OLIMPIÁNK FORGATAGÁBÓL

 

 

 

 

 

  Beszámolóm elejére szinte idekívánkozik az a megállapítás, hogy akiket az olimpiánk megrendezése aggodalommal töltött el, most az ünnepséget lezajlása után – annak kézzelfogható eredményei láttán – őszinte beismeréssel vallhatják, hogy borúlátásuk túlzott volt: kellemesen csalódtak! – akik pedig elejétől harci kedvvel kardoskodtak nemzetközi vállalkozásunk mellett, elégtétellel könyvelhetik el az osztatlan sikert, bátran érezhetik, hogy munkájuk érétke szerte a világon – Kubától Japánig – szilárdan támasztotta alá postagalambsportunk szintjét a legnagyobbak mellé. Miért is általános véleménnyé erősödött az a tudat, hogy fáradozásunk nem volt hiábavaló: a kiállítás esztétikai feltálalása, a külföld sokezres felvonulása, nemkülönben a hivatalos delegátusok lelkes elismerése, élő bizonysággal húzta alá a magyar vállalkozás nagyszerűségét, mely pirosbetűs ünnepséggé varázsolta ezt a felejthetetlen három napot.

 

 

 

  Az érdeklődés már a nyitás előtti napon, pénteken megmutatta erejét: a rendezőség sok esetben csak erélyes közbelépéssel szerelte le a rohamokat. Bizonyos igazuk is volt a rohamozóknak, mivel február 7-8-9 szerepelt az egész országot fellármázó plakátjainkon, de a hónapokkal elébb minden tárgyat agyba-főbe ragasztott röpcéduláinkon is ezekre a napokra invitáltuk a nagyérdemű közönséget. A „civilekkel” bírtunk is valahogy, de a „bélyegesek” nem tágítottak, ők 7-ei dátummal pecsételt bélyegeket követeltek. Végül a Posta nyugtatta meg őket, hogy csak 8-án ütik fel a sátrukat a helyszínen és 8-án pecsételnek.

 

  Pápán is készpénznek vették 7-ét, s ide törekedett egy felsőbb leányiskola. Nagyon csinosak voltak a bakfis ostromlók!… Lehetett ellenállni?

 

 

 

  Szombaton már jókor reggel hosszú sorok szállták meg a pénztárak környékét. Így, amikor az ünnepélyes megnyitóra elfoglalta helyét a vezérkar, akár a „megtelt” táblát is kiakaszthattuk volna. Úgy kisámfázódott a hatalmas terem, hogy a pódiumhoz szorított filmesek, tévések és fotósok pergőtűzeik csak közvetlenül lövöldözhettek villogóikkal.

 

  Meg is jegyezte az egyik tudósító: nem volna jó itt gombostűnek lenni.

 

  No, de éppen ennek a tömegjelenetnek lelkes hangszerelése adott különleges súlyt a felszólalók mondatainak, a kiállítás nagy közönségsikerének.

 

  Pálmai Gábor szövetségi elnök meleg szavakkal köszöntötte a megjelenteket, majd így szólt a többi között:

 

-        Szövetségünk, bár szerény létszámú a FCI tagszövetségeihez képest, de lelkesedésünkkel igyekszünk lépést tartani a nagyok mellett. Így nem csak a rendezőbizottság, de minden magyar postagalambász szívügyének tekintette olimpiánk sikeres megrendezését. Remélem a budapesti olimpia is elősegíti, hogy a részt vevők között, az olimpia eszméjéhez híven, újabb tartós baráti kapcsolatok szövődjenek. Remélem, hogy külföldi barátaink megismerték a messze földön híres magyaros vendégszeretet, s megelégedéssel emlékeznek a Budapesten töltött napokra.

 

 

 

  A nagy tapssal fogadott megnyitó után Horn Dezső a postagalamb olimpiánk fővédnöke emelkedett szólásra:

 

-        A Magyar Postagalambsport Szövetség vezetősége és tagsága mindent elkövetett, hogy az olimpiai eszme szellemében, közmegelégedésre oldja meg feladatát. Reméljük, hogy a külföldi vendégeink megismerték fővárosunkat, népünket, és megelégedéssel, maradandó emlékekkel térnek vissza hazájukba. A postagalamb olimpia 1938-ban indult el hódító útjára, s most hosszú évek után Budapestre jött a postagalambászok nagy családja. Mind a magam, mind a magyar postagalambászok nevében szeretettel köszöntöm külföldi vendégeinket és mindazokat, akik látogatásukkal olimpiai kiállításunkat megtisztelték.

 

 

 

  A nagy tetszéssel fogadott meleg szavak után Raoul von Spitael a Nemzetközi Postagalambsport Szövetség elnöke lépett a mikrofon elé:

 

-        Örömmel üdvözlöm az olimpián részt vevő összes szövetséget, és mindazokat, akik Európa országaiból, továbbá Kubából, az Egyesült Államokból és Japánból eljöttek rendezvényünkre. Megköszönöm a magyar felügyeleti szerveknek a támogatást. Olimpiánk rendezését egy Európa szívében fekvő kedves kis ország vállalta. Külön köszönöm a magyar szövetségnek, hogy ilyen látványosan teljesítette a rábízott felelősségteljes munkát. Kívánom, hogy a magyar fővárosban kiállított galambjainkon keresztül számos új barátság kötődjék, hozzájárulva ezzel a népek jobb megismeréséhez, barátságához. – fejezte be keresetlen szavait a népszerű nemzetközi elnök.

 

 

 

 

 

  Ezután következett az eredmények hivatalos közlése és a díjak kiosztása, melynek során szűnni nem akaró taps ünnepelte Bagyula József sporttársunkat amikor átvette a nagyméretű művészi vázát, de végigtapsolták az egész díjkiosztást. Szeretettel ünnepelték Kuba delegátusát is, bár ők a nagy távolság miatt csak a bírálat után futottak be, de emléktárgyakkal őket is ellátta a rendezőség.

 

  A látogatottság nagyságát fel sem lehetett mérni. A folyton hullámzó emberáradat igazolta az osztatlan érdeklődést, melyben észrevehetően felülkerekedett az idegen nyelvek többsége.

 

  A győztes galambok körül mutatkozott a legnagyobb forgalom, de nehezen lehetett megközelíteni az életeredményes ketreceket is. Különösen sok nézője volt Bíró Imre szolnoki és Lőrinczi Ferenc debreceni 20.000 díjkilométereseinek.

 

  Jól megszállták az árusok rekeszeit is. Különösen a versenyórások körül volt nagy a tolongás.

 

  Nem panaszkodhatott a büfé sem, a sok szép galamb láttán sokan siettek egy kis szíverősítővel leküzdeni olthatatlan vágyaikat.

 

  Háború utáni időket idézett fel a helyszíni postahivatal előtere. Hosszú sorok elején, izgalomtól piros arcú öreg és fiatal, férfi és gyengébb nemű kézitusáztak a pecsétes és pecsételetlen bélyegekért, kopertákért, és mindenért amihez valami köze volt olimpiai bélyegeinknek.

 

  Az olimpiai emblémával ellátott porcelán emléktárgyak árusítását Takács Gáborné, szövetségi irodánk ügyvezetőjének felesége vállalta. A „standja” nem a legalkalmasabb helyre szorult, mégis jó átlagú forgalmat bonyolított le.

 

 

 

  Közben a külföldi delegátusok sem tétlenkedtek. Tanácskozásra ültek össze a Duna Interkontinental kongresszusi termében.

 

Határozataik főbb pontjai:

 

  A következő olimpia helyszínéül az angliai Blackpool városát jelölték ki.

 

  Átiratot intéztek minden ország kormányához, hogy tiltsák be a mezőző galambok lelövését.

 

  Nemzetközi bíráló testület felállítását tervezik.

 

  Az Igazgató Tanács áprilisi ülésén, az olimpiai költségekre vonatkozó tervezethez Pálmai Gábor szövetségi elnökünk szólt és tett javaslatot. A vezetőség ilyen értelemben foglalkozik a kérdéssel a jövőben.

 

  Raoul von Spitael elnök indítványára, a kondresszus elismerésér és köszönetét fejezte ki a magyar kormánynak, hogy olimpiánk megrendezését lehetővé tette és támogatta. Erről táviratban értesítette Losonczi Pál elvtársat.

 

  A tanácskozás német, angol és francia nyelven folyt, a tagok gépi tolmácsolással kapcsolódtak a tárgyaláshoz.

 

 

 

  Az értekezlet végeztével, fekete és hűsítő italok felszolgálása mellett kötetlen, baráti beszélgetésre került sor. Majd ebéd idejére nesztelenül szétnyílt a szomszéd terem kárpit fala, és a híres szálló nemzetközi ízlésével rendezett hosszú, gazdagon terített asztal várta a kongresszus tagjait.

 

 

 

  A vidékiek jó része a Baross-téri Park Szállóban ütött tanyát. Esténként itt tárgyalták meg a napi eseményeket. Itt láttuk Győrből Schaub József kerületi elnököt, Hódmezővásárhelyről Elek Imrét, Miskolcról Murai Józsefet feleségükkel, Újvidékről a Juhász házaspárt, Dezsőházi Rudolfot szintén Miskolcról. Szegedet Rucz János kerületi elnök képviselte. Itt tanyázott a Mátrai Erőművek híres triumvirátusa is: Lekli Dezső, Aradi László és Hartman István. Elhozták asszonyaikat is: Erzsikét, Marikát és Ilonkát. Anker Alfi egészítette ki a társaságot. Természetesen fő téma a galamb. A menyecskék megadással hallgatják a szakmai vitát, bár azzal keltek útra, nekik is járna egy kis szórakozás. A riporter szóvá is teszi a szórakozás e negatív formáját. Ám Lekli Dezső rögtön tisztáz:

 

-        Hallgatunk mi otthon eleget.

 

-        Meg fogtok is, csak menjünk haza –csattan fel Erzsike.

 

 

 

  Ez a közbeszólás feloldja az egyoldalú társalgást, és már mindenki jóízűen kacag…

 

 

 

  Szombat este 8 óra körül nagy gépkocsiforgalom nyüzsgött a Gellért Szálló előtt, jórészük külföldi rendszámmal. Gálaestre érkeztek az olimpiai vendégek. A szálloda igazgatósága 8 teremben terített a 860 főnyi vendégseregnek. Estélyi ruhás hölgyek, feketébe öltözött férfiak ünnepélyes felvonulása jól beleillett a fényárban úszó képbe, melyet a termek szépsége és művészien terített asztalsorok hívása gyakorolt az érkezőkre. A menü összeállítása, a mesteri tálalás és felszolgálás szervezettsége pedig Budapest világvárosi rangjáról tanúskodott ezen a vonalon is. A tüzes magyar borok hatását jócskán fokozták a cigányzenekar fülbemászó magyar nótái. Majd pedig a talpalávalókra is sor került. Dr. Renato Bolleti az olasz delegátus tagja elkapta Taubinger judit tolmácsnőt és olyan csárdást vágott ki, melyet akármelyik népi táncosunk megirigyelhetett volna. Bizony erősen pirkadt, mikor vége lett ennek a nemzetközi vigalomnak.

 

 

 

  Ha végül a hangulatos szép napokról számadást tartunk, elsősorban Pálmai Gábor szövetségi elnökünk személyénél kell megállnunk. Kizárólag Ő volt az olimpia kezdeményezője. Ő állta a kritikákat, a támadásokat, majd Ő győzedelmeskedett. Pillanatnyilag fel sem mérhető milyen nagy lépést tettünk felfelé, korábbi elszigeteltségünkből. Mindezek tudatában csak elismerést fejezhet ki sporttársadalmunk.

 

  A szervezés végrehajtásában mutatkozó sokirányú terheket Márkus József szövetségi főtitkárunk viselte. A legkisebb részletekig terjedő intézkedés az Ő személyéhez futott össze. Szívós akarattal és türelemmel oldotta meg a legnehezebb kérdéseket is. De elnökével együtt, mint házigazda is helytállt. Figyelmes kézséggel látta el külföldi vendégeink kívánságait. Sikerünkben főtitkárunknak is oroszlánrésze van.

 

  A vállalkozás központi irodánkra is nagy terheket rótt, melyet Takács Gábor irodavezető és a kedves két női beosztott, Évike és Marika lelkiismeretes igyekezettel és önkéntes túlórázásokkal oldottak meg.

 

  Maradandó szolgálatot tett sportunknak Kállay Ferenc, szövetségünk nyugdíjas veteránja, amikor elvállalta és tökéletesen megrendezte a Posta Múzeum kiállításának keretében a magyar postagalambsport történetének dokumentumos bemutatóját. Ez ügyben nem volt még találóbb megállapítás, hogy „jó az öreg a háznál”. Bizony rajta kívül már senki sem tudott volna annyi értékes anyaggal szolgálni közel 100 esztendős históriánk bizonyítására.

 

  Nagy elismerés kísérte a fáradhatatlan rendezőgárda munkáját. Újházi Péter és Komlódy Ferenc sporttársakkal az élen: Tóth Rudolf, Szabó László, Pesti Rudolf, Aradi László, Hartman István, Haász Ferenc, Kocsis János, Kurucz Attila, Surman Miklós, Kálózi László és Rózsahegyi Ferenc, továbbá Rucz János a Délkerület elnöke, mint önként vállalkozó. A rendezőgárda egy test egy lélekként ajánlotta fel tudását, erejét a plakátragasztástól a ketrecek cipeléséig, minden munkában. Kiállításunk szép sikere a rendezők munkáját is dicséri.

 

  De a dicséret jár Cziróczki László szövetségi gondnokunknak is széles területű munkálkodásáért.

 

  Ám nem volna kerek a világ, ha olimpiai ünnepségünket néhány disszonáns hang nem igyekezett volna zavarni…

 

  Napisajtónk egy kis része túlzottnak ítélte rendezvényünk méreteit, 4-5000 fős létszámunkhoz képest. Ha nem tudnánk, hogy kis létszámú szervezetünknél jóval népesebb tömörülésekről Hegyeshalmon túl már az égvilágon senki sem beszél, akkor esetleg elgondolkoznánk a kifogások felett. Mivel azonban köztudott, hogy a magyar postagalambsportot a világ összes társszövetségei számon tartják, és jól jegyzik, hogy a tizedik évtizedét taposó szervezetünkből 1938 óta rendezett Postagalamb olimpiákon már négy ízben kerültek első helyre galambjaink, s végül, de nem utolsó sorban, hogy tagságunk 90%-át bányászok, gyári és egyéb fizikai dolgozók képezik, ami szocialista hazánkban szintén nem mellékes körülmény - tiltakozásul mindezeket meg kellet magyaráznunk dolgaink hézagos ismerői felé!

 

Jeskó Sándor

 VISSZAPILLANTÓ TÜKÖR

 

 

 

 

 

  „Más kárán tanul az okos…”

 

 

 

  Régen volt, a harmincas évek legelején. Akkoriban kezdte már vidéken is felütni a fejét a postagalambsport. Sosem szerettem megdönthetetlen aranyigazságokkal szembeszállni, azoknak értelmét módosítani, ám az alábbi történet szerint én is csak a magam melléfogásain eszméltem rá a postagalambsport sok, nem sejtett rejtelmeire. Úgy enyhíteném javamra a szabályt, hogy csak az tiltassék el végérvényesen az „okos” jelző használatától, aki még a maga kárán se képes tanulni…

 

 

 

  A felvont zászló magasan lengett, csak galamb nem volt. Megindult a levelezés, sok ajánlatot kaptunk 5-10-20 pengős árakon. De volt egy emberséges tenyésztő is, aki 1 pengő 50 filléres áron kínálta madarait, - emellett döntöttem. Előkészítettem sporttársaimat a legjobb kilátásokra: majd én megmutatom, hogyan kell az uzsoraárakat letörni. Sikeres üzletkötésem új lendületet adott a tagoknak. Városkánk építőipara valósággal fellendült, 20 udvaron folyt a lázas munka: a szekercék csattogása, a fűrészek sivító vinnyogása jelezte, hogy valami rendkívüli esemény várható… a galambtenyésztési fronton…

 

 

 

  Futótűzként terjedt el a galambok érkezésének a híre. Az élelmesebbek pillanatok alatt lakásomon teremtek. Egymás kezéből kapkodták ki a galambokat, mindenki fejlett orrdudor és vastag szemgyűrű szerint értékelt… Percek alatt mindenki „szakértő” lett…   

 

  Telt-múlt az idő, szeptemberre teljes színpompában ragyogtak a tavaszi fiatalok. Magam, mint főkolompos, már soron kívül szerettem volna valahogyan bemutatni madaraim tudását, s ezzel véget vetni annak a tamáskodó heccelődésnek, melyet a postagalamb történeteimből bizonyíték híján eddig nyelnem kellett…

 

 

 

  Erre igen jó alkalom kínálkozott egy tanyai szalonnasütő kirándulás. A Cibak-tanya 3-4 km-re fekszik városunktól. Gondos előkészítéssel helyeztem egy tágas ketrec mélyére 4 leggyönyörűbb galambomat, hogy a szép küllem is kellemes benyomást gyakoroljon az egyre izguló nézőkre. Egy kis etetés-itatással még fokozni kívántam az érdeklődést, de semmit sem fogyasztottak megrémült madaraim. Ám ezt is javukra magyaráztam – olyformán -, hogy kifinomult intelligenciájuknál fogva bizalmatlanok egy közönséges tanyasi gémeskúttal szemben…

 

  Ezek után következett a „nagyjelenet”. Kiszemelve egy búzatarló tisztás részét, hová a kettőstorony is félreérthetetlenül odavirított, általános figyelem közepette elhelyeztem a ketrecet. Élveztem az egyre feszülő kíváncsiságot, mert még a legmegrögzöttebb kétkedők is tanúi kívántak lenni a nem mindennapi eseménynek…

 

 

 

  Lekaptam a ketrec tetejét, hogy a felkorbácsolt idegek kielégítésére, acélrugóként pattanhassanak a fellegek birodalmába galambjaim.

 

De mi az? Meg se mozdulnak! Semmi hajlandóság az ígért éghasításra. No istenkém, egy kis lámpaláz… és ez a sok idegen arc – rebegtem valami magyarázkodásfélét. Hogy a kínos pillanatoknak véget vessek – egy műsoron kívüli mozdulattal – kiborítottam a ketrecet, hogy tüstént repülésre kényszerítsem a gyáva pulykáit. De óh borzalom, - éppen csak az egyensúly biztosításáig csattogtak a szárnyak, és az én büszkeségeim sorjában letelepedtek édes anyaföldünk biztonságos ölére.

 

 

 

  Kezdett a helyzet kellemetlen irányba kanyarodni, különösen, hogy már epés megjegyzések is fűszerezték a drámai fordulatot. Balsejtelmek leptek el, miközben galambjaim idétlen mozdulatokkal nyújtogatták nyakukat a tarló szúrós torzsái között. Rögtönzött szakelőadással próbálkoztam megmenteni a becsületet, s kitölteni a kínos várakozást, hogy tulajdonképpen most végzik a szükséges terepszemlét, most keresik a nélkülözhetetlen támpontokat, mely nélkül a lelkiismeretes postagalamb egy lépést sem tesz, - milyen értelmesen vizsgálódnak…, de ebben a pillanatban a türelmét vesztett nézők seregéből egy kalap repült a csökönyös posták közé, mire azok általános hahota kíséretében idétlen szárnykalimpálással valahogy szárnyra keltek. Titokban hálás is voltam az erős tréfáért, mert így még sosem szentesítette eszköz a célt. Galambjaim elszakadtak a biztonságos talajtól, most már csak másodpercek és irányt vesznek…

 

 

 

  De ni csak? Menten elsüllyedek! Egy bizonytalan félkör után, szinte otthonos biztonsággal veszik célba a közelben lévő baromfiól tetejét, s már horgonyt is vetettek a gerincen. Menthetetlen volt a helyzetem. Megkíséreltem még valami mentségfélét hebegni, hogy… izé, a kalap és mi a fene… de hiába. Már képtelen voltam lefékezni a kirobbanó ujjongást, mely mindmegannyi késszúrás volt galambász szívemnek…

 

 

 

  Már mindenki a galambokat dobálta. Kalapok, botok, esernyők, öklömnyi göröngyök össztüzei is csak annyit eredményeztek, hogy átröpültek a közeli ököristálló tetejére – és vissza. Ezt a távot teljes biztonsággal vették, ennél tovább egy tapodtat se öreg estig, amikor is az ádáz hajsza után, egy kémény enyhébe húzódva, mély álomba szenderültek…

 

  Nem szaporítom a szót, de hogy mit jelentett a vélt „szakértelem” magaslatából a mélységbe zuhanni, s viselni a következményeit a még ezután következő „fiatalok versenyén” előre várható gyászos eredményeinek!

 

  Enyhítő körülmény volt, hogy 50 évvel ezelőtt még csak pár százan hódoltunk a postagalambsportnak, s vidéken még nem tudhattuk, hogy díszposta is van a világon…

 

  Tartozom a galambdráma csattanójául feljegyezni, hogy az őszi röptetések is sora összeomlottak, a díszpostáknak írmagjuk sem maradt, de ha a Cibak-tanyai parlagi galambállományban jól szétnézünk, egyes példányokon még meglátszik, hogy ősapjukat valami előkelő galamb-bölcsőben ringatták…

 

 

 

 

 

Jeskó Sándor (1982)     

 

 

---

Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!

 

Oldal: Jeskó Sándor írása
tauben, pigeon, porumbei, postagalamb GÁSPÁR ISTVÁN - © 2008 - 2026 - pannonmaraton.hupont.hu

A Hupont.hu weboldal szerkesztő segítségével készült. Itt Önnek is lehetséges a weboldal készítés.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat