tauben, pigeon, porumbei, postagalamb GÁSPÁR ISTVÁN

A Pannon Maraton Klub 2009 - 2010 évben rendezett versenyeinek CSAPATBAJNOKA (jobbra a 85427 hím látható 755 km lerepülése után 2047 társát utasította maga mögé és 14 órai szállás után NEMZETKÖZI I. díjat nyert!



Mese a postagalambok küldetéséről


Kezdetben, amikor Öregisten megteremtette e Kerek Világot, és benépesítette azt az állatok sokaságával, mindeniknek adott egy nemes feladatot, amit egyedül ők hivatottak elvégezni a Világban, hogy az napról- napra szebbé, gazdagabbá legyen és, hogy a benne élők mindenike szolgálja valamivel a többiek javát. Ez nagyon fontos, mert erősíti az egymásért-valóságukat...

A feladatok szétosztása során a galambok bizony munka nélkül maradtak, mert mindenre azt dúúdolták mindenkinek, hogy túúdom, túúúdom, túúúdom... Az állatok mind csak legyintettek sajnálkozva, hogy: háát, ha így tudjátok, csináljátok magatok! És rövid időn belül faképnél hagyták őket, mert azt hitték - tévedésből - hogy a galambok ilyen rátartiak, fennhéjázóak. Pedig ők mindössze a saját hangjukon szólottak...

Nem tudtak ennél fogva semmit sem tisztességesen megtanulni, csúfolták is őket a többi állatok, hogy "hiábavaló népség vagytok." Így, végül teljesen magukra maradtak és ettől igen elszomorodtak.

Aztán egy nap, amikor már nem bírták tovább ezt a magányosságot, bánatukban összedugták a fejüket. Hosszú töprengés után kisütötték, hogy ők bizony - még ha a Világ végére kell is elrepülniük érte - felkeresik Öregistent! Elé állanak és nekiszegezik a kérdést: Mi értelme van így az életüknek, ha ők nem vehetnek részt a többiek játékában?! De merre keressék? Annyi tudomásuk azért volt, hogy Öregisten teremtette az Egész Világot - benne őket is - És éppen ezért, a halandók, legkönnyebben a Világ kezdeténél és végénél találkozhatnak Vele. Atyácska persze közben is óv mindnyájunkat féltő gondoskodásával: Nap-nap után újjáteremti a Világot.

Sietve, mind egy szálig neki is indultak. Az Út Hozzá igen hosszú és gyötrelmes volt, sokan közülük végkimerülésben el is pusztultak. Túl kellett repülni az Óperencián, az Üveghegyeken is túl és még azon is túl, ahol a kurtafarkú kismalac túr, és még a Világ végénél is messzebbre, éppen egy galamblépésnyivel és még egy szárnycsapásnyival.

Azok közülük, akik szilárd akarattal kitartottak a hosszú távon, fáradtan, meggyötörten megérkeztek. Atyácska - aki a Világrend feletti őrposztját el nem hagyja soha, közeledtükre - a látványtól elszoruló szívvel - most mégis rögvest az elcsigázott sereg elé sietett. A galambok pedig a színe elé járultak, és fájó szívvel előadták bánatukat: hogy amiért az Úrpont ilyen hanggal áldotta meg őket - mostanára teljesen magukra maradtak! Emiatt még fészket rakni is éppen csak hányavetien tudtak megtanulni, mert a fészeképítő mester a szövőmadár is elunta a sok túúdom, túúdomot...

Öregisten, aki igen jóságos és igazságos alapjában- és nem tartotta sohasem tévedhetetlennek magát - elpirult, mert belátta, hogy milyen nehézséget okozott. Rögtön azon kezdett gondolkodni, hogyan igazíthatná ezt a sajnálatos esetet a helyére. Hogyan adhatna elégtételt a galamboknak, akik máskülönben minden teremtménye közül a legközelebb állottak Szívéhez. Mégpediglen azért, mert a Világ teremtésének közepette, beléfeledkezvén annak lenyűgöző szépségébe, erősen meghatódott azon, hogy Szívéből ily szépség árad! S amikor így, gyöngéd szerelemmel a Lelkére gondolt, hirtelen egy galamb pár röppent fel Szívéből a Magos Ég felé...

Most amikor végignézett az elébe gyűlt elcsigázott, tollas seregleten, ez ismét eszébe jutott. Újra elérzékenyült és így szólott a galambok követségéhez: Igazatok van gyermekeim, hibáztam valóban, hogy ily csúfosan megfeledkeztem Rólatok! Hááát, akkor most Reátok bízom azt a feladatot, amit mindezidáig még senkinek sem mertem átadni! Mától fogva követekké nevezlek ki Benneteket, és akkor Ti fogjátok majdan a többi élőlény- társatok számára megvinni tőlem az üzeneteket, Ég és Föld között!

A galambok igen megörültek és büszkék is voltak a kapott feladatukra, csak azt nem tudták még, hogy akkor, hogy a csudába fogjanak hozzá a megvalósításához? Öregisten a fejét vakarta és így szólott: Hát éppen ebben áll a példátlan nehézsége a küldetéseteknek! Tudniillik ahhoz, hogy igazi Hírhozó Követekké legyetek, vállalnotok kell, hogy átrepültök a Felejtés Folyama felett, el, egészen a messzi Földre!

Amikorra átértek a Folyón és eléritek a túlparton a Földet, mindazok közületek, akik elfeledik eredendő uticéljukat, szárnyatlan tollatlan emberekké lesznek, akik emlékezetéből szinte minden kiesik, amit Rólunk, az innenső Világról és annak Aranyos Szegletéről tudtak. Nem marad más a Szívük mélyén, mint egy halovány emlék, rejtve - feledve. Ezért olyan fontos a feledésben élők számára híreket, üzeneteket kapniuk tőlem, hogy életük ne vesszen csúfságra kárba.

Meg kell keresnetek szerte - szét, ember - forma társaitokat és velük együtt hazatérnetek hozzám! Egymás nélkül nem boldogulhattok, mert a visszaút "térképének" egy részletét az Ő lelkük mélye őrzi... Külön - külön mit sem értek, de együtt képesek vagytok fellelni az átjárót, a két világ határát elválasztó Felejtés Folyamon. Aki megtalálja a hazavezető utat ember - párjával, az attól kezdve Követté lesz a Világok között, az emberek és a többi érző lény javára! Mindazoknak az örömére, akik még a nyomasztó keresésben, kétségben, félelemben, irigységben, magukra hagyatva, távol tőlünk sínylődnek.

Mert minden lénynek van embertársa - gazdája és ők is mind - mind keresik egymást és az átjárót, a Folyamon túl, ahol kikerülvén az Éberség Világából, folytonos sóvárgásban, tévedések közepette élnek. Túl a vizen, Ármány lecsap mindazokra, akik feledésbe estek. Csak azon kevesek szabadulhatnak a fogságából, akik felismerik együvétartozásukat, és együtt összeadva erejüket megtalálják a szabadulás útját: újra Eggyé, Egésszé teljesülnek.

A galambok először igen megriadtak a feladat nagyságától, meg hallottak is valami kósza rémtörténeteket a Szeglet határán folyó Felejtés Folyamról, és az azon túl elterülő rémséges Fordított Világról. Azonban mindezidáig azt képzelték, hogy az ilyesféle történeteket csak a galambszülők mesélik galambgyerekeiknek azért, hogy ne távolodjanak el túlzottan a fészektől...

De aztán felülkerekedett az akarat és a bizalom bennük, hiszen így Igazi értelmet nyerhet ezentúl, az életük, segíthetik a többi lényt és résztvehetnek majd a közös örömben, az Életben. Ezért úgy döntöttek, hogy vállalják a kockázatos feladatot.

Mielőtt azonban útnak indultak volna, megkérdezték még Atyácskától, hogy miről ismerhetik fel majdan az emberek világában azokat a társaikat, akik közülük emberré változtak?

Atyácska így felelt: Azokat az embereket először is a gyermekek között kell keressétek. Amíg az ember gyermek, még emlékezik galamb létére, hiszen szívük valójában megegyezik a Tietekével. Ezek a gyermekek szeretik a szépet, a szabadságot, sokat kószálnak a természetben, és valami furcsa vonzódás folytán bámulják az eget, a felhőket, a háztetőket, a templomtornyokat, minden repülő madárra figyelnek, fákra másznak, keresnek, kutatnak ők is, mert Lelkük mélyén érzik még a feladatukat, hallják a hangtalan hívást, - a Csodaszarvas csalogatását. Amikor egymással szembe kerültök egy ilyen emberrel a Szívetek dobbanása túlharsog majd mindent - innen ismeritek meg egymást.

- És hogyan tudjuk együtt megtalálni az utat Hazafelé Hozzád, Atyánk? - kérdezték a galambok.

Hát ez a másik nehézség, amivel szembe kell nézzetek majd! Az lesz a feladatotok, hogy az embergyermeket csalogassátok, csalogassátok magatok után, amíg fel nem nő, vigyázzátok, s ők is vigyáznak majd rátok! Csak azon kevesek érhetnek haza, akik kéz a kézben együtt lépve-repülve teszik meg az utat. Akik elengedik egymást önös céljaikért, azok elvesznek.

Minden lépést és szárnycsapást egyedül kell megtennetek Hazafelé, egyedül, de nem magányosan, segítőket találtok mindenütt, ahol megszorultok, mert én, bár szememet mindig rajtatok tartom, és az utat egyengetem előttetek, felétek nem léphetek! Ahhoz, hogy a Világ Rendjét megőrizzem, posztomat el nem hagyhatom.

Akik mindvégig kitartanak egymás mellett, céljuk mellett, és először a másikat részesítik előnyben a felmerülő nehézségek során, (hiszen a társuk az ő másik felük valójában és ők csakis együtt Egészek) azok, egyedül ők kerülhetik el az útvesztőket.

A túlsó, fordított világban, ahol Ármány portyázik, a kétség, a közöny, a hitetlenség és az önhittség, a jó és a rossz, a féltékenység, a harag: a tévedések szakadékai között fog vezetni az utatok! S nektek mindvégig kéz a kézben egymást semmi körülmények között el nem hagyva, van egyedül lehetőségetek a szűk átjárót megtalálnotok.

És ne ijedjetek meg, mert mikor meglelitek, azt fogjátok mondani: Hihetetlen, ez nem is átjáró, ezen lehetetlen az átjutás!! A kapuban vicsorgó rémisztő szörny el ne tántorítson Benneteket! És akkor mégis menjetek neki, tovább, tovább, mert akkor, ha azt az egy lépést még megteszitek, feltétel nélkül, Hazafelé, akkor megtörik a feledés varázsa, a rémséges kapuőr elillan és abban a pillanatban kiszabadultok Ármány útvesztőiből!

És akkor, ott, azon a jeltelen helyen, és időtlen időben, én várlak majd Benneteket! Ott, végre újra összeölelkezhetünk! Kétség és félelem nem gyötri többé testetek, Lelketek! Ti pedig, ezáltal, elnyeritek mesterségeteket: Igazi Követekké váltok. Attól kezdve vezethetitek társaitokat a szűk átjáró felé, hogy a feledés varázsa végre megtörjön a Földön, az ember - világban és Mindannyian együtt örülhessünk újra a Világ Aranyos Szegletén, ahol még ma is éppen ugyanúgy van minden, mint egykoron: minden romlatlan. Ahol gyermekeim Ti, és a lények sokasága mind születtetek a Lelkemből, s hová hazatérni mind kívánkoztok.

És még egy kérdés Atyánk, mielőtt útnak indulunk! Mi lesz azokkal, kik a keskeny utat, s a szűk átjárót elvétik?

Hát, azok bizony bent rekednek valamely szakadékban. Álomba részegülten Ármányt szolgálják. Ráadásul önszántukból teszik mindezt, tudatlanságból, a feledés miatt. Mi itt mind, időtlen idők óta várjuk ébredésüket! Azt képzelik, természetes és megváltoztathatatlan az, hogy életüket a kétség és a félelem uralja. Így, még a szívük legmélyén élő, folyton az Igazra emlékező Magocskát is tévedéseik végtelen fátylával burkolják. Becsapják magukat és társaikat, kétes, romlandó csillogásokért. Életüket pedig meddő harcra, vagy önsajnálatra tékozolják.

Meghallgatván Atyácska útbaigazítását, a galambok köszönettel, hangos túúdom-túúdom turbékolással útnak indultak beteljesíteni nemes küldetésüket.

Így vívták ki galambjaink saját erejükből, őszinteségük, akaratuk, bátorságuk és kitartásuk révén "tudományukat" - hírhozó képességüket! Így lettek ők az Örökké Valóság hírmondói.





Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!

KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK

1. КОТАЙСЬКИЙ ЦЕНТР З РЕАЛАЗАЦІЇ ДРОТЯНИХ СІТОК, БЕТОННІ СТОВПИ

► ДРОТЯНИЙ ПАРКАН НАЙДЕШЕВША В СВІТІ ОГОРОЖА. УСЕ ВІД А ДО Я, ЩО ДО НЬОГО ПОТРІБНЕ – ЗНАЙДЕТЕ У НАС! І ЩО НАЙГОЛОВНІШЕ: ЗА ЦІНОЮ ВИРОБНИКА!

parkan.hupont.hu

2. Vattacukor gépek! Pavilon Sátor Rendezvény Garázs Vendéglátó Sátor

► PAVILON SÁTOR, PONYVAGARÁZS, SÁTORGARÁZS, GARÁZS, SÖRSÁTOR, PIACI SÁTOR, RENDEZVÉNYSÁTOR. GÁZ/12V - 220V ELEKTORMOS VATTACUKOR GÉP, ÉS 220V POP-CORN GÉP

pavilon.hupont.hu

3. Potencsik Szilárd szervezetfejlesztési szakértő

► Szervezetfejlesztési szakértőként sok száz cég sikeres működésének receptjét ismertem meg.

potencsikszilard.hupont.hu

4. Pszichiátria és a Gonosz Pszichiáter?

► Valóban minden pszicháter gonosz? Létezik józan, rejtett pusztító szándékok nélküli (nem gonosz) pszichiáter? A pszicháter születésétől fogva gonosz vagy csak azzá válik? És mitől válik gonosszá a pszichiáter?

pszichiatria.hupont.hu

LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).

HuPont hirdetési rendszer

1. Matematika megtanulható!

► Folyamatosan feltöltöm az anyagokat.

ngt.hupont.hu

2. ESTELLA HASTÁNC STÚDIÓ DEBRECEN

► "A tánc megszépíti az életet, a táncoló mások életét szépíti meg!" TÁNCOLJ AZ EGÉSZSÉGEDÉRT, TESTI LELKI HARMÓNIÁDÉRT!

estella-hastanc.hupont.hu

3. Sztárok és életük

► Ez az oldal rengeteg sztárról szól. Külföldiről és hazairól egyaránt. Itt néhány sztártól kaphatsz divattippeket és megtudhatod az életrajzukat is. Jó szórakozást az olvasáshoz!!!!!!!!!!!!!!...

sztarok-reflektorfenyben.hupont.hu

4. Csak csajoknak:))

► Ezen az oldalon sokmindent találhattok: képeket, tanácsokat, idézeteket, sminktippeket és még sok más dolgot:) jó szórakozást az oldalon;)

vikcicaa.hupont.hu

5. Arcfestés, lufibohóc,népi játékok, légvár kölcsönzés rendezvényekre!

► Gyermekrendezvények színesítésére ajánlom tevékenységeimet:arcfestés,lufihajtogatás,henna,airbrush,légvár bérlés,népi játékok,trambulin! Hívjon bizalommal!70 294 6123 www.legvar.net

arcfestoedit.hupont.hu

6. Villanyszerelés Javítás Kecskemét 06/30/9388145

► Családi házak,lakások,üzletek villanyszerelése régi hálózatfelújítása

csovill.hupont.hu

7. Elfelejtett régi magyar ételek

► Éhes pici-poci!

keknefelejcs.hupont.hu

8. MotoGP Információs Oldal

► Az egyik legnagyobb motorverseny bemutatása és ismertetése az oldal célja. Jó szórakozást kívánok! Pfaff Tamás

motogp.hupont.hu

9. Kiss horgásztó horgászat Gyula városában (Erkel, Rákóczi, Kisökörjárás)

► 3 tóval tudunk kedveskedni a horgászat kedvelőinek melyek mind más - más adottsággal rendelkeznek. Az oldal bemutatja halfajaink és tavaink adottságait, horgászati lehetőségeket, elérhetőségeinket! Kellemes böngészést kívánunk!

kisshorgaszto.hupont.hu

10. KLUPS KISÁGY WEBÁRUHÁZ

► KLUPS KISÁGY SZÉLES VÁLASZTÉKBAN

kisagyam.hupont.hu

11. Kötelező Gépjármű Felelősség Biztosítás 2010

► A Generali Biztosító Zrt. idei ajánlatában a kedvezmények mértéke akár 57% + 6 havi díjmegtakarítást is elérhet!

kotelezo.hupont.hu

12. Pförtner Anna naplója

► az én naplómban az lesz benne hogy mi szeretnék lenni ha nagy leszek és hogy mi töténik velem a napjaimban és mindenféle csajos sztorik

pannilap.hupont.hu

13. A kutyák az ember legjobb barátai! és az emberek a kutyák legjobb barátai!

► Itt ismerkedhetünk meg a kutyafajtákkal.Etetés,Méreteik,Külső,és ápolási teendők

kutyaimadoklapja.hupont.hu

14. Vámpírok igenis léteznek!

► Vámpírok igenis léteznek, bármennyire is akarják ezt megcáfolni. Ha vki hisz a vámpírokban, akkor léteznek vámpírok. Csak egy gyenge elme nem hisz ezekben a mítikus lényekben.

wampire.hupont.hu

15. Istiván Autó FC és a KK Péntek 18 Futball Társaság oldala

► Egy helyszín (Kiskanizsa) - Egy időpont (péntek 18 óra)- Egy baráti társaság (ld.tagok)- Egy kispályás öregfiúk csapat (Istiván Autó). Minden ami a társaságunkkal, csapatunkkal kapcsolatos, aktuális (és persze publikus).

kk-pentek.hupont.hu

16. Zsi-Ko Ker.

► "MINDENT EGY HELYEN"

zsikoker.hupont.hu

17. Kútfúrás ? Kútfúró ! Víznyelők fúrása .

► Kútfúrás Garanciával !Megfigyelőkút.És víznyelők fúrása Tel: 06-20-9-642-753.Kézzel és helyszínen összeállított géppel, kis hely igénnyel ! MEGFIZETHETŐ árak ! Minőségi munka ! Munkát vállalok :Budapest és környéke , Csepel sziget és környéke.

kutfuro.hupont.hu

18. Kontinens38

► Üdv az oldalon!

kontinen.hupont.hu

19. ~ W.a.t.t.a.c.u.k.o.r ~

► Hello :'3 itt csak jó idézeteket találsz :DD + pár dolgot még amitt nemlehetet kihagyni :$ :DD az oldalt probálom minnél sürűbben frissiteni :DD na jó olvasgatást :)

ideze-tek.hupont.hu

20. GYÁRTÓI BÚTORBOLT SZARVAS Vasút út 77

► Szekrények-Konyhák-Konyhai elemek akár egyedi méretben is-Tálalók-Kisbútorok-Fürdőszobai szekrények-Kiegészítők-KÉSZRE SZERELVE! Étkezők-Kárpitosok bútorok Tel: +36 30/339-3880

gyartoibutorbolt.hupont.hu

21. Kovácsoltvas kapuk, korlátok, biztonsági rácsok

► Szépet, igényeset, reális áron! Hívjon bizalommal! Ingyenes felmérés és árajánlat. Tel: 30/958-6699

kovacsoltvas.hupont.hu

22. Keno lottó szeretnél nyerni ? Itt a lehetőség a nyerésre segítünk

► Neked is nyerni, Itt tippeket adunk a játékodhoz a személyiségjegyeid alapján a legesélyesebb számokat kapod.

mariatreben.hupont.hu

23. Tarcsai András honlapja

► "Most tanultam meg, hogy nem arra kérem Istent, hogy teljesítse azt, amit én elterveztem, hanem hogy segítsen megérteni, mi az értelme annak, amit ő tesz velem." Wass Albert

tarcsai.hupont.hu

24. csak sztárok

► most tudj meg többet a sztárokrokról

sztarban-sztar.hupont.hu

25. Zorro La Espada Y La Rosa

► HELLO! EZ AZ OLDAL A ZORRO C. SOROZATTAL ÉS A SZTÁRJAIVAL FOGLALKOZIK. JÖJJÖN MINDENKI AKI SZERETI A ZORRO-T! FŐSZEREPLŐK: CHRISTIAN MEYER ÉS MARLENE FAVELA

zorro-la-espada-y-la-rosa.hupont.hu

26. Big ideas small planet club

► Ez a honlap a globálisfelmelegedés súlyosságát, a tecnika fejlődését, a környezetvédelmet mutatja be.

nagy-otletek-kis-bolygonk.hupont.hu

27. NAPKOLLEKTOR ÁRAK NAPKOLLEKTOR ÁR

► Napkollektor árak, amik bárki számára hozzáférhetővé teszik a napkollektorokat. Kedvező napkollektor árak, gyors megtérülés.

napkollektorarak.hupont.hu

28. Peugeot Citroen hátsó futómű felújítás garanciával! Új futómű alkatrészek!

► Új hátsó hídtestek, lengőkarok felújítása. Komplett hátsó futóművek felújítása, szerelése, 20 éves Peugeot Citroen múlttal, megvárható, végignézhető, minőségi szereléssel. Garanciával, gyári technológiával.

peugeot-hatsofutomuvek.hupont.hu

29. Vanessa Hudgens és Zac Efron

► Hello!! ;-) ezen az oldalon minden fontosat megtudhatsz a HSM sztárjaival kapcsolatban!!

wanessa-zac.hupont.hu

30. Vigh Horgásztavak Gyula

► Gyulán, a Románvárost és Máriafalvát elválasztó töltés jobb illetve bal partján található kellemes, szép környezetben, két db, egyenként két hektáros telepített tó.

hunyadito.hupont.hu

31. Baljózs 2018 Kft.

► Munkát kínálunk, az ország bármelyik régiójában élő, és dolgozni vágyó munkavállalóknak, mindenkinek a megfelelő végzettsége szerint, magas fizetési lehetőséggel, szállással az ország északnyugati részén.

workhumanhungary.hupont.hu

32. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

healthkolcov.hupont.hu

33. Nyílászáró szigetelés, Ablakszigetelés Svéd 100% szilikon profil !

► Nyílászáró szigetelés, ablakszigetelés, régi fa ablakok, ajtók, nyilászárók filtrációs szigetelése ára 499ft/fm , Svéd ablakszigetelés, szilikon , Sofa ablakszigetelés, Befa ablakszigetelés ablakok szigetelésének cseréje, ablakszigetelés felújítás,

folia.hupont.hu

34. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

margaretaapartman.hupont.hu

35. BORSOD Home Builder KFT Ha kérdései vannak... (festésről, burkolásról ...)

► Szakértelem, Precizitás, Pontosság, Megbízhatóság Borsod Home Builder Kft Miskolc

festesbegakft.hupont.hu

36. KÜLÖNLEGES CSALÁDI VÁR ELADÓ !

► Budapesttől 14 km-re, Diósdligeten egyedi építészeti megoldásokkal rendelkező családi ház vásárolható.

csaladivar.hupont.hu

37. Én weboldalam

► Ennél lehet szebb egy weboldal, de ez csak ízlés dolga. Fő a tartalom!

mintaweboldal.hupont.hu

38. Citrex & Oyta-skaller

► Egy egészségesebb madárállomány kitenyésztéséért

citrex.hupont.hu

39. ANNA LIGET - IFJUSÁGI TÁBOR A MÁTRA LÁBÁNÁL SZURDOKPÜSPÖKI

► látogasson el a www.nyikom.hu Kalandturák

annaliget.hupont.hu

40. A Parallel Számítástechnikai Ügyviteli Szolgáltató és Kereskedelmi Kft.

► Parallel Kft - Vállalatirányítási és Ügyviteli Integrált Szoftver Rendszerek. A legmegbízhatóbb, gyakori és gyors frissítéssel támogatott európai minőségű termékek. Általános és speciális vállalati, ügyviteli, számviteli, bér, tb szoftver fejlesztés.

parallel.hupont.hu

41. Szobafestő mázoló tapétázó

► Különféle ingatlanok - külső, belső felületkezelése : Állagvédelme,esztétikája, higiéniája

szobafestomazolotapetazo.hupont.hu

42. FAMILIA PANZIÓ MAKÓ

► Üdvözöljük a makói Família Panzió honlapján!Reméljük, nemcsak weblapunkat látogatja meg, hanem személyesen is vendégül láthatjuk!Barátságos árainkkal, zárt parkolóval,családias környezetben várjuk Önt is szeretettel! Térjen be hozzánk, nem bánja meg!

familiapanzio.hupont.hu

43. VAGON ÉTTEREM

► Tel:06/30-333-1626

vagonetterem.hupont.hu

44. Női Varázs-Marcsitól

► „Ha nem vagy kész változtatni az életeden, nem lehet segíteni rajtad." (Hippokratész)

noivarazs-marcsi.hupont.hu

45. Akyra használt ruha oldala

► Új és használt gyermek, női és férfi ruhák

akyra.hupont.hu

46. Jó minöségű használt bútorok lakás felszerelési cikkek Münchenből

► Müncheni lakások felszámolásából jó minöségü használt bútorok lakásfelszerelési cikkek

munchenibutor.hupont.hu

47. Alsóörs Fogas-büfé

► Éhes,szomjas vendégeinket várjuk igazi jo izekkel,hideg italokkal! Ha Te nálunk jól laktál akkor már Mi se halunk éhen!

fogasbufe-alsoors.hupont.hu

48. Használt és Új árucikkek bőrzéje.

► Az oldalon kedvedre szemezgethetsz az új és a használt termékek között.A termékek széles skáláját megtalálod itt, az autótuningolástól a villanyszerelési anyagokig.

vasarter.hupont.hu

49. Filmek,Zenék minden mennyiségben

► Üdvözöllek a honlapomon

expressz.hupont.hu

50. TENGERBUSZ, SZEMÉLYSZÁLLÍTÁS BEL és KÜLFÖLDÖN

► Tengerbusz - Iskolabusz "utazzon velünk az élet tengerén!" Tel: 06303119044

tengerbusz.hupont.hu

51. Premium minőségű, ipari táblás kerítések, kedvező áron, az importőrtől!

► Cégünk kemény acélhuzalból készült horganyzott, illetve műanyag porszórt technológiával szinterezett kerítésrendszerek értékesítésével és kiépítésével foglalkozik.

kerites-tablaskerites.hupont.hu

52. Cnc gépek tervezése és kivitelezése

► Cnc maró és a CNC gravírozógép gyártása a megrendelő igényeinek megfelelően

cncmaro.hupont.hu

53. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

valentine.hupont.hu

54. www.nicebook.hupont.hu

► Itt minden megtalálható!

nicebook.hupont.hu

55. Moncsi apartman Agárd

► Üdülési lehetőség egész évben a Velencei-tó partján csendes,családias környezetben!

moncsiapartman.hupont.hu

56. Máltai Selyem kutya

► Kutya világ

maltaiselyemkutya.hupont.hu

57. Assassin's Creed rajongói honlap

► Sziasztok én István vagyok egyszer mikor játszottam az Assassin's Creeddel úgy gondoltam csinálok egy honlapot róla hát itt van.

assassins-creed-fun.hupont.hu

58. Cintia Hajhosszabbítás

► Rövidnek, ritkának vélt haját dúsítani illetve hosszabbítani szeretné, vagy nincs türelme növeszteni? ...én megvalósítom elképzeléseit!

cintihajhosszabbitas.hupont.hu

59. Bötös Villa Apartmanház Hévízen 100 m-re a tó bejáratától, sétáló utcában

► Üdülés, pihenés, gyógykezelés, relaxálás, regenerálódás, szórakozás Erholung, Therapie, Entspannung, Regeneration, Unterhaltung Recreation, therapy, relaxation, regeneration, entertainment Отдых, лечение, отдых, восстановление, развлечения

botosvillaheviz.hupont.hu

60. KovMik motorsport

► autó-gokart-formula-wtcc

kovmik.hupont.hu

61. A1 SOFŐRSZOLGÁLAT-SOFŐRSEGÉLY BUDAPESTEN

► A1 Sofőrszolgálat Budapesten és környékén hívható. +36209190002

soforszolgalat-budapest.hupont.hu

62. John "Dapper Don" Gotti életerajz

► John Gotti az Amerikai Egyesült Államok legnagyobb főnökének számított a hetvenes évek óta, miután a Gambino család korábbi fejét golyó általi leváltásra ítélte.

gotti.hupont.hu

63. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

fitnessedzo.hupont.hu

64. Villanyszerelő Kecskemét

► Villanyszerelés Javítás 06 30 9388145

villanyszakik.hupont.hu

65. Dawn Computer - számítógépek, mobiltelefonok a legjobb áron!

► Számítógépek, mobiltelefonok legjobb áron, alapoktól a felső kategóriáig. Számítógépek összeszerelése rövid határidővel.

dawncomputer.hupont.hu

66. Mindenünk a ló

► Aki szereti a lovakat annak ezen az oldalon van a helye!

tunde-es-a-lovak.hupont.hu

67. Farmerama

► Farmerama: A világ legőrültebb farmaja!

kincsonyuszika.hupont.hu

68. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

szekelyeszter.hupont.hu

69. ˙· ٠ •● Lindi Beauty ●• ٠ ·˙ Nails & Lashes

► NEW YORK FITNESS! 06/30-645-0272

lindinails.hupont.hu

70. Adony suli 8/b

► Szevasztok látogatók bemutatom röviden az osztályomat ha nem tetszik akko alt f4

kis-pista.hupont.hu

71. Lépj be a mostani MMORPG-játékok,és Fantasy filmek világába

► Olvasd el a Metin, a Hero Online, Florensia, DOMO és még sok-sok más MMORPG leírását és TÖLTSD is le INGYEN

adventure.hupont.hu

72. 471 Club Hotel*****

► "Harmonikus pihenés, vidéki elegancia."

club-hotel.hupont.hu

73. MINDEN AMI MOZDÍTHATÓ!

► Tervezés, gyártás, kivitelezés!

villak.hupont.hu

74. Népi orvoslás gyógynövényekkel

► Itt megtalálhatsz mindent a gyógynövényekről, mire jók és hogyan tudod őket használni, és még az illóolajokról is megtudhatod mire használhatod őket.

nepi-gyogymodok.hupont.hu

75. FŐCZE KÁROLY sör cimke gyűjteménye és cseréi

► Ezeken az oldalakon szeretném bemutatni a sör cimke gyűjteményem egyes darabjait.Elsősorban gyűjtöm és érdekelnek a karácsonyi,téli témájú cimkék,de minden egyéb más témájú sör cimkét is gyűjtök.

charlie-labels.hupont.hu




Weblap látogatottság számláló:

Mai: 42
Tegnapi: 50
Heti: 788
Havi: 3 432
Össz.: 584 119

Látogatottság növelés
Oldal: Mese a postagalambokról
tauben, pigeon, porumbei, postagalamb GÁSPÁR ISTVÁN - © 2008 - 2025 - pannonmaraton.hupont.hu

A Hupont.hu weboldal szerkesztő segítségével készült. Itt Önnek is lehetséges a weboldal készítés.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »