tauben, pigeon, porumbei, postagalamb GÁSPÁR ISTVÁN

A Pannon Maraton Klub 2009 - 2010 évben rendezett versenyeinek CSAPATBAJNOKA (jobbra a 85427 hím látható 755 km lerepülése után 2047 társát utasította maga mögé és 14 órai szállás után NEMZETKÖZI I. díjat nyert!

Múlt-kor

 

Régi idők galambjai 13. rész

 

Kotymán Imre fantasztikus sikersorozata

 

 

„Kotymán a nagy riport! 100 éve nem produkált senki hozzá fogható eredménysorozatot!” (Anker A.)

 

Igen energikus, gyakorlatias, ízig-vérig célratörő sportgalambász egyéniség.” (Tamás I.)

 

„Kotymán Imre neve fogalommá vált. Eredményeinek töretlen mivolta példa nélküli a 100 éves magyar postagalamb-történelem távlatában.” (Száraz Gy.)

 

Galambász pályafutása a kezdetektől a csúcsig

  Már az 50-es évek elején, általános iskolás korában – Szentesen - is voltak postagalambjai. Középiskolás korában érdeklődése más sportok felé fordult és a galambok árván maradtak a szülői ház padlásán. 1964-ben lett ismét egyesületi tag. Munkahelyi főnöke a vidéki kiszállások alkalmával magával vitte postagalambászokhoz, így lassan ismét „megfertőződött”. Ezúttal első galambjait az egri Balogh Kálmántól kapta, de vásárolt galambokat a kalocsai Pirisi Gyulától is. Kezdeti eredményei szerények voltak.

  Pályafutásában döntő fordulatot az Anker Alfonzzal és Ujházi Péterrel kialakított kapcsolat jelentette. Előbbivel 1967-ben kezdett levelezni, utóbbit 1968-ban személyesen kereste föl. A látogatás galambvásárláshoz vezetett, így 1968 végén rendelkezett 3-4 Fabry tenyészpárral, melyek 1969 tavaszán, a szentesi padláson kezdték meg egy nagy versenygeneráció „gyártását”.

 

A legjelentősebb négy Fábry madár és származása:

 

80 kcsh. 

Apja: Belg. 58-1005218 kh. (Cron x Margaret)

Anyja: Belg. 62-1002631 kkt. (L’Aiglon x Belg. 59-1005216 kt.)

 

824 kkt.

Apja: B12-52-61-201 skh.  (Belg. 58-1005218 kh. x Belg. 57-1005836 skt.)

Anyja: Belg. 66-1006456 skt. (Mosquito x Exelence)

 

651 kcsh.

Apja: 0787-62-307 kh. Király Lászlótól (B14-3-59-95 kh. x Belg. 55-1007108 kt.)

Anyja: 0787-62-297 kcst. Király Lászlótól (B14-3-59-121 skh. x B14-3-59-124 kktat.)

 

719 kt.

Apja: 1430-65-568 kh. (DEMIL B14-3-58-140 kh. x Belg. 62-1002631 kkt.)

Anyja: 1430-65-582 fat. (1430-63-317 kh. x 1430-64-405 fat.)

(Saját megjegyzésem, hogy az anyai oldalon a színeknél vagy elírás történt vagy az apaság lehet kérdéses a színöröklődés szabályai miatt. De ez áll az irodalomban. - Krétás)

 

  1969-ben költözött Csongrádra, ekkor építette kétszintes házának padlásán azt a kétrészes dúcot melyben a következő évtől elindult egy fantasztikus sorozat. Ide már csak az 1969-es fiatalok kerültek, majd a harmadik keltés után a négy tenyészpár is. A régi állományt teljesen fölszámolta. 1970-ben 14 egyévessel indul a szezonnak. 

„Csupa egyévessel versenyezte végig a teljes versenyprogramot és nagyon erős mezőnyben kerületi 2. lett az összesített bajnokságban. Egyetlen éven felüli madár nélkül! Pedig ha a versenyek kilométerátlagait a versenynapok dátumaival összevetjük, elmondhatjuk, hogy kemény követelmények voltak.” (Anker)

 

  A Fabry-k mellé 1969-ben kezdte meg a Marcel Desmet madarak beszerzését. Ankertól jött a 1047 kt. és 1049 kt. (Füles x Mongol), Ujházitól a 129 kkh. 1970-ben Ankertól a 1237 kkt. (Marcel x Milleken) Ujházitól a 1047 kkh. és a 1048 kkt. majd ugyanebben az évben a jászberényi Szentirmay Szabolcstól eredeti Fulgoni szülőktől hozott fiatalokat. 1973 tavaszán a Fabry, Marcel Desmet (Fulgoni) vérvonal mellé beállított egy Symons tenyészpárt. A tojó a pécsi Albrecht Istvántól, a hím a soltvadkerti Kovács Lajostól származott. Ez lett a híres 690 x 443 pár!

 

3501-71-690 kh. (1972 évi)

Apja: Belg. 71-4015440 kh. (Dief x Kamilla) Cornel Symonstól – Jef Symons testvére

Anyja: Belg. 71-4015421 kt. (Jonge Louis x Belg. 66-4607618 - Desmet-Matthijs tojó)

 

1026-72-443 kt.

Apja: Sátán B5-30-60-565 kh (Pol x Nele)

Anyja: 1026-70-367 kt. (Sátán fia x Fabry-Delbar tojó)

 

A Symons pár utódai rendíthetetlen pillérei lettek az állománynak. Versenyeken rendkívül szívósak, kitartóak, tenyésztésben bármivel történő keresztezésből megbízható utódokat adók. A Symons pár gyerekei több esetben csupán ülőkéről is repültek 7-8 kerületi helyezést! Mint például a 6844-73-293 kt és a 6844-73-294 kt.

 

                  293 kt.

 

                 294 kt.

 

A Symons csodapárat 1980-ban kölcsönkérte a holland Steven van Breemen, aki rövidesen megüzente, hogy küldene négy galambot és egy versenyórát a párért cserébe. Kotymán azt válaszolta: „Azonnal küldjék vissza a galambokat!”

 

  1973-ban a híres hosszútávú belga bajnok Weyn állományából is hozott galambot. A sikerek évei alatt sem szűnt meg a kapcsolata a „forrásokkal”, így Ujházitól továbbra is évente 2-3 madár érkezett a dúcba. A Fabry vonalat 1975-ben a Belg. 66-100645 Mosquito-lánnyal egészítette ki.

  Kotymán Imre kezében összpontosult génbank, nagy biztonságot és hosszabb kísérletezési időt biztosított más dúcokkal szemben, de ezek birtokában sem bízta magát csupán a szerencsére. Hitvallása volt, hogy az elégedett tenyésztő hamar a lejtőn találja magát.   

 

A nagy sorozat:

 

1970. kerületi 2.

1971. kerületi 31.

1972. kerületi 1.

1973. kerületi 1.

1974. kerületi 1.

1975. kerületi 1. (165 kosárba tett galambból 90 helyezve, 72 x 10%-ban.)

1976. kerületi 1.

1977. kerületi 1. (134 kosárba tett galambból 101 helyezve.)

1978. kerületi 1. (A második csapata kerületi 3.)

1979. kerületi 1.

1980. kerületi 1.

1981. kerületi 2.

1982. kerületi 4.

 

Legkiemelkedőbb országos egyéni eredményeiből:

1974. Neusterlitz országos 1. és 4.

1975. Berlin országos 3.

1975. Grozow országos 2.

1976. Berlin országos 1. és 4.

1976 Teplice országos 9.

 

A feltűnően sikeres embereket előbb-utóbb kikezdik. Ő sem úszta meg. 1978-ban azt nyilatkozta: Nem készül bajnokságának megvédésére, mert elege van a rosszindulatú hangokból. Hosszú ideje van az élen és ez sok irigységet szült. Ezért a remek eredmények már inkább bosszúságot okoznak, mint örömet.

 

A dúc

  Nélkülözött minden luxust. Két részes padlásdúc, északra néző kijárókkal, szigeteletlen tetőcseréppel, salakbeton padlóval. A kedvezőtlen fekvés ellenére a dúc száraz és levegős volt. A kijárók az év minden szakában (versenynapokat kivéve) éjjel-nappal nyitva voltak. A tenyész- és versenygalambok közös helyiségben (4 x 2,5 m) voltak elhelyezve, részükre 28 tágas fészekfülkével. Ezekből a dúcnak mind a négy oldalára jutott, eltérő darabszámban. Az állománylétszám 1973-ig kb. 60-70 db volt a fiatalokkal együtt, utána 100-110 db átteleltetett galambra ugrott, mely a korábbihoz képest zsúfoltságot eredményezett.

 

 

  „Első alkalommal számomra szokatlan volt, amit láttam. Nem fogadott pedáns rend, sem tágas, világos dúc, amelyben agyongondozott, kezes galambok nyugodtan pihennek fészekfülkéjük ülődeszkáján.” (Tamás I.)

  „Kotymán sporttárs az ország ma messze legerősebb versenyzője évente egyszer takarít, hallottuk valahol. Ez sokakat fellelkesített. Ezért megjegyzem, hogy Kotymán Imre azért takarít évente egyszer, mert a trágyát csak lakásán keresztül viheti le és ettől a felesége nem kellően lelkesül... Galambjai tökéletesen egészségesek, hiszen különben azonnal vége lenne nagyszerű sorozatának. Így a kiürülő trágyában nincsenek kórokozók, az nem fertőz vissza. A tenyésztők 95 százalékánál nem ez a helyzet.”(Anker)  

 

Összbenyomás a galambokról

  Az állomány jelentős része kemény, szívós, harcedzett típust mutatott. Közepesnél nagyobbak, hosszú szárnyúak voltak. A Fabry-k is inkább szikár, V alakú testformával és nem a szépen gömbölyödő, selymes tollú típussal, amilyenek sok más dúcban voltak. A galambok izomzata nem nagy tömegű, de igen elasztikus, rugalmas. Kotymán a közepesen mély mellcsontot kedvelte, véleménye szerint a sorozatterheléseket ezek a galambok jobban tűrik, mint a lapos galambok. A szemek általában barna, sárgásbarna, ritkán üvegszemek voltak. A galambok nem voltak kezesek, de vadak sem. Télen kevés időt töltött a dúcban, alapos ellenőrzésre, napi kézbevételre csak a versenyszezon alatt fordított időt.

 

A versenyzési módszer

  Természetes módszerrel röptetett. A galambok az első költés mindkét fiatalját fölnevelték, utána csak egyet-egyet. Különleges felkészítést, trükköket nem alkalmazott. Gyakran előfordult, hogy egyéves tojókkal melyeknek nem jutott sem pár, sem fészekfülke igen szép eredményeket ért el. Az évesek is a külföldi utakat repülték, mivel a csongrádi egyesület nem tartott párhuzamosan belföldi utakat.

  A tenyészgalambok (a versenyzőkkel közös dúcrészben) február elején kezdték a költést, de a versenyzők csak március második felében kerültek párba. Tréning utaknál a fokozatosság elvét vallotta, egyénileg 10-20-40-100 km-re küldte őket. A gyűjtés napján kondíció, vitalitás alapján válogatta a csapatba a galambokat. A 15-ös csapatba már hét közben 20 db-ot „jelölt”, melyek esténként – a közös etetésen felül – sötétedésnél fészeketetőben kedvenc magvakat, főként kendermagot kaptak. Ez a sötétedéskori etetés azt célozta, hogy a szülők ezt már ne etessék át a fiataloknak. Az útról hazatérő madár ugyancsak fészekben kapta a takarmányt.

  A fészekállapotnál csak a pattogó tojást és a 6 napos fiatal közötti pépelési szakaszt tartotta kedvezőtlennek. A kétéves galamboknak már minden terhelést bírniuk kellett, hétről-hétre kosárba kerültek.

 

Az eredményes szereplés sarokkövei

  Megfelelő állományból beszerzett tenyészanyag, szigorú szelekció és tökéletes takarmányozás, egészég! Állománya kialakításánál és fejlesztésénél olyan galambok beszerzésére törekedett, melyek családjaiban sűrűn fordultak elő nagyteljesítményű egyedek. „Nem tudta az Anker és Ujházi mesterduó, hogy milyen szellemet engedtek útjára, amikor Imrét a szárnyaik alá vették.” (Száraz Gy.) „Maximális jóindulattal és segítőkészséggel voltak irányomban!” – mondta róluk Kotymán.

A „Milyen tenyésztési elveket követ?” kérdésre az alábbi választ adta 1978-ban:

„A tenyésztőre van bízva, hogy minek tulajdonít nagy jelentőséget és mit, milyen minőségben folytat tovább. Én rengeteget adok a származásra!!! Arra törekszem, hogy az ősök közt minél több NAGYTELJESÍTMÉNYŰ legyen. A párosításoknál a szülő-unoka párosítás már végeredmény, ez a legnagyobb rokonsági fok. De keresztezem is.”   

  A párokat „papíron”, származási alapon tervezte meg, küllem vagy típus közben nem érdekelte. Tapasztalat szerint a Fabry-k unokatestvér szintig jól tűrték a rokontenyésztést. Nagyszerű versenygalambokat kapott ilyen variációkból. Viszont ezek a galambok akár Desmet-tel akár Symons-sal  keresztezve, gyengébb teljesítményű utódokat adtak. A Desmet nagyszerűen ment a Fulgoni-hoz. Jobb volt a tapasztalata a Desmet-Symons keresztezéssel. A származások nyilvántartásában rendkívül alapos volt. Az állandó fejlődés érdekében szükségesnek vélte minden évben 1-2 új szerzemény bevonását a tenyésztésbe, persze kiváló ősöktől.

