tauben, pigeon, porumbei, postagalamb GÁSPÁR ISTVÁN

A Pannon Maraton Klub 2009 - 2010 évben rendezett versenyeinek CSAPATBAJNOKA (jobbra a 85427 hím látható 755 km lerepülése után 2047 társát utasította maga mögé és 14 órai szállás után NEMZETKÖZI I. díjat nyert!


Anonymus meséi I. Vétek János honlapjáról

Nagy tisztelettel köszöntök minden kezdő, újrakezdő, haladó, valamint mesterfokú 

galambászt! 

Szerzett tapasztalatok és információk arra késztettek, hogy soraimmal megérintsem 

galambszerető lelküket. 

A rohanó világban fontos lenne némi elmélkedés, eszmefuttatás. Remélve, ezzel előidézünk 

valamiféle lassítást, vagy enyhe fékezést. Közben rendezzük sorainkat, sportbaráti 

kapcsolatainkat. Különben eltűnik a galambok és a versenyek szeretete tenyésztőikkel együtt. 

A növekvő életkorok és a lesújtó gazdasági válság figyelmeztetést, sugalló rezdüléseit 

komolyan kell venni! A reagálásunk nem maradhat el. Természetesen nem mindegy ki hogy 

éli meg, s mit engedhet meg magának. Egyre több sporttársat érint a szűkösebb anyagi 

lehetőség és ez által az állomány csökkentése, mint megoldás. Így tovább hódolhat élete 

legkedvesebb hobbyjának. Ez által távolabb kerül a csapatverseny, mint egyfajta értékmérő. 

Lássuk be, esélyük sincs a nagy profi állományokkal szemben. Megoldás egy olyan állomány 

építése, mely élgalambokat, nem ritkán díjnyerőket produkál. Meg kell találni az állományban 

azokat a galambokat, melyek ezeknek az elvárásoknak megfelelnek. A hozzájuk szükséges 

kiegészítő galambokat barátoknál, sporttársaknál kell beszerezni, ahol nem tisztán az üzletről 

szól a dolog. Ahova bármikor fordulhatunk visszatérően, ha a szükség úgy hozza. Ezek után 

folyamatosan lehet dolgozni tenyésztésen, közben a tartástechnológiát rendezni a versenyzési 

stílusunknak megfelelően. Mielőtt tovább mennék, a legeslegfontosabb az egészség 

megteremtése és szinten tartása. Ha azt vesszük az épülő galambászatunk alapja. A felröppent 

szlogennek is van valóságtartalma, miszerint „mindenkinek van egy jó galambja”. 

Kiegészítésül egy aranymondás: „Minden galambbal lehet versenyezni, ha nem beteg.” 

Röviden: egészség, egészség, egészség. Ennek érdekében sok a teendő, és komoly figyelmet 

igényel. Természetesen a megelőzésen van a fő hangsúly, és nem a gyógyításon. Azt 

mindenki tudja, hogy a gyógyítás mit jelent és mit hagy maga után, ami a károsításokat illeti. 

Ez természetesen függ a betegség mélységétől és az alkalmazott gyógymódtól. Lehet, hogy ez 

okozza a legtöbb problémát, ha az előrelépés fontosságát tekintjük legfőbb feladatnak. Az 

egészségi állapot felméréséül még szolgáltat tájékoztatást a évzáróként a kiállítás. Ha precízen 

áttekintjük a kiállított galambokat, tájékoztatást ad egész évi munkáinkról: hol, mikor és 

milyen hibákat követtünk el az év során. Természetesen a pozitív dolgok is jó érzékkel 

kitapinthatók, melyek a helyes utat mutatják. Összességében nem szabad elhanyagolni, 

lekicsinyelni, ne adj Isten felnagyítani jeleket, melyek jelzés értékűek. Hiszem, hogy sok 

hasznos információt közöl, ha ezeket jól tudjuk olvasni, segítve munkánkat. Nagy tévedés, ha 

a kiállítás fontosságát elbagatellizáljuk. Ha ezt a póttevékenységet komolyan vesszük, sok 

hasznos dologra lelünk. Mindenki szemezgethet benne kedvére. 

Kicsit hosszúra nyúló bevezető soraim, már-már tapogatózásnak tűnnek. Sajnos, név nélküli 

fanatizmus semmit sem ér.  Természetesen felelősségtudat épp oly fontos. 

Valahol Magyarországon, 2009. december 

Anonymus 


Anonymus meséi II. rész 

Bevezetőm folytatásaként az egészségügyet szeretném érinteni, mint legfontosabb tényezőt. 

Természetesen felelősségtudattal, mely néhány évtized tapasztalatával függ össze. Tudom, 

nem találkozik mindenki elképzelésével, érvelésével, csak az általam helyesnek vélt útra 

szeretnék rávilágítani. Sajnos, ezen a téren elég sok probléma vár átbeszélésre, megoldásra. 

Ennek nagy részét hiányos ismertünkkel, helytelen hozzáállásunkkal, mi magunk idéztük elő. 

Fontos erről beszélni, megvitatni, hogy az igazsághoz minél közelebb kerüljünk. Mint tudjuk, 

nagyon sok egészségmegőrző program létezik, melyeket nagy cégek, gyógyszerforgalmazók 

bocsátanak rendelkezésünkre. Ezekből kedvünkre szemezgethetünk, s a megismert adatok 

alapján eldönthetjük, mit is akarunk. Az biztos, hogy megfelelő kísérleteken és kontrollokon 

átesett gyógyszerekben bízhatunk, csak módjával, hisz mindenkinek minden eladó és üzlet. 

Fontos kiszúrni, hogy mire van szükségünk. Útmutatóul szolgál a helyes diagnózis felállítása, 

hisz ezen múlik minden. Ezután, megtudjuk, hogy mire, mit, hogyan, mennyit, mennyi ideig 

adjunk féltett galambjainknak. Nagy jelentőséggel bír e néhány szó, mely az életet jelenti, ha 

időben észleljük a megoldandó problémát. Az előírásokat szigorúan be kell tartani, különben 

szembesülni fogunk a rezisztencia problémáival. Ez nagy problémát okoz, egyben 

veszélyforrás, ami nehezen jóvátehető. Elkerüléséért, mindannyiunknak keményen kell 

dolgoznunk. Szemünk előtt mindig ott lebegjen, a fentebb említett néhány bűvös szó. Így baj 

nem lehet. Volt szerencsém néhány rezisztencia vizsgálat eredményét tanulmányozni 

különböző országrészekből. Jó néhány gyógyszerről lemondhatunk, mert az adott bakteriális 

gondunkat nem oldja meg, pont a rezisztencia miatt. A lehetőség néhány gyógyszerre 

korlátozódik. Feltették a kérdést, hogy lehet az, hogy a használhatatlan szert nem is használta, 

és mégis több ilyen volt. Helytelen kezelések miatt megváltozott és felerősödött baktériumok 

jöttek létre. Ezek valószínűleg találkoztak a szállító járműben, és ezt hozták haza 

kedvenceink. Addig nincs baj, míg van megoldás. Gondoljunk bele, ha sikerül tönkretenni, 

minden használható szert, hova fogunk jutni? Gyógyszerre szükség van, de nem szíre-szóra, 

ez nem a megoldáshoz vezet. Egyszerű dolognak tűnik, hogy a megbetegedett, illetve a 

gyanúsnak tűnő galambokat likvidáljuk, mondván, a hibaforrást megszüntettük, és rendben 

van minden. Az is igaz, hogy akadnak rázós dolgok, amin azért elkezdünk gondolkodni és 

keressük a sikeres megoldást. Le kell szögezni, hogy a kifinomult galambász ráérzésünk, éles 

fürkésző szemünk egy pillanatra sem lanyhulhat! Órára, percre és nem napra késznek kell 

lennünk! Az immunrendszer sem tud mindent megoldani, hiába bízzuk rá. Hallottam, ilyen 

eszmefuttatásokat is, mondván a gyógynövény kivonatokkal mindent meg lehet oldani. A 

feltevés igaz is, ha egészséges az állomány. Természetesen a szinten tartást megoldjuk, 

túladagolás esetén a gyereket a fürdővízzel éppúgy kiöntjük, mint gyógyszer esetében. Ha 

átgondoljuk, hogy a gyógyszer alapanyaga növény is lehet, nem csak vegyi úton előállított 

készítmények… Nagyon fontos szem előtt tartani, a legfontosabbat, a prevenciót. Így 

megelőzhetjük, a komolyabb problémákat, de szigorúan be kell tartani az előírásokat. Ez 

humánusabb beavatkozás a szervezetbe, mint a gyógykezelés. A gyógyító kezelést, szükség 

esetén épp úgy meg kell tenni, az útmutatás betartásával, precízen, pontosan! Nagy károkat 

okozhatunk, ha csak a toxicitásra, és a bélflóra elpusztítására, vagy a májkárosodásra 

gondolunk. Minden gyógyszeres beavatkozás után probiotikumok adagolása szükséges. Ezt a 

trehány ember módján végezhetjük, felesleges több napon át megtenni. Ha lehet, tiszta, 

pormentes takarmányra tegyük! 

Egy egészségügyi naptárat szeretnék felvázolni, mint praktikát, amit nem kell törvényszerűen 

betartani. Mindenki belátása és elképzelése szerint tologathatja az időpontokat. Figyelembe 

kell venni, a párosítási időpontot, amely a versenyekhez igazodik, csak a műveletek közti 

időket ki kell várni! A gondtalan továbblépéshez, ez elengedhetetlenül fontos. A gyógyszerek 

1nevét, amelyek a kezelés során felmerülhetnek, mellőzném. Lényegében mindenki azt 

választja, amelyek beváltak, s jó hatásfokkal működnek, a tapasztalatok is ezt igazolják. 

• Január: Bélféregtelenítés:  

o Egy nap, egyszeri alkalom, utána nagytakarítást végez, mint másnap reggel 

o Majd a két kezelés közé egy-két alkalommal vitamin 

o Felkészítés az oltásra 

• Február: Paramyxo oltás 

o Utána ismételt vitamin, egy-egy alkalom, de nem egész napos adagolás 

• Március: Párosítási időszak 

o Tojás rakás 8-10 napos időszakában Trichomonasz elleni kezelés 3-5 napig. 

Naponta egyszeri alkalmazással. 

• Április: Külső élősködők elleni védelem 

o Csepegtetés, rovarirtó spray, fürdetés 

• Május: általános bakteriális fertőzések elleni kezelések 

o Paratyfusz, ornithozis (légúti megbetetgedések) 

• Június: Fiatalok himlő elleni vakcinázása 

o Ezt követően fürdetésüket 10-12 napig kerüljük, hogy a csőr és szem 

környékére ne kerüljön váladék az aktív helyről! 

o Külső- és belső élősködők elleni védelem 

• Július: 

o Fiatalok paramyxo elleni oltása, 

o 10-12 nap múlva trichomonász elleni kezelést elvégezni állományszinten  

o 3-5 nap, napi egyszeri alkalmazással, fiatalok – és idősebb galambok 

• Augusztus: Az öreg galambok versenyeinek befejezése után, antibiotikumos kezelést 

végezzünk szezon zárásként! 

o Ornithozis, légutak, paratifusz 

o A tollminőség érdekében, még a nagyvedlés előtt 

o A külső élősködők (moly, atka, tetű) elleni védekezés is fontos, így a tollváltás 

egészséges, szép és sérülésmentes tollazatot produkál. 

o A vedlés támogatását jó takarmánnyal, vitaminnal, friss zöldségfélékkel kell 

segíteni! Így a gyors tollváltás sikeres, és a következő versenyév 

reményteljesebb lehet. 

A rendszeres fürdési lehetőséget éven át, biztosítani kell! 

Nagy vonalakban így fest az egész évi egészségmegőrző program. Ha csak ezeket, a 

műveleteket végezzük el, már akkor nagy lépést tettünk előre a sikerhez vezető úton. 

Természetesen ebben a programban nem lett érintve a verseny időszak. Ugyanis az egy 

külön fejezetet igényel. Legalább olyan fontos, mint az évi egészségmegőrző program. E 

miatt külön is kell választani, az érthetőség kedvéért is. Egy fő cél az egészség. 

Folytatásként ezt szeretném vázolni, és a gondolatokat összefoglalni a siker reményében. 

Eddigi írásomat nem kedélyborzolónak szántam.  Szerettem volna, némi hasznos 

felszisszenést előidézni. Ha sikerült nem cselekedtünk hiába. Remélve, a közösségi 

szellemre is hatással tudunk lenni, mindannyiunk örömére. 

Folytatjuk a versenyidőszakkal. Annak egészségügyi részével, teendőkkel. 

Valahol Magyarországon, 2009. december 

Anonymus 


Anonymus meséi III. rész 

Ha az előző fejezetben említett munkát odaadóan elvégeztük, akkor reményteljes tavaszi 

versenyek elé nézünk. Ígéretes, jól felkészített galambjainkban bízhatunk, és joggal várhatjuk 

munkánk gyümölcsét. Mindehhez fontos elvégezni a felkészítéshez szükséges teendőket. Ez a 

párosítás előtti időszakkal kezdődik. Galambjainknak E és B vitamint kell adagolni, az előírás 

szerint a sikeres szaporodás érdekében. Természetesen a jó takarmány nem maradhat el. A 

galambok párba állítása után, a fészekre hajtás időszakában célszerű a fészekben etetni. Így 

könnyebbé téve a párok helyzetét az őrületben. A lerakott tojások meghozzák a várva várt 

nyugalmat. Elérkezett a 8-10 napos tojások időszaka, mikor el kell kezdeni a trichomonász 

elleni kezelést 5 napos időtartammal. Mint már többször említést tettem az adagolás és az idő, 

pontos betartásáról, ez esetben sem lehet másként! Fontos!!! Ezt követően 1-2 alkalommal 

vitamin szükséges. Ebből a felvezetésből már kirajzolódik az a tény, hogy a fiatalok nevelése 

létrejön. Majd eldöntjük, hogyan özvegyítünk, fiatalról, vagy a második tojást követően 8-10 

napos tojásról. Többedmagammal, ezzel szimpatizálok, és ennek felvázolásával folytatnám. A 

fiatalokat leválasztás után elhelyezzük az erre a célra szolgáló dúcrészben. A fészekben 

maradt tojásokról elküldjük hímjeinket a versenyre, és érkezés után leváltják a tojókat. Ekkor 

összeszedjük a leváltott tojókat, és a dúcrészükbe helyezzük őket. Ez kb. a délelőtti órákra 

tehető. Az esti házi tréningre kiengedjük (kitessékeljük) hímjeinket. Kintlétük ideje alatt 

elvégezzük a nagytakarítást. Bejövetelük után az átállított fészekben találják magukat és 

elkezdődik a hímek özvegységi rendszerének folyamata. Természetesen annak technikái 

szerint. Ezt nem taglalnám, hisz ezt a praktikát mindenki ismeri, még a kezdők is, nagy 

örömünkre. 

Sajnos, az idáig vezető úton akadtak hiányosságok, melyeket szükséges megtanulni, 

tapasztalni, hogy a kifinomult technikáig gondmentesen eljuthassunk! Gondolok itt, a 

természetes módra, a kímélő módra, a száraz módszerre… stb. 

Én úgy vélem, fontos tudni különböző módszerek részleteit, mert használható részeket tudunk 

kiemelni szükség esetén. Egyszóval feltaláljuk magunkat, ha a helyzet megkívánja. Meg ami a 

legfontosabb, ezeknek, a módszereknek kultúrája van, és ez adja a varázsát. Hatása magával 

ragad mindenkit, ha rezdüléseit ismerjük, majd fel tudjuk használni a siker eléréséhez. Ez a 

nagy dolog. 

A néhány sor kitérő után visszatérnék az özvegy hímek gondozására, és a versenyre való 

felkészítésükre. Ennek alapjait olvasatokból szereztem, mint sokan mások. Csak a hosszú idő

alatt összegyűjtött tapasztalatok tették személyre, személyünkre szabottá, használhatóvá. Ez a 

szint nem távolság senkinek, odaadó szorgalommal, következetességgel bármikor elérhető. 

Remélem sikerült sokak az érdeklődését felkelteni, ambíciót gerjeszteni. A hímek gondozását 

folyamatosan, a versenyszezon szellemében kell végeznünk. Eltérés, csak a kezelésben 

változik, hetente váltakozva. Mondjuk úgy, páros, illetve páratlan héttel, Páros héten a légúti 

megbetegedés (általában bakteriális) fertőzések, páratlanon a trichomonász, kokcidiózis, 

valamint, fő nyálkahártya gyulladás megelőzésére kell figyelmet fordítani. Ezt heti részletes 

felbontással mellékelném, használhatóságának reményében. A véleményformálás 

felelősségtudatával. Takarmány adalékok Ivóvíz adalékok Takarmány adalékok Ivóvíz adalékok

vasárnap (érkezés 

napja)

Fogadás Elektrolit oldattal

Páros héten: Trichomonas és 

coccidiozis elleni gyógyszer 

Páratlan héten: Légúti kórokozók 

elleni antibiotimos kezelés

hétfő

Páros héten: Trichomonas és 

coccidiozis elleni gyógyszer 

Páratlan héten: Légúti kórokozók 

elleni antibiotimos kezelés

Páros héten: Trichomonas és 

coccidiozis elleni gyógyszer 

Páratlan héten: Légúti kórokozók 

elleni antibiotimos kezelés

kedd

Páros héten: Trichomonas és 

coccidiozis elleni gyógyszer 

Páratlan héten: Légúti kórokozók 

elleni antibiotimos kezelés

Vitamin készítmény

szerda Érkezéskor Blitzform Vitamin készítmény Lehetőség szerint tréning

csütörtök Komlex B-vitamin készítmény

Aminosavakat, telítettlen 

zsírsavakat, vitaminokat 

tartalmazó készítmény

péntek E-vitamin készítmény E-vitamin készítmény

szombat (kosarazás 

napja)

Tiszta víz Tiszta víz

Lehetőség szerint 

légúttisztító kivonat a 

vízbe (borsmenta, fodor 

menta, lándzsás utifű…)

Reggel Este

Heti ellátási terv gyógyszerekkel és takarmány kiegészítőkkel

Nap

Egyéb 

technológiai elem

Természetesen ez a tematika hetente változik, miszerint páros, illetve páratlan hét következik. 

A gyűjtési időpontok is változhatnak. Ez ne okozzon gondot! A vitaminos napokból 

elcsalhatunk. Kevesebb beiktatásával ez sima ügy. De a gyógyszer szükséglet három 

alkalomnál kevesebb nem lehet, mondjuk este – reggel - este hét elején. Ettől eltérni nem 

szabad, pontosan a fentebb említett okok miatt, ami a megelőzést illeti. Amennyiben 

gyógyítást kell menet közben végezni, azt haladéktalanul el kell kezdeni, az előírás szerint. 

Minden esetben egyedenként figyelemmel kell kísérni állapotukat, mert az ördög a 

részletekben bújik meg. A program alkalmazásakor visszatérő egészségügyi problémát meg 

kell szüntetni, majd ezt követően térhetünk vissza az eredeti leíráshoz. Zenész szóval 

kifejezve improvizálni kell, és ha valaki ezt nem tudja művelni, akadnak gondjai.  

 Ehhez a versenyzési módszerhez fontos a tojók lénye. Kezelésük megegyező a 

hímekével, csak egy kicsit könnyebb, problémáktól mentesebb, mivel nem versenyeznek. 

Arra kell ügyelnünk, hogy egészségesek és fogadóképesek legyenek a hímek közeledésére. 

Szépek, ápoltak, tollazatuk menyasszonyi ruha benyomását keltse! Nem csuta farkú, tépett, 

elhasznált, lenyúlt, mert így sokat veszíthetünk! Így turbósításra alkalmatlanok lennének, 

pedig ez a feladatuk! 

 Remélem nem vettem túlságosan igénybe türelmüket, hisz nem ez volt a cél. 

 Csupán szerettem volna segítségükre lenni. Nagyon bízom benne, hogy sikerült. 

Valahol Magyarországon, 2009. decemberében 

Anonymus







Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!

KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK

1. КОТАЙСЬКИЙ ЦЕНТР З РЕАЛАЗАЦІЇ ДРОТЯНИХ СІТОК, БЕТОННІ СТОВПИ

► ДРОТЯНИЙ ПАРКАН НАЙДЕШЕВША В СВІТІ ОГОРОЖА. УСЕ ВІД А ДО Я, ЩО ДО НЬОГО ПОТРІБНЕ – ЗНАЙДЕТЕ У НАС! І ЩО НАЙГОЛОВНІШЕ: ЗА ЦІНОЮ ВИРОБНИКА!

parkan.hupont.hu

2. Vattacukor gépek! Pavilon Sátor Rendezvény Garázs Vendéglátó Sátor

► PAVILON SÁTOR, PONYVAGARÁZS, SÁTORGARÁZS, GARÁZS, SÖRSÁTOR, PIACI SÁTOR, RENDEZVÉNYSÁTOR. GÁZ/12V - 220V ELEKTORMOS VATTACUKOR GÉP, ÉS 220V POP-CORN GÉP

pavilon.hupont.hu

3. Potencsik Szilárd szervezetfejlesztési szakértő

► Szervezetfejlesztési szakértőként sok száz cég sikeres működésének receptjét ismertem meg.

potencsikszilard.hupont.hu

4. Pszichiátria és a Gonosz Pszichiáter?

► Valóban minden pszicháter gonosz? Létezik józan, rejtett pusztító szándékok nélküli (nem gonosz) pszichiáter? A pszicháter születésétől fogva gonosz vagy csak azzá válik? És mitől válik gonosszá a pszichiáter?

pszichiatria.hupont.hu

LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).

HuPont hirdetési rendszer

1. Matematika megtanulható!

► Folyamatosan feltöltöm az anyagokat.

ngt.hupont.hu

2. ESTELLA HASTÁNC STÚDIÓ DEBRECEN

► "A tánc megszépíti az életet, a táncoló mások életét szépíti meg!" TÁNCOLJ AZ EGÉSZSÉGEDÉRT, TESTI LELKI HARMÓNIÁDÉRT!

estella-hastanc.hupont.hu

3. Sztárok és életük

► Ez az oldal rengeteg sztárról szól. Külföldiről és hazairól egyaránt. Itt néhány sztártól kaphatsz divattippeket és megtudhatod az életrajzukat is. Jó szórakozást az olvasáshoz!!!!!!!!!!!!!!...

sztarok-reflektorfenyben.hupont.hu

4. Csak csajoknak:))

► Ezen az oldalon sokmindent találhattok: képeket, tanácsokat, idézeteket, sminktippeket és még sok más dolgot:) jó szórakozást az oldalon;)

vikcicaa.hupont.hu

5. Arcfestés, lufibohóc,népi játékok, légvár kölcsönzés rendezvényekre!

► Gyermekrendezvények színesítésére ajánlom tevékenységeimet:arcfestés,lufihajtogatás,henna,airbrush,légvár bérlés,népi játékok,trambulin! Hívjon bizalommal!70 294 6123 www.legvar.net

arcfestoedit.hupont.hu

6. Villanyszerelés Javítás Kecskemét 06/30/9388145

► Családi házak,lakások,üzletek villanyszerelése régi hálózatfelújítása

csovill.hupont.hu

7. Elfelejtett régi magyar ételek

► Éhes pici-poci!

keknefelejcs.hupont.hu

8. MotoGP Információs Oldal

► Az egyik legnagyobb motorverseny bemutatása és ismertetése az oldal célja. Jó szórakozást kívánok! Pfaff Tamás

motogp.hupont.hu

9. Kiss horgásztó horgászat Gyula városában (Erkel, Rákóczi, Kisökörjárás)

► 3 tóval tudunk kedveskedni a horgászat kedvelőinek melyek mind más - más adottsággal rendelkeznek. Az oldal bemutatja halfajaink és tavaink adottságait, horgászati lehetőségeket, elérhetőségeinket! Kellemes böngészést kívánunk!

kisshorgaszto.hupont.hu

10. KLUPS KISÁGY WEBÁRUHÁZ

► KLUPS KISÁGY SZÉLES VÁLASZTÉKBAN

kisagyam.hupont.hu

11. Kötelező Gépjármű Felelősség Biztosítás 2010

► A Generali Biztosító Zrt. idei ajánlatában a kedvezmények mértéke akár 57% + 6 havi díjmegtakarítást is elérhet!

kotelezo.hupont.hu

12. Pförtner Anna naplója

► az én naplómban az lesz benne hogy mi szeretnék lenni ha nagy leszek és hogy mi töténik velem a napjaimban és mindenféle csajos sztorik

pannilap.hupont.hu

13. A kutyák az ember legjobb barátai! és az emberek a kutyák legjobb barátai!

► Itt ismerkedhetünk meg a kutyafajtákkal.Etetés,Méreteik,Külső,és ápolási teendők

kutyaimadoklapja.hupont.hu

14. Vámpírok igenis léteznek!

► Vámpírok igenis léteznek, bármennyire is akarják ezt megcáfolni. Ha vki hisz a vámpírokban, akkor léteznek vámpírok. Csak egy gyenge elme nem hisz ezekben a mítikus lényekben.

wampire.hupont.hu

15. Istiván Autó FC és a KK Péntek 18 Futball Társaság oldala

► Egy helyszín (Kiskanizsa) - Egy időpont (péntek 18 óra)- Egy baráti társaság (ld.tagok)- Egy kispályás öregfiúk csapat (Istiván Autó). Minden ami a társaságunkkal, csapatunkkal kapcsolatos, aktuális (és persze publikus).

kk-pentek.hupont.hu

16. Zsi-Ko Ker.

► "MINDENT EGY HELYEN"

zsikoker.hupont.hu

17. Kútfúrás ? Kútfúró ! Víznyelők fúrása .

► Kútfúrás Garanciával !Megfigyelőkút.És víznyelők fúrása Tel: 06-20-9-642-753.Kézzel és helyszínen összeállított géppel, kis hely igénnyel ! MEGFIZETHETŐ árak ! Minőségi munka ! Munkát vállalok :Budapest és környéke , Csepel sziget és környéke.

kutfuro.hupont.hu

18. Kontinens38

► Üdv az oldalon!

kontinen.hupont.hu

19. ~ W.a.t.t.a.c.u.k.o.r ~

► Hello :'3 itt csak jó idézeteket találsz :DD + pár dolgot még amitt nemlehetet kihagyni :$ :DD az oldalt probálom minnél sürűbben frissiteni :DD na jó olvasgatást :)

ideze-tek.hupont.hu

20. GYÁRTÓI BÚTORBOLT SZARVAS Vasút út 77

► Szekrények-Konyhák-Konyhai elemek akár egyedi méretben is-Tálalók-Kisbútorok-Fürdőszobai szekrények-Kiegészítők-KÉSZRE SZERELVE! Étkezők-Kárpitosok bútorok Tel: +36 30/339-3880

gyartoibutorbolt.hupont.hu

21. Kovácsoltvas kapuk, korlátok, biztonsági rácsok

► Szépet, igényeset, reális áron! Hívjon bizalommal! Ingyenes felmérés és árajánlat. Tel: 30/958-6699

kovacsoltvas.hupont.hu

22. Keno lottó szeretnél nyerni ? Itt a lehetőség a nyerésre segítünk

► Neked is nyerni, Itt tippeket adunk a játékodhoz a személyiségjegyeid alapján a legesélyesebb számokat kapod.

mariatreben.hupont.hu

23. Tarcsai András honlapja

► "Most tanultam meg, hogy nem arra kérem Istent, hogy teljesítse azt, amit én elterveztem, hanem hogy segítsen megérteni, mi az értelme annak, amit ő tesz velem." Wass Albert

tarcsai.hupont.hu

24. csak sztárok

► most tudj meg többet a sztárokrokról

sztarban-sztar.hupont.hu

25. Zorro La Espada Y La Rosa

► HELLO! EZ AZ OLDAL A ZORRO C. SOROZATTAL ÉS A SZTÁRJAIVAL FOGLALKOZIK. JÖJJÖN MINDENKI AKI SZERETI A ZORRO-T! FŐSZEREPLŐK: CHRISTIAN MEYER ÉS MARLENE FAVELA

zorro-la-espada-y-la-rosa.hupont.hu

26. Big ideas small planet club

► Ez a honlap a globálisfelmelegedés súlyosságát, a tecnika fejlődését, a környezetvédelmet mutatja be.

nagy-otletek-kis-bolygonk.hupont.hu

27. NAPKOLLEKTOR ÁRAK NAPKOLLEKTOR ÁR

► Napkollektor árak, amik bárki számára hozzáférhetővé teszik a napkollektorokat. Kedvező napkollektor árak, gyors megtérülés.

napkollektorarak.hupont.hu

28. Peugeot Citroen hátsó futómű felújítás garanciával! Új futómű alkatrészek!

► Új hátsó hídtestek, lengőkarok felújítása. Komplett hátsó futóművek felújítása, szerelése, 20 éves Peugeot Citroen múlttal, megvárható, végignézhető, minőségi szereléssel. Garanciával, gyári technológiával.

peugeot-hatsofutomuvek.hupont.hu

29. Vanessa Hudgens és Zac Efron

► Hello!! ;-) ezen az oldalon minden fontosat megtudhatsz a HSM sztárjaival kapcsolatban!!

wanessa-zac.hupont.hu

30. Vigh Horgásztavak Gyula

► Gyulán, a Románvárost és Máriafalvát elválasztó töltés jobb illetve bal partján található kellemes, szép környezetben, két db, egyenként két hektáros telepített tó.

hunyadito.hupont.hu

31. Baljózs 2018 Kft.

► Munkát kínálunk, az ország bármelyik régiójában élő, és dolgozni vágyó munkavállalóknak, mindenkinek a megfelelő végzettsége szerint, magas fizetési lehetőséggel, szállással az ország északnyugati részén.

workhumanhungary.hupont.hu

32. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

healthkolcov.hupont.hu

33. Nyílászáró szigetelés, Ablakszigetelés Svéd 100% szilikon profil !

► Nyílászáró szigetelés, ablakszigetelés, régi fa ablakok, ajtók, nyilászárók filtrációs szigetelése ára 499ft/fm , Svéd ablakszigetelés, szilikon , Sofa ablakszigetelés, Befa ablakszigetelés ablakok szigetelésének cseréje, ablakszigetelés felújítás,

folia.hupont.hu

34. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

margaretaapartman.hupont.hu

35. BORSOD Home Builder KFT Ha kérdései vannak... (festésről, burkolásról ...)

► Szakértelem, Precizitás, Pontosság, Megbízhatóság Borsod Home Builder Kft Miskolc

festesbegakft.hupont.hu

36. KÜLÖNLEGES CSALÁDI VÁR ELADÓ !

► Budapesttől 14 km-re, Diósdligeten egyedi építészeti megoldásokkal rendelkező családi ház vásárolható.

csaladivar.hupont.hu

37. Én weboldalam

► Ennél lehet szebb egy weboldal, de ez csak ízlés dolga. Fő a tartalom!

mintaweboldal.hupont.hu

38. Citrex & Oyta-skaller

► Egy egészségesebb madárállomány kitenyésztéséért

citrex.hupont.hu

39. ANNA LIGET - IFJUSÁGI TÁBOR A MÁTRA LÁBÁNÁL SZURDOKPÜSPÖKI

► látogasson el a www.nyikom.hu Kalandturák

annaliget.hupont.hu

40. A Parallel Számítástechnikai Ügyviteli Szolgáltató és Kereskedelmi Kft.

► Parallel Kft - Vállalatirányítási és Ügyviteli Integrált Szoftver Rendszerek. A legmegbízhatóbb, gyakori és gyors frissítéssel támogatott európai minőségű termékek. Általános és speciális vállalati, ügyviteli, számviteli, bér, tb szoftver fejlesztés.

parallel.hupont.hu

41. Szobafestő mázoló tapétázó

► Különféle ingatlanok - külső, belső felületkezelése : Állagvédelme,esztétikája, higiéniája

szobafestomazolotapetazo.hupont.hu

42. FAMILIA PANZIÓ MAKÓ

► Üdvözöljük a makói Família Panzió honlapján!Reméljük, nemcsak weblapunkat látogatja meg, hanem személyesen is vendégül láthatjuk!Barátságos árainkkal, zárt parkolóval,családias környezetben várjuk Önt is szeretettel! Térjen be hozzánk, nem bánja meg!

familiapanzio.hupont.hu

43. VAGON ÉTTEREM

► Tel:06/30-333-1626

vagonetterem.hupont.hu

44. Női Varázs-Marcsitól

► „Ha nem vagy kész változtatni az életeden, nem lehet segíteni rajtad." (Hippokratész)

noivarazs-marcsi.hupont.hu

45. Akyra használt ruha oldala

► Új és használt gyermek, női és férfi ruhák

akyra.hupont.hu

46. Jó minöségű használt bútorok lakás felszerelési cikkek Münchenből

► Müncheni lakások felszámolásából jó minöségü használt bútorok lakásfelszerelési cikkek

munchenibutor.hupont.hu

47. Alsóörs Fogas-büfé

► Éhes,szomjas vendégeinket várjuk igazi jo izekkel,hideg italokkal! Ha Te nálunk jól laktál akkor már Mi se halunk éhen!

fogasbufe-alsoors.hupont.hu

48. Használt és Új árucikkek bőrzéje.

► Az oldalon kedvedre szemezgethetsz az új és a használt termékek között.A termékek széles skáláját megtalálod itt, az autótuningolástól a villanyszerelési anyagokig.

vasarter.hupont.hu

49. Filmek,Zenék minden mennyiségben

► Üdvözöllek a honlapomon

expressz.hupont.hu

50. TENGERBUSZ, SZEMÉLYSZÁLLÍTÁS BEL és KÜLFÖLDÖN

► Tengerbusz - Iskolabusz "utazzon velünk az élet tengerén!" Tel: 06303119044

tengerbusz.hupont.hu

51. Premium minőségű, ipari táblás kerítések, kedvező áron, az importőrtől!

► Cégünk kemény acélhuzalból készült horganyzott, illetve műanyag porszórt technológiával szinterezett kerítésrendszerek értékesítésével és kiépítésével foglalkozik.

kerites-tablaskerites.hupont.hu

52. Cnc gépek tervezése és kivitelezése

► Cnc maró és a CNC gravírozógép gyártása a megrendelő igényeinek megfelelően

cncmaro.hupont.hu

53. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

valentine.hupont.hu

54. www.nicebook.hupont.hu

► Itt minden megtalálható!

nicebook.hupont.hu

55. Moncsi apartman Agárd

► Üdülési lehetőség egész évben a Velencei-tó partján csendes,családias környezetben!

moncsiapartman.hupont.hu

56. Máltai Selyem kutya

► Kutya világ

maltaiselyemkutya.hupont.hu

57. Assassin's Creed rajongói honlap

► Sziasztok én István vagyok egyszer mikor játszottam az Assassin's Creeddel úgy gondoltam csinálok egy honlapot róla hát itt van.

assassins-creed-fun.hupont.hu

58. Cintia Hajhosszabbítás

► Rövidnek, ritkának vélt haját dúsítani illetve hosszabbítani szeretné, vagy nincs türelme növeszteni? ...én megvalósítom elképzeléseit!

cintihajhosszabbitas.hupont.hu

59. Bötös Villa Apartmanház Hévízen 100 m-re a tó bejáratától, sétáló utcában

► Üdülés, pihenés, gyógykezelés, relaxálás, regenerálódás, szórakozás Erholung, Therapie, Entspannung, Regeneration, Unterhaltung Recreation, therapy, relaxation, regeneration, entertainment Отдых, лечение, отдых, восстановление, развлечения

botosvillaheviz.hupont.hu

60. KovMik motorsport

► autó-gokart-formula-wtcc

kovmik.hupont.hu

61. A1 SOFŐRSZOLGÁLAT-SOFŐRSEGÉLY BUDAPESTEN

► A1 Sofőrszolgálat Budapesten és környékén hívható. +36209190002

soforszolgalat-budapest.hupont.hu

62. John "Dapper Don" Gotti életerajz

► John Gotti az Amerikai Egyesült Államok legnagyobb főnökének számított a hetvenes évek óta, miután a Gambino család korábbi fejét golyó általi leváltásra ítélte.

gotti.hupont.hu

63. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

fitnessedzo.hupont.hu

64. Villanyszerelő Kecskemét

► Villanyszerelés Javítás 06 30 9388145

villanyszakik.hupont.hu

65. Dawn Computer - számítógépek, mobiltelefonok a legjobb áron!

► Számítógépek, mobiltelefonok legjobb áron, alapoktól a felső kategóriáig. Számítógépek összeszerelése rövid határidővel.

dawncomputer.hupont.hu

66. Mindenünk a ló

► Aki szereti a lovakat annak ezen az oldalon van a helye!

tunde-es-a-lovak.hupont.hu

67. Farmerama

► Farmerama: A világ legőrültebb farmaja!

kincsonyuszika.hupont.hu

68. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

szekelyeszter.hupont.hu

69. ˙· ٠ •● Lindi Beauty ●• ٠ ·˙ Nails & Lashes

► NEW YORK FITNESS! 06/30-645-0272

lindinails.hupont.hu

70. Adony suli 8/b

► Szevasztok látogatók bemutatom röviden az osztályomat ha nem tetszik akko alt f4

kis-pista.hupont.hu

71. Lépj be a mostani MMORPG-játékok,és Fantasy filmek világába

► Olvasd el a Metin, a Hero Online, Florensia, DOMO és még sok-sok más MMORPG leírását és TÖLTSD is le INGYEN

adventure.hupont.hu

72. 471 Club Hotel*****

► "Harmonikus pihenés, vidéki elegancia."

club-hotel.hupont.hu

73. MINDEN AMI MOZDÍTHATÓ!

► Tervezés, gyártás, kivitelezés!

villak.hupont.hu

74. Népi orvoslás gyógynövényekkel

► Itt megtalálhatsz mindent a gyógynövényekről, mire jók és hogyan tudod őket használni, és még az illóolajokról is megtudhatod mire használhatod őket.

nepi-gyogymodok.hupont.hu

75. FŐCZE KÁROLY sör cimke gyűjteménye és cseréi

► Ezeken az oldalakon szeretném bemutatni a sör cimke gyűjteményem egyes darabjait.Elsősorban gyűjtöm és érdekelnek a karácsonyi,téli témájú cimkék,de minden egyéb más témájú sör cimkét is gyűjtök.

charlie-labels.hupont.hu




Weblap látogatottság számláló:

Mai: 31
Tegnapi: 50
Heti: 777
Havi: 3 421
Össz.: 584 108

Látogatottság növelés
Oldal: Anonymus meséi
tauben, pigeon, porumbei, postagalamb GÁSPÁR ISTVÁN - © 2008 - 2025 - pannonmaraton.hupont.hu

A Hupont.hu weboldal szerkesztő segítségével készült. Itt Önnek is lehetséges a weboldal készítés.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »