tauben, pigeon, porumbei, postagalamb GÁSPÁR ISTVÁN

Annak, hogy több, a galambászattal foglalkozó magazinnak írok, vannak következményei. Most nem pusztán a cikkírásra gondolok, vagy arra, hogy elküldöm a cikket a kiadónak és megjelennek, hanem arra, hogy az olvasók azt feltételezve, hogy értek valamelyest a galambokhoz, a postagalambsporthoz, kérdéseket tesznek fel.

Bár úgy vagyok vele, hogy a galambászat számomra is tele van rejtélyekkel, de az „olvasói kérdések” nem jelentenek problémát, terhet számomra, sõt éppen ellenkezõleg.

A holland galambász magazinban (NPO) rendszeresen, kéthavonta válaszolok az olvasói kérdésekre, és ugyanígy van ez, a német galambász újsággal is, a Die Brieftaube-vel is. Ha van válaszom a kérdésekre (és ez nem mindig van így), akkor lehet, hogy az, többek számára is érdekes. Volt olyan idõ, hogy minden kérdésre igyekeztem személyesen válaszolni, de ez majdnem megõrjített.

A másik pozitív oldala ezeknek a kérdéseknek, hogy gyakran inspirálnak cikkírásra is. Meg arra is megtanítanak, hogy hogyan gondolkodnak a galambászok. Különösen azok, akik mostanában kezdtek el galambászni. Olyan sokan abbahagyták ezt a sportot, hogy minden új tagnak örülnünk kell.

Az a véleményem továbbá, hogy aki cikkírásra adja a fejét ezekben az újságokban, az morális felelõsséggel is tartozik a tagok felé. Támogatni kell a sporttársakat, hogy folytassák a sportot és bíztatni másokat, hogy elkezdjék.

Taiwan

Mióta írok, azóta kapom a leveleket, faxokat, e-maileket Taiwanból. Fõleg e-maileket. Ez azért meglepõ, mert a kínai és az angol nyelv közötti különbség óriási. Szerintem gyakran a galambászok gyerekei írják az e-maileket, mivel Taiwanban is a fiatalabb nemzedék boldogul el jobban az angollal. Néhány évvel ezelõtt ez így volt Belgiumban és Hollandiában is. Úgy döntöttem, hogy ugyanúgy összegyûjtöm a kérdéseket, és cikket írok belõle, mint ahogyan ezt teszem a holland és belga újságok számára. Érdekesek és tanulságosak. Hát akkor lássuk…

Egy galambász több kérdéssel

Elsõ emberünknek több kérdése is volt. Így kezdte, idézem:” Hogyan lehet egy európai dúcból a legjobb galambot kiválasztani és mennyi egy ilyen galamb ára?”A válasz egyszerû:

A világon senki sem tudja megmondani biztosra, hogy egy galamb jó-e. Egy jó galambász észreveszi, hogy egy galamb rossz, de ez a két dolog nem ugyanaz. Platon tanította így a diákjait: Minden ló állat, de nem minden állat ló. Sok galamb egyszerûen nem lehet jó, mivel túl sok a hiányossága. Ilyen hiányosságok például, hogy rossz a kiegyensúlyozásuk, rugalmatlanok a tollaik, rossz a csontozatuk stb.

Ha már azt észreveszed, hogy a galamb nem jó, nos hát már az is valami! De meglátni és észrevenni egy jó galambot, hát az bizony már egy másik történet. Rengeteg galambnak megvannak azok a tulajdonságai, amitõl jó galamb lehet: remek testfelépítés, jó izomzat, egyensúly, rugalmas, selymes tollazat, de a legfontosabb tényezõk, amitõl igazán jó egy galamb, nem láthatóak kívülrõl. Ilyenek például, a jó tájékozódási képesség, a kitartás, a küzdeni tudás, hogy gyorsan hazaérjen, valamint az, hogy megvédje  a területét.

Ha csak egyetlen ember is lenne a világon, aki meg tudná mondani, hogy egy galamb jó-e az valószínûleg a postagalambsport végét jelentené, mivel ezeket a galambokat hamarosan megkaparintanák a gazdagok. Hollandiában mi azt mondjuk: „A legjobb bíráló a kosár!” Hogy ez alatt mit értünk, az most már tiszta:

A versenyeredményeken kívül semmi, de semmi más nem fogja megmondani, hogy az adott galamb rendelkezik-e a fenti tulajdonságokkal. Ami az árat illeti, tisztában kell azzal lenni, hogy a legtöbb bajnok nem adja el a galambot, ha biztosan tudja, hogy jó tenyész. A legtöbb esetben, amikor egy galamb eladásra kerül, azért történik, mert a galambász nem biztos abban, hogy jó lesz-e tenyésznek. Hiszen ezt a külsõ jegyek alapján nem lehet megmondani.  Európai galambász magazinokban gyakran lehet olyan riportokat olvasni, amikor egy kimagasló eredményeket elért galambról írnak: „Sajnos, már nincs nálam sem az apja, sem az anyja. Eladtam és ez nagy hiba volt.” Persze ez azért nem jelenti azt, hogy az európai bajnok galambászok rossz galambokat adnának el. Hiszen ez nagyon buta dolog lenne, olyan mintha a saját sírjukat ásnák, hiszen olyan dolog is van a világon, mint hírnév, tisztelet. Ha valaki selejt galambokat ad el, az csak a mában gondolkodik, és nem gondol a jövõre.

Még két másik kérdést tett fel ez a taiwani tenyésztõ:

„Hogyan párosítsam a madaraimat, hogy szuper utódokat kapjak? „

A válasz egyszerû: „Nem tudom!”

A következõ kérdés az volt:

„Tudna nekem olyan párt vásárolni, amelyik szuper utódokat ad?”

A válasz: „Nem tudok.”

 Azt tanácsoltam neki, hogy állítsa párba a legjobb tojót a legjobb hímmel, reménykedjen és imádkozzon. Sok esetben egy szuper galamb születése pusztán szerencse kérdése. Persze azért szükség van kiváló alapgalambokra is: Jó származású galambokra, sõt mi több, jó versenyzõ madarakra, akik még szerencsésen össze is illenek. De még egyszer: Soha nem mehetsz a biztosra.

A legjobb tenyész hímem, ami valaha volt 1988-ban született és sok szuper galambot adott különbözõ tojókkal. A legjobb tojóm szintén abban az évben született, és õ is igen sok jó galambot adott különbözõ hímekkel párba állítva.

Miután ezt felfedeztem, azt tettem, amit bárki megtett volna ebben az esetben, párba állítottam õket.

„Ugyan, mit lehet itt elrontani?” – kérdezhetné bárki.

Semmi sem sikerült. Az elméleti „aranypár” nem adott egyetlen valamire való utódot sem. Egyetlen egyet sem! Gondolhatják, soha többet nem raktam õket párba.

Egy év múlva, mind a tojótól, mind a hímtõl születtek nagyon jó versenygalambok, persze más pároktól.

Gyakran megtörténik, a következõ eset is. Egy pártól születik egyetlen szuper galamb, aztán soha többet.

Ugyanez az ember azt is megkérdezte, hogy megadnám-e azoknak a bajnokoknak a nevét, akiktõl elfogadható áron tudna galambokat vásárolni. Persze, ez nem lenne számomra probléma, csakhogy én, mint újságíró ilyet soha nem teszek. Nem adom ki a tenyésztõk neveit. És hogy mi az elfogadható ár?  Még 1 USD is sok azért a galambért, amelyik rossz. Még 10 000 USD is kevés, ha egy galamb extra tenyész. Persze ez a pénzes emberekre vonatkozik. Hiszen a legtöbb európai, vagy taiwani galambász számára 10 000 USD nagyon nagy pénz.

A második kérdezõ

Egy másik olvasónak a vitaminokkal kapcsolatban voltak kérdései, arra volt kíváncsi, hogy az európai galambászok hogyan használják a vitaminokat?

A válaszom az, hogy különbözõképpen. Van, aki soha nem használ vitaminokat, de ez a kisebbség. A legtöbb tenyésztõ hetente egy alkalommal, néhányan hetente kétszer is adnak vitaminokat. A genti (Belgium) egyetem tudósainak megállapítása szerint, egy alkalom elegendõ. Ha vitaminokat alkalmazunk, annak mindig multivitaminnak kell lenni. Ez azt jelenti, hogy soha sem szabad egyedül A,B,C,D, vagy E vitamint önmagában adni. Néhány vitamin még mérgezõ is lehet, ha magában és nagyobb mennyiségben adják. Én magam sohasem adok vitaminokat a versenyszezonban. Ezzel úgy vagyok, hogy az egészséges galambok ugyanúgy, mint az emberek, a táplálkozás során hozzájutnak a vitaminokhoz. Végeztem egy tesztet régebben. Indítottam versenyeken olyan galambokat is, akik kaptak, és olyanokat is, akik nem kaptak vitaminokat. Nem fedeztem fel semmi különbséget az eredményekben, tehát abbahagytam a vitaminok adását.

Alkalmazok viszont vitaminokat:

• A vedlési idõszak alatt.
• Télen, mert Nyugat-Európában kemények a telek. Nagyon rövidek a nappalok és a vitaminok kompenzálják a nap hiányát.
• Végül akkor is használok vitamin készítményeket, ha egy galamb túlságosan legyöngült az antibiotikumoktól, vagy éppen valamilyen betegség után szedi össze magát, illetve egyéb, váratlan körülmény esetén.

A tudósoknak más a véleménye az emberi vitamin fogyasztásról, és ez a galamboknál is így van. Bár egy japán professzor, Dr. Namikawa, aki nagy galambszeretõ hírében áll, kedvezõen nyilatkozik a vitaminok hatásáról. Akárhogyan is van, egy dolog azonban biztos, a vitaminok nem hoznak egy galambot néhány nap alatt jó formába.  Nem tõlük lesz gyõztes egy madár. Ami a vitaminoknak köszönhetõ, hogy segítenek, megerõsíteni a legyengült galambot, és megvédik a baktériumoktól és egyéb kórokozóktól.

Új trend

A vitaminokkal kapcsolatban még el kell mondanom, hogy új trend van kialakulóban, Belgiumban és Hollandiában. Régebben az ivóvízbe tették a vitaminokat. Mostanában egyre többen adják az étellel a vitamint. Abban az esetben, ha a vitamin por állagú, a takarmányt bevizezik, hogy tapadjon a felülete, így a por ráragad.

Annak, hogy inkább a takarmánnyal adják, számos oka van:

a)     Bármit teszel is a vízbe, még ha egy olyan ártalmatlan dolgot is, mint a galambtea, ízt ad a víznek. Mivel ezt a galambok nem szeretik, lehet, hogy kevesebbet isznak. Ezt viszont célszerû elkerülni. A szervezet vízháztartását ez nagyon befolyásolja. A szervezet megváltozott PH értéke pedig többek között olyan problémákat okozhat, amilyen például az E-Coli. Az E-Col, a fiatal galambok körében nagyon komoly betegségnek számít itt Európában.

Továbbá azt is helytelennek találom, hogy a versenyrõl hazaérkezõ galambok vizébe bármit is tegyünk, mivel nem kedvelik ezt a galambok. Hamarosan megjegyzik, hogy mivel fogadják õket a hazaérkezéskor, ezért útközben megállhatnak, ha vizet látnak.

b)     A bekosarazás napján is tiszta vizet igyanak a galambok, hiszen ha van valami a vízben, meglehet, hogy kevesebbet isznak, ettõl pedig óvakodni kell. A versenyre benevezett galambokat hagyni kell inni, annyit, amennyit szeretnének. Nem kedvelik, ha van valami a vízben.

c)     Néhány vitamin a víz ízét édessé teszi, ami elveszi a galambok étvágyát. Ha étvágytalanok kevesebbet esznek, ha kevesebbet esznek, kevesebb az energiájuk.

d)     A másik oka annak, hogy a vitaminokat a takarmányra keverve adjuk, hogy némelyikük hamar megromlik a vízben. Elveszítik erejüket, fõleg ha napsütésnek vagy melegnek vannak kitéve. Néhány folyékony vitamin szavatossága pár órára, néhányé pedig, pár napra szól.

Tehát, ha hiszel a vitaminokban, a legjobb módja a nedves takarmányra keverve adni õket. Természetesen léteznek tabletták is, ezeket egyesével szoktuk adni a galamboknak.

A gyógyszerek is

A gyógyszereket is egyre inkább az étellel adják. Akkor lehetsz biztos abban, hogy a megfelelõ mennyiséget megették. Persze nem buták a gyártók, hiszen pontosan tudják, hogy mennyit kell a vízbe rakni a gyógyszerbõl. Csak egyet nem tudnak: hogy mennyit iszik a galamb?

Vegyük például a Ronidazole (10%-os). Ez a legnépszerûbb gyógyszer Európában a trichomonázis ellen, persze ez nem azt jelenti, hogy a legjobb is. 10 liter vízhez 2 gramm Ronidazole-t adunk, ez a szabály. De hidegben a galambok nagyon keveset isznak. Európában annyira hideg szokott lenni, hogy alig isznak a galambok. Ha a galamboknak trichomonázisuk van, lehet, hogy nem kapnak elég gyógyszert és nem gyógyulnak, pusztán azért, mert nem isznak eleget.

Nyáron, amikor meleg van, elõfordulhat éppen az ellenkezõje is. Rengeteget isznak a galambok. Lehet, hogy akkor meg túlgyógyszerezik õket, ami szintén nem tesz jót a szervezetnek. Ezért választják sokan azt az alternatív utat, hogy a Ronidazole-t vizes takarmánnyal adják, kilónként 4 grammot, persze jól összekeverve.

A tablettákat, mint mondjuk a Spartrix, beadagolni egyesével a galambok csõrébe, szintén lehet egy módszer, de rengeteg idõ egyesével megfogni a madarakat. Ha pedig komolyabb a baj, egy tabletta nem is elég, hogy meggyógyuljon a madár. Tehát ezért érdemes megfontolni: a gyógyszereket a takarmánnyal adjuk, ha van rá módunk. Jobban lehet ellenõrizni a gyógyszer mennyiségét.

Persze minden galambot egyszerre kell gyógyszerezni. Ha egyeseknek adsz gyógyszert, míg másoknak nem, az utóbbiak megfertõzhetik az elõzõeket rögtön a gyógyszeres kezelés után.

A színrõl

Egy taiwani galambász szintén elõfizetõje az európai szaksajtónak. Bár nem ért hollandul, de szereti a fényképeket, megérti a gyõztes galambok származását, és el tudja olvasni az eredményeket. Azon csodálkozik, hogy vajon miért található olyan kevés vörös és tarka színû galamb az újságokban?

A válasz egyszerû. Nem azért van ez így, mert mi Belgiumban és Hollandiában nem szeretjük ezeket a színeket, hanem azért mert nincs olyan sok jó vörös és fehér (-tarka) galamb. Legalábbis jelenleg nincs.

Néhány évtizeddel ezelõtt sokkal több jó vörös színû galamb volt, de úgy néz ki, nem állták ki a versenyeredményeken alapuló szelekció próbáját. Persze nem szabad végletekben gondolkodni.

Természetesen vannak azért eredményes vörös galambok, és maga a szín nem befolyásolja egy galamb versenyképességét. Az átlagról beszélek.

Az utolsó kérdés

Az utolsó kérdést egy olyan galambász tette fel, aki látta az eredményeimet az Interneten. Azt kérdezte, hogy én és más bajnokok milyen gyakran adunk gyógyszereket a kokcidiózis és a bélférgek ellen. A válaszom erre egyetlen szó: soha.

Bár, így azért ez egy kicsit túlzás. A kokcidiózis elsõsorban környezeti betegség és csak másodsorban fertõzés. Környezeti betegség alatt azt értem, hogy akkor kapják meg a galambok, ha nedves, meleg helyen tartják õket. Ha a dúc száraz, tiszta, akkor ritkán fordul elõ. A galambok maguktól is kigyógyulnak ebbõl a betegségbõl. Ez egy kicsit más betegség, mint a trichomonázis. Ha a galambnak ez az utóbbi betegsége van, magától soha sem fog rendbe jönni.

Másodsorban: fertõzés, pedig azt jelenti, hogy akkor kaphatják el, a galambok, ha egy másik betegség legyengítette õket. Például jól ismert tény, hogy a szalmonella gyakran együtt jár a kokcidiózissal.

És a bélférgek? Akkor kell gyógyszert adni a galamboknak, ha van gilisztájuk. Ez ennyire egyszerû. Miért bonyolítanánk ennél jobban a galambászatot?

Zárásként

Hogy az olvasók honnan tudják meg a címemet, nem tudom, de még mindig kapok kérdéseket. Ezekre legközelebb válaszolok. Remélem ezek a válaszok segítenek elõbbre jutni a  galambászatukban az olvasóknak. A jó rálátás hasznára válik sportunknak. A bajnokoknak nem kell tartaniuk más, eredményes galambászoktól. Mert ha valaki sokszor veszít, egyszer csak abbahagyja a galambászatot. És ha ezt sokan megteszik, akkor olyanok lesznek a bajnokok, mint azok a királyok, akik királyság nélkül maradtak vagy tábornok hadsereg nélkül…