 

  Szelekció terén vasszigor jellemezte. A fiatalok nem repültek, csak egyévesen, teljesen kivedlett állapotban. Már 1970-ben 50%-os eredmény elérését követelte (éves) galambjaitól. Az éveseknek általában egyharmada veszett el a versenyutak során. Az idősebb galambokból 1976-1977-ben nem volt vesztesége. A benevezett 40-ből csak 23-at mozgatott!!!

„1977-ben a tréning utak idején katona voltam, sporttársaim már Budapestről röptettek. 10 napon volt az első mosonmagyaróvári versenyig. 10-20-40-80 km-es távolságról röptettem galambjaimat s ezután jött a verseny. Ezt csináltam máskor is, csak nem 2 naponként, hanem nagyobb szünetekkel.” (Kotymán I.)    

Minden évben igyekezett valami újat kipróbálni takarmányozásban is. Egyetlen évben sem etette ugyanazt. Rendre módosított az arányokon. 1974-ben pl. a versenyidőszakban egy szem kukoricát sem ettek galambjai. Versenyidényben háromszor etetett, kétszer közös etetőben, a harmadszor villanyfénynél fészekben (lásd korábban). A takarmányt sosem „dekázta”, a galambok annyit ettek amennyit kívántak. Nyáron mindig maradt az etetőben a kevésbé kedvelt magvakból. Nem volt híve a mezőztetésnek, de meggátolni nem tudta. Télen egyszer etetett, villanyfénynél. Vitaminokat ivóvízben adta, általában a könnyen hozzáférhetőket, mint Philasol-Combi. Galambjai a folyamatos kijárás mellett sokat mozogtak, télen is szívesen repültek. Ősszel, szép idő esetén, néhány szombaton és vasárnap egész napra kizárta őket.

 

Néhány eredményes galamb a nagy időkből

 

 

6844-69-111 kkh.(10.000 dkm felett)

80 kcsh x 824 skt Fárby pártól

 

 

6844-69-122 kh. (16.000 dkm felett)

80 kcsh x 824 Fabry pártól

 

 

6844-69-129 kkh. (Rendkívül megbízható versenyző)

Ujházi Péter gyűrűzte, Belg. 68-320077 orig. Marcel Desmet x 170 Fulgoni

 

 

6844-72-235 kkt. (1975-ben mindhárom országos úton az élben helyezve!)

256 Fulgoni x 224 M. Desmet

 

 

5410-75-1005 kh. (1977-ben 8 helyezés, ker. 8. sampion)

 

 

5410-75-1023 kh. (1977-ben 8 helyezés, ker. 7. sampion)

 

 

5410-75-1057 kt. (1978. ker 4. sampion, 1979. Teplice ker. 2. 3949 galambból)

690 x 443 Symons pártól

 

 

6844-73-280 kkh. (1977-ben 8 helyezés, ker. 6. sampion)

256 fulgoni x 1048 kkt. Ujházitól

 

 

6844-73-281 kkh. (1977-ben 9 helyezés, ker. 2. sampion)

előző testvére

 

 

5410-75-1086 kkt. (1978. Teplice kerületi 1. 3077 galambból, ker. 3. sampion.)

Anker 1049 lánya

 

 

5410-76-2029 skcst. (1978-ban ker. 2 sampion)

 

(Összeállításom elkészítésénél felhasználtam Tamás István -1976. Hunyadvári Árpád -1978. , Száraz György -1981. évi írásait, a Délkerület évkönyveit valamint Anker Alfonz írásait és jegyzeteit. - Krétás)







Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!

KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK

1. КОТАЙСЬКИЙ ЦЕНТР З РЕАЛАЗАЦІЇ ДРОТЯНИХ СІТОК, БЕТОННІ СТОВПИ

► ДРОТЯНИЙ ПАРКАН НАЙДЕШЕВША В СВІТІ ОГОРОЖА. УСЕ ВІД А ДО Я, ЩО ДО НЬОГО ПОТРІБНЕ – ЗНАЙДЕТЕ У НАС! І ЩО НАЙГОЛОВНІШЕ: ЗА ЦІНОЮ ВИРОБНИКА!

parkan.hupont.hu

2. Vattacukor gépek! Pavilon Sátor Rendezvény Garázs Vendéglátó Sátor

► PAVILON SÁTOR, PONYVAGARÁZS, SÁTORGARÁZS, GARÁZS, SÖRSÁTOR, PIACI SÁTOR, RENDEZVÉNYSÁTOR. GÁZ/12V - 220V ELEKTORMOS VATTACUKOR GÉP, ÉS 220V POP-CORN GÉP

pavilon.hupont.hu

3. Potencsik Szilárd szervezetfejlesztési szakértő

► Szervezetfejlesztési szakértőként sok száz cég sikeres működésének receptjét ismertem meg.

potencsikszilard.hupont.hu

4. Pszichiátria és a Gonosz Pszichiáter?

► Valóban minden pszicháter gonosz? Létezik józan, rejtett pusztító szándékok nélküli (nem gonosz) pszichiáter? A pszicháter születésétől fogva gonosz vagy csak azzá válik? És mitől válik gonosszá a pszichiáter?

pszichiatria.hupont.hu

LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).

HuPont hirdetési rendszer

1. Matematika megtanulható!

► Folyamatosan feltöltöm az anyagokat.

ngt.hupont.hu

2. ESTELLA HASTÁNC STÚDIÓ DEBRECEN

► "A tánc megszépíti az életet, a táncoló mások életét szépíti meg!" TÁNCOLJ AZ EGÉSZSÉGEDÉRT, TESTI LELKI HARMÓNIÁDÉRT!

estella-hastanc.hupont.hu

3. Sztárok és életük

► Ez az oldal rengeteg sztárról szól. Külföldiről és hazairól egyaránt. Itt néhány sztártól kaphatsz divattippeket és megtudhatod az életrajzukat is. Jó szórakozást az olvasáshoz!!!!!!!!!!!!!!...

sztarok-reflektorfenyben.hupont.hu

4. Csak csajoknak:))

► Ezen az oldalon sokmindent találhattok: képeket, tanácsokat, idézeteket, sminktippeket és még sok más dolgot:) jó szórakozást az oldalon;)

vikcicaa.hupont.hu

5. Arcfestés, lufibohóc,népi játékok, légvár kölcsönzés rendezvényekre!

► Gyermekrendezvények színesítésére ajánlom tevékenységeimet:arcfestés,lufihajtogatás,henna,airbrush,légvár bérlés,népi játékok,trambulin! Hívjon bizalommal!70 294 6123 www.legvar.net

arcfestoedit.hupont.hu

6. Villanyszerelés Javítás Kecskemét 06/30/9388145

► Családi házak,lakások,üzletek villanyszerelése régi hálózatfelújítása

csovill.hupont.hu

7. Elfelejtett régi magyar ételek

► Éhes pici-poci!

keknefelejcs.hupont.hu

8. MotoGP Információs Oldal

► Az egyik legnagyobb motorverseny bemutatása és ismertetése az oldal célja. Jó szórakozást kívánok! Pfaff Tamás

motogp.hupont.hu

9. Kiss horgásztó horgászat Gyula városában (Erkel, Rákóczi, Kisökörjárás)

► 3 tóval tudunk kedveskedni a horgászat kedvelőinek melyek mind más - más adottsággal rendelkeznek. Az oldal bemutatja halfajaink és tavaink adottságait, horgászati lehetőségeket, elérhetőségeinket! Kellemes böngészést kívánunk!

kisshorgaszto.hupont.hu

10. KLUPS KISÁGY WEBÁRUHÁZ

► KLUPS KISÁGY SZÉLES VÁLASZTÉKBAN

kisagyam.hupont.hu

11. Kötelező Gépjármű Felelősség Biztosítás 2010

► A Generali Biztosító Zrt. idei ajánlatában a kedvezmények mértéke akár 57% + 6 havi díjmegtakarítást is elérhet!

kotelezo.hupont.hu

12. Pförtner Anna naplója

► az én naplómban az lesz benne hogy mi szeretnék lenni ha nagy leszek és hogy mi töténik velem a napjaimban és mindenféle csajos sztorik

pannilap.hupont.hu

13. A kutyák az ember legjobb barátai! és az emberek a kutyák legjobb barátai!

► Itt ismerkedhetünk meg a kutyafajtákkal.Etetés,Méreteik,Külső,és ápolási teendők

kutyaimadoklapja.hupont.hu

14. Vámpírok igenis léteznek!

► Vámpírok igenis léteznek, bármennyire is akarják ezt megcáfolni. Ha vki hisz a vámpírokban, akkor léteznek vámpírok. Csak egy gyenge elme nem hisz ezekben a mítikus lényekben.

wampire.hupont.hu

15. Istiván Autó FC és a KK Péntek 18 Futball Társaság oldala

► Egy helyszín (Kiskanizsa) - Egy időpont (péntek 18 óra)- Egy baráti társaság (ld.tagok)- Egy kispályás öregfiúk csapat (Istiván Autó). Minden ami a társaságunkkal, csapatunkkal kapcsolatos, aktuális (és persze publikus).

kk-pentek.hupont.hu

16. Zsi-Ko Ker.

► "MINDENT EGY HELYEN"

zsikoker.hupont.hu

17. Kútfúrás ? Kútfúró ! Víznyelők fúrása .

► Kútfúrás Garanciával !Megfigyelőkút.És víznyelők fúrása Tel: 06-20-9-642-753.Kézzel és helyszínen összeállított géppel, kis hely igénnyel ! MEGFIZETHETŐ árak ! Minőségi munka ! Munkát vállalok :Budapest és környéke , Csepel sziget és környéke.

kutfuro.hupont.hu

18. Kontinens38

► Üdv az oldalon!

kontinen.hupont.hu

19. ~ W.a.t.t.a.c.u.k.o.r ~

► Hello :'3 itt csak jó idézeteket találsz :DD + pár dolgot még amitt nemlehetet kihagyni :$ :DD az oldalt probálom minnél sürűbben frissiteni :DD na jó olvasgatást :)

ideze-tek.hupont.hu

20. GYÁRTÓI BÚTORBOLT SZARVAS Vasút út 77

► Szekrények-Konyhák-Konyhai elemek akár egyedi méretben is-Tálalók-Kisbútorok-Fürdőszobai szekrények-Kiegészítők-KÉSZRE SZERELVE! Étkezők-Kárpitosok bútorok Tel: +36 30/339-3880

gyartoibutorbolt.hupont.hu

21. Kovácsoltvas kapuk, korlátok, biztonsági rácsok

► Szépet, igényeset, reális áron! Hívjon bizalommal! Ingyenes felmérés és árajánlat. Tel: 30/958-6699

kovacsoltvas.hupont.hu

22. Keno lottó szeretnél nyerni ? Itt a lehetőség a nyerésre segítünk

► Neked is nyerni, Itt tippeket adunk a játékodhoz a személyiségjegyeid alapján a legesélyesebb számokat kapod.

mariatreben.hupont.hu

23. Tarcsai András honlapja

► "Most tanultam meg, hogy nem arra kérem Istent, hogy teljesítse azt, amit én elterveztem, hanem hogy segítsen megérteni, mi az értelme annak, amit ő tesz velem." Wass Albert

tarcsai.hupont.hu

24. csak sztárok

► most tudj meg többet a sztárokrokról

sztarban-sztar.hupont.hu

25. Zorro La Espada Y La Rosa

► HELLO! EZ AZ OLDAL A ZORRO C. SOROZATTAL ÉS A SZTÁRJAIVAL FOGLALKOZIK. JÖJJÖN MINDENKI AKI SZERETI A ZORRO-T! FŐSZEREPLŐK: CHRISTIAN MEYER ÉS MARLENE FAVELA

zorro-la-espada-y-la-rosa.hupont.hu

26. Big ideas small planet club

► Ez a honlap a globálisfelmelegedés súlyosságát, a tecnika fejlődését, a környezetvédelmet mutatja be.

nagy-otletek-kis-bolygonk.hupont.hu

27. NAPKOLLEKTOR ÁRAK NAPKOLLEKTOR ÁR

► Napkollektor árak, amik bárki számára hozzáférhetővé teszik a napkollektorokat. Kedvező napkollektor árak, gyors megtérülés.

napkollektorarak.hupont.hu

28. Peugeot Citroen hátsó futómű felújítás garanciával! Új futómű alkatrészek!

► Új hátsó hídtestek, lengőkarok felújítása. Komplett hátsó futóművek felújítása, szerelése, 20 éves Peugeot Citroen múlttal, megvárható, végignézhető, minőségi szereléssel. Garanciával, gyári technológiával.

peugeot-hatsofutomuvek.hupont.hu

29. Vanessa Hudgens és Zac Efron

► Hello!! ;-) ezen az oldalon minden fontosat megtudhatsz a HSM sztárjaival kapcsolatban!!

wanessa-zac.hupont.hu

30. Vigh Horgásztavak Gyula

► Gyulán, a Románvárost és Máriafalvát elválasztó töltés jobb illetve bal partján található kellemes, szép környezetben, két db, egyenként két hektáros telepített tó.

hunyadito.hupont.hu

31. Baljózs 2018 Kft.

► Munkát kínálunk, az ország bármelyik régiójában élő, és dolgozni vágyó munkavállalóknak, mindenkinek a megfelelő végzettsége szerint, magas fizetési lehetőséggel, szállással az ország északnyugati részén.

workhumanhungary.hupont.hu

32. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

healthkolcov.hupont.hu

33. Nyílászáró szigetelés, Ablakszigetelés Svéd 100% szilikon profil !

► Nyílászáró szigetelés, ablakszigetelés, régi fa ablakok, ajtók, nyilászárók filtrációs szigetelése ára 499ft/fm , Svéd ablakszigetelés, szilikon , Sofa ablakszigetelés, Befa ablakszigetelés ablakok szigetelésének cseréje, ablakszigetelés felújítás,

folia.hupont.hu

34. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

margaretaapartman.hupont.hu

35. BORSOD Home Builder KFT Ha kérdései vannak... (festésről, burkolásról ...)

► Szakértelem, Precizitás, Pontosság, Megbízhatóság Borsod Home Builder Kft Miskolc

festesbegakft.hupont.hu

36. KÜLÖNLEGES CSALÁDI VÁR ELADÓ !

► Budapesttől 14 km-re, Diósdligeten egyedi építészeti megoldásokkal rendelkező családi ház vásárolható.

csaladivar.hupont.hu

37. Én weboldalam

► Ennél lehet szebb egy weboldal, de ez csak ízlés dolga. Fő a tartalom!

mintaweboldal.hupont.hu

38. Citrex & Oyta-skaller

► Egy egészségesebb madárállomány kitenyésztéséért

citrex.hupont.hu

39. ANNA LIGET - IFJUSÁGI TÁBOR A MÁTRA LÁBÁNÁL SZURDOKPÜSPÖKI

► látogasson el a www.nyikom.hu Kalandturák

annaliget.hupont.hu

40. A Parallel Számítástechnikai Ügyviteli Szolgáltató és Kereskedelmi Kft.

► Parallel Kft - Vállalatirányítási és Ügyviteli Integrált Szoftver Rendszerek. A legmegbízhatóbb, gyakori és gyors frissítéssel támogatott európai minőségű termékek. Általános és speciális vállalati, ügyviteli, számviteli, bér, tb szoftver fejlesztés.

parallel.hupont.hu

41. Szobafestő mázoló tapétázó

► Különféle ingatlanok - külső, belső felületkezelése : Állagvédelme,esztétikája, higiéniája

szobafestomazolotapetazo.hupont.hu

42. FAMILIA PANZIÓ MAKÓ

► Üdvözöljük a makói Família Panzió honlapján!Reméljük, nemcsak weblapunkat látogatja meg, hanem személyesen is vendégül láthatjuk!Barátságos árainkkal, zárt parkolóval,családias környezetben várjuk Önt is szeretettel! Térjen be hozzánk, nem bánja meg!

familiapanzio.hupont.hu

43. VAGON ÉTTEREM

► Tel:06/30-333-1626

vagonetterem.hupont.hu

44. Női Varázs-Marcsitól

► „Ha nem vagy kész változtatni az életeden, nem lehet segíteni rajtad." (Hippokratész)

noivarazs-marcsi.hupont.hu

45. Akyra használt ruha oldala

► Új és használt gyermek, női és férfi ruhák

akyra.hupont.hu

46. Jó minöségű használt bútorok lakás felszerelési cikkek Münchenből

► Müncheni lakások felszámolásából jó minöségü használt bútorok lakásfelszerelési cikkek

munchenibutor.hupont.hu

47. Alsóörs Fogas-büfé

► Éhes,szomjas vendégeinket várjuk igazi jo izekkel,hideg italokkal! Ha Te nálunk jól laktál akkor már Mi se halunk éhen!

fogasbufe-alsoors.hupont.hu

48. Használt és Új árucikkek bőrzéje.

► Az oldalon kedvedre szemezgethetsz az új és a használt termékek között.A termékek széles skáláját megtalálod itt, az autótuningolástól a villanyszerelési anyagokig.

vasarter.hupont.hu

49. Filmek,Zenék minden mennyiségben

► Üdvözöllek a honlapomon

expressz.hupont.hu

50. TENGERBUSZ, SZEMÉLYSZÁLLÍTÁS BEL és KÜLFÖLDÖN

► Tengerbusz - Iskolabusz "utazzon velünk az élet tengerén!" Tel: 06303119044

tengerbusz.hupont.hu

51. Premium minőségű, ipari táblás kerítések, kedvező áron, az importőrtől!

► Cégünk kemény acélhuzalból készült horganyzott, illetve műanyag porszórt technológiával szinterezett kerítésrendszerek értékesítésével és kiépítésével foglalkozik.

kerites-tablaskerites.hupont.hu

52. Cnc gépek tervezése és kivitelezése

► Cnc maró és a CNC gravírozógép gyártása a megrendelő igényeinek megfelelően

cncmaro.hupont.hu

53. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

valentine.hupont.hu

54. www.nicebook.hupont.hu

► Itt minden megtalálható!

nicebook.hupont.hu

55. Moncsi apartman Agárd

► Üdülési lehetőség egész évben a Velencei-tó partján csendes,családias környezetben!

moncsiapartman.hupont.hu

56. Máltai Selyem kutya

► Kutya világ

maltaiselyemkutya.hupont.hu

57. Assassin's Creed rajongói honlap

► Sziasztok én István vagyok egyszer mikor játszottam az Assassin's Creeddel úgy gondoltam csinálok egy honlapot róla hát itt van.

assassins-creed-fun.hupont.hu

58. Cintia Hajhosszabbítás

► Rövidnek, ritkának vélt haját dúsítani illetve hosszabbítani szeretné, vagy nincs türelme növeszteni? ...én megvalósítom elképzeléseit!

cintihajhosszabbitas.hupont.hu

59. Bötös Villa Apartmanház Hévízen 100 m-re a tó bejáratától, sétáló utcában

► Üdülés, pihenés, gyógykezelés, relaxálás, regenerálódás, szórakozás Erholung, Therapie, Entspannung, Regeneration, Unterhaltung Recreation, therapy, relaxation, regeneration, entertainment Отдых, лечение, отдых, восстановление, развлечения

botosvillaheviz.hupont.hu

60. KovMik motorsport

► autó-gokart-formula-wtcc

kovmik.hupont.hu

61. A1 SOFŐRSZOLGÁLAT-SOFŐRSEGÉLY BUDAPESTEN

► A1 Sofőrszolgálat Budapesten és környékén hívható. +36209190002

soforszolgalat-budapest.hupont.hu

62. John "Dapper Don" Gotti életerajz

► John Gotti az Amerikai Egyesült Államok legnagyobb főnökének számított a hetvenes évek óta, miután a Gambino család korábbi fejét golyó általi leváltásra ítélte.

gotti.hupont.hu

63. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

fitnessedzo.hupont.hu

64. Villanyszerelő Kecskemét

► Villanyszerelés Javítás 06 30 9388145

villanyszakik.hupont.hu

65. Dawn Computer - számítógépek, mobiltelefonok a legjobb áron!

► Számítógépek, mobiltelefonok legjobb áron, alapoktól a felső kategóriáig. Számítógépek összeszerelése rövid határidővel.

dawncomputer.hupont.hu

66. Mindenünk a ló

► Aki szereti a lovakat annak ezen az oldalon van a helye!

tunde-es-a-lovak.hupont.hu

67. Farmerama

► Farmerama: A világ legőrültebb farmaja!

kincsonyuszika.hupont.hu

68. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

szekelyeszter.hupont.hu

69. ˙· ٠ •● Lindi Beauty ●• ٠ ·˙ Nails & Lashes

► NEW YORK FITNESS! 06/30-645-0272

lindinails.hupont.hu

70. Adony suli 8/b

► Szevasztok látogatók bemutatom röviden az osztályomat ha nem tetszik akko alt f4

kis-pista.hupont.hu

71. Lépj be a mostani MMORPG-játékok,és Fantasy filmek világába

► Olvasd el a Metin, a Hero Online, Florensia, DOMO és még sok-sok más MMORPG leírását és TÖLTSD is le INGYEN

adventure.hupont.hu

72. 471 Club Hotel*****

► "Harmonikus pihenés, vidéki elegancia."

club-hotel.hupont.hu

73. MINDEN AMI MOZDÍTHATÓ!

► Tervezés, gyártás, kivitelezés!

villak.hupont.hu

74. Népi orvoslás gyógynövényekkel

► Itt megtalálhatsz mindent a gyógynövényekről, mire jók és hogyan tudod őket használni, és még az illóolajokról is megtudhatod mire használhatod őket.

nepi-gyogymodok.hupont.hu

75. FŐCZE KÁROLY sör cimke gyűjteménye és cseréi

► Ezeken az oldalakon szeretném bemutatni a sör cimke gyűjteményem egyes darabjait.Elsősorban gyűjtöm és érdekelnek a karácsonyi,téli témájú cimkék,de minden egyéb más témájú sör cimkét is gyűjtök.

charlie-labels.hupont.hu

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 12
Tegnapi: 50
Heti: 758
Havi: 3 402
Össz.: 584 089

Látogatottság növelés
Oldal: Kotymán Imre sikersorozata
tauben, pigeon, porumbei, postagalamb GÁSPÁR ISTVÁN - © 2008 - 2025 - pannonmaraton.hupont.hu

A Hupont.hu weboldal szerkesztő segítségével készült. Itt Önnek is lehetséges a weboldal készítés.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »