OLIMPIÁNK FORGATAGÁBÓL
Beszámolóm elejére szinte idekívánkozik az a megállapítás, hogy akiket az olimpiánk megrendezése aggodalommal töltött el, most az ünnepséget lezajlása után – annak kézzelfogható eredményei láttán – őszinte beismeréssel vallhatják, hogy borúlátásuk túlzott volt: kellemesen csalódtak! – akik pedig elejétől harci kedvvel kardoskodtak nemzetközi vállalkozásunk mellett, elégtétellel könyvelhetik el az osztatlan sikert, bátran érezhetik, hogy munkájuk érétke szerte a világon – Kubától Japánig – szilárdan támasztotta alá postagalambsportunk szintjét a legnagyobbak mellé. Miért is általános véleménnyé erősödött az a tudat, hogy fáradozásunk nem volt hiábavaló: a kiállítás esztétikai feltálalása, a külföld sokezres felvonulása, nemkülönben a hivatalos delegátusok lelkes elismerése, élő bizonysággal húzta alá a magyar vállalkozás nagyszerűségét, mely pirosbetűs ünnepséggé varázsolta ezt a felejthetetlen három napot.
Az érdeklődés már a nyitás előtti napon, pénteken megmutatta erejét: a rendezőség sok esetben csak erélyes közbelépéssel szerelte le a rohamokat. Bizonyos igazuk is volt a rohamozóknak, mivel február 7-8-9 szerepelt az egész országot fellármázó plakátjainkon, de a hónapokkal elébb minden tárgyat agyba-főbe ragasztott röpcéduláinkon is ezekre a napokra invitáltuk a nagyérdemű közönséget. A „civilekkel” bírtunk is valahogy, de a „bélyegesek” nem tágítottak, ők 7-ei dátummal pecsételt bélyegeket követeltek. Végül a Posta nyugtatta meg őket, hogy csak 8-án ütik fel a sátrukat a helyszínen és 8-án pecsételnek.
Pápán is készpénznek vették 7-ét, s ide törekedett egy felsőbb leányiskola. Nagyon csinosak voltak a bakfis ostromlók!… Lehetett ellenállni?
Szombaton már jókor reggel hosszú sorok szállták meg a pénztárak környékét. Így, amikor az ünnepélyes megnyitóra elfoglalta helyét a vezérkar, akár a „megtelt” táblát is kiakaszthattuk volna. Úgy kisámfázódott a hatalmas terem, hogy a pódiumhoz szorított filmesek, tévések és fotósok pergőtűzeik csak közvetlenül lövöldözhettek villogóikkal.
Meg is jegyezte az egyik tudósító: nem volna jó itt gombostűnek lenni.
No, de éppen ennek a tömegjelenetnek lelkes hangszerelése adott különleges súlyt a felszólalók mondatainak, a kiállítás nagy közönségsikerének.
Pálmai Gábor szövetségi elnök meleg szavakkal köszöntötte a megjelenteket, majd így szólt a többi között:
- Szövetségünk, bár szerény létszámú a FCI tagszövetségeihez képest, de lelkesedésünkkel igyekszünk lépést tartani a nagyok mellett. Így nem csak a rendezőbizottság, de minden magyar postagalambász szívügyének tekintette olimpiánk sikeres megrendezését. Remélem a budapesti olimpia is elősegíti, hogy a részt vevők között, az olimpia eszméjéhez híven, újabb tartós baráti kapcsolatok szövődjenek. Remélem, hogy külföldi barátaink megismerték a messze földön híres magyaros vendégszeretet, s megelégedéssel emlékeznek a Budapesten töltött napokra.
A nagy tapssal fogadott megnyitó után Horn Dezső a postagalamb olimpiánk fővédnöke emelkedett szólásra:
- A Magyar Postagalambsport Szövetség vezetősége és tagsága mindent elkövetett, hogy az olimpiai eszme szellemében, közmegelégedésre oldja meg feladatát. Reméljük, hogy a külföldi vendégeink megismerték fővárosunkat, népünket, és megelégedéssel, maradandó emlékekkel térnek vissza hazájukba. A postagalamb olimpia 1938-ban indult el hódító útjára, s most hosszú évek után Budapestre jött a postagalambászok nagy családja. Mind a magam, mind a magyar postagalambászok nevében szeretettel köszöntöm külföldi vendégeinket és mindazokat, akik látogatásukkal olimpiai kiállításunkat megtisztelték.
A nagy tetszéssel fogadott meleg szavak után Raoul von Spitael a Nemzetközi Postagalambsport Szövetség elnöke lépett a mikrofon elé:
- Örömmel üdvözlöm az olimpián részt vevő összes szövetséget, és mindazokat, akik Európa országaiból, továbbá Kubából, az Egyesült Államokból és Japánból eljöttek rendezvényünkre. Megköszönöm a magyar felügyeleti szerveknek a támogatást. Olimpiánk rendezését egy Európa szívében fekvő kedves kis ország vállalta. Külön köszönöm a magyar szövetségnek, hogy ilyen látványosan teljesítette a rábízott felelősségteljes munkát. Kívánom, hogy a magyar fővárosban kiállított galambjainkon keresztül számos új barátság kötődjék, hozzájárulva ezzel a népek jobb megismeréséhez, barátságához. – fejezte be keresetlen szavait a népszerű nemzetközi elnök.
Ezután következett az eredmények hivatalos közlése és a díjak kiosztása, melynek során szűnni nem akaró taps ünnepelte Bagyula József sporttársunkat amikor átvette a nagyméretű művészi vázát, de végigtapsolták az egész díjkiosztást. Szeretettel ünnepelték Kuba delegátusát is, bár ők a nagy távolság miatt csak a bírálat után futottak be, de emléktárgyakkal őket is ellátta a rendezőség.
A látogatottság nagyságát fel sem lehetett mérni. A folyton hullámzó emberáradat igazolta az osztatlan érdeklődést, melyben észrevehetően felülkerekedett az idegen nyelvek többsége.
A győztes galambok körül mutatkozott a legnagyobb forgalom, de nehezen lehetett megközelíteni az életeredményes ketreceket is. Különösen sok nézője volt Bíró Imre szolnoki és Lőrinczi Ferenc debreceni 20.000 díjkilométereseinek.
Jól megszállták az árusok rekeszeit is. Különösen a versenyórások körül volt nagy a tolongás.
Nem panaszkodhatott a büfé sem, a sok szép galamb láttán sokan siettek egy kis szíverősítővel leküzdeni olthatatlan vágyaikat.
Háború utáni időket idézett fel a helyszíni postahivatal előtere. Hosszú sorok elején, izgalomtól piros arcú öreg és fiatal, férfi és gyengébb nemű kézitusáztak a pecsétes és pecsételetlen bélyegekért, kopertákért, és mindenért amihez valami köze volt olimpiai bélyegeinknek.
Az olimpiai emblémával ellátott porcelán emléktárgyak árusítását Takács Gáborné, szövetségi irodánk ügyvezetőjének felesége vállalta. A „standja” nem a legalkalmasabb helyre szorult, mégis jó átlagú forgalmat bonyolított le.
Közben a külföldi delegátusok sem tétlenkedtek. Tanácskozásra ültek össze a Duna Interkontinental kongresszusi termében.
Határozataik főbb pontjai:
A következő olimpia helyszínéül az angliai Blackpool városát jelölték ki.
Átiratot intéztek minden ország kormányához, hogy tiltsák be a mezőző galambok lelövését.
Nemzetközi bíráló testület felállítását tervezik.
Az Igazgató Tanács áprilisi ülésén, az olimpiai költségekre vonatkozó tervezethez Pálmai Gábor szövetségi elnökünk szólt és tett javaslatot. A vezetőség ilyen értelemben foglalkozik a kérdéssel a jövőben.
Raoul von Spitael elnök indítványára, a kondresszus elismerésér és köszönetét fejezte ki a magyar kormánynak, hogy olimpiánk megrendezését lehetővé tette és támogatta. Erről táviratban értesítette Losonczi Pál elvtársat.
A tanácskozás német, angol és francia nyelven folyt, a tagok gépi tolmácsolással kapcsolódtak a tárgyaláshoz.
Az értekezlet végeztével, fekete és hűsítő italok felszolgálása mellett kötetlen, baráti beszélgetésre került sor. Majd ebéd idejére nesztelenül szétnyílt a szomszéd terem kárpit fala, és a híres szálló nemzetközi ízlésével rendezett hosszú, gazdagon terített asztal várta a kongresszus tagjait.
A vidékiek jó része a Baross-téri Park Szállóban ütött tanyát. Esténként itt tárgyalták meg a napi eseményeket. Itt láttuk Győrből Schaub József kerületi elnököt, Hódmezővásárhelyről Elek Imrét, Miskolcról Murai Józsefet feleségükkel, Újvidékről a Juhász házaspárt, Dezsőházi Rudolfot szintén Miskolcról. Szegedet Rucz János kerületi elnök képviselte. Itt tanyázott a Mátrai Erőművek híres triumvirátusa is: Lekli Dezső, Aradi László és Hartman István. Elhozták asszonyaikat is: Erzsikét, Marikát és Ilonkát. Anker Alfi egészítette ki a társaságot. Természetesen fő téma a galamb. A menyecskék megadással hallgatják a szakmai vitát, bár azzal keltek útra, nekik is járna egy kis szórakozás. A riporter szóvá is teszi a szórakozás e negatív formáját. Ám Lekli Dezső rögtön tisztáz:
- Hallgatunk mi otthon eleget.
- Meg fogtok is, csak menjünk haza –csattan fel Erzsike.
Ez a közbeszólás feloldja az egyoldalú társalgást, és már mindenki jóízűen kacag…
Szombat este 8 óra körül nagy gépkocsiforgalom nyüzsgött a Gellért Szálló előtt, jórészük külföldi rendszámmal. Gálaestre érkeztek az olimpiai vendégek. A szálloda igazgatósága 8 teremben terített a 860 főnyi vendégseregnek. Estélyi ruhás hölgyek, feketébe öltözött férfiak ünnepélyes felvonulása jól beleillett a fényárban úszó képbe, melyet a termek szépsége és művészien terített asztalsorok hívása gyakorolt az érkezőkre. A menü összeállítása, a mesteri tálalás és felszolgálás szervezettsége pedig Budapest világvárosi rangjáról tanúskodott ezen a vonalon is. A tüzes magyar borok hatását jócskán fokozták a cigányzenekar fülbemászó magyar nótái. Majd pedig a talpalávalókra is sor került. Dr. Renato Bolleti az olasz delegátus tagja elkapta Taubinger judit tolmácsnőt és olyan csárdást vágott ki, melyet akármelyik népi táncosunk megirigyelhetett volna. Bizony erősen pirkadt, mikor vége lett ennek a nemzetközi vigalomnak.
Ha végül a hangulatos szép napokról számadást tartunk, elsősorban Pálmai Gábor szövetségi elnökünk személyénél kell megállnunk. Kizárólag Ő volt az olimpia kezdeményezője. Ő állta a kritikákat, a támadásokat, majd Ő győzedelmeskedett. Pillanatnyilag fel sem mérhető milyen nagy lépést tettünk felfelé, korábbi elszigeteltségünkből. Mindezek tudatában csak elismerést fejezhet ki sporttársadalmunk.
A szervezés végrehajtásában mutatkozó sokirányú terheket Márkus József szövetségi főtitkárunk viselte. A legkisebb részletekig terjedő intézkedés az Ő személyéhez futott össze. Szívós akarattal és türelemmel oldotta meg a legnehezebb kérdéseket is. De elnökével együtt, mint házigazda is helytállt. Figyelmes kézséggel látta el külföldi vendégeink kívánságait. Sikerünkben főtitkárunknak is oroszlánrésze van.
A vállalkozás központi irodánkra is nagy terheket rótt, melyet Takács Gábor irodavezető és a kedves két női beosztott, Évike és Marika lelkiismeretes igyekezettel és önkéntes túlórázásokkal oldottak meg.
Maradandó szolgálatot tett sportunknak Kállay Ferenc, szövetségünk nyugdíjas veteránja, amikor elvállalta és tökéletesen megrendezte a Posta Múzeum kiállításának keretében a magyar postagalambsport történetének dokumentumos bemutatóját. Ez ügyben nem volt még találóbb megállapítás, hogy „jó az öreg a háznál”. Bizony rajta kívül már senki sem tudott volna annyi értékes anyaggal szolgálni közel 100 esztendős históriánk bizonyítására.
Nagy elismerés kísérte a fáradhatatlan rendezőgárda munkáját. Újházi Péter és Komlódy Ferenc sporttársakkal az élen: Tóth Rudolf, Szabó László, Pesti Rudolf, Aradi László, Hartman István, Haász Ferenc, Kocsis János, Kurucz Attila, Surman Miklós, Kálózi László és Rózsahegyi Ferenc, továbbá Rucz János a Délkerület elnöke, mint önként vállalkozó. A rendezőgárda egy test egy lélekként ajánlotta fel tudását, erejét a plakátragasztástól a ketrecek cipeléséig, minden munkában. Kiállításunk szép sikere a rendezők munkáját is dicséri.
De a dicséret jár Cziróczki László szövetségi gondnokunknak is széles területű munkálkodásáért.
Ám nem volna kerek a világ, ha olimpiai ünnepségünket néhány disszonáns hang nem igyekezett volna zavarni…
Napisajtónk egy kis része túlzottnak ítélte rendezvényünk méreteit, 4-5000 fős létszámunkhoz képest. Ha nem tudnánk, hogy kis létszámú szervezetünknél jóval népesebb tömörülésekről Hegyeshalmon túl már az égvilágon senki sem beszél, akkor esetleg elgondolkoznánk a kifogások felett. Mivel azonban köztudott, hogy a magyar postagalambsportot a világ összes társszövetségei számon tartják, és jól jegyzik, hogy a tizedik évtizedét taposó szervezetünkből 1938 óta rendezett Postagalamb olimpiákon már négy ízben kerültek első helyre galambjaink, s végül, de nem utolsó sorban, hogy tagságunk 90%-át bányászok, gyári és egyéb fizikai dolgozók képezik, ami szocialista hazánkban szintén nem mellékes körülmény - tiltakozásul mindezeket meg kellet magyaráznunk dolgaink hézagos ismerői felé!
Jeskó Sándor
VISSZAPILLANTÓ TÜKÖR
„Más kárán tanul az okos…”
Régen volt, a harmincas évek legelején. Akkoriban kezdte már vidéken is felütni a fejét a postagalambsport. Sosem szerettem megdönthetetlen aranyigazságokkal szembeszállni, azoknak értelmét módosítani, ám az alábbi történet szerint én is csak a magam melléfogásain eszméltem rá a postagalambsport sok, nem sejtett rejtelmeire. Úgy enyhíteném javamra a szabályt, hogy csak az tiltassék el végérvényesen az „okos” jelző használatától, aki még a maga kárán se képes tanulni…
A felvont zászló magasan lengett, csak galamb nem volt. Megindult a levelezés, sok ajánlatot kaptunk 5-10-20 pengős árakon. De volt egy emberséges tenyésztő is, aki 1 pengő 50 filléres áron kínálta madarait, - emellett döntöttem. Előkészítettem sporttársaimat a legjobb kilátásokra: majd én megmutatom, hogyan kell az uzsoraárakat letörni. Sikeres üzletkötésem új lendületet adott a tagoknak. Városkánk építőipara valósággal fellendült, 20 udvaron folyt a lázas munka: a szekercék csattogása, a fűrészek sivító vinnyogása jelezte, hogy valami rendkívüli esemény várható… a galambtenyésztési fronton…
Futótűzként terjedt el a galambok érkezésének a híre. Az élelmesebbek pillanatok alatt lakásomon teremtek. Egymás kezéből kapkodták ki a galambokat, mindenki fejlett orrdudor és vastag szemgyűrű szerint értékelt… Percek alatt mindenki „szakértő” lett…
Telt-múlt az idő, szeptemberre teljes színpompában ragyogtak a tavaszi fiatalok. Magam, mint főkolompos, már soron kívül szerettem volna valahogyan bemutatni madaraim tudását, s ezzel véget vetni annak a tamáskodó heccelődésnek, melyet a postagalamb történeteimből bizonyíték híján eddig nyelnem kellett…
Erre igen jó alkalom kínálkozott egy tanyai szalonnasütő kirándulás. A Cibak-tanya 3-4 km-re fekszik városunktól. Gondos előkészítéssel helyeztem egy tágas ketrec mélyére 4 leggyönyörűbb galambomat, hogy a szép küllem is kellemes benyomást gyakoroljon az egyre izguló nézőkre. Egy kis etetés-itatással még fokozni kívántam az érdeklődést, de semmit sem fogyasztottak megrémült madaraim. Ám ezt is javukra magyaráztam – olyformán -, hogy kifinomult intelligenciájuknál fogva bizalmatlanok egy közönséges tanyasi gémeskúttal szemben…
Ezek után következett a „nagyjelenet”. Kiszemelve egy búzatarló tisztás részét, hová a kettőstorony is félreérthetetlenül odavirított, általános figyelem közepette elhelyeztem a ketrecet. Élveztem az egyre feszülő kíváncsiságot, mert még a legmegrögzöttebb kétkedők is tanúi kívántak lenni a nem mindennapi eseménynek…
Lekaptam a ketrec tetejét, hogy a felkorbácsolt idegek kielégítésére, acélrugóként pattanhassanak a fellegek birodalmába galambjaim.
De mi az? Meg se mozdulnak! Semmi hajlandóság az ígért éghasításra. No istenkém, egy kis lámpaláz… és ez a sok idegen arc – rebegtem valami magyarázkodásfélét. Hogy a kínos pillanatoknak véget vessek – egy műsoron kívüli mozdulattal – kiborítottam a ketrecet, hogy tüstént repülésre kényszerítsem a gyáva pulykáit. De óh borzalom, - éppen csak az egyensúly biztosításáig csattogtak a szárnyak, és az én büszkeségeim sorjában letelepedtek édes anyaföldünk biztonságos ölére.
Kezdett a helyzet kellemetlen irányba kanyarodni, különösen, hogy már epés megjegyzések is fűszerezték a drámai fordulatot. Balsejtelmek leptek el, miközben galambjaim idétlen mozdulatokkal nyújtogatták nyakukat a tarló szúrós torzsái között. Rögtönzött szakelőadással próbálkoztam megmenteni a becsületet, s kitölteni a kínos várakozást, hogy tulajdonképpen most végzik a szükséges terepszemlét, most keresik a nélkülözhetetlen támpontokat, mely nélkül a lelkiismeretes postagalamb egy lépést sem tesz, - milyen értelmesen vizsgálódnak…, de ebben a pillanatban a türelmét vesztett nézők seregéből egy kalap repült a csökönyös posták közé, mire azok általános hahota kíséretében idétlen szárnykalimpálással valahogy szárnyra keltek. Titokban hálás is voltam az erős tréfáért, mert így még sosem szentesítette eszköz a célt. Galambjaim elszakadtak a biztonságos talajtól, most már csak másodpercek és irányt vesznek…
De ni csak? Menten elsüllyedek! Egy bizonytalan félkör után, szinte otthonos biztonsággal veszik célba a közelben lévő baromfiól tetejét, s már horgonyt is vetettek a gerincen. Menthetetlen volt a helyzetem. Megkíséreltem még valami mentségfélét hebegni, hogy… izé, a kalap és mi a fene… de hiába. Már képtelen voltam lefékezni a kirobbanó ujjongást, mely mindmegannyi késszúrás volt galambász szívemnek…
Már mindenki a galambokat dobálta. Kalapok, botok, esernyők, öklömnyi göröngyök össztüzei is csak annyit eredményeztek, hogy átröpültek a közeli ököristálló tetejére – és vissza. Ezt a távot teljes biztonsággal vették, ennél tovább egy tapodtat se öreg estig, amikor is az ádáz hajsza után, egy kémény enyhébe húzódva, mély álomba szenderültek…
Nem szaporítom a szót, de hogy mit jelentett a vélt „szakértelem” magaslatából a mélységbe zuhanni, s viselni a következményeit a még ezután következő „fiatalok versenyén” előre várható gyászos eredményeinek!
Enyhítő körülmény volt, hogy 50 évvel ezelőtt még csak pár százan hódoltunk a postagalambsportnak, s vidéken még nem tudhattuk, hogy díszposta is van a világon…
Tartozom a galambdráma csattanójául feljegyezni, hogy az őszi röptetések is sora összeomlottak, a díszpostáknak írmagjuk sem maradt, de ha a Cibak-tanyai parlagi galambállományban jól szétnézünk, egyes példányokon még meglátszik, hogy ősapjukat valami előkelő galamb-bölcsőben ringatták…
Jeskó Sándor (1982)
Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!
KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK
1. КОТАЙСЬКИЙ ЦЕНТР З РЕАЛАЗАЦІЇ ДРОТЯНИХ СІТОК, БЕТОННІ СТОВПИ
► ДРОТЯНИЙ ПАРКАН НАЙДЕШЕВША В СВІТІ ОГОРОЖА. УСЕ ВІД А ДО Я, ЩО ДО НЬОГО ПОТРІБНЕ – ЗНАЙДЕТЕ У НАС! І ЩО НАЙГОЛОВНІШЕ: ЗА ЦІНОЮ ВИРОБНИКА!
parkan.hupont.hu
2. Vattacukor gépek! Pavilon Sátor Rendezvény Garázs Vendéglátó Sátor
► PAVILON SÁTOR, PONYVAGARÁZS, SÁTORGARÁZS, GARÁZS, SÖRSÁTOR, PIACI SÁTOR, RENDEZVÉNYSÁTOR. GÁZ/12V - 220V ELEKTORMOS VATTACUKOR GÉP, ÉS 220V POP-CORN GÉP
pavilon.hupont.hu
3. Potencsik Szilárd szervezetfejlesztési szakértő
► Szervezetfejlesztési szakértőként sok száz cég sikeres működésének receptjét ismertem meg.
potencsikszilard.hupont.hu
4. Pszichiátria és a Gonosz Pszichiáter?
► Valóban minden pszicháter gonosz? Létezik józan, rejtett pusztító szándékok nélküli (nem gonosz) pszichiáter? A pszicháter születésétől fogva gonosz vagy csak azzá válik? És mitől válik gonosszá a pszichiáter?
pszichiatria.hupont.hu
LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).
► Folyamatosan feltöltöm az anyagokat.
ngt.hupont.hu
2. ESTELLA HASTÁNC STÚDIÓ DEBRECEN
► "A tánc megszépíti az életet, a táncoló mások életét szépíti meg!" TÁNCOLJ AZ EGÉSZSÉGEDÉRT, TESTI LELKI HARMÓNIÁDÉRT!
estella-hastanc.hupont.hu
► Ez az oldal rengeteg sztárról szól. Külföldiről és hazairól egyaránt. Itt néhány sztártól kaphatsz divattippeket és megtudhatod az életrajzukat is. Jó szórakozást az olvasáshoz!!!!!!!!!!!!!!...
sztarok-reflektorfenyben.hupont.hu
► Ezen az oldalon sokmindent találhattok: képeket, tanácsokat, idézeteket, sminktippeket és még sok más dolgot:) jó szórakozást az oldalon;)
vikcicaa.hupont.hu
5. Arcfestés, lufibohóc,népi játékok, légvár kölcsönzés rendezvényekre!
► Gyermekrendezvények színesítésére ajánlom tevékenységeimet:arcfestés,lufihajtogatás,henna,airbrush,légvár bérlés,népi játékok,trambulin! Hívjon bizalommal!70 294 6123 www.legvar.net
arcfestoedit.hupont.hu
6. Villanyszerelés Javítás Kecskemét 06/30/9388145
► Családi házak,lakások,üzletek villanyszerelése régi hálózatfelújítása
csovill.hupont.hu
7. Elfelejtett régi magyar ételek
► Éhes pici-poci!
keknefelejcs.hupont.hu
► Az egyik legnagyobb motorverseny bemutatása és ismertetése az oldal célja. Jó szórakozást kívánok! Pfaff Tamás
motogp.hupont.hu
9. Kiss horgásztó horgászat Gyula városában (Erkel, Rákóczi, Kisökörjárás)
► 3 tóval tudunk kedveskedni a horgászat kedvelőinek melyek mind más - más adottsággal rendelkeznek. Az oldal bemutatja halfajaink és tavaink adottságait, horgászati lehetőségeket, elérhetőségeinket! Kellemes böngészést kívánunk!
kisshorgaszto.hupont.hu
► KLUPS KISÁGY SZÉLES VÁLASZTÉKBAN
kisagyam.hupont.hu
11. Kötelező Gépjármű Felelősség Biztosítás 2010
► A Generali Biztosító Zrt. idei ajánlatában a kedvezmények mértéke akár 57% + 6 havi díjmegtakarítást is elérhet!
kotelezo.hupont.hu
► az én naplómban az lesz benne hogy mi szeretnék lenni ha nagy leszek és hogy mi töténik velem a napjaimban és mindenféle csajos sztorik
pannilap.hupont.hu
13. A kutyák az ember legjobb barátai! és az emberek a kutyák legjobb barátai!
► Itt ismerkedhetünk meg a kutyafajtákkal.Etetés,Méreteik,Külső,és ápolási teendők
kutyaimadoklapja.hupont.hu
► Vámpírok igenis léteznek, bármennyire is akarják ezt megcáfolni. Ha vki hisz a vámpírokban, akkor léteznek vámpírok. Csak egy gyenge elme nem hisz ezekben a mítikus lényekben.
wampire.hupont.hu
15. Istiván Autó FC és a KK Péntek 18 Futball Társaság oldala
► Egy helyszín (Kiskanizsa) - Egy időpont (péntek 18 óra)- Egy baráti társaság (ld.tagok)- Egy kispályás öregfiúk csapat (Istiván Autó). Minden ami a társaságunkkal, csapatunkkal kapcsolatos, aktuális (és persze publikus).
kk-pentek.hupont.hu
16. Zsi-Ko Ker.
► "MINDENT EGY HELYEN"
zsikoker.hupont.hu
17. Kútfúrás ? Kútfúró ! Víznyelők fúrása .
► Kútfúrás Garanciával !Megfigyelőkút.És víznyelők fúrása Tel: 06-20-9-642-753.Kézzel és helyszínen összeállított géppel, kis hely igénnyel ! MEGFIZETHETŐ árak ! Minőségi munka ! Munkát vállalok :Budapest és környéke , Csepel sziget és környéke.
kutfuro.hupont.hu
18. Kontinens38
► Üdv az oldalon!
kontinen.hupont.hu
► Hello :'3 itt csak jó idézeteket találsz :DD + pár dolgot még amitt nemlehetet kihagyni :$ :DD az oldalt probálom minnél sürűbben frissiteni :DD na jó olvasgatást :)
ideze-tek.hupont.hu
20. GYÁRTÓI BÚTORBOLT SZARVAS Vasút út 77
► Szekrények-Konyhák-Konyhai elemek akár egyedi méretben is-Tálalók-Kisbútorok-Fürdőszobai szekrények-Kiegészítők-KÉSZRE SZERELVE! Étkezők-Kárpitosok bútorok Tel: +36 30/339-3880
gyartoibutorbolt.hupont.hu
21. Kovácsoltvas kapuk, korlátok, biztonsági rácsok
► Szépet, igényeset, reális áron! Hívjon bizalommal! Ingyenes felmérés és árajánlat. Tel: 30/958-6699
kovacsoltvas.hupont.hu
22. Keno lottó szeretnél nyerni ? Itt a lehetőség a nyerésre segítünk
► Neked is nyerni, Itt tippeket adunk a játékodhoz a személyiségjegyeid alapján a legesélyesebb számokat kapod.
mariatreben.hupont.hu
► "Most tanultam meg, hogy nem arra kérem Istent, hogy teljesítse azt, amit én elterveztem, hanem hogy segítsen megérteni, mi az értelme annak, amit ő tesz velem." Wass Albert
tarcsai.hupont.hu
24. csak sztárok
► most tudj meg többet a sztárokrokról
sztarban-sztar.hupont.hu
► HELLO! EZ AZ OLDAL A ZORRO C. SOROZATTAL ÉS A SZTÁRJAIVAL FOGLALKOZIK. JÖJJÖN MINDENKI AKI SZERETI A ZORRO-T! FŐSZEREPLŐK: CHRISTIAN MEYER ÉS MARLENE FAVELA
zorro-la-espada-y-la-rosa.hupont.hu
26. Big ideas small planet club
► Ez a honlap a globálisfelmelegedés súlyosságát, a tecnika fejlődését, a környezetvédelmet mutatja be.
nagy-otletek-kis-bolygonk.hupont.hu
27. NAPKOLLEKTOR ÁRAK NAPKOLLEKTOR ÁR
► Napkollektor árak, amik bárki számára hozzáférhetővé teszik a napkollektorokat. Kedvező napkollektor árak, gyors megtérülés.
napkollektorarak.hupont.hu
28. Peugeot Citroen hátsó futómű felújítás garanciával! Új futómű alkatrészek!
► Új hátsó hídtestek, lengőkarok felújítása. Komplett hátsó futóművek felújítása, szerelése, 20 éves Peugeot Citroen múlttal, megvárható, végignézhető, minőségi szereléssel. Garanciával, gyári technológiával.
peugeot-hatsofutomuvek.hupont.hu
29. Vanessa Hudgens és Zac Efron
► Hello!! ;-) ezen az oldalon minden fontosat megtudhatsz a HSM sztárjaival kapcsolatban!!
wanessa-zac.hupont.hu
► Gyulán, a Románvárost és Máriafalvát elválasztó töltés jobb illetve bal partján található kellemes, szép környezetben, két db, egyenként két hektáros telepített tó.
hunyadito.hupont.hu
► Munkát kínálunk, az ország bármelyik régiójában élő, és dolgozni vágyó munkavállalóknak, mindenkinek a megfelelő végzettsége szerint, magas fizetési lehetőséggel, szállással az ország északnyugati részén.
workhumanhungary.hupont.hu
32. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
healthkolcov.hupont.hu
33. Nyílászáró szigetelés, Ablakszigetelés Svéd 100% szilikon profil !
► Nyílászáró szigetelés, ablakszigetelés, régi fa ablakok, ajtók, nyilászárók filtrációs szigetelése ára 499ft/fm , Svéd ablakszigetelés, szilikon , Sofa ablakszigetelés, Befa ablakszigetelés ablakok szigetelésének cseréje, ablakszigetelés felújítás,
folia.hupont.hu
34. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
margaretaapartman.hupont.hu
35. BORSOD Home Builder KFT Ha kérdései vannak... (festésről, burkolásról ...)
► Szakértelem, Precizitás, Pontosság, Megbízhatóság Borsod Home Builder Kft Miskolc
festesbegakft.hupont.hu
36. KÜLÖNLEGES CSALÁDI VÁR ELADÓ !
► Budapesttől 14 km-re, Diósdligeten egyedi építészeti megoldásokkal rendelkező családi ház vásárolható.
csaladivar.hupont.hu
37. Én weboldalam
► Ennél lehet szebb egy weboldal, de ez csak ízlés dolga. Fő a tartalom!
mintaweboldal.hupont.hu
► Egy egészségesebb madárállomány kitenyésztéséért
citrex.hupont.hu
39. ANNA LIGET - IFJUSÁGI TÁBOR A MÁTRA LÁBÁNÁL SZURDOKPÜSPÖKI
► látogasson el a www.nyikom.hu Kalandturák
annaliget.hupont.hu
40. A Parallel Számítástechnikai Ügyviteli Szolgáltató és Kereskedelmi Kft.
► Parallel Kft - Vállalatirányítási és Ügyviteli Integrált Szoftver Rendszerek. A legmegbízhatóbb, gyakori és gyors frissítéssel támogatott európai minőségű termékek. Általános és speciális vállalati, ügyviteli, számviteli, bér, tb szoftver fejlesztés.
parallel.hupont.hu
41. Szobafestő mázoló tapétázó
► Különféle ingatlanok - külső, belső felületkezelése : Állagvédelme,esztétikája, higiéniája
szobafestomazolotapetazo.hupont.hu
► Üdvözöljük a makói Família Panzió honlapján!Reméljük, nemcsak weblapunkat látogatja meg, hanem személyesen is vendégül láthatjuk!Barátságos árainkkal, zárt parkolóval,családias környezetben várjuk Önt is szeretettel! Térjen be hozzánk, nem bánja meg!
familiapanzio.hupont.hu
43. VAGON ÉTTEREM
► Tel:06/30-333-1626
vagonetterem.hupont.hu
► „Ha nem vagy kész változtatni az életeden, nem lehet segíteni rajtad." (Hippokratész)
noivarazs-marcsi.hupont.hu
45. Akyra használt ruha oldala
► Új és használt gyermek, női és férfi ruhák
akyra.hupont.hu
46. Jó minöségű használt bútorok lakás felszerelési cikkek Münchenből
► Müncheni lakások felszámolásából jó minöségü használt bútorok lakásfelszerelési cikkek
munchenibutor.hupont.hu
► Éhes,szomjas vendégeinket várjuk igazi jo izekkel,hideg italokkal! Ha Te nálunk jól laktál akkor már Mi se halunk éhen!
fogasbufe-alsoors.hupont.hu
48. Használt és Új árucikkek bőrzéje.
► Az oldalon kedvedre szemezgethetsz az új és a használt termékek között.A termékek széles skáláját megtalálod itt, az autótuningolástól a villanyszerelési anyagokig.
vasarter.hupont.hu
49. Filmek,Zenék minden mennyiségben
► Üdvözöllek a honlapomon
expressz.hupont.hu
50. TENGERBUSZ, SZEMÉLYSZÁLLÍTÁS BEL és KÜLFÖLDÖN
► Tengerbusz - Iskolabusz "utazzon velünk az élet tengerén!" Tel: 06303119044
tengerbusz.hupont.hu
51. Premium minőségű, ipari táblás kerítések, kedvező áron, az importőrtől!
► Cégünk kemény acélhuzalból készült horganyzott, illetve műanyag porszórt technológiával szinterezett kerítésrendszerek értékesítésével és kiépítésével foglalkozik.
kerites-tablaskerites.hupont.hu
52. Cnc gépek tervezése és kivitelezése
► Cnc maró és a CNC gravírozógép gyártása a megrendelő igényeinek megfelelően
cncmaro.hupont.hu
53. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
valentine.hupont.hu
► Itt minden megtalálható!
nicebook.hupont.hu
► Üdülési lehetőség egész évben a Velencei-tó partján csendes,családias környezetben!
moncsiapartman.hupont.hu
► Kutya világ
maltaiselyemkutya.hupont.hu
57. Assassin's Creed rajongói honlap
► Sziasztok én István vagyok egyszer mikor játszottam az Assassin's Creeddel úgy gondoltam csinálok egy honlapot róla hát itt van.
assassins-creed-fun.hupont.hu
► Rövidnek, ritkának vélt haját dúsítani illetve hosszabbítani szeretné, vagy nincs türelme növeszteni? ...én megvalósítom elképzeléseit!
cintihajhosszabbitas.hupont.hu
59. Bötös Villa Apartmanház Hévízen 100 m-re a tó bejáratától, sétáló utcában
► Üdülés, pihenés, gyógykezelés, relaxálás, regenerálódás, szórakozás Erholung, Therapie, Entspannung, Regeneration, Unterhaltung Recreation, therapy, relaxation, regeneration, entertainment Отдых, лечение, отдых, восстановление, развлечения
botosvillaheviz.hupont.hu
► autó-gokart-formula-wtcc
kovmik.hupont.hu
61. A1 SOFŐRSZOLGÁLAT-SOFŐRSEGÉLY BUDAPESTEN
► A1 Sofőrszolgálat Budapesten és környékén hívható. +36209190002
soforszolgalat-budapest.hupont.hu
62. John "Dapper Don" Gotti életerajz
► John Gotti az Amerikai Egyesült Államok legnagyobb főnökének számított a hetvenes évek óta, miután a Gambino család korábbi fejét golyó általi leváltásra ítélte.
gotti.hupont.hu
63. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
fitnessedzo.hupont.hu
► Villanyszerelés Javítás 06 30 9388145
villanyszakik.hupont.hu
65. Dawn Computer - számítógépek, mobiltelefonok a legjobb áron!
► Számítógépek, mobiltelefonok legjobb áron, alapoktól a felső kategóriáig. Számítógépek összeszerelése rövid határidővel.
dawncomputer.hupont.hu
66. Mindenünk a ló
► Aki szereti a lovakat annak ezen az oldalon van a helye!
tunde-es-a-lovak.hupont.hu
67. Farmerama
► Farmerama: A világ legőrültebb farmaja!
kincsonyuszika.hupont.hu
68. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
szekelyeszter.hupont.hu
69. ˙· ٠ •● Lindi Beauty ●• ٠ ·˙ Nails & Lashes
► NEW YORK FITNESS! 06/30-645-0272
lindinails.hupont.hu
70. Adony suli 8/b
► Szevasztok látogatók bemutatom röviden az osztályomat ha nem tetszik akko alt f4
kis-pista.hupont.hu
71. Lépj be a mostani MMORPG-játékok,és Fantasy filmek világába
► Olvasd el a Metin, a Hero Online, Florensia, DOMO és még sok-sok más MMORPG leírását és TÖLTSD is le INGYEN
adventure.hupont.hu
► "Harmonikus pihenés, vidéki elegancia."
club-hotel.hupont.hu
► Tervezés, gyártás, kivitelezés!
villak.hupont.hu
74. Népi orvoslás gyógynövényekkel
► Itt megtalálhatsz mindent a gyógynövényekről, mire jók és hogyan tudod őket használni, és még az illóolajokról is megtudhatod mire használhatod őket.
nepi-gyogymodok.hupont.hu
75. FŐCZE KÁROLY sör cimke gyűjteménye és cseréi
► Ezeken az oldalakon szeretném bemutatni a sör cimke gyűjteményem egyes darabjait.Elsősorban gyűjtöm és érdekelnek a karácsonyi,téli témájú cimkék,de minden egyéb más témájú sör cimkét is gyűjtök.
charlie-labels.hupont.hu