tauben, pigeon, porumbei, postagalamb GÁSPÁR ISTVÁN

A Pannon Maraton Klub 2009 - 2010 évben rendezett versenyeinek CSAPATBAJNOKA (jobbra a 85427 hím látható 755 km lerepülése után 2047 társát utasította maga mögé és 14 órai szállás után NEMZETKÖZI I. díjat nyert!


Régi idők galambjai 1. rész

Összeállította: Ferenczi Igor (Krétás) Kaposvár

A 137-es BRICOUX


837-40-137 vöröskovácsolt hím


 „Ez a galamb az 1950-es évek budapesti dúcainak legismertebb alakja. Budapest északi és keleti területein nem volt egyetlen tenyésztő sem, akinek a 137-es vérét magában hordozó galambja ne lett volna.” (Deli F.)


 A „137-es Bricoux” hímet a budapesti Vermes Artúr tenyésztette. Apja egy Stoffer deres, anyja eredeti Bricoux vörös tojó.  Előbb Kállay Ferenchez, majd Schramkó Mihályhoz és 1951 nyarán a péceli Jónás Istvánhoz került.


„Jónás kitűnő versenyzési érzékkel rendelkező tenyésztő, aki bámulatos eredményeket ért el az 1960-as évek elején a kezében lévő kiváló örökletes értékű galambokkal. Volt benne egy favorit tenyészpár, a 137 Vermes–Bricoux, a 42-es Torma tojóval. Ez a két galamb Borsos 8-29 szuper tenyészpárjához hasonlóan csak úgy ontotta a jobbnál jobb versenyképességű galambokat.

  Azt hiszem, nem tévedek ha azt állítom, hogy ez a két tenyészpár egy évtizedre szólóan rányomta bélyegét Budapest elit állományaira. A Jónás állományból is rengeteg eredményes tenyésztő merített azokban az időkben, és a 137-es Vermes-Bricoux vörös színét és jellegét számtalan galambon lehet felismerni ma, 1971-ben is, pedig ez a galamb - ha jól emlékszem – kb. 1935.-ben született. Jónás István azután egy időre abbahagyta a tenyésztést, de a galambjaival sógora, a szintén péceli Pálinkás István (helyesen Károly!) kerületi bajnok lett.” (Anker)


„Jónás a mai szemmel nézve is modern szemlélettel rendelkezett. Fantasztikus érzéke volt a kiváló galambok felkutatásához, és pénze azok megvásárlásához. A mai menőktől egyetlen dologban tért el, spaklit nem volt hajlandó a kezébe fogni. Jó kereskedő is volt, és minden eladó volt nála, amit jól megfizettek. Így kerülhetett a 137 Öreg Bricoux és a 77 fakó tojó 1954 őszén – együtt talán 150 vagy 200 Ft.-ért – Mikolacsek Gyulához.

Óriási kár hogy nem tudott kiegyensúlyozott családi hátteret teremteni galambászata mögé, így felvillanásai mindig rövid időszakokra korlátozódtak. Pécel viszont rengeteget profitált állományoszlatásaiból.” (Tamás I.)


„Tulajdonomba került az akkor csodálatos tenyészértéket képviselő 137-es vk. hím néhány utóda, melyből szemre is tetszetős és jó eredményeket hozó állomány alakult ki. Jellemzőjük volt a roppant megbízhatóság.” (Debreceni József)


Szó esett két tojóról a 42-es és 77-esről, mint a 137 Bricoux párjai.


77-es fakó tojó:

Pálinkás Károly 1945 késő őszén Kállaytól vette. Mivel 1945-ben nem gyártottak a galambászok számára szövetségi gyűrűket, az akkor kelt galambokat 1946-ban „plomba gyűrűkkel” látták el. A fakó tojó a  77-es számút kapta.

Kállaynál kelt a 14-40-849 vkh „Vörös Horváth” (Horváth János híres 468-as fia) x a 14-42-1027 kkt „Amerikai tojó” (Horváth 389-es lánya) párosításából.


42-es vöröskovácsolt tojó:

Teljes gyűrűszáma 2508-47-42. Jónás első állományának felszámolásakor - 1946 őszén - Pálinkáshoz került 60 vkh. és 25 kkt. keltette. A dúc későbbi tenyészfavoritja lett. A 60 vkh. a rákosszentmihályi Takács Tibortól származott (Torma x Horváth keresztezés), a 25 kkt. Csurgó Delvidnél kelt. A 42-es tojó nem volt szép. Apja lomposságát örökölte. Színe egészen világos vöröskovácsolt, csőre és körmei is egészen világosak. Eredménye sem volt sok, talán legkiemelkedőbb fegyverténye, hogy megrepülte a 1952. évi Schwerin-t. Szerdán délután érkezett.


A 137-est Mikolacsek Gyula bácsi tömette ki. Most a B7 egyesületben van vitrinben. (Kundráth Sándor)


Fotó: Potencsik József

 



Régi idők galambjai 2. rész



Oude Merckx-67


  Ha a második világháború után volt olyan galamb, mely világhírnévre tett szert, ez a Janssenék Oude Merckx-e volt. Éppen úgy, mint a bicikliversenyző Eddy Merckx, -melynek a nevét ez a fenomén kapta- sport szempontjából egyedülálló magasságba emelkedett. 

  Versenygalambként a Merckx nem volt összehasonlítható egy galambbal sem. és mint örökletes tulajdonságokat átadó is talán még jobb volt. Ez az egész tényleg egy kissé fantasztikusnak, és túlzónak hangzik, de a Janssen galambok teljesítményéről szóló írások a korábbi időben ezt bizonyítják. Utódai, különösen azok, amelyek fiától a Jonge Merckx-től származtak, a világ minden részében dicsőséget arattak.

  Testfelépítését tekintve kicsi volt, szürkés szemekkel. Első pillantásra nem volt feltűnő galamb, színe világosan kovácsolt, de valamivel sötétebb volt, mint a 019-es és a Jonge Merckx.

  Csak ha valaki pontosan talumányozta, akkor látszott csak igazán, hogy a Merckx-ből valami nemesség sugárzik. Ha egyáltalán el lehet mondani egy galambról, hogy okos, akkor a Merckx ilyen galamb volt. Feltűnő volt a teljesen kiegyenlített felépítése, és széles melle.

  Első versenyeztetésekor Quievrain-ből azonnal második helyezést ért el, és még születése évében noyoni versenyen első helyezést, öt perces előnnyel. Egyévesként bebizonyította, hogy ő több volt egy reménységnél, és háromszor nyert első díjat. Az utána következő vasárnapon - 1968. június 16.-án -  melyet a galambsportban a legnagyobb katasztrófa napjának tartanak, elveszett. 10 nap múlva a tulajdonosok legnagyobb örömére hazatért. Abban az évben nem került már kosárba. Két és háromévesen még négyszer utasította maga mögé össze vetélytársát.

  Magas életkorában az Oude Merckx már csak nagy nehézségek árán párzott, a Janssenék eladták őt apjával a Donkere Stier-rel együtt Jules Wouters-nek. (Schaerlaeckens)





A 68-as tojó


  B14-1-58-68 kék tojó tenyésztője Antal Andor, a Bp. III kerület egyik legerősebb versenyzője, a B14 egyesület alapító tagja volt. Tragikusan fiatalon, 1964-ben, 44 évesen hunyt el. 1961 és 62-ben is a Bp. III kerület bajnoka. 1962-ben már beteg volt, állománya gyakorlatilag távirányítással nyerte a bajnokságot. 1963-ban az állományt új helyre költöztette, de így is elért néhány szép helyezést. A következő évben tovább romlott egészségi állapota, tevőlegesen már nem tudott részt venni az állomány kezelésében. 1964 nyarán elhunyt.

  Állományának eredete két részre különíthető. Egyik felének uralkodó vére a 174-es Borsos-tojó, másik fele német származású galambokból állt. A német galambok vitalitása, izomzatminősége különösen feltűnő volt. Mégis közülük a legjobb örökítő a 117-es tojó volt, ami kilógott a sorból: puhacsontú, pegyhüdt izomzatú, táguló toroknyílású, közepes tollazatú, energiátlan arckifejezésű, mérsékelt vitalitású volt. Antal legjobb galambjai a 120-as kkh., a 81-es ZATOPEK és a 68-as tojó.


  A 68-as tojó megjelenésében szinte jelentéktelen kinézetű, kistestű, de okos arcú galamb volt. Három év alatt 19 helyezést és 10 200 dkm-t szedett össze. Nem számított eső, kánikula, mindig elöl volt. 19 útjából 14-szer volt az első 10%-ban (!), s többször a díjasok között. Kétévesen 7-szer helyezte magát, ebből négy hét alatt 3-szor kb. 700-700 km-ről. Három évesen 6 helyezés: 402, 555, 693, 885, 680, 680 km-ről! Egyetlen kihagyás nélkül, s közte 3 ízben a kerület első 10 galambja között, további 2-szer az első 20 között! Rostokból aznapos első, mint annak idején anyja is. 1960-1961-1962 évben is kerületi sampionok között volt. Négyéves korától tenyésztőjének súlyos betegsége akadályozta meg abban, hogy további sikereket érjen el.


Származása:

Apja a "Tanyai" hím, Cselkó és Vermes törzsből eredt. Anyja Borsos Pál kimagasló versenygalambja a 174-es volt. "Egyike a legjobb galamboknak melyet kézbe fogtam." - írta róla Anker. Ez a galamb a Borsos állomány nagy sikereit megalapozó 8-as hímnek és a 29-es tojónak párosításából született. Ez a pár számolatlanul költötte a favoritokat annak idején.


  Három éves korában a 68-as tojóért gazdájának 2000 Ft.-ot kínáltak, de ő nem adta el. Ehelyett odaajándékozta egy távolabbi barátjának, Anker Alfonznak. "Maga biztosan meg tudja majd becsülni ezt a madarat. Vigye!" - mondta neki. 

  Felhívta a figyelmét, hogy a 68 tojó nagyon-nagyon kicsit tojásokat tojik, és a kis tojásokból mégkisebb "egerek" kelnek ki, ezek kb. 10 napig nem mennek semmire. De nem kell megijedni, mert mire 30 naposak lesznek, utolérik a velük egykorúakat. Ez a jelenség a régi "ZATOPEK" törzs tulajdonsága volt.





Régi idők galambjai 3. rész


KETTES


  Z4-11-52-2 kék hím. Báthory István (Szerencs) egyik favoritja volt.  28 helyezéssel 13.235 dkm-et repült. Közepesnél nagyobb testű, de pehelysúlyú, remek izomzatú, szemű, tollazatú, biztos pontszerző, kiváló csapatgalamb volt. Minden távon 150 km-től 904 km-ig csúcseredményeket repült. 

  "A díjak közül az egyik nagyon érdekes körülmények között született, egy berlini versenyen. Estig nem jött semmi. Kilenc óra után Báthory feleségével egy kertmoziba ment, mely nagyjából a berepülés irányába esett. Úgy féltizenegy tájban, a film vetítése közben, barátunk a galambászok ösztönével felkapta a fejét egy elsuhanó árnyék után. Az az érzése támadt, hogy galamb küzdötte magát keresztül az éjszaka sötétjén. Otthagyta a filmet, elrohant haza és... ott várta a sok korábbi csata edzett harcosa, Kettes. Gondolhatni, hogy a film happy endje helyett sokszorosan kárpótolta a szép díj." (Anker)


Származása: A galamb apja egy Zsolnai sporttárs által tenyésztett kékkovácsolt hím, amely 1943-beli katonai dúcból származó galambok utóda volt. Anyja Martinelly Béla miskolci tenyésztő sötétkovácsolt tojója, Hopfner eredettel. 


JANICSÁR


  Z4-11-54-83 kékkovácsolt hím. Báthory másik, az egész környéken híres galambja. 5 év alatt 36 alkalommal került kosárba, 31 helyezést repült (többnyire a díjlista első felében) 13.946 díjkm-el. 1957-ben és 1959-ben is első sampion a kerületben. Közepesnél nagyobb testű, rendkívüli vitalitású, könnyű testsúlyú, jó tollazatú és szárnyú, remek gazdag szemű, igen nyugodt természetű madár volt. 

Eredményei közül kiemelkedik két kerületi első helyezése, az 1957. évi berlini, és egy egészen ritka bravúr: 1959-ben aznapos első (egyetlenként a kerületben!) 904 km-ről.

"Tarzan (Andre van Bruaene) a világhíres, san sebastian-i 1000 km-es versenyét 12 óra alatt teljesítette, egyetlenként a feleresztés napján, úgy, hogy reggel 9:50-kor eresztették fel őket. Báthory István Janicsár-ja a 904 km-es Rostokot szállta meg egyetlenként kerületében aznap. A győzelemnek ezt a stílusát az 1763-ban született Eclipse nevű versenylóéhoz lehet hasonlítani. Mivel ez a sárga akkora fölényben volt minden kortársával szemben, hogy már nem is lehetett egyszerűen csak a győzelmére pénzt tenni, ezért csak egy formában vállaltak rá a bookmaker-ek fogadást: Eclipse the, and the rest nowhere. Ez annyit jelent, hogy Eclipse az első és a többi sehol... A sehol alatt azt értették, hogy Eclipse-nek már a célban kellett lennie, mikor a második még nem érte el a célegyenes zászlaját." (Anker)

  Ez a pár sor remekül rávilágít arra, hogy nálunk Magyarországon is születtek, születnek a nyugati sztárgalambokhoz hasonló képességű madarak, csak nem kapnak akkora elismerést, reklámot, megbecsülést, mint az ún. "fejlett postagalamb kultúrával" rendelkező országokban. Erről azonban nem a galambok tehetnek.


Származása: Janicsár szüleit Báthory, a Kottek-Anker dúcból szerezte 1953-ban. Az ottani tisztavérű Horváth-törzsből. Érdekessége származásának, hogy az apja (Basa) egy 1060 számú tojónak az unokája, anyja (Peg) pedig a 1060-as lánya, továbbá kétszer is szerepel benne az 1942-beli Talizmán nevű öreg tenyészhím, melynek nagyszülei szintén eredeti Horváth galambok. A 1060-as tojó a szintén Horváth galambokkal dolgozó székesfehérvári Juhász Lászlótól került a Kottek-Anker dúcba.



A legendás 21-es VÖRÖS


A2-15-58-21. számú vörös hím. Tenyésztője a ceglédi Molnár Károly. A 21-es 8 év alatt 65 versenyen indult és ezeken 43 helyezést ért el, 25 x 10%-ban. 1967-ben gazdája lakásváltoztatása miatt nem versenyzett, majd 10 évesen, az új dúcból ismét csatasorba állt. Elnyűhetetlen, rendkívül intelligens, akaratos galamb volt. Annak is kellett lennie a fantasztikus 20.260 díjkm-es teljesítmény eléréséhez. 200-930 km-ig mindenhol helytállt.

  "1964-ben elsőként jelentkeztem a 21-es madarammal a 10.000 díjkilométeresek klubjába. Akkor célul tűztem ki, hogy a 20.000 kilométert mindenáron megszereztetem vele. Kétségtelen, hogy kíméletlen utaztatás következett, de sikerült a tervem. Nagyon örülök az eredménynek, mert évek óta a 21-es a kedvenc galambom." - nyilatkozta róla Molnár Károly.


Származása: látszólag sokféle véráramlatot egyesít magában, de egy régi forrásból táplálkozik, a 30-as évek Hopfner-jeiből. Ez a vér volt a származásában szereplő Munkácsi (Szolnok), Tari (Szolnok), Bengyel (Kispest) akkori galambjaiban, melyek pedigréjében találhatók.


"Fiai nagyon gyorsak, de érdekes módon elsősorban csak rövidtávon állnak helyt. Unokái viszont, minden jel szerint, hasonló értékűek lesznek mint a nagyapa." - írták róla a szaklapban annak idején.




Régi idők galambjai 5. rész


OPGEBLASENE Belg. 36-3117434


  Alois Stichelbaut egyik leghíresebb galambja. 1938-39-ben 10 Angouleme-i (kb. 660 km.) úton 10 élhelyezést repült. Ebből hétszer az első 10 között volt. Nevét (Opgeblasene = Felfújt) onnan kapta, hogy egyik útról levegővel teljesen felfújt nyakkal érkezett haza.

10 éves korában 1946-ban, Alois Stichelbaut halála után 50.000 –ért kelt el, amely az akkori időkben hihetetlenül magas ár volt.


Származása: Oude Bordeaux Belg. 31-3313677 skt. párban a saját fiával, Belg. 34-3236983 kkh. Goude Bleken-el költötte.

Oude Bordeaux 1932 és 1936 között rendkívüli díjsorozatot repült hosszútávon. Goude Bleken szintén remek versenygalamb volt. Tehát anya-fia párosításból újabb szupergalamb kelt!

  Anker szerint az Oude Bordeaux tojóra alapozódott Stichelbaut állománya. Oude Bordeaux-nak két fiával (Goude Bleken és Goude Zwarte) történő párosítása adta azokat az utódokat, amik Stichelbaut nevének fényes csillogását meghozták.




  A híres Opgeblasene bemutatása után tenyésztőjéről Alois Stichelbaut-ról is megemlékeznék néhány gondolattal, hiszen nevét máig emlegetjük, és 1946-os halála óta a „Stichelbaut” vérű galambok sikerei töretlenek. Jóval halála után is sokan híresek lettek az általa tenyésztett galambok leszármazottaival.


 1922-ben kezdte: két tojót vett át az elhunyt Alf Desrumeaux-tól (Lauwe), akinek barátja volt. Desrumeaux, a felejthetetlen Fache vért tenyésztette. Ezenkívül, Camiel Chrisitaens (Stacegem) jó Bordeaux-ának egy fiát szerezte meg.

1927-ben egy hímet a koronázatlan királytól Vincent Marien-től, 1930-ban a Lagee-Blondeel vért Vandecardelaere-től, aki ezekkel középtávú bajnok volt.

Végül még bekeresztezte a híres kis Bordeaux hímet Armand Declere-től (Lauwe).

Ekkor leállt a behozatallal, és áttért a rokontenyésztésre. Mindig kevés galambot tartott, alig 20-30-at. A 600 km feletti utakon gyenge eredményt produkáló utódokat következetesen selejtezte.

 Galambjai típusa: kisebb, finom felépítésűek, rasszok, gazdag szemek, nem túl gazdag toll, soknak közülük szegényes tollazata volt, de a tollak erősek, hajlékonyak, zsírosak, szívósak. Egyszerű kosztüm, de elnyűhetetlen kamgarnból. A Stichelbaut galambok küzdenitudása legendássá vált az egész világon, és rengeteg híres állomány profitált belőlük. Sokan lettek nagyok ezekkel a rokontenyésztett galambokkal! Pl.: Marcel Desmet, Pol Bostijn, Daniel Labeeuw, Bruno Waelkens, Michael Descamps van Hasten.


  „Stichelbaut nagyon egyszerű kis emberke volt. Tíz éven keresztül hatalmas sikereket ért el. Nem csak ő maga versenyzett rendkívül jól, hanem mindenki, akinek tőle volt galambja. Legalább 10 tenyésztőt meg tudok nevezni, akik Stichelbaut galambokkal rendkívül jól versenyeztek. Egészen addig, amíg ezek a tenyésztők a Stichelbautokat tisztán tartották, vagy saját jó galambjaikkal keresztezték, óriási volt a siker.

  Ha Te most engem kérdezel, hogy melyik galambot szerettem a legjobban, azt kell, hogy mondjam, Jan Aarden. Az az én saját törzsem, én építettem föl Steenbergenben, 10 ember segítségével.

  Azért most is azt mondom, a Stichelbaut volt a legjobb mind között. Azok voltak a jó galambok.” (P. d Weerd.)



Régi idők galambjai 6. rész


  Ha már a Stichelbaut galamboknál tartunk, folytassuk a sort Marcel Desmettel. Marcel Desmet a belgiumi Waregem-ben élt, viszonylag fiatalon 64 éves korában autóbalesetben hunyt el. Már édesapja, Jules Desmet is neves tenyésztő volt, aki hosszú élete során (90 évig élt), tanácsaival és az általa tenyésztett galambokkal három tenyésztőt tett Belgium bajnokává: Alfons Bloondels-t, Julien Matthys-t és a fiát Marcel-t. 

  Marcel Desmet állományának alapja a Stichelbaut vér volt. Nagyon kevés más vért keresztezett galambjaiba. A leglényegesebb tenyészgalamb - ahogy Alois Stichelbaut állománya esetében - itt is egy tojó az Oude Kweekduivinneke, mely eredeti Stichelbaut, az előző részbe ismertetett Opgeblasene tesvére. Egy kis finom, sötét tojó volt, hallatlanul intelligens arckifejezéssel, szeme körül fehér tollakkal. Ez a galamb történelmet írt!

  "Marcel Desmet galambjainál csúnyább kinézetű madarakat nagyítóval kellene keresni. Tenyésztőjük neve mégis örökre beíródott a halhatatlanok közé. Mindent megnyert a belga bajnokságtól lefelé, amiről egy tenyésztő csak álmodozhat, mégpedig a más nagy tenyésztők által indított galamblétszám egynegyedével. Ezek a galambok mindent tudnak, de... elég sok érési időt igényelnek. Igaz, hogy tíz évesen is feleannyinak számítanak. " - írta róla Anker.

  Ismert, hogy galambjairól csak szórványos feljegyzései voltak, sok elfoglaltsága miatt gondozásukat is meglehetősen felületesen végezte. A tőle kikerült galambok sokakat tettek naggyá.


Marcel Desmet egyik legismertebb és legjobb versenygalambja volt a


ROOSCHELE Belg. 48-3447865




"Aki e galambot a kezében tartotta, semmiféle jó véleményt nem mondhatott róla, ami azonban nem akadályozta abban e galambot, hogy csúcseredményeket érjen el." (E. Knesche)

A szó legszorosabb értelmében csúcseredményekről van szó. Nézzünk néhányat:

Libourne        718 km 1900 galamb nat.  2.

Cahors           730km 2293 galamb nat.   3.

Brives            653 km 1922 galamb nat.   4.

Chateauroux 470 km 6925 galamb nat.   5.

Brives            653 km 3463 galamb nat.  17.

Limoges         583 km 1323 galamb nat. 34.

Angouleme    630 km 4524 galamb nat.  51.

Limoges        583 km 2165 galamb nat.  63.

Brives            653 km 1423 galamb nat.  89.


Származása: anyja az eredeti Stichelbaut féle Oude Kweekduivinneke nevű tojó. Apjáról nincs információm.

Rooschele egyik testvére a Baard, Carassone-ból nemzeti 1. helyezett.


Régi idők galambjai 7. rész


326-os Fabry tojó


A 60-as évek közepén robbant be az élmezőnybe a szegedi Rucz János. Rövid idő alatt olyan állományt alakított ki, mely az ország legerősebb versenyzőit is képes volt megszorítani.

Rucz sporttárs így emlékezett induló állományának eredetére:

„Fráter György – általam legkiválóbbnak tartott szegedi galambász - halála után tenyészetéből vásároltam egy Bíró József féle beltenyésztett törzshímet, és ezt a már meglévő Fráter-Bíró galambokkal tovább rokontenyésztettem. A másik erősen rokontenyésztett törzsem a Fábry törzs. 1962-ben vásároltam Dr. Teremi Gábortól 3 db beltenyésztett Fabryt. Ezek közül egy bevált. Ezt beltenyésztettem és szaporítottam tovább. Természetesen több törzzsel foglalkoztam, de a fentiekben ismertetett kettő adta a legjobb versenygalambokat. Ezek mellett minden évben hoztam be néhány különlegességet kipróbálás végett.”


A pécsi dr. Teremi Gábortól vásárolt Fabry vérű galambok közül a  3321-63-326 kkt.„aranytojásokat” tojt.

Származása:

Apja a 3321-62-261 kkh. mely a Teremi által behozott Argenté-59 (eredeti Fabry) kk hímtől született, amikor az a lányával volt párban, amit a (szintén eredeti Fabry) Criquet-59 kt.-val költött.

Anyja L1-13-61-138 kkt. (Argenté-59 x Criquet-59).

Tehát igen erős rokontenyésztés.


A 326-os Teremi-Fabry, az állomány meghatározó galambja lett. A 60-as évek második fele, 70-es évek első felének legjobb versenyzői tőle származtak - különböző hímekkel történt párosítása során -, de a legjobbakat a „Szűcs” és a „Fráter” hímmel költötte.


Szűcs István féle hím, egy sötétkovácsolt, köteges, rendkívül lágy izomzatú, gazdag, igen szemcsés üvegszemű, elölről nézve különösen éles és okos arcú, homlokos fejű, nagy, de nem nehéz testű, kissé mély mellcsontú galamb volt, U14-1-61-50 gyűrűszámmal. A Szűcs féle hím származására vonatkozóan nincs adatom. 


A Fráter galambok többnyire sötétkovácsolt színű, jó testalkatú, kemény arckifejezésű galambok voltak. Ezek egy 182-es kkt.-ra (B12-19-59-182) rokontenyésztettek, melyet Fráter György a budapesti Bíró Józseftől szerzett. Ez a madár Fráter halála után az USA-ba került, és ott egy kiváló állomány alapja lett. A 182-es több hímmel is remek utódokat adott. Különösen az U9-8-54-103 kk-al.

A 103 x 182 párból született 361 kkh. vissza lett párosítva anyjához (182-es) és ez adta a 2838-64-526 kk. „Fráter” hímet.


A Fráter-Szűcs-Teremi galambok aranyhármas lett, melyek országos hírnevet szereztek gazdájuknak, Rucz Jánosnak.


Nézzünk néhányat ezekből:


A híres 128-as! 3824-64-128 kék hím. (Szűcs hím x 326 Teremi-Fabry)

Közepesnél nagyobb, erős csontú madár volt, energikus arccal. 1966-ban 9 úton 9 helyezést ért el, ebből 7 x 10%-on belül, kétszer a kerület első 5 helyezettje között. Kerületi I. sampion, Magyarország 1966. évi hosszútávú egyéni összetett bajnokságában I. helyezett!

Ebben az évben:

550 km 1008 galambból   2.

638 km 1620 galambból 15.

638 km 1270 galambból   9.

638 km 1160 galambból   5.


3824-65-151 kkh. (75% Fráter, 25% Teremi-Fabry )

15.000 dkm felett teljesített. 1969-ben kerületi I. sampion. 1970. Sport általános kategória országos II. helyezett.

414 km 1675 galambból 29.

550 km 1482 galambból   1.

702 km   875 galambból 91.

638 km   610 galambból   1.

550 km   961 galambból   1.


3824-65-188 kkh. (Fráter hím x 326 Teremi-Fabry)

12.000 dkm felett.  1970-ben kerületi II. sampion. Sport általános kategória országos III. helyezett.


3824-67-201 skt. (Fráter hím x 326 Teremi-Fabry)

1969-ben 14 út 11 helyezés. Kerületi I. sampion.


3824-67-265 kkh. (Az előző 188 kkh. x 201 skt. párosításából kelt.)

1969-ben 14 út 13 helyezés, kerületi II. sampion.

1970-ben 12 út 12 helyezés kerületi I. sampion.

Sport általános kategória országos I. helyezett.



Régi idők galambjai 8. rész


Pfilf János 331-ese


  Ebben a részben számomra "hazai vizekre" a Délnyugat Kerületbe (ma 20-as Tagszövetség) látogatunk. Pfilf János Bonyhádon már a 60-as évektől kezdve  a kerület erős versenyzői közé tartozott. A bonyhádi M-2 egyesület alapító tagja 1949-ben. Már első galambjait is igyekezett az akkori legnemesebb törzsekből beszerezni (Horváth, Cselkó stb.). 1963 és 1965 között a budapesti Debreceni Józseftől és Kottek Károlytól hozott galambokat.

  1005-63-331 kk hímje 1969-ben a kerület II. sampionja volt. 1970-ig 23 helyezést repült, 17 x 10%-ban. Közte kerületi 1., 4., 6., 8., 11., 14., 15., 17., stb.

Származása: apja a "Műtött" nevű 0647-62-839 kkcsh. - sok jó galamb apja - Kottek Károlytól. Egy Wiemels x Symons galamb. Anyja egy 90-es gyűrűszámú kk tojó, mely egy 1953-ban berepült NSZK gyűrűs hím (Fulgoni vér) fiának (44-es), és a Tombor Bélától származó B8-89-55-615 kk tojónak párosításából kelt. A 615-ös tojó, féltestvér párosításból származott, Horváth János híres 389 kk hímjére.




   Pfilf János emlékezetes sorozata amikor 1979-ben kerületi V., 1980-ban kerületi III., 1981-ben kerületi II., és 1982-ben a csúcsra érve kerületi I. helyezett volt. Ekkor a Délnyugat kerület az alföldi egyesületekhez csatlakozva alkotta a Dél-Duna kerületet. A korábbihoz mérten kb. kétszer akkora területű, igen erős versenyzőket magába foglaló egységben egy ilyen sorozat nem akármilyen teljesítmény volt.






Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!

KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK

1. КОТАЙСЬКИЙ ЦЕНТР З РЕАЛАЗАЦІЇ ДРОТЯНИХ СІТОК, БЕТОННІ СТОВПИ

► ДРОТЯНИЙ ПАРКАН НАЙДЕШЕВША В СВІТІ ОГОРОЖА. УСЕ ВІД А ДО Я, ЩО ДО НЬОГО ПОТРІБНЕ – ЗНАЙДЕТЕ У НАС! І ЩО НАЙГОЛОВНІШЕ: ЗА ЦІНОЮ ВИРОБНИКА!

parkan.hupont.hu

2. Vattacukor gépek! Pavilon Sátor Rendezvény Garázs Vendéglátó Sátor

► PAVILON SÁTOR, PONYVAGARÁZS, SÁTORGARÁZS, GARÁZS, SÖRSÁTOR, PIACI SÁTOR, RENDEZVÉNYSÁTOR. GÁZ/12V - 220V ELEKTORMOS VATTACUKOR GÉP, ÉS 220V POP-CORN GÉP

pavilon.hupont.hu

3. Potencsik Szilárd szervezetfejlesztési szakértő

► Szervezetfejlesztési szakértőként sok száz cég sikeres működésének receptjét ismertem meg.

potencsikszilard.hupont.hu

4. Pszichiátria és a Gonosz Pszichiáter?

► Valóban minden pszicháter gonosz? Létezik józan, rejtett pusztító szándékok nélküli (nem gonosz) pszichiáter? A pszicháter születésétől fogva gonosz vagy csak azzá válik? És mitől válik gonosszá a pszichiáter?

pszichiatria.hupont.hu

LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).

HuPont hirdetési rendszer

1. Matematika megtanulható!

► Folyamatosan feltöltöm az anyagokat.

ngt.hupont.hu

2. ESTELLA HASTÁNC STÚDIÓ DEBRECEN

► "A tánc megszépíti az életet, a táncoló mások életét szépíti meg!" TÁNCOLJ AZ EGÉSZSÉGEDÉRT, TESTI LELKI HARMÓNIÁDÉRT!

estella-hastanc.hupont.hu

3. Sztárok és életük

► Ez az oldal rengeteg sztárról szól. Külföldiről és hazairól egyaránt. Itt néhány sztártól kaphatsz divattippeket és megtudhatod az életrajzukat is. Jó szórakozást az olvasáshoz!!!!!!!!!!!!!!...

sztarok-reflektorfenyben.hupont.hu

4. Csak csajoknak:))

► Ezen az oldalon sokmindent találhattok: képeket, tanácsokat, idézeteket, sminktippeket és még sok más dolgot:) jó szórakozást az oldalon;)

vikcicaa.hupont.hu

5. Arcfestés, lufibohóc,népi játékok, légvár kölcsönzés rendezvényekre!

► Gyermekrendezvények színesítésére ajánlom tevékenységeimet:arcfestés,lufihajtogatás,henna,airbrush,légvár bérlés,népi játékok,trambulin! Hívjon bizalommal!70 294 6123 www.legvar.net

arcfestoedit.hupont.hu

6. Villanyszerelés Javítás Kecskemét 06/30/9388145

► Családi házak,lakások,üzletek villanyszerelése régi hálózatfelújítása

csovill.hupont.hu

7. Elfelejtett régi magyar ételek

► Éhes pici-poci!

keknefelejcs.hupont.hu

8. MotoGP Információs Oldal

► Az egyik legnagyobb motorverseny bemutatása és ismertetése az oldal célja. Jó szórakozást kívánok! Pfaff Tamás

motogp.hupont.hu

9. Kiss horgásztó horgászat Gyula városában (Erkel, Rákóczi, Kisökörjárás)

► 3 tóval tudunk kedveskedni a horgászat kedvelőinek melyek mind más - más adottsággal rendelkeznek. Az oldal bemutatja halfajaink és tavaink adottságait, horgászati lehetőségeket, elérhetőségeinket! Kellemes böngészést kívánunk!

kisshorgaszto.hupont.hu

10. KLUPS KISÁGY WEBÁRUHÁZ

► KLUPS KISÁGY SZÉLES VÁLASZTÉKBAN

kisagyam.hupont.hu

11. Kötelező Gépjármű Felelősség Biztosítás 2010

► A Generali Biztosító Zrt. idei ajánlatában a kedvezmények mértéke akár 57% + 6 havi díjmegtakarítást is elérhet!

kotelezo.hupont.hu

12. Pförtner Anna naplója

► az én naplómban az lesz benne hogy mi szeretnék lenni ha nagy leszek és hogy mi töténik velem a napjaimban és mindenféle csajos sztorik

pannilap.hupont.hu

13. A kutyák az ember legjobb barátai! és az emberek a kutyák legjobb barátai!

► Itt ismerkedhetünk meg a kutyafajtákkal.Etetés,Méreteik,Külső,és ápolási teendők

kutyaimadoklapja.hupont.hu

14. Vámpírok igenis léteznek!

► Vámpírok igenis léteznek, bármennyire is akarják ezt megcáfolni. Ha vki hisz a vámpírokban, akkor léteznek vámpírok. Csak egy gyenge elme nem hisz ezekben a mítikus lényekben.

wampire.hupont.hu

15. Istiván Autó FC és a KK Péntek 18 Futball Társaság oldala

► Egy helyszín (Kiskanizsa) - Egy időpont (péntek 18 óra)- Egy baráti társaság (ld.tagok)- Egy kispályás öregfiúk csapat (Istiván Autó). Minden ami a társaságunkkal, csapatunkkal kapcsolatos, aktuális (és persze publikus).

kk-pentek.hupont.hu

16. Zsi-Ko Ker.

► "MINDENT EGY HELYEN"

zsikoker.hupont.hu

17. Kútfúrás ? Kútfúró ! Víznyelők fúrása .

► Kútfúrás Garanciával !Megfigyelőkút.És víznyelők fúrása Tel: 06-20-9-642-753.Kézzel és helyszínen összeállított géppel, kis hely igénnyel ! MEGFIZETHETŐ árak ! Minőségi munka ! Munkát vállalok :Budapest és környéke , Csepel sziget és környéke.

kutfuro.hupont.hu

18. Kontinens38

► Üdv az oldalon!

kontinen.hupont.hu

19. ~ W.a.t.t.a.c.u.k.o.r ~

► Hello :'3 itt csak jó idézeteket találsz :DD + pár dolgot még amitt nemlehetet kihagyni :$ :DD az oldalt probálom minnél sürűbben frissiteni :DD na jó olvasgatást :)

ideze-tek.hupont.hu

20. GYÁRTÓI BÚTORBOLT SZARVAS Vasút út 77

► Szekrények-Konyhák-Konyhai elemek akár egyedi méretben is-Tálalók-Kisbútorok-Fürdőszobai szekrények-Kiegészítők-KÉSZRE SZERELVE! Étkezők-Kárpitosok bútorok Tel: +36 30/339-3880

gyartoibutorbolt.hupont.hu

21. Kovácsoltvas kapuk, korlátok, biztonsági rácsok

► Szépet, igényeset, reális áron! Hívjon bizalommal! Ingyenes felmérés és árajánlat. Tel: 30/958-6699

kovacsoltvas.hupont.hu

22. Keno lottó szeretnél nyerni ? Itt a lehetőség a nyerésre segítünk

► Neked is nyerni, Itt tippeket adunk a játékodhoz a személyiségjegyeid alapján a legesélyesebb számokat kapod.

mariatreben.hupont.hu

23. Tarcsai András honlapja

► "Most tanultam meg, hogy nem arra kérem Istent, hogy teljesítse azt, amit én elterveztem, hanem hogy segítsen megérteni, mi az értelme annak, amit ő tesz velem." Wass Albert

tarcsai.hupont.hu

24. csak sztárok

► most tudj meg többet a sztárokrokról

sztarban-sztar.hupont.hu

25. Zorro La Espada Y La Rosa

► HELLO! EZ AZ OLDAL A ZORRO C. SOROZATTAL ÉS A SZTÁRJAIVAL FOGLALKOZIK. JÖJJÖN MINDENKI AKI SZERETI A ZORRO-T! FŐSZEREPLŐK: CHRISTIAN MEYER ÉS MARLENE FAVELA

zorro-la-espada-y-la-rosa.hupont.hu

26. Big ideas small planet club

► Ez a honlap a globálisfelmelegedés súlyosságát, a tecnika fejlődését, a környezetvédelmet mutatja be.

nagy-otletek-kis-bolygonk.hupont.hu

27. NAPKOLLEKTOR ÁRAK NAPKOLLEKTOR ÁR

► Napkollektor árak, amik bárki számára hozzáférhetővé teszik a napkollektorokat. Kedvező napkollektor árak, gyors megtérülés.

napkollektorarak.hupont.hu

28. Peugeot Citroen hátsó futómű felújítás garanciával! Új futómű alkatrészek!

► Új hátsó hídtestek, lengőkarok felújítása. Komplett hátsó futóművek felújítása, szerelése, 20 éves Peugeot Citroen múlttal, megvárható, végignézhető, minőségi szereléssel. Garanciával, gyári technológiával.

peugeot-hatsofutomuvek.hupont.hu

29. Vanessa Hudgens és Zac Efron

► Hello!! ;-) ezen az oldalon minden fontosat megtudhatsz a HSM sztárjaival kapcsolatban!!

wanessa-zac.hupont.hu

30. Vigh Horgásztavak Gyula

► Gyulán, a Románvárost és Máriafalvát elválasztó töltés jobb illetve bal partján található kellemes, szép környezetben, két db, egyenként két hektáros telepített tó.

hunyadito.hupont.hu

31. Baljózs 2018 Kft.

► Munkát kínálunk, az ország bármelyik régiójában élő, és dolgozni vágyó munkavállalóknak, mindenkinek a megfelelő végzettsége szerint, magas fizetési lehetőséggel, szállással az ország északnyugati részén.

workhumanhungary.hupont.hu

32. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

healthkolcov.hupont.hu

33. Nyílászáró szigetelés, Ablakszigetelés Svéd 100% szilikon profil !

► Nyílászáró szigetelés, ablakszigetelés, régi fa ablakok, ajtók, nyilászárók filtrációs szigetelése ára 499ft/fm , Svéd ablakszigetelés, szilikon , Sofa ablakszigetelés, Befa ablakszigetelés ablakok szigetelésének cseréje, ablakszigetelés felújítás,

folia.hupont.hu

34. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

margaretaapartman.hupont.hu

35. BORSOD Home Builder KFT Ha kérdései vannak... (festésről, burkolásról ...)

► Szakértelem, Precizitás, Pontosság, Megbízhatóság Borsod Home Builder Kft Miskolc

festesbegakft.hupont.hu

36. KÜLÖNLEGES CSALÁDI VÁR ELADÓ !

► Budapesttől 14 km-re, Diósdligeten egyedi építészeti megoldásokkal rendelkező családi ház vásárolható.

csaladivar.hupont.hu

37. Én weboldalam

► Ennél lehet szebb egy weboldal, de ez csak ízlés dolga. Fő a tartalom!

mintaweboldal.hupont.hu

38. Citrex & Oyta-skaller

► Egy egészségesebb madárállomány kitenyésztéséért

citrex.hupont.hu

39. ANNA LIGET - IFJUSÁGI TÁBOR A MÁTRA LÁBÁNÁL SZURDOKPÜSPÖKI

► látogasson el a www.nyikom.hu Kalandturák

annaliget.hupont.hu

40. A Parallel Számítástechnikai Ügyviteli Szolgáltató és Kereskedelmi Kft.

► Parallel Kft - Vállalatirányítási és Ügyviteli Integrált Szoftver Rendszerek. A legmegbízhatóbb, gyakori és gyors frissítéssel támogatott európai minőségű termékek. Általános és speciális vállalati, ügyviteli, számviteli, bér, tb szoftver fejlesztés.

parallel.hupont.hu

41. Szobafestő mázoló tapétázó

► Különféle ingatlanok - külső, belső felületkezelése : Állagvédelme,esztétikája, higiéniája

szobafestomazolotapetazo.hupont.hu

42. FAMILIA PANZIÓ MAKÓ

► Üdvözöljük a makói Família Panzió honlapján!Reméljük, nemcsak weblapunkat látogatja meg, hanem személyesen is vendégül láthatjuk!Barátságos árainkkal, zárt parkolóval,családias környezetben várjuk Önt is szeretettel! Térjen be hozzánk, nem bánja meg!

familiapanzio.hupont.hu

43. VAGON ÉTTEREM

► Tel:06/30-333-1626

vagonetterem.hupont.hu

44. Női Varázs-Marcsitól

► „Ha nem vagy kész változtatni az életeden, nem lehet segíteni rajtad." (Hippokratész)

noivarazs-marcsi.hupont.hu

45. Akyra használt ruha oldala

► Új és használt gyermek, női és férfi ruhák

akyra.hupont.hu

46. Jó minöségű használt bútorok lakás felszerelési cikkek Münchenből

► Müncheni lakások felszámolásából jó minöségü használt bútorok lakásfelszerelési cikkek

munchenibutor.hupont.hu

47. Alsóörs Fogas-büfé

► Éhes,szomjas vendégeinket várjuk igazi jo izekkel,hideg italokkal! Ha Te nálunk jól laktál akkor már Mi se halunk éhen!

fogasbufe-alsoors.hupont.hu

48. Használt és Új árucikkek bőrzéje.

► Az oldalon kedvedre szemezgethetsz az új és a használt termékek között.A termékek széles skáláját megtalálod itt, az autótuningolástól a villanyszerelési anyagokig.

vasarter.hupont.hu

49. Filmek,Zenék minden mennyiségben

► Üdvözöllek a honlapomon

expressz.hupont.hu

50. TENGERBUSZ, SZEMÉLYSZÁLLÍTÁS BEL és KÜLFÖLDÖN

► Tengerbusz - Iskolabusz "utazzon velünk az élet tengerén!" Tel: 06303119044

tengerbusz.hupont.hu

51. Premium minőségű, ipari táblás kerítések, kedvező áron, az importőrtől!

► Cégünk kemény acélhuzalból készült horganyzott, illetve műanyag porszórt technológiával szinterezett kerítésrendszerek értékesítésével és kiépítésével foglalkozik.

kerites-tablaskerites.hupont.hu

52. Cnc gépek tervezése és kivitelezése

► Cnc maró és a CNC gravírozógép gyártása a megrendelő igényeinek megfelelően

cncmaro.hupont.hu

53. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

valentine.hupont.hu

54. www.nicebook.hupont.hu

► Itt minden megtalálható!

nicebook.hupont.hu

55. Moncsi apartman Agárd

► Üdülési lehetőség egész évben a Velencei-tó partján csendes,családias környezetben!

moncsiapartman.hupont.hu

56. Máltai Selyem kutya

► Kutya világ

maltaiselyemkutya.hupont.hu

57. Assassin's Creed rajongói honlap

► Sziasztok én István vagyok egyszer mikor játszottam az Assassin's Creeddel úgy gondoltam csinálok egy honlapot róla hát itt van.

assassins-creed-fun.hupont.hu

58. Cintia Hajhosszabbítás

► Rövidnek, ritkának vélt haját dúsítani illetve hosszabbítani szeretné, vagy nincs türelme növeszteni? ...én megvalósítom elképzeléseit!

cintihajhosszabbitas.hupont.hu

59. Bötös Villa Apartmanház Hévízen 100 m-re a tó bejáratától, sétáló utcában

► Üdülés, pihenés, gyógykezelés, relaxálás, regenerálódás, szórakozás Erholung, Therapie, Entspannung, Regeneration, Unterhaltung Recreation, therapy, relaxation, regeneration, entertainment Отдых, лечение, отдых, восстановление, развлечения

botosvillaheviz.hupont.hu

60. KovMik motorsport

► autó-gokart-formula-wtcc

kovmik.hupont.hu

61. A1 SOFŐRSZOLGÁLAT-SOFŐRSEGÉLY BUDAPESTEN

► A1 Sofőrszolgálat Budapesten és környékén hívható. +36209190002

soforszolgalat-budapest.hupont.hu

62. John "Dapper Don" Gotti életerajz

► John Gotti az Amerikai Egyesült Államok legnagyobb főnökének számított a hetvenes évek óta, miután a Gambino család korábbi fejét golyó általi leváltásra ítélte.

gotti.hupont.hu

63. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

fitnessedzo.hupont.hu

64. Villanyszerelő Kecskemét

► Villanyszerelés Javítás 06 30 9388145

villanyszakik.hupont.hu

65. Dawn Computer - számítógépek, mobiltelefonok a legjobb áron!

► Számítógépek, mobiltelefonok legjobb áron, alapoktól a felső kategóriáig. Számítógépek összeszerelése rövid határidővel.

dawncomputer.hupont.hu

66. Mindenünk a ló

► Aki szereti a lovakat annak ezen az oldalon van a helye!

tunde-es-a-lovak.hupont.hu

67. Farmerama

► Farmerama: A világ legőrültebb farmaja!

kincsonyuszika.hupont.hu

68. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

szekelyeszter.hupont.hu

69. ˙· ٠ •● Lindi Beauty ●• ٠ ·˙ Nails & Lashes

► NEW YORK FITNESS! 06/30-645-0272

lindinails.hupont.hu

70. Adony suli 8/b

► Szevasztok látogatók bemutatom röviden az osztályomat ha nem tetszik akko alt f4

kis-pista.hupont.hu

71. Lépj be a mostani MMORPG-játékok,és Fantasy filmek világába

► Olvasd el a Metin, a Hero Online, Florensia, DOMO és még sok-sok más MMORPG leírását és TÖLTSD is le INGYEN

adventure.hupont.hu

72. 471 Club Hotel*****

► "Harmonikus pihenés, vidéki elegancia."

club-hotel.hupont.hu

73. MINDEN AMI MOZDÍTHATÓ!

► Tervezés, gyártás, kivitelezés!

villak.hupont.hu

74. Népi orvoslás gyógynövényekkel

► Itt megtalálhatsz mindent a gyógynövényekről, mire jók és hogyan tudod őket használni, és még az illóolajokról is megtudhatod mire használhatod őket.

nepi-gyogymodok.hupont.hu

75. FŐCZE KÁROLY sör cimke gyűjteménye és cseréi

► Ezeken az oldalakon szeretném bemutatni a sör cimke gyűjteményem egyes darabjait.Elsősorban gyűjtöm és érdekelnek a karácsonyi,téli témájú cimkék,de minden egyéb más témájú sör cimkét is gyűjtök.

charlie-labels.hupont.hu




Weblap látogatottság számláló:

Mai: 55
Tegnapi: 50
Heti: 801
Havi: 3 445
Össz.: 584 132

Látogatottság növelés
Oldal: Régi idők galambjai
tauben, pigeon, porumbei, postagalamb GÁSPÁR ISTVÁN - © 2008 - 2025 - pannonmaraton.hupont.hu

A Hupont.hu weboldal szerkesztő segítségével készült. Itt Önnek is lehetséges a weboldal készítés.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »