuk, 20-30 özvegy hímjük, de ezzel vannak fenn a csúcson. Belgium 1978. évi maraton bajnokságában Hector Debou koekelaeri 75 éves öreg tenyésztő a 14-ik. Van 4 tenyészpárja, 20-25 özvegy hímje. Belgium 1978. évi maraton bajnokságában Debou a 14-ik, első Bostijn a maga 4-600 galambjával, második Vanhee jó 1300-al. Én úgy vélem, hogy Debou miniállománya több garanciát ad egy madarat keresőnek, mint a másik sokszázas állománya. Jóval, összehasonlíthatatlanul kisebb, átdolgozottabb a szűrő, amiből kikerülnek a galambok.

  Aztán vannak Belgiumban olyan nemzeti versenyek, mint Narbonne, Pau, Tulle, tipikusan és évről évre, melyek nincsenek úgy az érdeklődés fókuszában, mint pl. St. Vincent, Limoges, Barcelona, Perigeueux. Előbbieken 1000-1500 galamb jön össze, utóbiakon 3-7000. A speciálisan üzletelők közül nem egyet meg lehet nevezni, akik pontosan ezeket a nemzeti, de kevés érdeklődéssel bíró versenyeket célozzák meg, többnyire jó sok galambot bevetvén. A cél nem az, hogy mennyire értékelik e nemzeti első stb. díjakat a belgák maguk. Nem. A cél az, hogy a népes széles e világbóli vásárlószándékú külföldiek előtt, a jóhangzású nemzeti díjakat lehessen felvonultatni egy-egy galamb esetében. Azok ugyanis nem látnak a kulisszák mögé. Bostijn, Vanhee – bár valóban óriásai e sportnak -, ezeket a versenyeket nagyon tudatosan játsszák meg. Itt még nemzeti első díjas tojókat is lehet kimutatni, de sosem írják meg hány közül, ugyanis 325, vagy 380 ez a létszám.

  Rengeteg árverési katalógust látok szaklapjaimban. Számomra ezek rendkívül érdekesek, mert ezek útján lehet bepillantani egy-egy jelentős állomány vérösszetételébe, a nevesebb madarak rokoni kapcsolataiba, részletesebb teljesítményeire, egyszóval értékes ismeretanyagot lehet szerezni belőlük. Rendszerint a januári, az augusztusi fiatalok „rundóját” bocsátják árverésre azok, akik elég jók ahhoz, hogy ezt érdemes nekik. Egy-egy ilyen árverési katalógust a különböző szaklapok adják ki. Itt mindig meg van adva az eladásra kerülő fiatal gyűrűszáma, majd az apja ismertetése vagy 10-20 sorban, ugyanúgy az anyjáé. Ily módon remek képet nyerhetni az állományról.

  Ezek a katalógusok másrészt azért nagyon érdekesek, mert az árverést követően közlik az elért összárat, az átlagárat és a katalógusszám szerinti egyedi árat. Érdekes az átlagár, mert Belgiumban ismerik egymás értékét az emberek! Ez tükröződik ebben. A cseppnyi állománnyal bíró Rijckaert legutóbbi árverésein a darabonkénti átlagár meghaladta a 13 000-et. Másoknál 5-6, egyeseknél 2-3 ezer Ft is. Ez viszonyítási alap egyben. Megint csak viszonyítási alap az árverésen belül az, hogy melyik párnak a fiáért mit fizettek. Ez tulajdonképpen a belga postagalambsport tankönyve

  A benne ismerős már tudja: amikor az eredményeket felsorolják versenyenként, de nem írják oda az induló létszámot, akkor nyilván kicsi volt a mezőny, ezért szemérmesen átugranak felette. Vannak helyi versenyek, ahol 75 galamb indul és az illető maga tesz be ebből 35-öt. Nyilván, hogy így fest az eredménye: 1, 2, 3, 6, 7, 8, stb. A galambot persze mint első díjast szerepeltetik. Ha egy galambról csak az van odaírva 6x 1. díj, s nincsenek ezek részletezve, akkor többnyire arról van szó, hogy a galamb 2-3 alkalommal volt tényleg első, a többi úgynevezett duplázás. Mondjuk olyasféleképpen mikor egy kerületi első 3-szor elsődíjas, összevont kerületi, röpcsoporti és egyesületi. Avagy első egy versenyen, ahol egyéveseknek ezen belül külön listája is van, így az első esetleg „két” első díjat repül ilyenkor. Az ilyesmiket érdemes ismerni. Amelyik galamb valódi hat első díjat nyert, annál felsorolják azt külön-külön, indulószámokkal együtt. A komoly tenyésztők azért maguk is elhagyják az ilyesféle ködösítéseket. Amikor Raul Verstaere azt írja BOL-járól, hogy negyvennégy különböző elsődíjast költött, akkor ez szó szerint értendő. Ő többnyire közli: első innen vagy onnan 1245 galamb közt. Teheti, mert tényleges eredmények vannak mögötte. De tíz tenyésztő közül hét ködösít.

  Azt azonban tudni kell, hogy Belgiumban sokszor csak pár száz galamb indul egy versenyen. De ott 200 galambos mezőny olyan, mint nálunk 4000-es. Azért mert náluk minden kosárba tett galambot meg kell rakni pénzzel, így csak olyat tesznek be, mely arra az útra fel van készítve, így esélyes a pénz visszanyerésére, illetve megtöbbszörözésére

  Nálunk 4000 galamb közül van 200 ilyen, a többi esetleg várható.

  Nagyon érdekes figyelni a nagyobb versenyek díjlistáit is. Ezek sokat mondanak! Ott közlik azt is, mennyit nyert a kérdéses galamb.

Vegyük az 1978 évi St. Vincent-et:

1. De Zutter                  5000 bfr

2. Brouckaert              41119 bfr

3. De Geyter               13034 bfr

4. Ledeene                     140 bfr

5. Lefebre                     1800 bfr

6. Van de Vijver          42080 bfr

48. Van Ceulebroeck  58350 bfr

  Vagyis: a negyedik fillérekért repült, és az első 100 között a legnagyobb pénzt Daniel Van Ceulebroeck vitte el. Sok esetben valakinek az első helyezett galambja csak vajaskenyeret hoz haza, de a 35-nek érkezett sokezres összeget. Mert emez volt megfogadva, amaz nem. Nem számított rá. Hiába lett első a szürke galamb, az továbbra is szürke marad, hacsak nem ismételget, a 35-ik újból öregbíti hírnevét, mert: sok pénzt hozott.

  Ez a szemlélet. Furcsa kissé, de így van. Tudni érdemes azt is, hogy Belgiumban a díjlista 33%-os, nem úgy mint nálunk 20%.

  Nagyon érdekes, hogy míg a 40-es 50-es években egész Belgiumban csak kb. 300 tenyésztő vett részt a nagy hosszútávú versenyeken, ma ezeknek a népszerűsége óriási és igazából csak ezt számítjuk elitnek. Egyáltalán Belgiumban, Hollandiában, Angliában kifejezetten a hosszútávú versenyek – 700 km és afelett – azok, melyeknek súlya meghaladja az összes többiét. Általában ezekre 2-3 galambot tesznek be, szaporodnak azok, akik 7-8 galambot. De az üzletet kultiválók – Vanhee, Vereecke stb. – 30-100-at is

  Ennyit a belga dolgokról. 

EZ IS, AZ IS…

Írta: Anker Alfonz (1979)

  Véget ért a versenyszezon. Úgy gondolom, mindenki számára kemény igénybevétel volt, ez a 11 hétig tartó megszakítatlan versenyzés, arról nem is beszélve, hogy madarainknak még inkább az volt. Úgy hallani, többnyire nagyobb volt a veszteség, a korábbi évekhez viszonyítva, s nem csupán katonák, tisztesek hullottak el, hanem még híres tábornokok is. De hát 90%-ban ez a galambsors.

  A hazai galambász közvélemény is egyre erősebben foglalkozik a lakóhely és a versenyek eredménye közötti összefüggések kérdésével, sőt ami örvendetes, nem szubjektív, halandzsa szövegekkel, hanem megalapozott érvekkel, higgadtan, és logikusan.

  Igen, a lakóhelyi adottságokkal számolnunk kell, akár mint tartósan kedvező, vagy kedvezőtlen tényezővel, akár mint egy-egy versenyre kiterjedően pozitív, avagy negatív – széljárás – meghatározóval.

  Legutóbb, a júniusi szaklapban, Dabis László egészen remek szakcikke jelent meg e témakörben, de mindenfelől egyre többet hallani, mennyire számon tartják a széljárásokat és azok összefüggéseit egyes versenyek eredményeivel. A Dabis-cikk logikus gondolatokra épül, világosan érvel és teljes mértékben igaza is van. Mindössze az utolsó hasábot lett volna előnyös elhagynia, melyben arról ír, hogy métersebesség korrektúrát kellene alkalmazni egyes irreálisnak bizonyuló versenyek esetén. Semmiféle métersebesség korrektúrán ne törjük a fejünket, mert igen messzire vezetne, ha belekezdenénk. Hiszen annyi de annyi „igazságtalansági faktor” szerepel minden versenyen, minden bajnokságon, hogy neki sem szabad veselkedni, még gondolatban sem.

  Egyazon kerületen belül ellenszélkor hátrányban van az, aki hátrébb lakik. Hátrányban van a közelebb fekvő, amikor erősebb hátszél fúj. A harmadikat az sújtja, ha egy széles területen fekvő kerületben pl. a legnyugatabbra fekszik – ez vagyok én – s erős ÉNY szél van. Ilyenkor nem rúg labdába, mert az a szél, mely a zömöt hátulról hazáig tolja, ugyanaz nekem nagyobb távolságon át, heves oldalszelet jelent. A negyedik a kerület olyan szélén lakik, ahová csak igen kevés madár tart, s azok nehezen válnak ki a tömegvonzás alól. Az ötödik lakóhelye előtt közvetlenül hegy magasodik, amit ki kell kerülniük. A hatodik csak kevés galambot tarthat, így már induláskor esélytelen a nagy létszámot felvonultatókkal szemben. A hetediknek inkább hosszútávú állománya van, a röpcsoportja viszont pont rövidebb utakat röptet. A nyolcadik esetében éppen ennek a fordítottja jelenti a hátrányát. A kilencedik minden második versenyen szolgálatban van, a felesége pedig nem elég lelkes, a tizediknek… és így lehetne hosszasan sorolni az okokat, melyek a különböző versenyzőknek eláztatják a bajnokságban való szereplését anélkül, hogy rossz volna az állományuk, vagy rosszul csinálták volna. MÉGIS: az ilyeneket, valami plusz vagy mínusz pontokkal kiegyenlíteni olyan volna, mint a tengerbe lavórral vizet hordani.

  Nekem magamnak 1979-ben – Fortunánál való kegyvesztettségem miatt – három olyan versenyem volt, melyeken a guta kerülgetett. Ahol nem a galambok képessége, hanem a hátszél ereje döntött. A legfájóbb a Július 7.-i Teplice volt, mely nem csupán röpcsoporti, hanem nagykerületi bajnokságba számító, sőt televíziós versenynap is volt.

  Az előző két hasonlón a madaraim simán megrepülték a 7-7 – igen jól fekvő – helyezést. Erre a harmadikra a 12 legjobb képességű madaramból 11 jött össze, szuperállapotban. Nos, gondoltam, most 10 lesz. EGY lett a nagykerületben. Az addigi legkiemelkedőbb Teplice-i érkezési idő – 12.43 – helyett 10.16-kor érkezett ez a madár, igen ám, de a 100 km-el hátrébb fekvő Hódmezővásárhelyen ugyanakkor már tömegével rögzítették a madarakat. Majdnem 2000 m/p-es átlagsebesség 700 km-en, s a nagykerületi utolsó helyezett 1600 m/p-el került listára. Reális verseny volt, ahol a galambok képességük szerint tudtak a listára kerülni? Aligha. Heves ÉNY-i szél kellett hozzá, és az ugyanoda fújt amerre a versenyző madarak 80%-a tartott. Azaz a Tisza vonalára. Ebben a zömben egy sor olyan madár fújódott játszi könnyedén haza, mely egyébként nem lett volna képes a távolság időbeni lerepülésére, s jaj volt a legnyugatabbra fekvő egyesületek madarainak, mert azokat ugyanez a heves szél oldalba fújta, sőt ha miatta továbbjöttek egy kicsit a tömeggel, akkor szembe is. Ilyenkor egyszerűen nem lehet labdába rúgnunk. Tavaly egy, idén három ilyen irreális út volt, ahol nem a madarak képessége, hanem az időisten döntött. Hiába helyeztem azután a negyedik úton újra hetet, négy versenyen egynek a kiesése végzetes.

  Mindamellett eszembe sem jut igazságtalanságot kiabálni, csak pechet emlegethetek, s reménykedhetem, hogy jövőre nem pont ilyen nagyfontosságú versenynapokon lesz ilyen fenékfúvás ÉNY-i irányból. Viszont ha netán 2-3 ellenszeles út fordulna elő, majd amazok a sporttársak szívják a fogukat, - amit nekik se kívánok – meg amúgy is valószínűtlen.

  Az életet nem erőszakolhatjuk meg, a lakóhelyeinket nem változtathatjuk meg, mert ha az 5000 galambászunk tatabányai módszerrel össze is költözne, ez már akkor kiterjedést eredményezne, hogy ott is számítana melyik végéről fújt vasárnap a szél. Ehelyett azon kell munkálkodnunk, hogy lehetőségeinken belül csökkentsük a terhelő tényezőket. Minél nagyobb kiterjedésű területegységre szóródik szét egy azonos díjlistára versenyző csoport, annál inkább ajánlatos a bajnokságot eldöntő utak távolságát növelni, s a rövidebbekét mellőzni. Utóbbiakat kisebb versenyző csoportokon belül is lehet bonyolítani. Minél nagyobb ugyanis egy-egy út távolsága, mondjuk 550 km-el kezdődően, annál reálisabb díjlisták alakulhatnak ki. (Az esetemben felsorolt Teplice kivételes véletlennek számít.) Még egyszer: belföldi bajnokságainkat 3-4-7 egyesület összefogásával rendezzük, legyen néhány 4-500 km-es út a röpcsoporti, és minimum három 6-700 km-es út a nagykerületi bajnokságra. Végül: minimum két 1000 km körüli út – lehetőleg Aachen és Köln – az országos hosszútávú bajnokságra. A röpcsoporti és nagykerületi bajnokságok kitehetnek legkevesebb hét utat, Így a kocsik terhelése sem túl nagy, vannak szabad vasárnapok, s válogatási lehetőség is a tenyésztők számára. Mindenek előtt a nagykerületi, és az országos hosszútávú utak esetében, már elmosódnak a dúcfekvés okozta vélt, vagy sokszor tényleges hátrányok. Az országos hosszútávú utakkal kapcsolatosan azonban újra hangsúlyoznám: az 1000 km-es utaknál, a péntek délbeni feleresztés ajánlatos, hogy rossz idő esetén is vasárnap estig lehetőleg záródjanak. A másik: ezeknél az utaknál nem szabad holtidőt alkalmazni, mert az sok igazságtalan eredmény-alakulás forrása. Ilyen versenyeken, az érkezési idő és a távolság eredményezi a számítandó métersebességet. Ha egy galamb éjjel képes megjönni, az kivételes, és elismerendő! A holland EIJERKAMP híres „NACHTVLIEGER”-je például háromszor csinálta meg ezt a „kunsztstikszlit” . 1971. és 1973. után 1974. július 26.-án 13 órakor a 920 km-re fekvő Bergeracban felengedve, szombat reggel 03.55-kor stoppolva nemzeti első! Vére tiszta Desmet-Matthijs, ugyanúgy, mint a csodálatos képességű 888-as, apai ágon RIK, anyai ágon pedig GENAAIDEN véréből való.

  1979-ben a barcelonai nemzetközi mezőnyt 08.30-kor engedték fel pénteken, és az vasárnap este 22.00-kor záródott. Az első galamb 1045 km-t repült, és szombaton 10.30-kor került órába. Tulajdonosa Robert Gijselinck, kit személyesen is jól ismerek már évek óta, de madaraira sose fájt a fogam. Érdekesség, a győztes anyja egy Jules Rijckaert galamb, a Negus és a David véréből, azaz a FAKIR-ral legszorosabb rokonsággal. A nemzetközi második az öreg Dusarduyn galambja 1116 km-t repült, és 11.37-kor került órába. A madár az ő világhíres háború előtti törzsének és Delbar vérnek a kombinációjából való.  Harmadik a nemzetközi szövetség elnöke Raoul van Spitael - 1029 km 10.02 óra – neki régi, nagyon híres saját hosszútávú törzse van. Az első francia versenyző Troquoy 900 km-ről 12.00-kor (azaz nem számottevő), az első nyugatnémet egy Rasch nevű tenyésztő 940 km távolsággal 09.40-kori stoppolással, a legjobb luxemburgi Briemeyer 950 km-ről 13.45-kor. A holland második Van Elsakker a híres hosszútávú Aarden fészekből, Steenbergenből, természetesen egy ilyen madárral 12.50-kor 1145 km-ről.

  Az immár legendás versennyé váló St. Vincent idei verseny 18 109 madarat mozgósított, kerek kétezerrel többet, mint az előző évben. A madarak pénteken 13.00 órakor startoltak, és szombaton 11.05-től kezdtek érkezni. A győztes Merv. Westerhuis, egy igen érdekes származású madárral, mely erősen rokontenyésztett és egészen közvetlenül régi Aarden eredetű, valamint olyan madarakkal rokon, melyekből maga Aarden is lényegbevágóan merített (Schouteren régi katonai galambokból nyert madarai). A nyerő egy ritka kovácsolt, finom kisebb testű madár. 76 őszi, melyet 77 nyarán pár úton óvatosan beröptetett, 78-ban aztán már St. Vincent 1033 km-re menvén, az ott indított 16 354 galamb közül 84. (hátszeles út volt) ezért tulajdonosa nem volt elég biztos még benne, hogy valóban jó madárral van-e dolga. 14 nap múlva betette Barcelonába, ahonnan 12 óra körül érkezvén igen jól, elöl fekszik a listán. A távolság 1100 km felett. Idén aztán megütötte a főnyereményt.

  A másik nagy holland maratoni versenyen – DAX – pénteken 13.00-kor eresztették a madarakat. Ez hátszeles útnak bizonyult, 1460 m-el nyerte H. Vermeulen, madara szombaton 06.40-kor került órába 942 km-es táv mellett. Öt különböző vérből származó kombináció, ezért származását nem részletezem. Csak az érdekesség kedvéért sorolom még ehelyütt a PAU nemzetközi első díjas sk – erre az alkalomra skcs – galambját. A verseny előtti időben kitörte a bal szárnyán az 5. és 7. elsőrendű evezőjét. Egy fehér díszgalambtól kiszedett két tollat ragasztott be gazdája – Hein Van der Heyden – helyettük, s ezekkel szállta meg nemzeti győzelmét! A nemzetközi listán 4.! Cikkem célja ezúttal nem a nemzetközi maratoni versenyek idei eredményeiben való tallózás, hanem inkább az, hogy rávilágítsak arra, hogyan alakulnak ezek a versenyek.  Mikor engedik őket fel, és mikor érkeznek, milyen távolsági különbségek adódnak.

  Látható, hogy e maratoni versenyeket szigorúan úgy engedik fel, hogy aznap galamb ne igen érkezhessék meg egyetlen versenyző dúcába sem. Ez az igazságos végkimenetel alapja. Ha lehetséges volna, hogy az ország egyik részébe a legelsők beérkezhessenek, másutt viszont nem, akkor igazságos konkurálási lehetőségről nem eshet szó. Így azonban igen. Az 1100 km-es Barcelonából 08.30-kor engedték a nemzetközi mezőnyt, a holland maratoni utakon 13.00-kor. Ezt azért tartom szükségesnek leírni, mert itthon – komoly tapasztalatok híján és saját elképzelésből – sokan úgy vélik, reggel kellene engedni. Óriási baklövés volna, és tönkretenné az igazságos országos versenyzés lehetőségét. 

---

Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!

Oldal: Ez is - az is Anker 1979.
tauben, pigeon, porumbei, postagalamb GÁSPÁR ISTVÁN - © 2008 - 2026 - pannonmaraton.hupont.hu

A Hupont.hu weboldal szerkesztő segítségével készült. Itt Önnek is lehetséges a weboldal készítés.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat