Mióta versenyeznek postagalambokkal?

  Akárcsak az embersportnál, ugyanúgy a postagalambsportnál is ősidőkre visszavezethető a versenytevékenység. Kétségtelen hogy a legrégibb múltba a Távol-keleten lehet a postagalambokkal való versenyzést visszavezetni. Belgiumban az első vasúti szerelvények 1934-35-ben gördültek ki a pályaudvarokról, amelyen már galambot is szállíthattak. Ennek előtte pedig nem kell sok fantázia annak elképzeléséhez, hogy miként szállították a galambokat a feleresztési helyükre. Kézikocsival, kordéval és lovaskocsival szállították kedvenceiket. Gumigyűrűt és rögzítőórát nem ismertek.

  A lüttichi kerületben rendezték az első nagyszabású versenyt Párizsból, 1820-ban, mely kb. 300 km-es távolság. A verviersi tenyésztők sem akartak lemaradni és 1823-ban Londonból rendeztek versenyt. Az ember csak csodálni tudja az akkori viszonyok melletti merész vállalkozást.

  Ugyanebben az időben alapították meg Brüsszelben az első egyesületeket. Ezeket igen rövid időn belül követte az antwerpeni és a genti egyesületek megalakulása. Nem tréfa, hogy abban az időben, amikor még lovaskocsival vagy kézikocsival szállították a galambokat a feleresztési helyre, a kísérők sokszor 6-8 napig úton voltak, mire a kijelölt helyre értek. Wittouck úr a „Modern Postagalambsport” c. könyvében erről a témáról a következőket írja: „Pinot sporttárs huyi lakos pl. 9 napig szállította a galambokat az orleansi feleresztési helyre. Ez 1845. július 15.-én történt, amikor az orleansi rendőrség pecsétes levéllel igazolta, hogy a galambok épségben megérkeztek a feleresztési helyre. A résztvevő galambok száma 70 db, amelyet 06 órakor szabadon engedtek.

  1847-ben a ma is fennálló brüsszeli egyesület 35 db galambot röptetett a spanyolországi Pampelune-ből. Ugyanez az egyesület július 19.-én Lyonból röptetett galambokat. Az első két galamb július 21.-én tért haza, a harmadik, július 22.-én. A mai helyzettel összehasonlítva, ugyanez a verseny, ugyanerről a távról fél óra alatt lezajlik. Ezek a példák nagyon jók arra, hogy fiatalabb sporttársaink is tudomást szerezzenek arról, hogy az akkori időkben milyen nehéz volt sportunkat űzni.

  A régi iratok szerint Papelux tenyésztő Ecaussine-ből volt az első aki rögzítő órát használt, de 1881-ig kellett várni, amíg Henrotay úr Vervies-ben a mai órához hasonlító, első rögzítőórát kifejlesztette, amely kartonpapírra rögzítette az érkezés idejét. Ezt követően lassan megjelennek az első tömeggyártásból kikerülő versenyórák is a Toulet és Plasschaert gyári felirattal, amelyek már finomabb kivitelűek voltak, mint a „prototípus”. A gumigyűrű használatát a Reuve Colombophile szerint Rsoor úr találta fel és fejlesztette ki. Ez előtt, a megérkező galambot kellett bemutatni a versenybizottságnak. Mindezek leírásából megismerhetjük, hogy milyen nehéz és rögös út vezetett a modern postagalambsport kialakulásáig.

  Tekintsük meg egy régi versenyt képzeletbeli távolbalátónkon. A versenybizottság a galambok vezértollának belső felére bélyegzőt nyomott, majd betűjelzéssel és számmal látta el a galambokat. Ez a szárnybélyegzés helyettesítette a mai gumigyűrűt. A szárnybélyegzést több oldalon is elvégezték, egy esetleges tollkihullás miatt. Előfordult többnapos esős versenyek alkalmával, hogy a bélyegzések olvashatatlanná váltak. A hazatérő galambok megfogása után kezdődött az „igazi” verseny, ugyanis a galambot a versenybizottsághoz kellet vinni bemutatásra. Talán a legnagyobb tortúrát ekkor élte át a galamb, amikor sok-sok kilométerről futva, kézben szállította a tenyésztő vagy futára a kis versenyzőt.

  A visszaemlékezést lezárva meg kell említeni, hogy az igazán hosszú távú verseny megrendezése a századunk elejére tehető, hiszen 1902-ben Róma, 1903-ban Ajacció (Korzika) és 1904-ben Madrid volt. Nagyapáink és apáink már abban az időben megkövetelték a galambjaiktól ezeket a teljesítményeket. Pl. a genti „Vriendenbond” az örök városba: Rómába 2835 db galambot küldött, és a Július 13.-i versenyt 217 helyezett galambbal augusztus 12.-én fejezték be. Ugyanez az egyesület 1904-ben 2672 galambot küldött Madridba. A galambokat július 10.-én 5:30 órakor eresztették fel az 1300 km-es távról, és az első galambot, július 13.-án egy maastrichi tenyésztőhöz repült be. Ezt a versenyt augusztus 8.-án tudták befejezni és 139 galambot helyeztek. 1903-ban a lüttichi „Hirondedelle” és a genti „Vindenboond” rendezett versenyt Ajacció-ból és 11 nap után tudták a versenyt lezárni. Ezeket a nyaktörő versenyeket ma már nem rendezik meg, de ezek a versenyek segítettek hozzá, hogy a mai eredményeket elérhessük.

 Albert Stoclet (Belgium)   

EGY ÖREG POSTAGALAMB VISSZAEMLÉKEZESEI


Ritkán adódik lehetőség néhányunk életében, hogy egy kiváló öreg harcost megszólaltasson az ember. Nekem sikerült, ezt a beszélgetést szeretném a Sporttársakkal megosztani. Talán nem lesz felesleges időtöltés az elolvasása!

Nevemről és gyűrűszámomról talán sokaknak lehetek ismerős!
Őseim tőlünk nyugatabbról származnak, ők ott szálltak kitűnő eredményeket.
Mivel én postagalambnak születtem, ebből adódóan lehetőségeim korlátozottak voltak, de minden erőmmel igyekeztem, hogy megháláljam a bizalmat, amit a Gazdámtól  kaptam, de így utólag visszagondolva a sok-sok győzelemre, talán sikerült is! Gondolom ezzel sok örömet szereztem Gazdámnak, továbbá elismerést egyesületemnek, kerületemnek és még talán az országomnak is!

Mi galambok csak annyit szeretnénk kérni Gazdáinktól, hogy tegyenek meg mindent a mi gondtalan versenyzésünk érdekében és hozzanak egy kis áldozatot értünk, mert sok  versenyző társam nem kapja meg az esélyt arra, hogy megmutathassa valójában is mit tud és ez gyakran csak a Gazdáikon múlik!
Folytasd!
Sajnos elég régen születtem és sok versenyszezont repültem végig, rengeteg versenyen vettem részt és teljesítményem alapján számtalan kiállításon mértem össze eredményemet társaimmal.
Dicsekvést félretéve sportkategóriában sokszor győztesként hagytam el a kiállításokat!

Fiatal koromban a többi fiatallal együtt tanultam a versenyzés fortélyait. Ekkor még Gazdám nem tudhatta, hogy egy ilyen kivételes képességű galambbal áll szemben. Tréningeztünk szorgalmasan, megtanultam, hogyan kell kitérni a levegő tigrisei elől, hogyan kell kihasználni a kedvező szelet, és főképpen a tájékozódást tanultam meg, nevezetesen hogy minél rövidebb úton, felesleges kitérők nélkül hazataláljak. Fizikailag hála szüleimtől örökölt tulajdonságaimnak jól bírtam a sorozatos megterhelést.
Egy éves koromban Gazdám kipróbált a külföldi versenyeken is, amit én úgy háláltam meg, hogy igyekeztem az élben maradni, és ez mindig sikerült is!
Ettől kezdve a Gazdi megkülönböztetett figyelemmel kísért, én kaptam a legfinomabb eleséget, a legféltőbb gondoskodást. Amikor megláttam az etetések alkalmával, örömömben leszálltam elé a földre, és hízelegve turbékoltam neki. Ebből láthatta, hogy kitűnő formában vagyok, és nyugodtan elküldhet a következő versenyre is.
Az első versenyévemben tíz útból tíz helyezést szálltam, ami rendkívüli eredmény volt!
A későbbi években hasonló volt az arány, ami-mint már említettem- feljogosított különböző kiállításokon való részvételre is.
Emlékszem, az egyik országos kiállításon nagyon megijedtem, mert az egyik galambász a ketrecem előtt egy hatalmas összeget ígért értem, de a Gazdám nevetve rázta a fejét, és azt mondta, hogy nincs az a pénz, amiért megválna tőlem.
Örömömben nagyon meghatódtam, és ettől kezdve még szorosabb lett köztünk a barátság. Igyekeztem meghálálni a bizalmat, ami azt hiszem, az elkövetkező években sikerült is. Örökölt tulajdonságomnak köszönhetően szólózó típusú vagyok, ami azt jelenti, hogy nem a falkával együtt igyekszem hazafelé, hanem egyedül nekivágva a távnak, a többiekkel mit sem törődve daráltam le a kilométereket és szálltam a díjakat!
Hosszú lenne felsorolnom, miken mentem keresztül, hány esőn és viharon vergődtem át, hányszor küzdöttem a széllel, hányszor kínzott a szomjúság a rekkenő forróságban, hányszor görcsöltek be az izmaim, és hányszor fogtak rám puskát szívtelen emberek, amikor a fáradtságtól kimerülve pihenni próbáltam egy kicsit. Hányszor, de hányszor üldözött a sólyom, mert látta a fáradtságomat, de mindig sikerült a karmai közül megmenekülnöm. A sólyom mindenre elszánt ragadozó, gyakran napokig nem eszik, de ha kiéhezve ráveti magát a zsákmányra, nem ismer kegyelmet!

Leírhatatlan volt azaz érzés, amikor már éreztem, hogy közel vagyok az otthonomhoz. Ez az érzés mozgósította bennem az utolsó csepp energiámat, és szinte a kimerültségtől kábultan tettem meg az utolsó kilométereket. A táj már ismerős volt, gyakran szoktunk erre röpködni passzióból és a tréningek alkalmával is! Ó, hiszen pár perc múlva otthon vagyok gondoltam, és beleadtam minden erőmet az utolsó hajrába. Hamarosan fel is tűnt a dúc, és onnan a magasból jól láttam, hogy vár rám a Gazdám. Felnézett, és megszólalt: ‑na ugye, megmondtam, hogy nálam megint Ő lesz az első! A kimerültségtől szinte eszméletlenül szálltam le és beugrottam a bejárón, hogy mielőbb rögzítve legyen az érkezésem ideje.
Ezután jót húztam a friss vízzel telt itatóból, majd felszálltam a fészkemre, ahol hűséges párom már szívszakadva várt.
Így telt el sok-sok év versenyről versenyre, de egy kicsit már elfáradtam. Persze a Gazdinak nem mutatom az iránta érzett szeretetből, meg egy kis hiúságból, hogy sajnos megöregedtem. Hiába dobog most is úgy a szívem, mint évekkel ezelőtt, hiába feszít most is a győzni akarás, az izmaim már hamarabb elfáradnak, mint hajdanán!
Helyettem fiaim és unokáim vették át a versenyzést. Ők nyerik a versenyeket és a díjakat, ami számomra szintén nagy boldogságot jelent. Be kell látnom, hogy a fiataloké a jövő, most már ők következnek. Én már csak visszaemlékezek a sok-sok versenyre, a rengeteg küzdelemre, és persze azokra a gyönyörű tájakra, hegyekre-völgyekre, pici falvakra, és nagy városokra, amik felett hazafelé vezetett az utam.
Elfeledtette velem a sok-sok szenvedést, a kiállításokon a vakuk villogása a villámok cikázását, a rengeteg ember elismerő dicsérete, a puskát fogó, csapdákat állító sunyi alak nézését, a párom szeretete és a fiókáim csipogása a sólyom rémisztő vijjogását!
Hiába, az idő elszállt fölöttem, a rossz emlékek elhalványulnak, a szépek megmaradnak, de a Gazdám most is épp úgy örül nekem, mint régen, és most is olyan szeretettel adja kedvenc eleségem, mint amikor mindenkit megelőztem. A hangja és a keze most is szeretettel simogat, mert megértettem amit mondott ‑jól van, te most is győztél, bár nem lettél kerületi első, de ilyen öregen is helyezted magad a listán, korodat meghazudtolva, erődön felül teljesítettél, amivel sikerült legyőzni önmagadat. Szíved és akaraterőd győzött, igazi postagalamb vagy!
Ezekért a percekért, így utólag visszagondolva, az a sok-sok szenvedés, harc és küzdelem, mind-mind megérte!
Bárcsak újrakezdhetném! Itt elfordult és a szeme csillogni kezdett...
Köszöntem a beszélgetést!

Ez az írás azért született, hogy sok nagyszerű sportolónak emléket állítson, mert mi emberek, könnyen lebecsüljük az ilyen kitűnő eredményeket. Egy-egy ilyen galamb megmutatja, hogy micsoda akaraterő és küzdeni tudás van egy kicsi madárban, és milyen sok örömet, és elismerést tud szerezni nekünk, galambászoknak.
Egy ilyen harcos egymaga képes arra, hogy gazdája nevét, egyesületét, és ezen kívül talán még az országát is Tokiótól -Brüsszelig megismertesse a nagyvilággal!
Sok országos kiállításra jó érzés volt elmenni ezek miatt a galambok miatt!

Természetesen sokan közülük elvéreznek a harcmezőkön és soha nem látjuk viszont Őket, ezen írással szeretném köszönetemet és tiszteletemet kifejezni nekik!
Mi, akik ismertünk benneteket, hálásak vagyunk nektek, azért amit értünk tettetek!

Köszönjük, hogy magatartásotokkal példát mutattatok nekünk, embereknek!

MÁS

Képzeljük magunkat a galambjaink helyébe!

(Fordított helyzetben!)

 

Két galamb beszélget egy vendéglátó egység asztalára támaszkodva a 3 sör és 3 feles után!

 

–  Te, szólalt meg a szúrósabb szemű! Már régen azon agyalok, hogy mit kellene adni a GAZDINAK azért, hogy egész évben formában legyen, ráadásul még az imunistrációs rendszere is megmaradjon, de vigyázva ám piszkosul arra, hogy a belső szervei ( főleg a mája, mert a jó máj kincset ér!) nehogy tönkre menjenek, mert nyáron be b.....m majd 13 versenyre és tudod komám nekem a bajnokság a cél, de legalább a dobogónak meg kell lenni!

- Viszont ha az ilyen alapos kezelés ellenére nem bizonyít, akkor kinyírom komám, ki én, majd meglátod, rozsdás fűrészlappal vágom el a nyakát és dobom a kutyának! - a hosszú beszédtől megszomjazott majd nagyot húzott a söréből!

 –  Nézzük meg, hogy mások miket is ajánlanak! - turbékolta az értelmesebb tekintetű!

 –  Legfontosabb a tiszta víz, ebben egyetértettek, de ezért tegyünk a vizébe először is egy löttyintés HYPÓT, mert az biztosan jót tesz neki, majd csepegtessünk bele SÓSAVAT, hintsünk rá MÉSZHIDRÁTOT, egy marék JÓDOZOTTSÓT is vessünk bele, csak az íze miatt!

Pár csepp LUGOL sem árthat, bolondítsuk meg egy kevés RÉZGÁLICCAL, majd forraljuk fel az egészet, közben öntsünk hozzá bőven ALMAECETET, keverjük jól össze, hagyjuk kihűlni, majd kényszerítsük rá, hogy megigya, mert addig nem kap mást!

 – Na akkor ez meg van beszélve, a víz már biztosan tiszta, de közben eldöntötték, hogy a következő kört a GAZDI egészségére fogyasztják! - úgy is tettek, mert Ők aztán állják a szavukat és dülöngélve elrepültek hazafelé, hogy ördögi tervüket végrehajtsák!

Év közben beoltották még a GAZDIT két-három OLTÓANYAGGAL, meg ejtettek egy egy alapos MEGELŐZŐ KÚRÁT, majd versenyek közben bele tömtek egy csomó drága GYÓGYSZERT, mert a győzelmet nem adják ingyen!

A szezon után újra találkoztak az említett bútor darab mellett és megegyeztek abban, hogy ŐK MINDENT MEGTETTEK ami lehetséges, még sem nyertek semmit és elgondolkoztak azon, hogy a bajnok vajon mit is adhatott neki!- majd a kudarcot szerényen meg ünnepelték és szomorúan elrepültek!

Repülés közben találkoztak egy másik galambbal és megkérdezték tőle, hogy ö mit tanácsol?

- Na figyusz ide tudatlanok, én elmondom a tutit!

- Azon túl amit elmondtatok a GAZDIT be kell zárni egy kis helyre és naponta egyszer vagy kétszer kiengedni sétálni egy kis időre, hagy tréningezzen, az asszonyát ne is lássa egész héten, de télen egyáltalán nem mehet ki, csak nyugodtan üldögéljen a fél négyzetméteres hokedlijén!

- Aztán nem elhizlalni ám, naponta egyszer bedobni neki egy kevés poros kukoricát, aztán annyit eszik belőle amannyit csak akar és semmi kényeztetés, mert a dúc lehet nyirkos is, meg huzatos is és a padló meg lehet rácsos, majd alá sz...k és évente elég egyszer kitakarítani alóla!

- Tavasszal ezeket a pipecül felkészített emberszabásúakat egy autóba be kell zsúfolni, aztán elvinni jó messzire őket, utána kiengedni!

Lehet, hogy fele ott veszik vagy még több, de nem baj, mert valószínűleg betegek voltak, viszont a LEGJOBBAK visszajönnek "szeretett" otthonukba!

Őket már lehet újra és újra küldeni, hagy bizonyítsanak, amelyik végig bírja azt bezárjuk egy szűk cellába egész életére szaporítani, elvesszük a gyerekeiket, cserélgetjük a párjukat, összeházasítjuk a saját anyjával vagy az apjával, a gyerkőcök meg mennek a rabszolga piacra!

Itt tartottak mikor meglátták azt a helységet ahol tíz perc alatt éveket lehet okosodni!!

A szokásos harmadik kör után elhangzik a kérdés,

hogy akkor mit is kellene adni a GAZDINAK??????

Oldal: érdekes írások
tauben, pigeon, porumbei, postagalamb GÁSPÁR ISTVÁN - © 2008 - 2024 - pannonmaraton.hupont.hu

A Hupont.hu weboldal szerkesztő segítségével készült. Itt Önnek is lehetséges a weboldal készítés.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat