tauben, pigeon, porumbei, postagalamb GÁSPÁR ISTVÁN

A Pannon Maraton Klub 2009 - 2010 évben rendezett versenyeinek CSAPATBAJNOKA (jobbra a 85427 hím látható 755 km lerepülése után 2047 társát utasította maga mögé és 14 órai szállás után NEMZETKÖZI I. díjat nyert!


Fiatal galambok versenyeztetése



Fiatal galambok sikeres versenyeztetése 

 

A galambászokkal folytatott beszélgetéseim egyik állandó témája, hogy hogyan, miképpen lehetséges az, hogy néhányan közülünk képesek elsöprõ fölénnyel nyerni? Mi lehet a titkuk?

Az eredmények láttán sokan összevonják a szemöldöküket, és a sötétben tapogatózva még azzal is megvádolják versenyzõ társaikat, hogy drogokat adnak a galambjaiknak.

Ez különösen a fiatalok versenyeire érvényes, mivel itt még inkább szembe ötlõ tud lenni a különbség. Néha olyan nagy, hogy még egy gyermek számára is világos, hogy itt már nem pusztán a galambok minõségbeli különbsége a vízválasztó…

Manapság a fiatal galambok röptetésekor, már egyáltalán nem az a kérdés, hogy melyik közülük a legjobb galamb, hanem, hogy ki a legjobb galambász? Azok az idõk, amikor még egy átlagos galambász számára is termett babér a fiatal galambok versenyén, már régen elmúltak. Néhányan (specialistáknak is mondják õket), tökélyre fejlesztették ezt a mûvészetet. Ezek a „specialisták” azok, akik eljátszották a darabot, miközben a többi versenyzõ, mondhatni, csak megfigyelõként vettek részt rajta.

És sajnos a galambsport „tragédiája” éppen az, hogy az átlagos galambászok és a bajnokok nem létezhetnek egymás nélkül!

 

 

Egy kis segítség

 

Mivel még mindig nagyon sok galambász tesz fel olyan kérdéseket, ami egy bajnok számára természetes, ezért a mi felelõsségünk az, hogy ne hagyjuk ezeket a kérdéseket megválaszolatlanul! Ezért döntöttünk úgy, hogy egy cikksorozatot indítunk útnak, és bemutatjuk a fiatal galambok versenyeztetésével kapcsolatos tudnivalókat. Elkezdjük a néhány hetes galamboktól és szeretném azzal a témával befejezni, ami igen sok galambászt foglalkoztat: a gyógyszerezéssel.

Ezt a sorozatot, elsõsorban azoknak a galambászoknak írtam, akiknek szükségük van egy kis támogatásra és segítségre, de természetesen, valószínûleg nem tudunk majd kész válaszokkal szolgálni valamennyi kérdésükre!

Minden galambnak megvan a saját egyénisége, karaktere ugyanúgy, mint az embereknél. És ezen kívül nincs semmi más olyan dolog, mint pl.: az „ideális rendszer” vagy a „nagy tikok”. Bárki, aki azt hiszi magáról, hogy neki van igaza, vagy hogy egyedül õ tudja, hogyan lehet megnyerni a versenyeket, jó nagyot csalódhat, mikor szembetalálkozik a valósággal. Mert a valóság pontosan azt mutatja, hogy nagyon is valóságos a különbség az úgynevezett „specialisták” és a többi galambász között. Mindenkinek sajátos a módszere, de ez nem feltétlenül jelenti ugyanazt a jó módszert. Mivel a fiatalok versenyén elért eredményeimrõl azt mondták, hogy a legjobb Hollandiában és Belgiumban, ezért valószínûleg jó a módszerem, bár nem az egyedüli jó. Na nézzük akkor.

 

Nem repülõk

 

Az egészséges 10 hetes fiatalok maguktól is elkezdenek repülni, legalább napi egy órát. Jó étvágyuk lesz tõle, fejleszti az izmokat, a tüdõt és egyéb szerveket. De mégis, felénk minden évben lehet hallani a következõ történetet: miután a fiatalok már néhány hete lelkesen próbálgatták szárnyaikat, egyszer csak abbahagyják és egy centit sem repülnek tovább. Akkor, a galambászok egy része rögtön izgulni kezd: csak nem annyira lusta madarakat sikerült tenyésztenem, melyek egy fikarcnyi helyezést sem lesznek képesek majd repülni?

Természetesen ennek nem kell feltétlenül így lennie.

Elõször is, a normális körülményekrõl beszéltünk: a fiatalok ilyenkor kezdenek el vedleni és a vedlésben lévõ galambok pedig nem szívesen repülnek.

Egyértelmûen látszik, hogy a vedlés beindulásakor a galambok nem akarják elhagyni a dúcot. De persze lehet más oka is, hogy abbahagyják a tréningezést: még pedig, hogy betegek. Honnan lehet tudni azt, hogy a galambok akkor most végül is miért nem repülnek?

A fiataloknál ezt nehezebb eldönteni. Ha jó az étvágyuk, a székletük is rendben van, és a torkuk is tiszta, akkor nincs miért aggódnunk. Ilyenkor csak a vedlésre lehet gyanakodni.

De ha nem is repülnek, és ugyanakkor gyengének néznek ki, nem esznek rendesen, és alig emésztik meg a takarmányt, akkor bizony lehet arra gondolni, hogy betegek, és akkor már valóban gond van.

 

Diagnózis

 

Tehát nem is annyira nehéz felállítani a diagnózist. Elsõsorban a széklet az, ami a mérvadó. Minél fehérebb, annál jobb. Minél zöldebb, annál nagyobb az ok az aggodalomra. Amikor nyálkás a széklet, csomós és odaragad a spaklihoz, tetejébe még a torok is piros, akkor ez már nagy gondot jelent. Egy kezelés Ronidazol-lal és Altabactin-nel, egy hét alatt megoldja a problémát. Az Altabactine hatóanyagai a chloramphenicol és a furaltodone.

Ettõl összeszedik magukat a madarak, újból elkezdenek enni, javulnak a székletek, és újból megjön a röpülési kedvük. Élénken figyelnek majd rád és kérik a fürdõ vizüket… A beteg galambok nem figyelnek, és soha nem fürdenek. SOHA!

 

Rossz szerencse

 

A galamb életének elsõ néhány hónapját ki kell használnunk arra, hogy megtanítsuk neki a helyes viselkedést. Úgy kell viselkedniük, ahogyan ezt a tenyésztõjük elvárja. A kisgalambok pontosan olyanok, mint a gyerekek. Mindenki, aki nevelt már gyermeket tudja, hogy a jó szokások megalapozása gyermekkorban kezdõdik. Azok a gyerekek, akik nem találkoztak bizonyos elvárásokkal kora gyermekkorukban, nagyon nehezen alkalmazkodnak majd késõbb.

A versenyszezon kezdetén gyakran lehet hallani, ahogyan a galambászok morognak. „Idõben érkeztek a galambok, de nem akartak bemenni a dúcba. Miért történik ez mindig éppen velem? Másoknak miért ülnek be rögtön a galambjaik?” Természetesen ritkák az olyan galambok, melyek egyenest berepülnének a dúcba. És természetesen a morgósok sem panaszkodhatnak folyton a rossz szerencséjükre! Van ugyan néhány olyan galamb, mely természetébõl fakadóan nagyon rosszul ül be a dúcba a versenyek során, de ezek száma elenyészõ. A panaszkodó tenyésztõk maguk tették a galambjaikat ilyen rossz beülõkké!

 

Könnyû meglátni

 

„A fiatal galamb specialista” - ahogyan Európában nevezik õket - könnyen megismerszik, amikor a galambjai között van. A galambok ismerik a gazdájukat, és õ is ismeri a madarait. De ha valakinek alig-alig sikerül megfognia a galambjait, mert azok, amikor meglátják inkább kirepülnek a dúcból olyan pánikba esnek,  akkor biztosak lehetünk abban, hogy ez a galambász rosszul bánik  a fiatalokkal.

Hogyan is lehetne elvárni a galamboktól, hogy villámgyorsan beüljenek a dúcba és szeressék is a helyüket, ha már abban a pillanatban, amikor belép a „fõnök” a frász üt ki rajtuk?! Úgy a galambot, mint a tenyésztõt egyaránt lehet ezért sajnálni, amikor látszik, hogy micsoda nagy összevisszaság van közöttük. Az ilyen galambász a szárnyainál vagy a lábánál fogva kell elkapnia a galambot, aki mindenáron menekülni akar.

 

 

A tollak repkedése pedig valóban, látványosan is bizonyítja az ilyen ember nemtörõdömségét. Igen optimistának kell lennünk akkor, ha azt várjuk ezektõl a galamboktól, hogy szélsebesen repüljenek haza és azonnal beugorjanak a dúcba.

 

Õrült

 

Néha tényleg nagyon szomorú azt látni, hogy egy normális embernek tûnõ galambász mennyire ki tud jönni a sodrából, mennyire megváltozik, ha a galamb nem ugrik be a verseny során. Rohangál fel-le és bizony izzad a homloka is. „Gyerünk-gyerünk”- könyörög és amikor végre a galamb hajlandó a tetõre repülni,  akkor meg egy csomó magot szór feléje türelmetlenségében.

Az eredmény - csak még több elvesztegetett idõ. És eközben, ha még más galambok is megérkeznek, akkor meg végképp nem értik, hogy mi történik. Úgy gondolhatják: „Miért viselkedik úgy, mint egy õrült?” „Miért rázza, mint egy idióta a konzerves dobozt és még homokot és köveket is dobál?”

Szegény galambok, vagy még inkább szegény tenyésztõ.

A dúcnak, az állománynak és a tenyésztõnek egy, egységet kell alkotniuk! A galamb számára a tenyésztõnek olyan ismerõsnek kell lennie, mint az ülõkéjének. Ugyanúgy, mint a többi állat, a galamb is hozzászokik a környezetéhez. De ha rosszul érzik magukat, akkor esetleg azt hihetik, hogy nem is látják õket szívesen azon a helyen, és ennek bizony megvannak a következményei.

 

Tanács

 

A tanulság világos! Soha ne kergesd a galambokat semmilyen körülmények között sem! Mindig legyél önmagad, sõt, ha lehet, próbáld meg mindig ugyanazt a ruhát viselni!

Amikor elviselhetetlen vagyok, vagy éppen sietek valahová, mindig távol maradok a dúcomtól, mert ismerem magam! Ha ilyenkor megpróbálnám elkapni a galambot, lehet, hogy elveszíteném a türelmemet, ha elsõre nem sikerülne. És én soha, semmilyen körülmények között nem akarok csalódást okozni a galambjaimnak!

Tehát ahhoz, hogy valaki sikereket érjen el a fiatal galambokkal, sokkal több kell, mint egy jó dúc, vagy éppen a jó galambok. Azzal is tisztában kell lennie, hogy hogyan lehet „kijönni” a fiatalokkal, szüksége van arra a tudásra, ami a felnevelésükhöz szükséges, és azt is tudnia kell, hogy hogyan kell õket etetni.

Régebben gyakran lefényképeztem a galambjaimat. Hát azt látni kellett volna, hogy milyen örömmel fogadnak, amikor a fényképezõvel léptem be a dúcba. Még csak nem is mozogtak a fényképezés alatt, sõt örömmel pózoltak. Azt mindig tudom, hogy hol ülnek a galambjaim, ezért nem kellett mást tennem, csak fognom a fényképezõt. Nem úgy néztek ki, mint akik el akarnak repülni. Persze a galambnak ez nem természetes, nem önmagától ilyen, nem önmagától kedveli a fényképezést. Ilyenné neveltem õket, mert tudom, hogy mennyire fontos az, hogy teljesítsenek, hogy tudják, mi vár majd rájuk. A dúcban úgy mozgok, mint a lassított felvétel. A galambokat pedig mindig nagy tisztelettel kezelem.

Ennek az, az eredménye, hogy amikor belépek a dúcba, az már magában felér egy jelzéssel a galamboknak. Nem kell a konzerves dobozzal zörögnöm, még fütyölnöm sem kell. Egyetlen egy pillanat sem megy veszendõbe azután, miután hazaérkeztek a versenyrõl!

És most már lehet, hogy megértik, hogy ez nem véletlen!


A fiatal galambokkal való sikeres versenyzés egyik legfontosabb összetevõje a galambokkal való kapcsolat. Számomra ez még fontosabbnak tûnik, mint az etetés, vitaminok, vagy mint a gyógyszeres kezelés. Viszont a kapcsolat kialakításával az a gond, hogy ezt a legnehezebb megtanulni. Azt könnyebben meg lehet tanítani, hogy hogyan etesd a galambjaidat, hogyan õrizd meg az egészségüket, viszont a kapcsolatkialakítást és kapcsolattartást élõ állatokkal – no azt lehet, hogy valaki soha nem tudja elsajátítani. Egyszerûen hiányzik belõle ez az érzék. A bajnokok márpedig tudják, hogy hogyan kell nevelni a galambokat, és ehhez bizonyos adottságokra is szükség van.

 

Itt van mindjárt egy kis történetet az idõs belga Staf Martensrõl. Kovács volt, ezért egész héten kalapált, ami persze éktelen zajjal járt. Egyszer, egy fontos versenyrõl egészen korán érkezett meg az elsõ galambja, de csak ott üldögélt a tetõn, nem akart bemenni a dúcba. Martens nagyon csalódott volt, de csak egy rövid ideig. Mivel igazi bajnok, ezért hamar rájött a megoldásra: a madarak nincsenek hozzászokva a csendhez! Elszaladt, és elkezdett kalapálni. A nagy lárma hatására a madár azonnal ráismert a dúcára és rögtön bement.

 

A fiatalok megfogása, kézben tartása

 

A világon az egyik legkönnyebb dolog egy életre elvenni a fiatal galamb kedvét. Vegyük például a galambász kezét, ami igen sokat jelent a galamboknak. Hiszen ez a kéz fogja meg õket, és ez a kéz tartja õket. Nagyon fontos, hogy hogyan tartjuk kézben õket, de sajnos, sok galambász még azt sem tudja, hogy hogyan kell helyesen megfogni, és tartani a galambot.

Hát éppen ezért nem igazán szeretek látogatókkal bemenni a dúcba és fõleg nem a fiatalok helyére. Azért ezt nem lehet mindig kikerülni. Elõfordul, hogy nagyon messzirõl érkeznek a látogatók és természetes, hogy kíváncsiak. Aztán megengedem számukra, hogy megfogják a galambokat, de gyakorta még nézni is rossz, hogyan tartják. Arról már nem is beszélve, ahogy kinyitják a szárnyaikat, meg a csõrüket is, de hogyan!?

A galambok szeretnek tisztában lenni azzal, hogy nyugodtan és tisztelettel bánnak velük. Megfogni, és kézben tartani õket bizony csak nagy nyugalommal érdemes. A begyet jól meg kell támasztani a nyitott tenyérrel. Ha valaki nem jól tartja kezében a galambokat, akkor elkezdenek vergõdni, és a galambász is elkezd kapkodni. A galamb pedig így elveszíti a bizalmát. Így csak azt érjük el, hogy az ilyen galambok késõbb is sok gondot fognak okozni.

 

Elengedés

 

Úgy tûnik, hogy még arra sem képes mindenki, hogy helyesen engedje el a galambot. Szükségtelen lenne egyáltalán megemlíteni, ezt a teljesen természetes dolgot, de úgy tûnik, hogy sok galambász egyszerûen nem tudja elengedni helyesen a galambot.

Túl gyakran láttam azt, hogy sokan egyszerûen csak ledobják a földre a galambot, vagy egyszerûen csak eldobják a kezükbõl. - Bár ez, egy tapasztalt galambásszal soha nem fordulhat elõ. És azok, akik ilyen gondatlanok saját galambjaikkal, soha nem lesznek bajnokok. Ha egy galambot ledobsz a földre, vagy egyszerûen csak eldobod magadtól, az ilyen galambnak nagyon gyorsan kell cselekednie, hogy idõben kinyissa a szárnyait a biztonságos landolás céljából. Tehát mindig gyengéden kell letenni a galambot a földre, vagy úgy elengedni, hogy saját magától repüljön ki a kézbõl egy ülõke, vagy a fészek magasságában.

 

Ha valaki azt gondolná, hogy ezek fölösleges részletek, hát csak gondolja nyugodtan! Aztán majd meglátjuk…

Hihetõ- e, vagy sem, de ahogy egy galambász a kezében tartja a galambot, abból máris meg lehet látni, hogy egy bajnokkal állunk-e szemben, vagy pedig egy olyan galambásszal, aki soha nem fog bajnokságot nyerni.

 

Hagyja õket

 

A legjobb az lenne, ha idegenek soha nem lépnének be a dúcunkba és nem engednénk meg senkinek megfogni a madarakat. Nem érdemes ugyanazt a madarat többször megfogni.

Tudják, hogy van ez? Amikor eljön egy galambász, látogatóba, szeretnénk eldicsekedni a galambokkal, de gyakran elõfordul, hogy megbánjuk, hogy így tettünk. Mindig a kedvenceinket akarjuk megmutatni, hiszen természetesen rájuk vagyunk a legbüszkébbek. De utána gyakran elõfordul, hogy éppen ezek a galambok vesznek el, hiszen az állandó molesztálástól már nem érzik magukat olyan jól a dúcban.

Egy galambász soha ne veszítse el a temperamentumát! Ne legyen soha mérges, mert a galamboknak jó a memóriája. Ha durva vagy a galambokhoz, annak is megvan a következménye, és visszanyerni a galambok bizalmát - nem egyszerû. Néha heteket is igénybe vesz, de az is lehet, hogy soha többé nem sikerül.

Mint fentebb már említettem, a galambász keze igen nagy szerepet játszik a tenyésztõ és a madarai közötti kapcsolatban. Gondoljunk csak arra, hogy a galambász a kezein keresztül lép kapcsolatba a galambokkal, az etetés során is, és akkor is, amikor valamiért megfogja a galambot. A galambok soha nem nézhetnek úgy a tenyésztõ kezére, mint egy olyan valamire, amitõl félniük kell! Azokat a galambokat, akik félnek, a tenyésztõ keze tette félõssé. Megtanította õket félni! A sikeres galambászoknak is ugyanolyan keze van, mint a durva galambászoknak. Most elmondom példaként a saját szokásaimat, amelyek meghozzák az eredményt.

 

Rituálék

 

Minden este, mielõtt a galambok elhelyezkednének a pihenéshez, ugyanazt a megszokott rituálét játsszuk el. Amikor a kis konzerves dobozommal belépek a dúcba, grit, és különbözõ magvak - jutalomfalatok- vannak benne, minden egyes galambnak szentelek figyelmet. Kapnak egy kis csemegét, mogyorót, néha megsimogatom õket, és azt is megengedem, hogy játszanak a kezemmel. Ez persze gyakran inkább harcnak tûnik (azt játszom, mintha le akarnám lökni a madarat az ülõkérõl), de mindig nagyon figyelek arra, hogy a galamb irányítsa az eseményeket. És minden este újból és újból eljátsszuk ezt. Hamar hozzá szoknak ehhez a kis játékhoz és elkezdik élvezni. Amikor belépek a dúcba, meg sem mozdulnak. Olyan mintha azt mondanák: „ Na, végre, megjöttél.”

Néhányan már akkor elkezdenek burukkolni, amikor meglátnak.  Amikor kinyújtom a kezemet, rászállnak, mert várják a finomságokat. Sok tenyésztõ panaszkodik arra, hogy galambjai nem sietnek haza, és amikor pedig végre megérkeznek, akkor sem ugranak be gyorsan a párjukhoz, vagy, hogy ráüljenek a fészkükre. Ha kialakul a bizalmas kapcsolat a tenyésztõjükkel, akkor nem lesz probléma a beugrással sem a verseny során.

Ha van valami, amit igazán utálok, az az, amikor a galamb nem ugrik be. Már megérkezett, de nem ugrott be a dúcba, hát ez az, amitõl egyszerûen frászt lehet kapni! Az én galambjaim úgy ugranak be, mintha maga az Ördög lenne a hátuk mögött. Beviharzanak. Mennyire más ez, mint amikor egy tenyésztõ, nem képes magán uralkodni, és teljesen kiborul a verseny végére!

 

 

Grit

 

Tehát, az én galambjaim kifejezetten szeretik a kezemet, mert mindig kapnak valami finomságot, vagy egy kicsit lehet vele játszani. De van olyan galambász is, akinek a kezétõl félnek a madarak.

A kéz pedig kéz, ezt már mondtam. Ha pedig a galamboknak nincs bizalma, akkor a galambok inkább menekülnek, mintsem rászállnának, amikor a tenyésztõ kinyújtja a kezét.

Említettem a grittet.

Sokan csodálkozhatnak: miért kell minden nap grittet adni? A grit az egyik legfontosabb ásványi anyag a galamb számára. Sokkal fontosabb mindenféle vitaminnál és egyéb kegyszereknél, amelyekrõl úgy szoktak beszélni, mintha valamilyen különleges, misztikus dolgot is megennének velük a galambok.

De miért fordítunk olyan kevés figyelmet a gritre? Az egyik oka ennek, hogy nem reklámozzák, bármilyen fontos is. És miért látni olyan kevés reklámot? Mert ezen nincs haszon. Egyébként a galambtakarmányon sincs nagy haszon, és ez meg is magyarázza, hogy miért reklámoznak inkább más, egyéb termékeket.

Azért adok friss grittet minden nap, mert a dúcban rátelepszik a por és valamilyen különleges oknál fogva, a galambok nem eszik meg, ha nem friss, vagy poros. Mindig frissnek kell lennie! Tehát ezért nem szabad napokig a dúcban hagyni. Van, aki kidobja a használ grittet a dúc elõtti teraszra, vagy bárhová a kertbe, és esõ után, ha újra tiszta lesz a grit, a galambok ismét szívesen fogyasztják. Ha van olyan grittünk, ami már huzamosabb ideje a dúcban van, érdemes megmosni, és megnézni, mi történik utána.

Mivel ilyen nagy jelentõsége van a gritnek, ezért a tenyésztõnek mindent meg kell tennie annak érdekében, hogy a galambok annyit egyenek belõle, amennyit csak kívánnak. A kalcium és az ásványi anyagot igen jó hatással vannak a galambokra.

Attól, hogy ilyen olcsó, még nem jelenti azt, hogy értéktelen - épp ellenkezõleg!

 

Ülõkék

 

Az ülõkéknek úgy kell kinézniük, mint az ülõkéknek. „V ülõkéknek” is hívják õket a formájuk miatt: mint egy fordított V betû, ez a fajta nagyon megfelelõ a galamboknak, de nem jó a versenydúcban!

Alkalmanként lehet igen szépen elrendezett „V ülõkéket” is látni, egymás mellett és egymás alatt. Ez a következõ okok miatt nem jó:

  • Ha meg szeretnéd fogni a galambokat, túl könnyen elmenekülhetnek.
  • Nem lehet magvakat, mogyorót oda szórni.
  • Nem tud a galamb megkapaszkodni az ülõkén, ha mondjuk játszani szeretnél vele.
  • Nem lehet párosodni rajta.
  • A galambok szeretnek rejtõzködni. Ha csak ilyen „V ülõkék” vannak a dúcban, ezt nem lehet.

Sõt, a dúcban sok ülõkének kell lennie! A galambok nem érzik jól magukat, egy olyan helyen, ahol éppen annyi ülõke van, ahányan vannak. Amikor minden ülõke foglalt, az lehet, hogy nagyon jól néz ki, csak éppen a madarak jó hangulatához kevés. Ha a galamb azt érzi, hogy nehezen talál szabad ülõkét a dúcban, akkor nem fogja magát jól érezni ott!

Azzal viszont minden bajnok tisztában van, hogy a galamboknak mindig jól kell magukat érezniük a dúcban.





Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!

KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK

1. КОТАЙСЬКИЙ ЦЕНТР З РЕАЛАЗАЦІЇ ДРОТЯНИХ СІТОК, БЕТОННІ СТОВПИ

► ДРОТЯНИЙ ПАРКАН НАЙДЕШЕВША В СВІТІ ОГОРОЖА. УСЕ ВІД А ДО Я, ЩО ДО НЬОГО ПОТРІБНЕ – ЗНАЙДЕТЕ У НАС! І ЩО НАЙГОЛОВНІШЕ: ЗА ЦІНОЮ ВИРОБНИКА!

parkan.hupont.hu

2. Vattacukor gépek! Pavilon Sátor Rendezvény Garázs Vendéglátó Sátor

► PAVILON SÁTOR, PONYVAGARÁZS, SÁTORGARÁZS, GARÁZS, SÖRSÁTOR, PIACI SÁTOR, RENDEZVÉNYSÁTOR. GÁZ/12V - 220V ELEKTORMOS VATTACUKOR GÉP, ÉS 220V POP-CORN GÉP

pavilon.hupont.hu

3. Potencsik Szilárd szervezetfejlesztési szakértő

► Szervezetfejlesztési szakértőként sok száz cég sikeres működésének receptjét ismertem meg.

potencsikszilard.hupont.hu

4. Pszichiátria és a Gonosz Pszichiáter?

► Valóban minden pszicháter gonosz? Létezik józan, rejtett pusztító szándékok nélküli (nem gonosz) pszichiáter? A pszicháter születésétől fogva gonosz vagy csak azzá válik? És mitől válik gonosszá a pszichiáter?

pszichiatria.hupont.hu

LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).

HuPont hirdetési rendszer

1. Matematika megtanulható!

► Folyamatosan feltöltöm az anyagokat.

ngt.hupont.hu

2. ESTELLA HASTÁNC STÚDIÓ DEBRECEN

► "A tánc megszépíti az életet, a táncoló mások életét szépíti meg!" TÁNCOLJ AZ EGÉSZSÉGEDÉRT, TESTI LELKI HARMÓNIÁDÉRT!

estella-hastanc.hupont.hu

3. Sztárok és életük

► Ez az oldal rengeteg sztárról szól. Külföldiről és hazairól egyaránt. Itt néhány sztártól kaphatsz divattippeket és megtudhatod az életrajzukat is. Jó szórakozást az olvasáshoz!!!!!!!!!!!!!!...

sztarok-reflektorfenyben.hupont.hu

4. Csak csajoknak:))

► Ezen az oldalon sokmindent találhattok: képeket, tanácsokat, idézeteket, sminktippeket és még sok más dolgot:) jó szórakozást az oldalon;)

vikcicaa.hupont.hu

5. Arcfestés, lufibohóc,népi játékok, légvár kölcsönzés rendezvényekre!

► Gyermekrendezvények színesítésére ajánlom tevékenységeimet:arcfestés,lufihajtogatás,henna,airbrush,légvár bérlés,népi játékok,trambulin! Hívjon bizalommal!70 294 6123 www.legvar.net

arcfestoedit.hupont.hu

6. Villanyszerelés Javítás Kecskemét 06/30/9388145

► Családi házak,lakások,üzletek villanyszerelése régi hálózatfelújítása

csovill.hupont.hu

7. Elfelejtett régi magyar ételek

► Éhes pici-poci!

keknefelejcs.hupont.hu

8. MotoGP Információs Oldal

► Az egyik legnagyobb motorverseny bemutatása és ismertetése az oldal célja. Jó szórakozást kívánok! Pfaff Tamás

motogp.hupont.hu

9. Kiss horgásztó horgászat Gyula városában (Erkel, Rákóczi, Kisökörjárás)

► 3 tóval tudunk kedveskedni a horgászat kedvelőinek melyek mind más - más adottsággal rendelkeznek. Az oldal bemutatja halfajaink és tavaink adottságait, horgászati lehetőségeket, elérhetőségeinket! Kellemes böngészést kívánunk!

kisshorgaszto.hupont.hu

10. KLUPS KISÁGY WEBÁRUHÁZ

► KLUPS KISÁGY SZÉLES VÁLASZTÉKBAN

kisagyam.hupont.hu

11. Kötelező Gépjármű Felelősség Biztosítás 2010

► A Generali Biztosító Zrt. idei ajánlatában a kedvezmények mértéke akár 57% + 6 havi díjmegtakarítást is elérhet!

kotelezo.hupont.hu

12. Pförtner Anna naplója

► az én naplómban az lesz benne hogy mi szeretnék lenni ha nagy leszek és hogy mi töténik velem a napjaimban és mindenféle csajos sztorik

pannilap.hupont.hu

13. A kutyák az ember legjobb barátai! és az emberek a kutyák legjobb barátai!

► Itt ismerkedhetünk meg a kutyafajtákkal.Etetés,Méreteik,Külső,és ápolási teendők

kutyaimadoklapja.hupont.hu

14. Vámpírok igenis léteznek!

► Vámpírok igenis léteznek, bármennyire is akarják ezt megcáfolni. Ha vki hisz a vámpírokban, akkor léteznek vámpírok. Csak egy gyenge elme nem hisz ezekben a mítikus lényekben.

wampire.hupont.hu

15. Istiván Autó FC és a KK Péntek 18 Futball Társaság oldala

► Egy helyszín (Kiskanizsa) - Egy időpont (péntek 18 óra)- Egy baráti társaság (ld.tagok)- Egy kispályás öregfiúk csapat (Istiván Autó). Minden ami a társaságunkkal, csapatunkkal kapcsolatos, aktuális (és persze publikus).

kk-pentek.hupont.hu

16. Zsi-Ko Ker.

► "MINDENT EGY HELYEN"

zsikoker.hupont.hu

17. Kútfúrás ? Kútfúró ! Víznyelők fúrása .

► Kútfúrás Garanciával !Megfigyelőkút.És víznyelők fúrása Tel: 06-20-9-642-753.Kézzel és helyszínen összeállított géppel, kis hely igénnyel ! MEGFIZETHETŐ árak ! Minőségi munka ! Munkát vállalok :Budapest és környéke , Csepel sziget és környéke.

kutfuro.hupont.hu

18. Kontinens38

► Üdv az oldalon!

kontinen.hupont.hu

19. ~ W.a.t.t.a.c.u.k.o.r ~

► Hello :'3 itt csak jó idézeteket találsz :DD + pár dolgot még amitt nemlehetet kihagyni :$ :DD az oldalt probálom minnél sürűbben frissiteni :DD na jó olvasgatást :)

ideze-tek.hupont.hu

20. GYÁRTÓI BÚTORBOLT SZARVAS Vasút út 77

► Szekrények-Konyhák-Konyhai elemek akár egyedi méretben is-Tálalók-Kisbútorok-Fürdőszobai szekrények-Kiegészítők-KÉSZRE SZERELVE! Étkezők-Kárpitosok bútorok Tel: +36 30/339-3880

gyartoibutorbolt.hupont.hu

21. Kovácsoltvas kapuk, korlátok, biztonsági rácsok

► Szépet, igényeset, reális áron! Hívjon bizalommal! Ingyenes felmérés és árajánlat. Tel: 30/958-6699

kovacsoltvas.hupont.hu

22. Keno lottó szeretnél nyerni ? Itt a lehetőség a nyerésre segítünk

► Neked is nyerni, Itt tippeket adunk a játékodhoz a személyiségjegyeid alapján a legesélyesebb számokat kapod.

mariatreben.hupont.hu

23. Tarcsai András honlapja

► "Most tanultam meg, hogy nem arra kérem Istent, hogy teljesítse azt, amit én elterveztem, hanem hogy segítsen megérteni, mi az értelme annak, amit ő tesz velem." Wass Albert

tarcsai.hupont.hu

24. csak sztárok

► most tudj meg többet a sztárokrokról

sztarban-sztar.hupont.hu

25. Zorro La Espada Y La Rosa

► HELLO! EZ AZ OLDAL A ZORRO C. SOROZATTAL ÉS A SZTÁRJAIVAL FOGLALKOZIK. JÖJJÖN MINDENKI AKI SZERETI A ZORRO-T! FŐSZEREPLŐK: CHRISTIAN MEYER ÉS MARLENE FAVELA

zorro-la-espada-y-la-rosa.hupont.hu

26. Big ideas small planet club

► Ez a honlap a globálisfelmelegedés súlyosságát, a tecnika fejlődését, a környezetvédelmet mutatja be.

nagy-otletek-kis-bolygonk.hupont.hu

27. NAPKOLLEKTOR ÁRAK NAPKOLLEKTOR ÁR

► Napkollektor árak, amik bárki számára hozzáférhetővé teszik a napkollektorokat. Kedvező napkollektor árak, gyors megtérülés.

napkollektorarak.hupont.hu

28. Peugeot Citroen hátsó futómű felújítás garanciával! Új futómű alkatrészek!

► Új hátsó hídtestek, lengőkarok felújítása. Komplett hátsó futóművek felújítása, szerelése, 20 éves Peugeot Citroen múlttal, megvárható, végignézhető, minőségi szereléssel. Garanciával, gyári technológiával.

peugeot-hatsofutomuvek.hupont.hu

29. Vanessa Hudgens és Zac Efron

► Hello!! ;-) ezen az oldalon minden fontosat megtudhatsz a HSM sztárjaival kapcsolatban!!

wanessa-zac.hupont.hu

30. Vigh Horgásztavak Gyula

► Gyulán, a Románvárost és Máriafalvát elválasztó töltés jobb illetve bal partján található kellemes, szép környezetben, két db, egyenként két hektáros telepített tó.

hunyadito.hupont.hu

31. Baljózs 2018 Kft.

► Munkát kínálunk, az ország bármelyik régiójában élő, és dolgozni vágyó munkavállalóknak, mindenkinek a megfelelő végzettsége szerint, magas fizetési lehetőséggel, szállással az ország északnyugati részén.

workhumanhungary.hupont.hu

32. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

healthkolcov.hupont.hu

33. Nyílászáró szigetelés, Ablakszigetelés Svéd 100% szilikon profil !

► Nyílászáró szigetelés, ablakszigetelés, régi fa ablakok, ajtók, nyilászárók filtrációs szigetelése ára 499ft/fm , Svéd ablakszigetelés, szilikon , Sofa ablakszigetelés, Befa ablakszigetelés ablakok szigetelésének cseréje, ablakszigetelés felújítás,

folia.hupont.hu

34. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

margaretaapartman.hupont.hu

35. BORSOD Home Builder KFT Ha kérdései vannak... (festésről, burkolásról ...)

► Szakértelem, Precizitás, Pontosság, Megbízhatóság Borsod Home Builder Kft Miskolc

festesbegakft.hupont.hu

36. KÜLÖNLEGES CSALÁDI VÁR ELADÓ !

► Budapesttől 14 km-re, Diósdligeten egyedi építészeti megoldásokkal rendelkező családi ház vásárolható.

csaladivar.hupont.hu

37. Én weboldalam

► Ennél lehet szebb egy weboldal, de ez csak ízlés dolga. Fő a tartalom!

mintaweboldal.hupont.hu

38. Citrex & Oyta-skaller

► Egy egészségesebb madárállomány kitenyésztéséért

citrex.hupont.hu

39. ANNA LIGET - IFJUSÁGI TÁBOR A MÁTRA LÁBÁNÁL SZURDOKPÜSPÖKI

► látogasson el a www.nyikom.hu Kalandturák

annaliget.hupont.hu

40. A Parallel Számítástechnikai Ügyviteli Szolgáltató és Kereskedelmi Kft.

► Parallel Kft - Vállalatirányítási és Ügyviteli Integrált Szoftver Rendszerek. A legmegbízhatóbb, gyakori és gyors frissítéssel támogatott európai minőségű termékek. Általános és speciális vállalati, ügyviteli, számviteli, bér, tb szoftver fejlesztés.

parallel.hupont.hu

41. Szobafestő mázoló tapétázó

► Különféle ingatlanok - külső, belső felületkezelése : Állagvédelme,esztétikája, higiéniája

szobafestomazolotapetazo.hupont.hu

42. FAMILIA PANZIÓ MAKÓ

► Üdvözöljük a makói Família Panzió honlapján!Reméljük, nemcsak weblapunkat látogatja meg, hanem személyesen is vendégül láthatjuk!Barátságos árainkkal, zárt parkolóval,családias környezetben várjuk Önt is szeretettel! Térjen be hozzánk, nem bánja meg!

familiapanzio.hupont.hu

43. VAGON ÉTTEREM

► Tel:06/30-333-1626

vagonetterem.hupont.hu

44. Női Varázs-Marcsitól

► „Ha nem vagy kész változtatni az életeden, nem lehet segíteni rajtad." (Hippokratész)

noivarazs-marcsi.hupont.hu

45. Akyra használt ruha oldala

► Új és használt gyermek, női és férfi ruhák

akyra.hupont.hu

46. Jó minöségű használt bútorok lakás felszerelési cikkek Münchenből

► Müncheni lakások felszámolásából jó minöségü használt bútorok lakásfelszerelési cikkek

munchenibutor.hupont.hu

47. Alsóörs Fogas-büfé

► Éhes,szomjas vendégeinket várjuk igazi jo izekkel,hideg italokkal! Ha Te nálunk jól laktál akkor már Mi se halunk éhen!

fogasbufe-alsoors.hupont.hu

48. Használt és Új árucikkek bőrzéje.

► Az oldalon kedvedre szemezgethetsz az új és a használt termékek között.A termékek széles skáláját megtalálod itt, az autótuningolástól a villanyszerelési anyagokig.

vasarter.hupont.hu

49. Filmek,Zenék minden mennyiségben

► Üdvözöllek a honlapomon

expressz.hupont.hu

50. TENGERBUSZ, SZEMÉLYSZÁLLÍTÁS BEL és KÜLFÖLDÖN

► Tengerbusz - Iskolabusz "utazzon velünk az élet tengerén!" Tel: 06303119044

tengerbusz.hupont.hu

51. Premium minőségű, ipari táblás kerítések, kedvező áron, az importőrtől!

► Cégünk kemény acélhuzalból készült horganyzott, illetve műanyag porszórt technológiával szinterezett kerítésrendszerek értékesítésével és kiépítésével foglalkozik.

kerites-tablaskerites.hupont.hu

52. Cnc gépek tervezése és kivitelezése

► Cnc maró és a CNC gravírozógép gyártása a megrendelő igényeinek megfelelően

cncmaro.hupont.hu

53. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

valentine.hupont.hu

54. www.nicebook.hupont.hu

► Itt minden megtalálható!

nicebook.hupont.hu

55. Moncsi apartman Agárd

► Üdülési lehetőség egész évben a Velencei-tó partján csendes,családias környezetben!

moncsiapartman.hupont.hu

56. Máltai Selyem kutya

► Kutya világ

maltaiselyemkutya.hupont.hu

57. Assassin's Creed rajongói honlap

► Sziasztok én István vagyok egyszer mikor játszottam az Assassin's Creeddel úgy gondoltam csinálok egy honlapot róla hát itt van.

assassins-creed-fun.hupont.hu

58. Cintia Hajhosszabbítás

► Rövidnek, ritkának vélt haját dúsítani illetve hosszabbítani szeretné, vagy nincs türelme növeszteni? ...én megvalósítom elképzeléseit!

cintihajhosszabbitas.hupont.hu

59. Bötös Villa Apartmanház Hévízen 100 m-re a tó bejáratától, sétáló utcában

► Üdülés, pihenés, gyógykezelés, relaxálás, regenerálódás, szórakozás Erholung, Therapie, Entspannung, Regeneration, Unterhaltung Recreation, therapy, relaxation, regeneration, entertainment Отдых, лечение, отдых, восстановление, развлечения

botosvillaheviz.hupont.hu

60. KovMik motorsport

► autó-gokart-formula-wtcc

kovmik.hupont.hu

61. A1 SOFŐRSZOLGÁLAT-SOFŐRSEGÉLY BUDAPESTEN

► A1 Sofőrszolgálat Budapesten és környékén hívható. +36209190002

soforszolgalat-budapest.hupont.hu

62. John "Dapper Don" Gotti életerajz

► John Gotti az Amerikai Egyesült Államok legnagyobb főnökének számított a hetvenes évek óta, miután a Gambino család korábbi fejét golyó általi leváltásra ítélte.

gotti.hupont.hu

63. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

fitnessedzo.hupont.hu

64. Villanyszerelő Kecskemét

► Villanyszerelés Javítás 06 30 9388145

villanyszakik.hupont.hu

65. Dawn Computer - számítógépek, mobiltelefonok a legjobb áron!

► Számítógépek, mobiltelefonok legjobb áron, alapoktól a felső kategóriáig. Számítógépek összeszerelése rövid határidővel.

dawncomputer.hupont.hu

66. Mindenünk a ló

► Aki szereti a lovakat annak ezen az oldalon van a helye!

tunde-es-a-lovak.hupont.hu

67. Farmerama

► Farmerama: A világ legőrültebb farmaja!

kincsonyuszika.hupont.hu

68. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

szekelyeszter.hupont.hu

69. ˙· ٠ •● Lindi Beauty ●• ٠ ·˙ Nails & Lashes

► NEW YORK FITNESS! 06/30-645-0272

lindinails.hupont.hu

70. Adony suli 8/b

► Szevasztok látogatók bemutatom röviden az osztályomat ha nem tetszik akko alt f4

kis-pista.hupont.hu

71. Lépj be a mostani MMORPG-játékok,és Fantasy filmek világába

► Olvasd el a Metin, a Hero Online, Florensia, DOMO és még sok-sok más MMORPG leírását és TÖLTSD is le INGYEN

adventure.hupont.hu

72. 471 Club Hotel*****

► "Harmonikus pihenés, vidéki elegancia."

club-hotel.hupont.hu

73. MINDEN AMI MOZDÍTHATÓ!

► Tervezés, gyártás, kivitelezés!

villak.hupont.hu

74. Népi orvoslás gyógynövényekkel

► Itt megtalálhatsz mindent a gyógynövényekről, mire jók és hogyan tudod őket használni, és még az illóolajokról is megtudhatod mire használhatod őket.

nepi-gyogymodok.hupont.hu

75. FŐCZE KÁROLY sör cimke gyűjteménye és cseréi

► Ezeken az oldalakon szeretném bemutatni a sör cimke gyűjteményem egyes darabjait.Elsősorban gyűjtöm és érdekelnek a karácsonyi,téli témájú cimkék,de minden egyéb más témájú sör cimkét is gyűjtök.

charlie-labels.hupont.hu




Weblap látogatottság számláló:

Mai: 39
Tegnapi: 50
Heti: 785
Havi: 3 429
Össz.: 584 116

Látogatottság növelés
Oldal: Fiatal galambok versenyeztetése
tauben, pigeon, porumbei, postagalamb GÁSPÁR ISTVÁN - © 2008 - 2025 - pannonmaraton.hupont.hu

A Hupont.hu weboldal szerkesztő segítségével készült. Itt Önnek is lehetséges a weboldal készítés.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »