Vétek János honlapjáról

Tisztelt Érdeklődő! 

Galambász pályafutásom során számtalan eredményes postagalambásszal találkozhattam. 

Nagyon sok kivételes egyéniséget ismerhettem meg. Sok eredményes tenyésztőtől, sok – 

pozitív értelemben vett – hatalmas tudással bíró gondolkodótól tanulhattam. Sokukat 

emberileg is messzemenően elismerem. Többük barátságára büszke lehetek. Kérem, nézzék el 

szubjektivitásomat! Számomra ma is Szappanos István a bálvány. 

A sorozattal, melyet életre hívtunk, mindannyiunk szellemi épülésének szolgálatán túl, 

elsősorban Szappanos István személye előtt kívánunk tisztelegni! 

Természetesen, az anyagok megjelentetéséhez, minden érdekelt hozzájárulását kértem. A 

Mestert övező tisztelet és szeretet szinte tapintható, számomra sok esetben már-már megható 

volt. Tagszövetsége, a 13. Közép-dunántúli Postagalambsport Tagszövetség vezetősége külön 

is kérte, hogy juttassam kifejezésre tagságának tiszteletét, megbecsülését! 

Szappanos István neve szinte szétválaszthatatlanul összeforrt az általa tenyésztett „Jos-RityeDerby-Kapoentje” „családdal”. Meg sem próbálom felsorolni azon tenyésztők nevét, kiket 

galambjaival, tanácsaival segített a listákon fel, majd feljebb, majd sok esetben még feljebb 

kapaszkodni. Nem egy esetben elindítva az ország meghatározó tenyésztőjévé válásuk útján.  

Hogy mit tudtak az általa tenyésztett galambok? Gulyás Józsefet idézem: 

„Vegyük csak az 1984-es évet. Úgy lett a Nyugat-III. kerület bajnokságában a második, hogy 

nem a galambjai veszítettek. Ebben az évben költözött Érdre. Anyagi nehézségei 

rákényszerítették, hogy megváljon két csodálatos tenyészpárjától. Ezen galambok valamennyi 

utóda nyert legalább egy kerületi első díjat. Azt, hogy mennyire jók voltak, fényesen 

bizonyítja, hogy Héninger Tibor és Csernák József egyik pillanatról a másikra lett kerületünk 

élversenyzői. Napjainkra jó tenyésztői munkájának köszönhetően, ismét rendelkezik ilyen 

galambokkal, melyekkel újra csatasorba áll.” 

Sok. évi - teljes felszámolást követő - kihagyás után 

2008-ban két fiatalok útját röptet. 2009-ben a Bakony 

mélyén újonnan épült galambházból teljesen új 

állománnyal a régi elvek szerint „önmagának”, kizárólag 

rövidtávon versenyezve, a 13. tagszövetség Északi 

Divíziójának összesített, csapat 6. helyén végez. 

„Nagy luxusnak tartom, hogy a postagalambsport 

egészére kiterjedő tudását a szaklapban nem publikálja, 

pedig erre sokunknak nagy szüksége lenne.”  

(Gulyás József) 

Köszönjük, hogy szellemiségét, munkásságát 

megpróbálhatjuk bemutatni Önöknek! 

Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, kik 

törekvésünkhöz önzetlen segítséget nyújtanak! 

A galambász! 

SZAPPANOS ISTVÁN harminc éve foglalkozik galambokkal. Az eltelt idő alatt 

módja és lehetősége volt találkozni a legnagyobb galambászokkal és galambokkal, mind 

itthon, mind külhonban. Ennek következtében szerzett magas fokú elméleti és gyakorlati 

tudása méltán emeli őt sportunk kiemelkedő egyéniségeinek sorába. 

Galambász pályafutására így emlékszik: „…Az első postagalambok hetedikes 

koromban kerültek hozzám. Az Y-1 veszprémi egyesületbe 1959-ben léptem be. Még 

rendőrségi engedéllyel. Aki megkedveltette velem a postagalambsportot – ma is jó barátom – 

Kovács György az Y-1 egyesületből. Vele azóta is mindent megbeszélünk. Tudunk örülni 

egymás eredményeinek. Most jóleső érzéssel tölt el, hogy Ő az egyesületi bajnok, és az idén a 

kerületi rövid-, középtávú bajnokságban csak néhány pont különbséggel lett második. 

Galambállományunk 90%-ban azonos vérhányadú. 

 Életem főbb állomásai? Mint már említettem, 1959-ben lettem igazolt játékos. A 

következő, amikor először indultam „zarándok útra” Ajkára. Ott Stadler Ernő és Törvényi 

Pepi bácsi, az akkori kerület élversenyzői jelentették a csúcsot. 

 1964-ben, átszoktatott állománnyal nyertem az első egyesületi bajnokságot. Még ez év 

őszén Mosonmagyaróvárra kerültem főiskolára. Kellemesen gondolok vissza az ottani 

galambászokra: Potreisz Jóskára, Schmuck Karcsira, Zimmerer Karcsira, Hack Frédi bácsira, 

Erky Imrére, Orbán Pistára stb… 

 Iskolatársaim voltak: Hegedűs Feri Albertirsáról, Kecskés Bandi a C-8-ból, Szatmári 

Feri Dánszentmiklósról. Óvárhoz közel volt Győr: Schaub József, Csaplár Ottó… 1966-ban 

Kovács Gyuri barátom jóvoltából ismertem meg Anker Alfonzot személyesen is. Kiderült, 

hogy Ő sertésnemesítő (érettségi után 1 évig sertésgondozó voltam). Így aztán kétszees lett a 

szimpátia. 1969-től Anker Alfonz munkatársa lehettem, 1979-ben bekövetkezett haláláig.  

 Első kerületi bajnokságomat 1979-ben nyertem. Fontos dátum Újházy Péter 

megismerése 1973-ban. Ekkor indultam el az igazi galambászat felé. Páratlan lehetőségeim 

nyíltak. Kaposvárra, Anker Alfonzhoz járt az egész ország. Olyan beszélgetéseknek lehettem 

fültanúja, a mely a Főnök és az ország akkori elitje között zajlott. A legtöbbet a Főnök és 

Újházy Péter közötti beszélgetéseknek köszönhetek. Nem mindenben volt azonos a 

véleményük. Nekem csak magamba kellett szívnom mindent, s mikor eljött az ideje, e szerint 

cselekednem. Talán nem állítok valótlant, ha azt mondom, ilyen lehetősége az országban 

senkinek sem volt.  

 Évtizedeket nyertem. Túlzás nélkül állíthatom, komoly galambászműveltséget 

szereztem ebben az időszakban. A műveltség pedig nem más, mint megkülönböztetni a valóst 

a hamistól, továbbmenve a lényegest a lényegtelentől.  

Rendelkezésemre állt a Főnök könyvtára. Bármikor kérdezhettem. Képet kaphattam az ország 

az ország postagalambsportjáról, galambász kultúrájáról anélkül, hogy mindenhova 

elzarándokoltam volna, és mindezt úgy, hogy a beszélgetőtárs nem én, hanem a Főnök volt. 

Betekintést nyerhettem Európára is. A Besnyői utcában, és később Érden „gyakorlati 

bemutató” is volt.  

Munkahelyi kollégáim voltak Paál Pista, Kuti Lajos, Kertész Attila, Gyulai Jóska is 

visszajárt. A Főiskolán dolgozott Lovas Laci…  

Ezután már csak azt kellett tennem, amit Novák Tóni javasolt fiatal kollégájának, - aki 

kezdte szorongatni a bajnokságban, és ismételten tanácsot kért – „Van hegedűd, vonód, 

gyantád, hegedülj!” 

 Az igazi áttörést 1977 jelentette, mikor a mai Pápa-Fehérvár kerületek közös 

bajnokságában VIII. helyezést értem el. Ekkor a főszerep 1973 őszén Újházy Pétertől kapott 

10 db fiatal utódaié volt. Anker Alfonztól is sok galambot kaptam. Ezek közül a „Kopasz pár” (Draaierke X Jan) X (Fister X Labanc) és a (Dikke Zwarte  Crayonne) X Plafon pár gyerekei 

nyújtottak átlag felettit.  

1976-ban Kaposvárra látogatott Piet de Weerd és Gerard v. d. Puym. Előzőleg Steven 

van Breemen is Anker Alfonz vendége volt. Gerard segítségével Nyugat-Európába is 

eljutottam és remek galambokkal térhettem haza és megismerhettem azt is, hol tart a világ.  

Az utolsó állomás, ami kettétörte versenyzői pályafutásomat 1984-ben volt. Családi 

konfliktusok miatt, amit részben az „intenzív” galambászat okozott, végül is Érdre költöztem. 

Egy évig laktam ott, majd újra költözés vissza Veszprémbe… Azóta, ha kérdezik, hány éves 

vagyok, azt felelem – 44 és egy évig laktam Érden. Az utolsó versenyem is 1984-ben volt. 

Azóta nem indítottam el az órám. Illetve egyszer, amikor kölcsön adtam...  

Mi a tenyésztésem alapelve? Jót a jobbal. Szokásos a keresztezést és a 

rokontenyésztést egymással szembe állítani. Mindkettőre szükség van, kb. 3:1 arányban. 

Tehát az a legjobb, ha a születendő utódok, 60-70%-ban keresztezésből származnak évente. A 

kezdő, kevésbé jártas tenyésztők számára, gyümölcsözőbb csak a keresztezés. A 

rokontenyésztésnek már komolyabb állategészségügyi és szelekciós szempontjai vannak. 

Jules Galles véleménye erről: „A legjobb belga galambok különböző eredetű keresztezésből 

származnak. Ez mindig is így volt, bármit is mondjanak, vagy írjanak a 

vérrokontenyésztésről.” Én ezt még kiegészíteném azzal, hogy a legjobb tenyészgalambok 

zöme is keresztezett. Természetesen, ez nem jelenti azt, hogy rokontenyésztésből nem 

származhatnak jó galambok, de arányuk, kb. 80:20-hoz. Szükség van természetesen 

klasszikus törzsekre, mint pl. Stichelbout, vagy Janssen. Az Ő hírnevüket is elsősorban a tőlük 

elkerült galambok alapozták meg, melyet keresztezési partnernek használtak. (Nem csak egy 

generáción keresztül.) 

Sosem hittem magamról, hogy Stichelbout, vagy Janssen vagyok. „Tisztavérű” 

állomány tenyésztése, és eredményes versenyeztetése utópia. Ismeretségi körömben még nem 

sikerült senkinek. Két lehetőség van. Vagy maradnak 5-6 generáción keresztül a régi 

galambok és eltűnik az eredményesség, vagy közben történnek keresztezések, és 15-20 év 

alatt megváltozik az állomány vérhányada, de maradnak az eredmények. 

Példaként álljon előttünk Kotymán Imre. Ő kilenc kerületi bajnokságot nyert 

zsinórban. Az elsőket Fabrykkal, a középsőkben már főszerepet kaptak a Marcell Desmetek, 

Fulgonik, az utolsókban pedig a prímet a Symonsok vitték. Egy dolog maradt csak 

változatlan, és ez a bajnokság. EZ A LÉNYEG. A többi csak eszköze a cél elérésének.  

Kik röptetnek a galambjaimmal? Viccesen a jók közül sokan, a gyengék közül senki. 

Hadd idézzem Komlódy Ferit; „Anker galambja mindenkinek van. Annak is, aki győz, és 

annak is, aki utolsó.” 

A galamb csak egy lehetőség. A galambhoz technológia is tartozik. Minél nemesebbek 

a galambok, annál, tökéletesebb annál tökéletesebb tartást, gondozást, tréningezést 

igényelnek. Egy magas szintű technológia alkalmazása sok munkát jelent. Nem vállalja 

mindenki. Sokan megnyugtatják magukat azzal, ha időnként mélyen nyúlnak a 

pénztárcájukba. A tartós sikerekhez nagyon sok munka és idő szükségeltetik. A türelem sem 

hátrány. A jó anyagi lehetőségekkel rendelkezők, gyakran gyűjteményeket rendeznek be, csak 

hát jön az a fránya állategészségügyi helyzet…  

Konkrétan válaszolok, Akik az évkönyvekben is megemlítettek, a kerületi bajnokok 

közül: Malina Feri, Dovocsin László, Szabó Attila, Héninger Tibor, Csordás Karcsi, Kertész 

Attila, Szlovákiából, Dunaszerdahelyről Gyurovszky Béla, Komarnóból, Forgács János.  

Természetesen szerte az országban vannak másodikok, harmadikok stb… Remélem, a 

jövőben ők is jelentkeznek a dobogó legmagasabb fokán, s ha gondolják, majd elmondják. 

A siker mindig azé, aki elérte. Én legfeljebb egy kis lökést tudtam adni, néha 

galambbal, tanáccsal. Azt adom tovább, amit Ankertól, Újházytól, Gerard v. d. Pluym-tól 

kaptam. Ez az élet rendje… 

2Milyen a jó galamb? Egészséges. Természetesen jó származásúnak kell lennie. (Minél 

több jó versenyző, vagy örökítő galamb az egyenes, vagy oldalági rokonok között.)  

Nem elég csak a nagy tenyésztők neve! Felépítésében, viselkedésében remek, szuper 

egészséggel párosulva. Nem tudom senkinek megmondani, ha a kezembe ad egy galambot, 

hogy levesbe való, vagy megnyeri a versenyt. Csak azt tudom, nekem szimpatikus-e, vagy 

sem? Ha nekem nem tetszik, azért lehet még igen jó galamb. Minél többet tudunk egy 

galambról, annál biztosabban tudjuk megítélni az értékét. Hímekről szívesebben mondok 

véleményt. 

Egy galamb tollazata, viselkedése, mozgása, állapota nekem többet árul el, mintha 

agyonnyomkodom, tapogatom… A fej, a tekintet nekem sokat mond. Ha a galamb pupillája a 

szem alsó és elülső részében található, és az íriszben fekete pontok, pálcikák is találhatók, 

legtöbbször gyors galambbal van dolgunk, ha a karosszéria jelei egy jó motort takarnak. 

Minden, a gyors, biztos tájékozódáson és energiagazdálkodáson múlik.  

Milyen az egészséges galamb? Amelyik mindig „vasalt”? Viselkedése önbizalmat 

sugároz. Tollazata ép, selymes, rugalmas és púderos. Szeme egy különös fénnyel csillog. 

Szívesen repül, hajkurászás nélkül is. Orrdudora vakítóan fehér, puha, rugalmas, finoman 

porozott. Szemhúsa minél fehérebb, annál jobb. Teljesen száraznak kell lennie. Nem hízik el, 

szabályosan vedlik, könnyebbnek tűnik, mint testtömege sejtetni sejteti! Izomzata élő, 

rugalmas. Ürüléke szabályos.  

Milyen a jó galambász? Aki, amíg él, tanulni akar, aki együtt tud érezni a 

galambokkal, akinek jó szeme van, jó a memóriája, le tud vonni következtetéseket, 

negatívumokat is. Akiben van egyfajta alázat a sport iránt, például olyan, mint Balczó 

Andrásban, aki világbajnoki- és olimpiai győzelmekkel a tarsolyában elment a lovaspályára 

akadályokat állítgatni… 

Akiben van egyfajta csendes fanatizmus, győzni akarás (nem mindenáron). Aki zsebre 

tudja tenni a vereségeket, hogy később annál nagyobbat üssön vissza. Aki sosem elégedett. 

Aki meg tud újulni, átlépve saját árnyékát. Aki önzetlen, segítőkész, aki nem csak az üzlettel 

törődik. Aki mindenek előtt betartja sportunk játékszabályait. 

Azt vallom, amit Fekete István: „ÉN nem szeretem az erejükben döjfösködőket, mert 

tudom, hogy egyszer elesett és szomorú lesz mindenki. A kemény tekintet alázatos és 

révedező, a parancsoló nagy hang, lágy, s kérő. Az ököl, kinyújtott reszkető tenyér.”  

Milyen a jó versenyprogram? Itt sok, egymással sokszor ellentmondó érdeket kell 

figyelembe venni. Ezért nagyon fontos, hogy megfelelő sorrendet tudjunk felállítani. 

Ezek a szempontok: 

- Amit képesek a galambok teljesíteni, anélkül, hogy túl sok jó galambot kellene 

időről időre feláldozni. Vagyis teljesíthető legyen! 

- Vonzó legyen a tömegek részére, szakmailag megfelelő sikert, 

tenyészkiválasztászt adjon! 

- Anyagilag ne terhelje erőn felül a résztvevőket! 

- Ne legyen családellenes, kötelező robot! 

Tehát kínáljon választási lehetőséget, ne legyen kötelező jellegű, a siker érdekében. 

Elengedhetetlen tehát, ha a programról beszélünk, az értékeléssel is foglalkozzunk. A kettő

szervesen összefügg. Először azt kellene tisztázni, mi a jó galamb, aztán azt, ki a jó tenyésztő? 

Szemléletváltásra lenne szükségünk. Félre kellene tenni a gigantomániánkat. El kellene 

gondolkoznunk azon, mit miért csinálnak a belgák, a hollandok, a nyugat-németek…  

Azt gondolom: 

- Előtérbe kellene helyezni az élgalambokat a csapatbajnokságokkal szemben. 

- Ne csak annak legyen esélye a jó szereplésre huzamosan, aki száz, vagy ennél több 

galambot tud tartani. 

3- Több fajta nyerési lehetőség, legyen választható mindenkinek, hol és miben 

szeretne részt venni. 

- Igazságosabb feltételrendszer kidolgozása. 

- Ne csak a szállítók pénzbevétele motiválja a programok és értékelések 

összeállítását. 

- Figyelembe kellene venni az időjárást, gondolok itt, részben a későbbi kezdésre, és 

a júliusi hétvégék kihasználására. 

Vagyis mindent egybevetve, ne a mennyiség domináljon úgy a galambtartásban, a 

szállításban, az elérhető helyezésekben, hanem a MINŐSÉG! 

Az Anker Alfonz Országos Bajnokság egy ilyen kezdeményezés. Köszönet illeti Lovas Laci 

barátomat, aki önzetlenül, fáradtságot nem kímélve szervezi. 

Milyen a magyarországi postagalambsport? Kétségtelenül van fejlődés. Én azonban a fejlődés 

ütemét nem látom olyan dinamikusnak, amilyen lehetne. Részben kényelemből, rossz 

értelemben vett konzervatizmusunk miatt. Nincsenek élő, pozitív példaképeink. A „próféták” 

is hallgatnak. Nem tudjuk kamatoztatni egyéniségeink értékeit, hagyatékát megfelelően. 

A szaklapban nincsenek irányt mutató szakcikkek, nyilvános viták. Válogatás nélkül 

jelennek meg írások. Nem érzem a lektorálás hatékonyságát. Újságunknak szakmai 

vonatkozásban évekkel kellene megelőzni a tömegeket, mert a szemléletformálás egyetlen 

eszköze. Jelentős hatása lehet, akár negatív, akár pozitív értelemben. 

Rosszul tűrjük a kritikát, nem tudunk kultúráltan vitatkozni. A pozitív kritika 

elengedhetetlen. A nélkül könnyű az útvesztés. 

A csalókkal kapcsolatban: A hivatalos állásfoglalással szemben én nem ismernék e 

témában pardont. Amnesztia lehetséges, de rehabilitáció sosem! Aki csalni akar, jó ha tudja, 

mi a retorzió. Ha ezt nem tesszük, demoralizáljuk az egész galambsportot. Természetesen az 

ügyeket a nyilvánosság előtt, szakszerűen kellene kivizsgálni.  

Összegezve: A magyar postagalambsport még jobb lehetne, közös gondolkodással, az 

igények világos felmérésével, több információval. Minden területen önzetlenebbül, egyéni 

érdekeket félretéve.  

Kritikát egyébként mindenről könnyebb mondani, mint csinálni valamit. Ezért először 

szeretnénk valami újat Lovas Laci barátommal megvalósítani. (A munka oroszlán részét ő

végzi.) 

Ez az Anker Alfonz Országos Bajnokság. Legyen ez egy új szín a palettán! Nem az 

eddigi értékelések helyett, hanem mellette. 

A bajnokság lényege, túl azon, kegyelettel kívánunk megemlékezni Anker Alfonzról; 

- Kevesebb galambbal is lehessen eredményes valaki. 

- Nincs a szokásos stressz, hogy mindig mindennek sikerülnie kell! (Az ötös befutó, 

betli nélkül, igazságtalanabb értékelési forma, mint bármelyik másik korábbi! Aki egyszer 

valamilyen ok miatt gyengébb eredményt ér el egy úton, már nem tud javítani.) 

- Az Anker bajnokságban mindenki a legjobb öt útját választhatja. Ha akar, mehet 

nyaralni, ha kiesett, mert megállt az órája, nem vált végleg esélytelenné… 

- A pontokat utanként csupán három élgalamb hozhatja. 

- Kialakulhatnak segítségével magyar törzsek is, ha az élgalambokat, melyeket jobban 

megbecsülünk, hasonlókhoz párosítjuk. 

Belgiumban sincs ez másként. Ott a pénz a motiváló erő. A későbbiekben, az 

érdeklődéstől függően, mi is szeretnénk bevezetni a pénz díjazást. 

Azt hiszem, ha Anker Alfonz élne, Ő is valami hasonlót kezdeményezett volna. Ő

mindig az igazságért, az új dolgokért, a minőségért harcolt. Mi is ezt szeretnénk folytatni, 

szerény eszközeinkkel…” 

Ez az élet rendje, említi egy helyütt Szappanos Pista. Pedig az élet nem mindig azt 

jutalmazza, aki megérdemelné. Az ő pályafutása alatt is adódtak kemény pillanatok. Vegyük 

4csak az 1984-es évet. Úgy lett a Nyugat-III. kerület bajnokságában a második, hogy nem a 

galambjai veszítettek. Ebben az évben költözött Érdre. Anyagi nehézségei rákényszerítették, 

hogy megváljon, két csodálatos tenyészpárjától. Ezen galambok valamennyi utóda nyert 

legalább egy kerületi első díjat. Azt, hogy mennyire jók voltak, fényesen bizonyítja, hogy 

Héninger Tibor és Csernák József egyik pillanatról a másikra lett kerületünk élversenyzője. 

Napjainkra jó tenyésztői munkájának köszönhetően, ismét rendelkezik ilyen 

galambokkal, melyekkel újra csatasorba áll. 

Az újra, ami sportunk fejlődését szolgálja, mindig fogékony. Ott volt 1985-ben a 

Marathon Klub megalakításánál. Aztán az Országos Anker Bajnokság kiírása! Csak csendben 

jegyzem meg, hogy talán nem csak alig több mint másfélszáz magyar postagalambásznak 

„kellett” volna nevezni. Azok előtt viszont le a kalappal, akik ezt megtették. Ők úgy érezték, 

ennyivel tartoznak Anker Alfonz emlékének! 

Baráti szívességekre bármikor hajlandó. Ha kell, elkíséri barátait tolmácsként NyugatEurópába, és ismeretségei révén a legjobb galambokhoz juttatja azokat. 

A Nyugat-III. kerület versenyprogram füzetébe huszonöt oldalas egészségügyi 

tudnivalókat írt. Míg vártuk a galambokat, akarva-akaratlan újra elolvastuk. Megtanultuk. 

Ezáltal is kerületünk egyre feljebb tornázta magát az országos listán…  

Egy „hibája” van. Nem elég rámenős, nem verekszik meg az igazáért. Vele született 

intelligenciája következtében inkább visszavonul, ha a vita hangneme már túlzásokba csap át. 

Magában tudja, hogy a vitapartnerek majd rájönnek, hogy tévedtek, csak közben veszítenek 

pár évet. 

Nagy luxusnak tartom, hogy a postagalambsport egészére kiterjedő tudását a 

szaklapban nem publikálja, pedig erre sokunknak nagy szüksége lenne. (A Marathon klub 

díjkiosztóján Deli Feri említette, hogy szívesen látná írásait a szerkesztőségben.) 

Korrektségében, szaktudásában megbízhatunk, hiszen Anker Alfonz is így ír róla 

utolsó cikkében: „Agrármérnök barátom, a Bakony tájáról, évtizedes galambász, első osztályú 

tenyésztő, A LEGRENDESEBB FICKÓ A VILÁGON…” 

Gulyás József 

Velence 

Postagalambsport, 1989. december 

---

Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!

Oldal: Szappanos Istvánról írták
tauben, pigeon, porumbei, postagalamb GÁSPÁR ISTVÁN - © 2008 - 2026 - pannonmaraton.hupont.hu

A Hupont.hu weboldal szerkesztő segítségével készült. Itt Önnek is lehetséges a weboldal készítés.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat