tauben, pigeon, porumbei, postagalamb GÁSPÁR ISTVÁN

A Pannon Maraton Klub 2009 - 2010 évben rendezett versenyeinek CSAPATBAJNOKA (jobbra a 85427 hím látható 755 km lerepülése után 2047 társát utasította maga mögé és 14 órai szállás után NEMZETKÖZI I. díjat nyert!

JANSSEN-DÚC: ÖRÖK BÚCSÚ EGY NAGYSZERŰ ÁLLOMÁNYTÓL

 

 

Tavaly véget ért egy fejezet: elárverezték a Janssen fivérek még megmaradt galambjait. Az árverés kitűnően sikerült, az online felületen sok ezren licitáltak. Az átlagár meghaladta a 10.000 eurót, pedig a  meghirdetett galambok egy része gyűrűtlen volt. Mégis sokan tudják ma is, hogy a több évtizedes kitartó és átgondolt tenyésztés eredményeként létrejött törzs hatalmas genetikai potenciállal rendelkezik és aki ezekből be tud szerezni egy-egy egyedet, nagy reménnyel vághat neki a jövőnek.

Arendonk egy kis város az antwerpeni Kempen régióban, de világszerte ismert hely a postagalambászok körében. Itt éltek a Janssen-testvérek, akik örökre bevésték nevüket sportunk történetébe.  Ők világhírű galambokat tenyésztettek. A kezdet több mint 100 évvel ezelőttre nyúlik vissza, amikor Drieske versenyezni kezdett a galambokkal. Ez az év 1884 volt! – számol be a történetről a www.pipa.be.

 

Az első egyesületet 1886-ben alapították Arendonkban, hogy megtudják, mire képesek azok a versenyzők, akik a közelben laknak. Akkoriban a  legnagyobb szükség egy jó futóra volt, mivel a tenyésztőknek nem volt saját órájuk: a galambokat érkezés után el kellett vinni a helyi klubba a lehető leggyorsabban, ahol regisztrálták az érkezési időt. Az egyik legjobb futó Fik van Jan Pientjes molnár volt – jegyzik fel a történetírók. Ő futott Kup és Gust Peeters galambjaival. Az első világháború alatt, 1914-1918 között nem voltak galambversenyek, s a szabályok előírták, hogy a galambok csak 12 órától este 10 óráig repülhettek a ház körül. Ami a galambok takarmányozását illeti, a gabonák szinte beszerezhetetlenek voltak. A németek által megszállt területeken ellenőrző tanács működött, és minden elhullott vagy hiányzó madarat jelenteni kellett.

A Janssen-papa egészen 1947-ig galambászott. Közben a fiai már átvették a dúcok körüli legtöbb tevékenységét. Aztán jött a második világháború, amely szintén egy nehéz időszak volt. A galambokat harci feladatokra “sorozták be”. Annak ellenére, hogy nehéz idők jártak, 50 galambjuk túlélte a háborút.

Az aranykor már elkezdődött 1933-ban, 1945-től 1954-ig 154 első díjat nyertek. Úgy vélik, hogy a sikerek  hozzájárultak ahhoz, hogy meg tudják kezdeni a a kiváló vitalitású galambok tenyésztését, és a keresztezések révén egyre jobb és jobb teljesítményű madarakhoz jutottak. Pedig nem adtak semmiféle speciális takarmányt vagy kiegészítőt a galamboknak. Hamarosan a Janssen madarak világhírűek lettek. Utódaik megtalálhatók szerte a világban, Belgium és Hollandiában, Franciaországban, Németországban, Nagy-Britanniában, Dániában, Bangkokban, Japánban, Dél-Afrikában, stb.

Az elmúlt években nagyon nagy ajánlatokat tettek a lenyűgöző tenyészértékű galambokra Louis Janssennek. De soha nem értékesítette őket. “Minden tenyészgalamb itt marad” – mondogatta. És mindenki pontosan tudta, hogy soha nem gondolja meg magát. De az idő nagy úr, túl a kilencvenen az egészsége megromlott. Ő az utolsó leszármazottja a családnak… Pontosan tisztában van vele, hogy ebben korban az egészségügyi problémák elkerülhetetlenek. Közben kórházba is került, így nem volt képes gondoskodni a galambokról.

Janssen-familia

Ezután az egyik Janssen-gyermek olvasott egy cikket a De Duif-ban Ad Schaerlaeckenstollából. Schaerlaeckens kommentálta a legfrissebb nagy ajánlatot, amely a www.pipa.be weboldalon jelent meg (ő közvetlenül a hivatkozott PIPA-ra), és így a leszármazott úgy döntött, hogy kapcsolatba lép a PIPA-val. Ő soha nem hallott a netes licitálás lehetőségéről, mivel nem volt otthoni internet kapcsolata. Nem tudta azt sem, milyen hatalmas összegeket kínálnak a galambokért. Az első telefonos kapcsolatfelvételt egy találkozó követte, és néhány nappal később Thomas Gyselbrecht elment Arendonkba. A nap végén már hozta is a galambokat, 24 darab évest és két fiatalt. “Egy furcsa érzés volt, hogy elhoztam a galambokat az arendonki padlásról” – mondta Thomas Gyselbrecht.

Thomas ezt az utazást Ghent és Arendonk között soha nem fogja elfelejteni. “Én nem voltam Arendonkban nagyon gyakran. Úgy éreztem, nagy megtiszteltetés, hogy ott vendégeskedtem, de úgy éreztem, egy kicsit furcsa is:  Louis Janssen nem ült a székében, mint szokott. És ott volt a család is, akik kérték, hogy bocsássuk árverésre a galambokat. Nem volt vesztegetni való idő: csomagolni kellett. Ugyanazon a helyen jártam, ahol már több ezer galambász megfordult, s már az is különös lehetőség volt a számomra, hogy én hozhatom el az utolsó topgalambokat a dúcból. Belegondoltam, hogy ez az első alkalom több mint száz éve, hogy nem lesz többé galamb a padláson. Különleges érzés!” – emlékezett vissza.

A galambokat egy titkos helyre szállították, arra várva, hogy sor kerüljön az árverésre. Thomas Gyselbrecht jól tudta, hogy ezzel véget ér egy legenda. De Louis Janssen és testvérei sportunk nagy ikonjai. Megérdemelnének egy szobrot…

Számos történetet kering a Schoolstraat 6. számú ház körül, ezek közül az egyik legismertebb az volt, hogy Louis egyáltalán nem kedveli a bankokat. “Ezek mind tolvajok” – szokta mondani. Ennek eredményeképpen ő az összes pénzét otthon tartotta. Néha olyan volt, mintha az idő megállt volna Arendonkban. Minden hiteles, a körülmények, a galambok. Sokan megfordultak ott és a Schoolstraat utcai ház egy szentélynek számított a galambászok körében. Az emberek térden állva zarándokoltak volna oda, hogy kapjanak egy galambot. De hiába volt vastag a pénztárcájuk, nem kaptak semmit. Louis Janssen megmutatta nekik a végtelen várólistát az ő notebookján. Az elmúlt években csak néhány pár fészkelt már a padlásokon, a Janssenek mindig kevés galambot tartottak, annak ellenére, hogy nagy hírnevet szereztek.

Ők eladhattak volna annyit, amennyit csak akarnak, de Louis sosem akart. Gondolatait mindig ugyanaz jellemezte: az állomány legyen kicsi, egészséges, jó és kiváló minőségű. “Ez minden, ami számít” – mondta a közelmúltban. És neki joga van ezt mondani. Thomas Gyselbrecht nagyon büszke: “Én voltam talán az utolsó, aki körbejárta a padlást Arendonkban. És vegyes érzelmekkel bár, de büszkék vagyunk arra, hogy mi árverezzük el ezt az egyedülálló állományt. De másfelől ez egy kicsit szomorú is: a Janssen név egy ikon, talán az egyetlen igazi ikon a postagalambversenyzés eddigi történetében. Kár, hogy ez véget ér!







Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!

KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK

1. КОТАЙСЬКИЙ ЦЕНТР З РЕАЛАЗАЦІЇ ДРОТЯНИХ СІТОК, БЕТОННІ СТОВПИ

► ДРОТЯНИЙ ПАРКАН НАЙДЕШЕВША В СВІТІ ОГОРОЖА. УСЕ ВІД А ДО Я, ЩО ДО НЬОГО ПОТРІБНЕ – ЗНАЙДЕТЕ У НАС! І ЩО НАЙГОЛОВНІШЕ: ЗА ЦІНОЮ ВИРОБНИКА!

parkan.hupont.hu

2. Vattacukor gépek! Pavilon Sátor Rendezvény Garázs Vendéglátó Sátor

► PAVILON SÁTOR, PONYVAGARÁZS, SÁTORGARÁZS, GARÁZS, SÖRSÁTOR, PIACI SÁTOR, RENDEZVÉNYSÁTOR. GÁZ/12V - 220V ELEKTORMOS VATTACUKOR GÉP, ÉS 220V POP-CORN GÉP

pavilon.hupont.hu

3. Potencsik Szilárd szervezetfejlesztési szakértő

► Szervezetfejlesztési szakértőként sok száz cég sikeres működésének receptjét ismertem meg.

potencsikszilard.hupont.hu

4. Pszichiátria és a Gonosz Pszichiáter?

► Valóban minden pszicháter gonosz? Létezik józan, rejtett pusztító szándékok nélküli (nem gonosz) pszichiáter? A pszicháter születésétől fogva gonosz vagy csak azzá válik? És mitől válik gonosszá a pszichiáter?

pszichiatria.hupont.hu

LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).

HuPont hirdetési rendszer

1. Matematika megtanulható!

► Folyamatosan feltöltöm az anyagokat.

ngt.hupont.hu

2. ESTELLA HASTÁNC STÚDIÓ DEBRECEN

► "A tánc megszépíti az életet, a táncoló mások életét szépíti meg!" TÁNCOLJ AZ EGÉSZSÉGEDÉRT, TESTI LELKI HARMÓNIÁDÉRT!

estella-hastanc.hupont.hu

3. Sztárok és életük

► Ez az oldal rengeteg sztárról szól. Külföldiről és hazairól egyaránt. Itt néhány sztártól kaphatsz divattippeket és megtudhatod az életrajzukat is. Jó szórakozást az olvasáshoz!!!!!!!!!!!!!!...

sztarok-reflektorfenyben.hupont.hu

4. Csak csajoknak:))

► Ezen az oldalon sokmindent találhattok: képeket, tanácsokat, idézeteket, sminktippeket és még sok más dolgot:) jó szórakozást az oldalon;)

vikcicaa.hupont.hu

5. Arcfestés, lufibohóc,népi játékok, légvár kölcsönzés rendezvényekre!

► Gyermekrendezvények színesítésére ajánlom tevékenységeimet:arcfestés,lufihajtogatás,henna,airbrush,légvár bérlés,népi játékok,trambulin! Hívjon bizalommal!70 294 6123 www.legvar.net

arcfestoedit.hupont.hu

6. Villanyszerelés Javítás Kecskemét 06/30/9388145

► Családi házak,lakások,üzletek villanyszerelése régi hálózatfelújítása

csovill.hupont.hu

7. Elfelejtett régi magyar ételek

► Éhes pici-poci!

keknefelejcs.hupont.hu

8. MotoGP Információs Oldal

► Az egyik legnagyobb motorverseny bemutatása és ismertetése az oldal célja. Jó szórakozást kívánok! Pfaff Tamás

motogp.hupont.hu

9. Kiss horgásztó horgászat Gyula városában (Erkel, Rákóczi, Kisökörjárás)

► 3 tóval tudunk kedveskedni a horgászat kedvelőinek melyek mind más - más adottsággal rendelkeznek. Az oldal bemutatja halfajaink és tavaink adottságait, horgászati lehetőségeket, elérhetőségeinket! Kellemes böngészést kívánunk!

kisshorgaszto.hupont.hu

10. KLUPS KISÁGY WEBÁRUHÁZ

► KLUPS KISÁGY SZÉLES VÁLASZTÉKBAN

kisagyam.hupont.hu

11. Kötelező Gépjármű Felelősség Biztosítás 2010

► A Generali Biztosító Zrt. idei ajánlatában a kedvezmények mértéke akár 57% + 6 havi díjmegtakarítást is elérhet!

kotelezo.hupont.hu

12. Pförtner Anna naplója

► az én naplómban az lesz benne hogy mi szeretnék lenni ha nagy leszek és hogy mi töténik velem a napjaimban és mindenféle csajos sztorik

pannilap.hupont.hu

13. A kutyák az ember legjobb barátai! és az emberek a kutyák legjobb barátai!

► Itt ismerkedhetünk meg a kutyafajtákkal.Etetés,Méreteik,Külső,és ápolási teendők

kutyaimadoklapja.hupont.hu

14. Vámpírok igenis léteznek!

► Vámpírok igenis léteznek, bármennyire is akarják ezt megcáfolni. Ha vki hisz a vámpírokban, akkor léteznek vámpírok. Csak egy gyenge elme nem hisz ezekben a mítikus lényekben.

wampire.hupont.hu

15. Istiván Autó FC és a KK Péntek 18 Futball Társaság oldala

► Egy helyszín (Kiskanizsa) - Egy időpont (péntek 18 óra)- Egy baráti társaság (ld.tagok)- Egy kispályás öregfiúk csapat (Istiván Autó). Minden ami a társaságunkkal, csapatunkkal kapcsolatos, aktuális (és persze publikus).

kk-pentek.hupont.hu

16. Zsi-Ko Ker.

► "MINDENT EGY HELYEN"

zsikoker.hupont.hu

17. Kútfúrás ? Kútfúró ! Víznyelők fúrása .

► Kútfúrás Garanciával !Megfigyelőkút.És víznyelők fúrása Tel: 06-20-9-642-753.Kézzel és helyszínen összeállított géppel, kis hely igénnyel ! MEGFIZETHETŐ árak ! Minőségi munka ! Munkát vállalok :Budapest és környéke , Csepel sziget és környéke.

kutfuro.hupont.hu

18. Kontinens38

► Üdv az oldalon!

kontinen.hupont.hu

19. ~ W.a.t.t.a.c.u.k.o.r ~

► Hello :'3 itt csak jó idézeteket találsz :DD + pár dolgot még amitt nemlehetet kihagyni :$ :DD az oldalt probálom minnél sürűbben frissiteni :DD na jó olvasgatást :)

ideze-tek.hupont.hu

20. GYÁRTÓI BÚTORBOLT SZARVAS Vasút út 77

► Szekrények-Konyhák-Konyhai elemek akár egyedi méretben is-Tálalók-Kisbútorok-Fürdőszobai szekrények-Kiegészítők-KÉSZRE SZERELVE! Étkezők-Kárpitosok bútorok Tel: +36 30/339-3880

gyartoibutorbolt.hupont.hu

21. Kovácsoltvas kapuk, korlátok, biztonsági rácsok

► Szépet, igényeset, reális áron! Hívjon bizalommal! Ingyenes felmérés és árajánlat. Tel: 30/958-6699

kovacsoltvas.hupont.hu

22. Keno lottó szeretnél nyerni ? Itt a lehetőség a nyerésre segítünk

► Neked is nyerni, Itt tippeket adunk a játékodhoz a személyiségjegyeid alapján a legesélyesebb számokat kapod.

mariatreben.hupont.hu

23. Tarcsai András honlapja

► "Most tanultam meg, hogy nem arra kérem Istent, hogy teljesítse azt, amit én elterveztem, hanem hogy segítsen megérteni, mi az értelme annak, amit ő tesz velem." Wass Albert

tarcsai.hupont.hu

24. csak sztárok

► most tudj meg többet a sztárokrokról

sztarban-sztar.hupont.hu

25. Zorro La Espada Y La Rosa

► HELLO! EZ AZ OLDAL A ZORRO C. SOROZATTAL ÉS A SZTÁRJAIVAL FOGLALKOZIK. JÖJJÖN MINDENKI AKI SZERETI A ZORRO-T! FŐSZEREPLŐK: CHRISTIAN MEYER ÉS MARLENE FAVELA

zorro-la-espada-y-la-rosa.hupont.hu

26. Big ideas small planet club

► Ez a honlap a globálisfelmelegedés súlyosságát, a tecnika fejlődését, a környezetvédelmet mutatja be.

nagy-otletek-kis-bolygonk.hupont.hu

27. NAPKOLLEKTOR ÁRAK NAPKOLLEKTOR ÁR

► Napkollektor árak, amik bárki számára hozzáférhetővé teszik a napkollektorokat. Kedvező napkollektor árak, gyors megtérülés.

napkollektorarak.hupont.hu

28. Peugeot Citroen hátsó futómű felújítás garanciával! Új futómű alkatrészek!

► Új hátsó hídtestek, lengőkarok felújítása. Komplett hátsó futóművek felújítása, szerelése, 20 éves Peugeot Citroen múlttal, megvárható, végignézhető, minőségi szereléssel. Garanciával, gyári technológiával.

peugeot-hatsofutomuvek.hupont.hu

29. Vanessa Hudgens és Zac Efron

► Hello!! ;-) ezen az oldalon minden fontosat megtudhatsz a HSM sztárjaival kapcsolatban!!

wanessa-zac.hupont.hu

30. Vigh Horgásztavak Gyula

► Gyulán, a Románvárost és Máriafalvát elválasztó töltés jobb illetve bal partján található kellemes, szép környezetben, két db, egyenként két hektáros telepített tó.

hunyadito.hupont.hu

31. Baljózs 2018 Kft.

► Munkát kínálunk, az ország bármelyik régiójában élő, és dolgozni vágyó munkavállalóknak, mindenkinek a megfelelő végzettsége szerint, magas fizetési lehetőséggel, szállással az ország északnyugati részén.

workhumanhungary.hupont.hu

32. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

healthkolcov.hupont.hu

33. Nyílászáró szigetelés, Ablakszigetelés Svéd 100% szilikon profil !

► Nyílászáró szigetelés, ablakszigetelés, régi fa ablakok, ajtók, nyilászárók filtrációs szigetelése ára 499ft/fm , Svéd ablakszigetelés, szilikon , Sofa ablakszigetelés, Befa ablakszigetelés ablakok szigetelésének cseréje, ablakszigetelés felújítás,

folia.hupont.hu

34. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

margaretaapartman.hupont.hu

35. BORSOD Home Builder KFT Ha kérdései vannak... (festésről, burkolásról ...)

► Szakértelem, Precizitás, Pontosság, Megbízhatóság Borsod Home Builder Kft Miskolc

festesbegakft.hupont.hu

36. KÜLÖNLEGES CSALÁDI VÁR ELADÓ !

► Budapesttől 14 km-re, Diósdligeten egyedi építészeti megoldásokkal rendelkező családi ház vásárolható.

csaladivar.hupont.hu

37. Én weboldalam

► Ennél lehet szebb egy weboldal, de ez csak ízlés dolga. Fő a tartalom!

mintaweboldal.hupont.hu

38. Citrex & Oyta-skaller

► Egy egészségesebb madárállomány kitenyésztéséért

citrex.hupont.hu

39. ANNA LIGET - IFJUSÁGI TÁBOR A MÁTRA LÁBÁNÁL SZURDOKPÜSPÖKI

► látogasson el a www.nyikom.hu Kalandturák

annaliget.hupont.hu

40. A Parallel Számítástechnikai Ügyviteli Szolgáltató és Kereskedelmi Kft.

► Parallel Kft - Vállalatirányítási és Ügyviteli Integrált Szoftver Rendszerek. A legmegbízhatóbb, gyakori és gyors frissítéssel támogatott európai minőségű termékek. Általános és speciális vállalati, ügyviteli, számviteli, bér, tb szoftver fejlesztés.

parallel.hupont.hu

41. Szobafestő mázoló tapétázó

► Különféle ingatlanok - külső, belső felületkezelése : Állagvédelme,esztétikája, higiéniája

szobafestomazolotapetazo.hupont.hu

42. FAMILIA PANZIÓ MAKÓ

► Üdvözöljük a makói Família Panzió honlapján!Reméljük, nemcsak weblapunkat látogatja meg, hanem személyesen is vendégül láthatjuk!Barátságos árainkkal, zárt parkolóval,családias környezetben várjuk Önt is szeretettel! Térjen be hozzánk, nem bánja meg!

familiapanzio.hupont.hu

43. VAGON ÉTTEREM

► Tel:06/30-333-1626

vagonetterem.hupont.hu

44. Női Varázs-Marcsitól

► „Ha nem vagy kész változtatni az életeden, nem lehet segíteni rajtad." (Hippokratész)

noivarazs-marcsi.hupont.hu

45. Akyra használt ruha oldala

► Új és használt gyermek, női és férfi ruhák

akyra.hupont.hu

46. Jó minöségű használt bútorok lakás felszerelési cikkek Münchenből

► Müncheni lakások felszámolásából jó minöségü használt bútorok lakásfelszerelési cikkek

munchenibutor.hupont.hu

47. Alsóörs Fogas-büfé

► Éhes,szomjas vendégeinket várjuk igazi jo izekkel,hideg italokkal! Ha Te nálunk jól laktál akkor már Mi se halunk éhen!

fogasbufe-alsoors.hupont.hu

48. Használt és Új árucikkek bőrzéje.

► Az oldalon kedvedre szemezgethetsz az új és a használt termékek között.A termékek széles skáláját megtalálod itt, az autótuningolástól a villanyszerelési anyagokig.

vasarter.hupont.hu

49. Filmek,Zenék minden mennyiségben

► Üdvözöllek a honlapomon

expressz.hupont.hu

50. TENGERBUSZ, SZEMÉLYSZÁLLÍTÁS BEL és KÜLFÖLDÖN

► Tengerbusz - Iskolabusz "utazzon velünk az élet tengerén!" Tel: 06303119044

tengerbusz.hupont.hu

51. Premium minőségű, ipari táblás kerítések, kedvező áron, az importőrtől!

► Cégünk kemény acélhuzalból készült horganyzott, illetve műanyag porszórt technológiával szinterezett kerítésrendszerek értékesítésével és kiépítésével foglalkozik.

kerites-tablaskerites.hupont.hu

52. Cnc gépek tervezése és kivitelezése

► Cnc maró és a CNC gravírozógép gyártása a megrendelő igényeinek megfelelően

cncmaro.hupont.hu

53. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

valentine.hupont.hu

54. www.nicebook.hupont.hu

► Itt minden megtalálható!

nicebook.hupont.hu

55. Moncsi apartman Agárd

► Üdülési lehetőség egész évben a Velencei-tó partján csendes,családias környezetben!

moncsiapartman.hupont.hu

56. Máltai Selyem kutya

► Kutya világ

maltaiselyemkutya.hupont.hu

57. Assassin's Creed rajongói honlap

► Sziasztok én István vagyok egyszer mikor játszottam az Assassin's Creeddel úgy gondoltam csinálok egy honlapot róla hát itt van.

assassins-creed-fun.hupont.hu

58. Cintia Hajhosszabbítás

► Rövidnek, ritkának vélt haját dúsítani illetve hosszabbítani szeretné, vagy nincs türelme növeszteni? ...én megvalósítom elképzeléseit!

cintihajhosszabbitas.hupont.hu

59. Bötös Villa Apartmanház Hévízen 100 m-re a tó bejáratától, sétáló utcában

► Üdülés, pihenés, gyógykezelés, relaxálás, regenerálódás, szórakozás Erholung, Therapie, Entspannung, Regeneration, Unterhaltung Recreation, therapy, relaxation, regeneration, entertainment Отдых, лечение, отдых, восстановление, развлечения

botosvillaheviz.hupont.hu

60. KovMik motorsport

► autó-gokart-formula-wtcc

kovmik.hupont.hu

61. A1 SOFŐRSZOLGÁLAT-SOFŐRSEGÉLY BUDAPESTEN

► A1 Sofőrszolgálat Budapesten és környékén hívható. +36209190002

soforszolgalat-budapest.hupont.hu

62. John "Dapper Don" Gotti életerajz

► John Gotti az Amerikai Egyesült Államok legnagyobb főnökének számított a hetvenes évek óta, miután a Gambino család korábbi fejét golyó általi leváltásra ítélte.

gotti.hupont.hu

63. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

fitnessedzo.hupont.hu

64. Villanyszerelő Kecskemét

► Villanyszerelés Javítás 06 30 9388145

villanyszakik.hupont.hu

65. Dawn Computer - számítógépek, mobiltelefonok a legjobb áron!

► Számítógépek, mobiltelefonok legjobb áron, alapoktól a felső kategóriáig. Számítógépek összeszerelése rövid határidővel.

dawncomputer.hupont.hu

66. Mindenünk a ló

► Aki szereti a lovakat annak ezen az oldalon van a helye!

tunde-es-a-lovak.hupont.hu

67. Farmerama

► Farmerama: A világ legőrültebb farmaja!

kincsonyuszika.hupont.hu

68. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

szekelyeszter.hupont.hu

69. ˙· ٠ •● Lindi Beauty ●• ٠ ·˙ Nails & Lashes

► NEW YORK FITNESS! 06/30-645-0272

lindinails.hupont.hu

70. Adony suli 8/b

► Szevasztok látogatók bemutatom röviden az osztályomat ha nem tetszik akko alt f4

kis-pista.hupont.hu

71. Lépj be a mostani MMORPG-játékok,és Fantasy filmek világába

► Olvasd el a Metin, a Hero Online, Florensia, DOMO és még sok-sok más MMORPG leírását és TÖLTSD is le INGYEN

adventure.hupont.hu

72. 471 Club Hotel*****

► "Harmonikus pihenés, vidéki elegancia."

club-hotel.hupont.hu

73. MINDEN AMI MOZDÍTHATÓ!

► Tervezés, gyártás, kivitelezés!

villak.hupont.hu

74. Népi orvoslás gyógynövényekkel

► Itt megtalálhatsz mindent a gyógynövényekről, mire jók és hogyan tudod őket használni, és még az illóolajokról is megtudhatod mire használhatod őket.

nepi-gyogymodok.hupont.hu

75. FŐCZE KÁROLY sör cimke gyűjteménye és cseréi

► Ezeken az oldalakon szeretném bemutatni a sör cimke gyűjteményem egyes darabjait.Elsősorban gyűjtöm és érdekelnek a karácsonyi,téli témájú cimkék,de minden egyéb más témájú sör cimkét is gyűjtök.

charlie-labels.hupont.hu

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 20
Tegnapi: 50
Heti: 766
Havi: 3 410
Össz.: 584 097

Látogatottság növelés
Oldal: Janssen-dúc vége
tauben, pigeon, porumbei, postagalamb GÁSPÁR ISTVÁN - © 2008 - 2025 - pannonmaraton.hupont.hu

A Hupont.hu weboldal szerkesztő segítségével készült. Itt Önnek is lehetséges a weboldal készítés.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »